“Minden klappol”

Anna-Mari pont két hete utazott haza, talán mostanra kiheverte az utolsó órák izgalmait.

Szóval, hatalmas dilemma előtt álltunk: Anna-Mari a nap közepén távozott, ráadásul pont akkor volt értekezletünk az új munkahelyemen. Nem éreztem helyesnek, hogy ne vegyek részt, ugyanakkor eddig Anna-Mari mindig kikísért a reptérre, és én is őt, akár Orléans-ban, akár Párizsban voltam. Ráadásul este jöhettem volna haza az üres lakásba. Elég borzasztó, hogy berendezkedtünk itt a közös életre és utána hazamegy. Sajnos, vagy inkább szerencsére a gyűlést lefújták, én pedig hazatekertem villámgyorsan és együtt ebédeltünk még utoljára. Akkor tette Anna-Mari a később elhíresült kijelentését: „Nagyon jó itt! Minden klappol.” Nem kellett volna.  

Elindultunk a reptérre. Közben megérkezett a szociális számom és az új bankkártyám is. A kártyát aláírtam egy tollal és gyorsan zsebre vágtam. Leértünk a buszmegállóba, ahol is megmutattam a kártyát Anna-Marinak és kiderült, hogy letörlődött róla a tinta. Anna-Mari adott egy alkoholos filcet, amivel aláírtam a kártyát. Nem kellett volna: túl vastag, ezt nem fogják elfogadni. Visszaadtam neki a tollat, ő pedig elrakta. Sajnos a kupakot nem raktam rá, ő meg nem vette észre, így összefirkálódott a táskában lévő narancssárga kalapja. Ezen dühöngött egy sort, majd felszálltunk a buszra. Ott mindig szenvedek, mert miután a sofőrnél veszem meg a jegyet, amíg elrakom, elindul a busz, én meg támolygok egy jót. Most is így történt, ráadásul Anna-Mari négy keréken guruló bőröndje Newton első törvényének engedelmeskedve nem változtatta meg mozgásállapotát, és a gyorsuló buszhoz képest elindult hátra. Elszáguldott egy babakocsi mellett, majd a nagy szemeket meresztő apuka és egy nyugdíjas néni között a busz hátsó falának vágódott. Megúsztam. Mindezek után Anna-Mari alig kapott levegőt.

Remélem, így kevésbé vérző szívvel repült haza. Mindenesetre elég borzasztó, hogy a lakás üresen tátong nélküle.

Új munkahelyem, a Finn Meteorológiai Intézet

Már áradoztam a lakásról, amit Anna-Mari készített fel új, közös életünkre, és az országról is; most következzen, ami ittlétünk okát és lényegét adja: az új munkahelyem, a Finn Meteorológiai Intézet. Akárcsak a többi újdonságról, erről is csakis legfelső fokban lehet beszélni. Először is, mit keres az FMI-ben egy „okleveles továbbá”?* Nos, régebbi munkahelyem, a KFKI Részecske- és Magfizikai Kutatóintézetének profilja anyagtudomány, relativitáselmélet, biofizika, neuronhálók kutatása, űrfizika és végül és utolsósorban némi részecske és magfizika volt. Ugyanígy bújik meg az „Earth Observation Unit”, azaz Földfigyelési Osztály az FMI vadonatúj, világos, korszerű és kényelmes épületében. Tavaly nyáron másfél év kihagyás után egyszerre rengeteg helyen hirdettek meg űrfizikai posztdoktori állásokat. A három ajánlat közöl rövid, alig két napos helsinki tartózkodás és az intézetben dolgozókkal való megismerkedés után úgy döntöttem, hogy nekem (és nekünk) itt a helyem (helyünk).

Az FMI a Kumpula Space Centerben található. Ez a Helsinki Egyetem területét jelenti. Szemben van egy tanszék, ahol szintén űrfizikával foglalkoznak. Eredetileg oda jelentkeztem állásra és nem sikerült, de átküldték az anyagomat Minnának, akit korábbról már ismertem. Tuijával karöltve úgy döntöttek, hogy meghívnak egy interjúra és előadásra. Az interjún két ember helyett hatan voltak, nagy rémületemre. Még aznap eldöntötték, hogy decembertől jöhetek. Ebből november 2 lett, majdnem október, csak akkorra még nem találtunk lakást. Jól esik, hogy fantáziát láttak bennem. Olyan 30 ember dolgozik az osztályon, ennek fele doktorandusz, vagy posztdoktori ösztöndíjas. De lehet, hogy a kétharmada is, még nem ismerek mindenkit. Mindenki, a postás, a takarító, a titkárnő, a szakács, a mosogatónő és a kantin pénztárosa is beszél angolul, ami kissé megkönnyíti az életemet. Ha Orléans-ban is így lett volna... Azonnal adtak laptopot belépés után, amit bent képernyőre és billentyűzetre csatlakoztatva használhatunk. Pendrive helyett egy 1 TB-s merevlemezt kaptam, csak úgy a polcról. De még ez előtt lefényképeztek és kaptam egy nyakba akasztható belépőkártyát. Még jó, hogy ing volt rajtam.

Utána kaptam egy mágneses kulcsot, amivel be- és ki kell jelentkezni. Olyan, mint a blokkolókártya a KFKI-ban, de nem kell számolni. Reggel 06:00-09:00 között kell érkezni és 15:15-19:00 között kell távozni. A napi munkaidő 7 óra 15 perc + ebédszünet. Adtak egy kártyafüggetlen mobilt is, vonalas telefon helyett. Némi problémáim voltak a levelezésem átköltöztetésével, a helpdeskről kiderült, hogy olyan, mint a Telenor üzletközpontja otthon. Az alagsorban öltöző, konditerem és szauna vár munka után. Ebéd 11:00-13:30 között a földszinten. Háromféle ételből lehet választani, önkiszolgálás van, a saláta ingyenes. A finn konyha nekem ízlik, és elég sokat esznek. Franciaország után ez a Kánaán. Harmadmagammal ücsörgök az irodámban, elég szép nagy íróasztalom van, amire nem lát rá senki. A kollégák jól beszélnek angolul és igen képzettek, intelligensek. Elsősorban numerikus szimulációkban vannak a szeren, de észleléshez is értenek. Nagyon igyekeznem kell, mert nem lesz könnyű lépést tartani velük. Ha nyomtatni vagy scannelni kell, ott a fénymásoló a folyosón. Minden újságcikk megjelenési költségét kifizetik, amelyen szerepel az FMI neve. Aki ide bekerül, annak amíg tudnak, szereznek munkát (és fizetést). Pl. én sem azon a projekten dolgozom, amire felvettek, majd januártól.

Végezetül annyit, hogy van egy csak mágnes kulccsal nyitható zárt és fedett kerékpártárolója az intézetnek. Kb. 20 perc bringával, bár ma fedeztem fel egy rövidítést. Két buszjárat is áthalad a kampuszon azzal kb. 30 perc az út haza. Ez maga a mennyország az RMKI és az LPC2E után.

*A fizikus és csillagász szak elvégzése után egy olyan diplomát kapott mindenki az ELTE TTK-n, amelyben a végzettség felsorolásánál ez szerepelt: „fizikus, továbbá csillagász”. Egyértelmű, hogy a továbbá szó nem vessző, kötőjel avagy az „és” szócska helyett került a diplomába, hanem végzettséget jelöl. Aki megírja, hogy milyet, az kap egy boci csokit.

IKEA

Ha már így lebuktam az Ikea kifosztásával kapcsolatban, akár mutathatok is képeket az új szerzeményekről... (Ez a bejegyzés elsősorban Anyukámnak szól, aki Gábor sorai láttán biztosan meg fog morogni, hogy minek vettünk annyi mindent. Mentségemre szóljon, hogy a vásárlást alapos netes kutatómunka előzte meg, és igyekeztem mindenből a legolcsóbbat kiválasztani.)

A kávézóasztalka: nagyon hasznosnak bizonyul, mivel nincs íróasztalunk, így a papírok, újságok, könyvek eddig szanaszét hevertek a székeken és az ablakpárkányon, laptopozni pedig csak az étkezőasztalnál lehetett. Így most megoldódott a tárolás és az itthoni dolgozó-kuckó is egyben. :)

Az előszobai asztalka (eredeti funkciója szerint éjjeliszekrény): most már van hova lepakolni a kulcsokat, pénztárcát, stb., alul a kosárkában pedig a térképek, menetrendek kaptak helyet.

Az edénykészlet: 5 l-es fazék + fedő, 3 l-es fazék + fedő, 1 l-es nyeles edény + fedő, 28 cm átmérőjű teflon serpenyő. Az edények belsejében skála mutatja a litereket (és az amerikai cup-okat is), ami nagyon praktikus, mert nem kell külön méricskélni. A képen látszik még a 2 új tányéralátét (a pöttyös viaszosvászon abroszt otthonról hoztam, és a frász kerülgetett minden alkalommal, amikor ráraktunk valami meleget, hogy kiolvad), illetve a falióra, amit egyelőre nem tudtunk fölszerelni, mert nincs szögünk (és a kávéfőző sem a legtökéletesebb kalapács-helyettesítő) - szerencsére a főbérlők jófejek, és azt mondták, nyugodtan felszögelhetünk bármit a falra, csak ne csináljunk túl nagy lukat.

A bögrék: 2 db-ot vettünk. Otthonról hoztam 2 műanyag bögrét, de azok kicsik is voltak, és hamar átforrósodtak (fogmosópohár helyett viszont tökéletesen beváltak, lásd lentebb).

Ezen kívül vettünk még egy szennyestartót és egy ruhaszárítót.

További, nem Ikea szerzemények ezek a tapadókorongos rögzítő izék, amikkel a fogmosó-bögréket a falhoz tapasztottuk (túl kevés a hely a fürdőszobában, nem volt hova lerakni a fogmosó cuccot), illetve néhány öntapadós akasztó a törölközőknek és a konyharuháknak.

 Hát ennyi lenne az én töredelmes vallomásom...

Amit még meg szeretnék mutatni:

Karácsonyi hangulat az Ikeában: karácsonyfa plüss patkányokkal...

Gábor az Ikea-buszra várva a Hakaniemi-téren, háttérben a bolhapiac:

Az első hetünk Helsinkiben

Miután szeptember 1-jén eldőlt, hogy állást kapok a Finn Meteorológiai Intézetben, továbbá találtunk lakást november 1-től, orosz tulajdonú nemzeti légitársaságunk akcióját kihasználva majd egy mázsa cuccal (Anna-Mari: 36 kg, én: 35 kg + bringa 28 kg) kirepültünk Helsinkibe. Házigazdáink a Baja-Ferihegy útvonalon kialakult kellemes vonat- és testszagunkat, továbbá még kellemesebb lábszagunkat érzékelve nem mondták vissza a megállapodást. Szerintem jól jártunk. Mármint Anna-Mari és én: a lakás elvileg alig másfélszer akkora, mint az Orléans-i, de jóval kényelmesebb. Van erkély, még ha kilépni nem is lehet, a konyha egybenyílik a szobával, kaptuk egy hatalmas gardróbszekrényt, továbbá van sütő és mosógép is. A lakáshoz jár szuterén és kerékpártároló is, ahová vélhetően nem piszkítanak be a ház lakói, mint Orléans-ban. A szaunát még nem próbáltuk ki. Az FMI busszal húsz percre van – bár első nap egy órámba került a bejutás, vissza pedig másfélbe -, bringával szintén húszra. A környék nem is parkos, inkább erdős, végre megint van futópályám. Télen igyekszem majd gyorsabban futni a jegesmedvéknél.  

Sajnos az első héten nem sok mindent láttam a környékből. Reggel sötétben mentem (itt nyolckor kel a Nap) és sötétben érkeztem, de még a repülőtérről is éjjel érkeztünk. A város gyönyörű, rendezett, tiszta. Az emberek barátságosak, segítőkészek és szinte mindenki jól beszél angolul. Van egy metróvonaluk és vagy tíz villamos, továbbá megszámlálhatatlan buszjárat. Sajnos nekem még egy ideig sima jegyet kell vennem, amivel kb. egy órát lehet utazni tetszőleges átszállással. Ezt meg lehet venni a sofőrnél €2.5-ért, ami a legdrágább opció. Lehet automatánál venni, akkor csak kettő, és €1.8 a villamosjegy. Ha majd lesz végre szociális számom, akkor vehetek a helyi lakosok számára elérhető kedvezményes jegyet (erről egy másik bejegyzés fog szólni). A megállók nevét kiírják finnül és svédül is, felszállásnál be kell mutatni a jegyet, a busz csak akkor áll meg, ha benyomom a stop gombot. Sajnos azt nem tudtam az első nap, hogy a busz itt is le kell inteni, mint Rómában, különben nem áll meg. Csütörtök estére tudtam összeszerelni a paripámat és pénteken tekertem be először az intézetbe. A reggelek már jó csípősek (tegnap pl. havazott), de szinte minden út mellett kiépített kerékpárutak húzódnak az út mindkét oldalán. Ha kell, alul- és felüljárót építenek. Az autósok lassan vezetnek és udvariasak. Nagyon fura surrogó-ropogó hangot adnak ki a kerekek menet közben. Megnéztem, és igen, fent vannak a téli gumik, ami alatt itt a hazánkban tiltott szöges gumikat értik. Ebből nem állnak ki szögek, jó pár alumínium cöveket ágyaztak a gumiba. Ezt az óraállításig, azaz október végéig fel kell rakni, vagy megbünteti őket a rendőr. Nem is csoda, mert pl. tegnap este és délután esett a hó, előtte pedig derült éjszakákon fagyott és reggelre eljegesedtek az utak. Emiatt hamarosan nekem is szöges gumikat kell vennem a bringára, sajnos €40-50 darabja. Persze nem itt, hanem az internetről rendelve, mert itt minden műszaki cikk és ruha nagyon drága. Szerencsére az élelmiszert olcsón is meg lehet venni, ha figyel az ember.

Az intézetről máskor írok, a hétvégi kalandjaink érdekesebbek. Nos, számos előnye van annak, ha Anna-Marival él az ember. Pl. van szépérzéke és nem fél vásárolni, persze fizetni én szoktam. Rengeteg időt tölt idegesítő apróságok vásárlásával, de előbb-utóbb kiderül, hogy azokra bizony szükség van. Ha egyedül érkeztem volna, akkor pár edényen és egy normális ágyon kívül aligha vásároltam volna bármit is. Életünk azonban sokkal egyszerűbb és komfortosabb lett néhány bútor, edény és bögre megvásárlásával. Rövid internetes mustra után úgy döntöttünk, hogy az IKEA nevű istenség oltárán áldozunk a Fogyasztás Templomában. Megnéztük az útvonaltervezővel, hogy hogy jutunk el a Hakaniemi-ig a 23-as busszal, ahonnan a Vantaa-i IKEA-ba indul az ingyenes busz, felkerekedtünk, majd jól pofára estünk, ugyanis a Mindenszentek napját 1-éről 6-ára, szombatra tolták a finnek, mert ők szeretnek dolgozni. Azért érdemes volt bemenni, mert szép idő volt, és sétáltunk egyet a városban. Nagyon furcsa a napsütés errefelé: Nap alacsonyan áll, most már 20° alatt delel. Emiatt az égbolt északi része sötét, továbbá a felhőkre árnyék vetül, mint otthon napnyugta előtt. Lesz ennél rosszabb is, a téli napfordulókor ugyanis alig 7° magasan delel majd a Nap, alig lehet majd látni. Persze nyáron meg alig süllyed 7°-kal a horizont alá, ami vastagon navigációs, esetleg polgári szürkületet jelent. Aludni nem tudunk, majd megyünk bringázni. 200 km felett úgysem tekertem még egy nap. Anna-Marit majd időnként defibrillálom. A parabola antennák is igen furcsán állnak, ugyanis a geostacionárius pálya, azaz égi egyenlítő 30° magasan van. Emiatt jóval laposabb szögben merednek az égbe.  

Szóval jót sétáltunk a városban, ebédeltünk, bevásároltunk és este elmentem futni az erdőbe. Másnap kibuszoztunk Vantaa-ba. A Hakaniemi-n éppen bolhapiac volt, de mi maradtunk a multinacionális rémnél. Anna-Mari nélkül sohasem hívtam volna tetemre a szörnyet, de ő ismerte már minden csínját-bínját a zarándoklatnak. A felső szinten megnéztük a bútorokat, majd bezabáltunk barna mártásos-áfonyalekváros svéd húsgombócból. Lent összeválogattuk az edényeket, bögréket, alátéteket és a bútorokat. Rövid vita után meggyőzettem, arról hogy én fehér színű polcos kávézóasztalt és fehér előszobaasztalkát szeretnék venni. Így utólag jó döntés volt, illik a szobához. Ezek után jött a harci feladat: a hazatérés. Az ingyen buszra várva megtapasztaltam, hogy itt is vannak bunkók: két printer típusú hölgyemény (HP, azaz Hewlett-Packard) rágyújtott és jólesően bagózott a sorban állva. Ez még otthon is tirpákság, de itt tilos a megállókban dohányozni (és ezt általában be is tartják), ezért különösen furcsa volt. Nagy nehezen hazavergődtünk, a rendes 23-as buszon nagyon vasvilla szemeket meresztett ránk pár néni, kicsit sok volt a pakk. Itthon a bringa csavarhúzóival raktam össze az bútorokat és a kávéfőzőt használtam kalapácsként, de megérte: szebb és kényelmesebb lett a lakás.  

Most megyek futni az erdőbe. Következik a beszámolóm a munkahelyemről és a kalandjaim a Maistraatti-val. Utóbbi különösen tanulságos lesz.

Természet a városban – város a természetben

Habár Helsinki Finnország fővárosa, egyben legnagyobb és legnépesebb városa, ennek ellenére egy igazán élhető, tiszta, természetközeli város képét nyújtja. Eddigi tapasztalataim alapján a város bármelyik pontjából kiindulva maximum 15 perces séta-körzeten belül biztosan akad egy erdő, egy tó, vagy tengerpart. Vagy mindhárom.

A tenger

Helsinki az ország déli részén, a Balti-tenger partján fekszik. A tenger közelsége, a 300 km hosszú partszakasz, a városközpont utcái és terei közé benyúló csatornák, kikötők egészen különleges, mediterrán hangulatot biztosítanak ennek az északi városnak. Amikor szeptemberben jártunk itt, nekem Marseille jutott eszembe, ahogy a sirályok és halárus-bódék között sétáltam a kikötői forgatagban. A különbség csak annyi volt, hogy Marseille-ben kicsivel melegebb volt, és ott a szuvenír-árusok nem kínáltak rénszarvasos kulcstartókat. :)

  

Szigetek és félszigetek

Számos, a Finn-öbölbe nyúló sziget és félsziget tartozik a városhoz (pl. Korkeasaari, ahol az ország legnagyobb állatkertje található, vagy Suomenlinna, az UNESCO Világörökség részévé lett erőd-sziget). A szigetek egy része egészen kicsi (fél hektárnál kisebb területű), kb. 50 sziget területe éri el a 3 hektárt. Pontos adatot nem leltem a szigetek számára nézve, az egyik honlap szerint kb. 330, egy másik szerint meg 300-1200 körüli (?) – mindenesetre sok van belőlük, és repülőről nézve fantasztikus látványt nyújtanak. Sajnos én nem tudtam fényképet készíteni róluk, mivel éjszaka érkeztünk, és még felhős is volt az ég, de itt találtam egy szép képet. A legtöbb sziget elérhető a központi kikötőből induló hajókkal, és nyitva áll a pihenni, kirándulni, szaunázni vágyó nagyközönség számára. A szigetek nagy része az állam vagy Helsinki város tulajdona, kb. 10%-uk pedig magántulajdonban van. Akinek módjában áll, akár bérelhet is egy szigetet magának. :)

Sport a szabadban

A szabadban történő kikapcsolódás, sportolás fontosságát mutatja, hogy Helsinki városnak külön „Sports Department”-je (Sport Osztály?) van, amely télen-nyáron rengeteg szárazföldi és vízi rekreációs lehetőséget kínál. A városnak kiterjedt (350 km-es) gyalogösvény- és (750 km-es) bicikliút-hálózata van. A Sports Department rendszeresen karbantart 170 km gyalogutat, 50 km futópályát, télen 35 km hómentesített utat és mintegy 200 km sígyalogló-utat. Vannak külön lovas- és kutyaszán-utak is, valamint kivilágított szánkópályák a gyerekek számára. A Sports Departmenthez több, mint 60 korcsolyapálya tartozik, a „Public Works Department”-hez (Közmunka Osztály?) további 100. A finnek pedig bizony ki is használják ezeket a lehetőségeket: esőben, hóban, minuszban is látni futókat, kerékpározókat, lovaglókat, nordic walking-olókat az erdőkben. Itt aztán nehéz lesz kifogást találni a rendszeres testmozgás ellen! :)

Erdők

A város területére északról több „zöld ujj” is benyúlik, illetve a város közepén észak-déli irányban, 10 km2-es területen húzódik a Helsinki Central Park. A nevével ellentétben ez nem igazán park, inkább egy szépen rendbentartott erdő, melyet kavicsos utak szelnek keresztbe-kasul. A város 186 km2-es szárazföldi területéből összesen 39,5 km2-t foglalnak el az erdőborította részek, 8,4 km2-t a parkok és nyilvános kertek (ebből 1 km2 a kert).

A lakásunktól kb. 5 perc sétányira található ennek a parknak egy része, egy kisebb fenyőerdő, a Ruskeasuo (= „barna láp”). Most – a nevéhez hűen – meglehetősen lehangoló, szomorkás barna látványt nyújt (az örökzöld fákat leszámítva, persze), de nyáron biztosan gyönyörű lesz. Az erdő közepén hosszan elnyúló tisztáson, egy patakocska mentén veteményeskertek bújnak meg: alacsony kerítéssel elválasztott kis (pár négyzetméteres) parcellák, ahol a környék lakói nyáron zöldségeket, bogyós gyümölcsöket termesztenek, illetve ahova kiücsörögnek levegőzni, pihenni. És most is ott állnak a műanyag székek, napernyők, kerti törpék és egyéb kerti bútorok, szerszámok – csak úgy, szabadon otthagyva, és senki nem viszi el őket... A kavicsozott gyalogút (+ futó- és bicikliút) mellett lovaglóutak is keresztülszelik az erdőt, délkeleti csücskében pedig egy lovarda kapott helyet, ahol a karámban lévő pónikat meg is lehet simogatni. :)

Képek a Ruskeasuo-ról, a veteményesekről és a pacikról itt. 

Az erdő a „rossz idő” ellenére (azért írom idézőjelben, mert a mostani 0-2°C-os, esős-havas-szeles idő a finneknek valószínűleg meg sem kottyan) is nyüzsög a sportolóktól és kutyasétáltatóktól. Éjszaka szépen kivilágítják az utakat, ami azért fontos, mert ugye ilyenkor 4-5 óra körül már gyakorlatilag beáll az éjszakai sötétség, de így nyugodtan el lehet menni futni a munkából hazaérvén (támadástól félni nem kell, a közbiztonség igen jó). Ahogy Gábor mondta: „hogy a mókusok mit szólnak a kivilágításhoz, azt nem tudni” :) – de talán nyáron megszokták már, hiszen akkor meg hajnalig világos van és nagyon korán kel a Nap. Mókusok egyébként a ház közvetlen közelében is vannak: az erkélyről látható fenyőkön laknak, a minap le is kaptam kettőt:

Sziklák

A városban járva-kelve rengeteg csupasz, vagy fűvel-mohával benőtt gránitsziklát lehet látni a házak között, az út mentén: ahol volt egy szép szikla, azt nem dózerolták le, hanem inkább ráépítettek, az úttal megkerülték. Van egy kerítéssel körbevett játszótér nem messze tőlünk, ahol a kerítés egy nagy sziklát is körülölel. Az, hogy a szikla ily módon a játszótér szerves részévé vált, számomra a finnek természetközeli életvitelét, a természet megismerésének és szeretetének fontosságát tükrözi.

A déli szigetek arculatát is sziklák uralják: nyugaton gránit, gneisz, keleten mészkő is megjelenik.

Helsinki egyik fő nevezetessége is egy sziklához kapcsolódik: a Temppeliaukion Kirkko-t, ismertebb nevén a Sziklatemplomot eredetileg a Temppeliaukio téri szikla tetejére tervezték az 1930-as években, ám a II. Világháború miatt félbemaradt az építkezés. Így végül, gazdasági okokból negyedére csökkentve az eredetileg tervezett templom méretét, 1968-69-ben épült meg a sziklába vájt luteránus templom, melynek csupán réz kupolája emelkedik ki a rózsaszín sziklatömbből.

Ezen a képen látható az eredetileg tervezett építmény:

A templom fala belülről csupasz szikla, megvilágítását természetes fénnyel oldották meg, igazán különleges hangulatot, természetközeli élményt teremtve ezzel. Kár, hogy a csendes elmélyülésre nem nagyon van itt lehetőség, mert általában dugig van zajos turistákkal.

   

Tavak

Mint tudjuk, Finnország az „Ezer tó országa”. Az elvetemültebbek és a geográfusok azt is tudják, hogy ez a szám valójában csaknem 200.000-re rúg. Helsinki ugyan délebbre helyezkedik el a Finn Tóvidékhez képest, de azért ide is jutott néhány tavacska. A legnagyobb a Central Park déli részén található a 2,2 km kerületű, hal- és madárfajokban gazdag Töölönlahti.

A tó partján találhatók az 1907 óta gondozott, virággal beültetett „Városi Kertek” (City Gardens).

Megérkeztünk, berendezkedtünk, szeretjük :)

Egy hete már, hogy megérkeztünk és beköltöztünk Helsinkibe. Utoljára szeptember elején jártunk itt, és bár csak 2 napot tölthettünk a városban, már akkor beleszerettem (szeptemberi képek itt). Ez a vonzalom azóta csak fokozódott, ahogy egyre több információt gyűjtöttem be az országról és a finnekről, és a nyelvvel is elkezdtem ismerkedni.

A lakás 

Az albérlettel igazán jól jártunk, mert bár picike a lakás (28 m2, egy nagy szoba + vele egybenyitott konyha-étkező, előszoba, fürdőszoba, gardrób), de kettőnknek pont jó (és ennyit is épp elég takarítani :), elég sok pakolós hely van (habár a konyhaszekrények kissé magasra lettek méretezve), és így, hogy a matracot első este rögtön leköltöztettük az emeletes ágyról a földre, még kényelmes is. :) A rezsi rendszere igen szimpatikus: a fűtésért nem kell külön fizetni, már benne van a havi bérleti díjban, a víz pedig 12 €/fő/hó, de ennyiért gyakorlatilag korlátlanul fogyasztható, az áramot kell csak a fogyasztás alapján fizetni, de az meg állítólag elég olcsó. Mivel egy bőröndnyi háztartási cuccal és zacskós kajával érkeztem, illetve vasárnap voltunk az Ikeában egy kisebb beszerző-körúton, mostanra már nagyjából mindenünk megvan, ami feltétlenül szükséges. Szerencsére a lakásban van mosógép, porszívó, vasaló és vasalódeszka, illetve az előző lakó itthagyott mosóport, takarítószereket, úgyhogy az első héten már neki is láthattam takarítani, mosni, vasalni... Nagyjából ki volt takarítva a lakás, amikor átvettük, de azért volt dolgom vele. Viszont most már nyugodt szívvel pakolok be mindenhova, mert tudom, hogy szép tisztaság van minden zugban. :)

Képek a lakásról itt.

A környék 

A lakás maga egy nagy társasházban van, az pedig egy fenyőfákkal körülvett, csendes, külvárosi lakóövezetben, ami a Kivihaka nevet viseli (kivi = kő, haka = kapocs, kampó). Egy nagy, forgalmas útról nyílik a mi utcánk, de abszolút nem hallatszik ide az autók zaja. Ezen az úton egyébként biciklivel kb. 20 perc alatt be lehet jutni a belvárosba. Itt említeném meg, hogy Helsinkinek van egy olyan internetes útvonaltervezője, ahol kifejezetten biciklis és gyalogos közlekedésre lehet útvonalat keresni, és még azt is kiírja, hogy az adott útszakaszon hány kalóriát éget az ember, illetve ez hány kocka csokinak felel meg! :) Pl. itthonról begyalogolni a városba 286 kcal = 5 kocka csoki :) - ezt a minap meg is tettem kb. 1 és negyed óra alatt, de azért a jövőben a biciklit fogom preferálni, illetve amíg az nincs, a villamost...

Napi bevásárlás 

A környéken több kisebb szupermarket található, így a bevásárlással sem lesz gond, és kb. 45 perc sétányira egy Lidl is van. Kicsit talán sok ez az idő, amit rá kell szánni, ha a ide akarok menni bevásárolni (biciklivel persze majd ez is kevesebb lesz), de megéri, egyrészt, mert ez a legolcsóbb az itteni boltok közül (az árak elég magasak, különböző internetes források alapján Helsinki a világ egyik legdrágább városa: itt egy angol nyelvű táblázat az árakról). Másrészt pedig, mert az út egy szép erdőn visz keresztül. Nem semmi élmény volt, hogy fenyvesek és veteményeskertek, mohos sziklák között sétálok, patak csörgedezik mellettem, lovakat és erdei madárkákat látok, körülöttem futnak, kutyát sétáltatnak, nordic walking-olnak az emberek - pedig csak elugrottam a boltba tejért meg kenyérért :) (Az erdőről - Ruskeasuo - a következő bejegyzésben részletesebben is szót ejtek majd.)

Alkalmazkodni a környezethez 

Szóval eddig minden szép és jó, a város tiszta, az emberek barátságosak és mindenki beszél angolul, de a finn nyelv gyönyörű (de piszok nehéz), úgyhogy muszáj megtanulnom. :) Eddigi csekélyke finn tudásomat nem nagyon kamatoztatom: eleinte pl. megpróbáltam finnül elmondani a boltban, hogy mit szeretnék, de amikor visszakérdeztek finnül, akkor bajban voltam... :D Szerencsére az angollal (meg kézzel-lábbal) tényleg el lehet boldogulni, néha kifejezetten sértődött fejet vágnak, ha megkérdezem, hogy beszélnek-e angolul.

A múlt héten az idő is többnyire kegyes volt hozzánk, napsütés is volt, tegnap meg esett a hó, és estére szép fehér lett minden:

Sajnos mára elolvadt, és most borongós szürkeség uralkodik odakint, holnapra pedig már esőt mondanak. Gábort azzal vigasztalták a kollégái, hogy "lesz ez még rosszabb is"... De ki lehet bírni, csak jól fel kell öltözni. A finneknek szuper szélfogó cuccaik vannak, kesztyűt-sapkát húznak, és az utálatos vízszintesen eső havasesőben is vígan futkorásznak az erdőben.