Falmászókalandok

A blogon eddig is rengeteg példát mutattunk be arról, hogy minőségileg más életet élünk, mint akár otthon, akár Franciaországban. Mindenütt elég keményen húztam és húzom az igát, csak éppen amíg Csillebércen dolgoztam az RMKI Kozmikus Fizikai Főosztályán, addig annyira kevés volt a fizetésem, hogy az éppen hogy csak a megélhetésre volt elég 2007. őszéig, utána, már arra sem. Ráadásul idősebbekkel voltam körülvéve, teljesen elszigetelve a korosztályomtól. Egyedül a Kerékpáros topik 2.0 kirándulásai és pár régi barát kapcsolt a való világhoz. Franciaországban pedig egyrészt nem beszéltem a nyelvet, másrészt az amúgy sem túl barátkozós franciák közül nekünk Orléans-ban a rosszabbik fajta jutott. Még a laborban dolgozó nem helyi franciák is panaszkodtak, hogy nincsenek helyi barátaik. A külföldiekkel jártunk sörözni, ha Anna-Mari éppen nálam volt, akkor velem tartott, néha elmentünk moziba és vacsorázni. Itt azonban nagyon más a helyzet. Sok a fiatal, nőtlen, illetve hajadon kolléga és elég aktívak, na meg a fizetésem is sokkal többet ér. Szinte minden héten el tudunk menni egyszer-kétszer sörözni, kerékpározni, síelni és újabban falat mászni. Több neves szikla- és falmászó dolgozik az FMI-ben: Noora, Mikko, Liisa, Katerina, Kristian és Dan. Hozzájuk csapódott Laura és Dimitry. Elég gyakran járnak igazi sziklát mászni, de ahhoz szép idő szükséges és kocsi, ami csak Noorának és Mikkonak van, akik egy házaspár. Emiatt munka után sokszor mennek terembe mászni. Sokszor hívtak, de egyrészt féltem a lebőgéstől, másrészt nem nagyon szeretek terembe menni, amikor kint süt a Nap. Végül csak elcsábítottak, Yann nevű cellatársammal, az elszászi francia-német nyári gyakornokkal együtt.

Mászom felfelé a 4-es nehézségű falon. Kis lépés ez egy embernek, nagy lépés azonban nekem. Kis gyakorlással előbb-utóbb a csúcson leszek. Aztán felvehetem a Spider-Man pizsamát. 

Az első kerékpártúrám utáni héten csatlakoztam a csapathoz a Vuosaarin, Helsinki nyugati részén lévő szigeten lévő mászó centrumban. Valami bezárt gyár, vagy erőmű lehet, jó nagy belső térrel. €18.5 a belépő, a heveder és a mászócipő kölcsönzés. Persze a sportcsekkeket otthon hagytam. Kerékpáros nadrágba, pólóba és átlátszó bringás szemüvegbe öltöztem át. Bent vettem fel a cipőt és a hevedert. Utóbbit a derékon jól meg kell szorítani, a combokon kevésbé. Laura megmutatta a speciális csomót, amit én kötök. A biztosító partnerem a hevederére egy kapcsot rak, amiben egy csiga van, azon fűzi át a kötelet. A kötél a fal tetejéről lóg le. Ellenőrzés után lehet mászni. 4-es fokozattól 7-esig építenek falat, a falon különböző színű „kövek” jelzik az utat. Egy szín egy fokozat, csalni nem illik. Főleg lábbal kell mászni és gyorsan, mert az ember keze elfárad. Sajnos sokszor nem tudja az ember, hogy hova lépjen, mit csináljon, aztán elfárad és feladja. Bízni kell a társban, bár esetemben az nem olyan egyszerű, mert a 130 kilómat kevesen tudják megtartani. Biztosított Yann, Dimitry és Katerina jó barátja is. Később Katerina is, nehezék zsákkal az övén. Ő 50 kg vaságyastól, jó repülést kívántam neki. Második alkalommal Katerina barátja, a repülőoktatója biztosított. Nos, ő elejtett engem, 2,5 m-ről szerencsére talpra estem. Ha szabályosan, a falon lépegetve ereszkedem, akkor a hátamra estem volna. Nem is bíztam benne soha többet.

Röviden ennyi. Másnap nem tudtam megfogni a tárgyakat és napokig nem tudtam súlyzózni, de az a kerékpártúra miatt is lehetett. Megyek máskor is, remélem Anna-Marival. Jó program, erősíti a felsőtestet és jól kifáraszt. Persze a csapatszellemet is erősíti, remélem Anna-Mari is be fog épülni a társaságba. 

Első bringatúrám, avagy fájdalom és szenvedés Finnországban

View Turku-Helsinki in a larger map

Turku-Salo-Tammisaari-Siuntio-Espoo-Helsinki útvonalon tekertem, festői, nyári, ember nem járta tájakon, a Balti-tenger öblei közelében, fenyvesek, dombok és sziklák között.

Május végén munkahelyem, a Finn Meteorológiai Intézet egy bemutatkozó napot tartott. Sok hasznos információ mellett megtudtam, hogy 2011. június 2-a csütörtök munkaszüneti nap. Nosza, túrázzunk egyet 2011. június 2-4 között. Kértem az extra óráim rovására péntekre szabadnapot, és nekiláttam a túra szervezésének. Útvonal: Turku-Salo-Tammisaari-Siunto-Espoo-Helsinki. Első nap vonattal elmegyek Turkuba, onnan Saloba, ott alszom a kempingben, majd eltekerek Tammisaariba, onnan egyenesen haza Helsinkibe, hiszen hosszúak a napok. "Írta és rendezte"... Dimitry kollégámtól kölcsönkértem, az egyik túratáskáját, lefoglaltam a szállásokat, bepakoltam, csak volt egy bökkenő: az IC-re helyet kellett foglalni, ezt pedig csak az állomáson lehetett megtenni. A „Friend Day” miatt későn értem oda, a pénztár már zárva volt. Betekertem a központba, ott is zárva volt, úgyhogy rossz érzésekkel vártam a túra első napját.

Zajlik az élet, Turku/Abo Európa Kulturális Fővárosa idén Tallinnal együtt.

A reggeli 9:03-as IC-vel mentem volna Turku/Aboba (Finnországban 6%-os svéd kisebbség él, akik elég jelentős szerepet játszottak az ország életében, ezért a nyelvük is hivatalos nyelv. Abo, azaz finnül Turku a központjuk és főleg a partvidéken élnek.), de előtte jegyet kellett vennem a kerékpárnak. Sajnos a közeli Pasilanál a pénztár csak 8:45-kor nyitott, ezért bementem a központi pályaudvarra, ahol valami miatt negyed órával később nyitottak, mint kellett volna. Gyorsan sorra kerültem és kiderült, hogy hiába tekertem: elkelt minden bringajegy. Szerencsére a 11:03-as vonatra még volt, (ütemes menetrend rulez), ezért bár várnom kellett két órát, de még aznap oda tudtam utazni. Közben eltekertem a kikötőbe, majd a kávézóhoz, ahova Anna-Marival beültünk áprilisban. Megreggeliztem, majd kiültem egy dokkra, amiről a jégre lehetett ugrálni és kisétálni a partra áprilisban. Most szabadon úszott. Kisvártatva megjelent egy pár, jeleztek egy póznán lévő szemaforszerű karral és megérkezett a komp Suomenlinnáról egy másik kis sziget érintésével. Hamarosan két francia érkezett és mellém ültek, majd a másik oldalon egy néni. Levette a cipőjét, felrakta a lábait, elfingotta magát hangosan, majd álomba merült a padon elterülve. Ekkor visszatekertem a pályaudvarra, útközben majdnem elgázolva pár hajóról kiszálló utast.

A Vuohensaari Kempingben aludtam Salo mellett egy szigeten. Az öböl partján állt a ház, éjjel hallottam a hullámok csobogását. Hattyúk aludtak a fövenyen a nyári éjszaka szürkületében.

Egy órára értem be Turkuba. A másik két bringás egy pár volt, ők is a környéken bringáztak. Turku 2011-ben Tallinnal együtt Európa Kulturális Fővárosa. Július 16-án, mikor együtt repülünk vissza Anna-Marival, eltöltünk majd itt egy napot, ezért most csak áttekertem rajta. A belvárost átszeli az Aura folyó, a főbb látványosságok aköré koncentrálódnak. A túra útvonala az öreg templomtól indul. Sajnos már ott kiderült, hogy a navigációval gondok lesznek: ez nem Ausztria, az útvonal nincs rendesen kitáblázva. Szerencsére a kerékpárút a 110-es úton vezetett, de azért a nyilakat követve is sikerült eltévedni. A táj gyönyörű volt: fenyvesek, dombok, sziklák és semmi más. Egy-egy épület, ember sehol. A fából épült házak többségét vörösre festették, ebből tudtam, hogy svédek lakta környéken járok. Paimioban sikeresen eltévedtem, majd, amikor kétségbeesetten követni kezdtem egy, a térképen nem is szereplő utat, megtaláltam a Kunninkaantiet. Ez többször is előfordult, mire megérkeztem Saloba. Ott kissé nehezen, de megtaláltam a kempinget, amely elég messze esett a várostól, egy szigeten az öbölben. A Balti-tenger partvonala erősen tagolt, sok az öböl és nádas. A vízéből inni is lehet, ezt még nem próbáltam. Egy helsinki svéd ajkú finn pár érkezett és aludt a faházban mellettem kerékpárral, egy svájci bringás pedig sátorban aludt. A kantinban kapros-krumplis-tejszínes lazaclevest vacsoráztam, narancslével készített kenyérrel. Beszélgettem a kerékpárosokkal, körbejártam a szigetet, majd nyugovóra tértem. Anna-Marival váltottam SMS-eket, aztán nem tudtam elaludni, mert szomszédok éjfél után is zuhanyoztak. Ez elég furcsának tűnt, mert a fürdőszoba 500m-rel odébb volt. Aztán rájöttem, hogy a hullámokat hallom.

Egy képen minden, ami szép Finnországban: sziklák, virágok, tenger és az erdők.

Másnap reggel 9-kor csörgött az órám, erre ébredtek a szomszédok. Összepakolásuk zajára én is felébredtem és elmentem reggelizni, végül dél volt, mire összekészülődtem. Vicces epizód volt, amikor az erdei toi-toiban ültem, éppen akkor, amikor jött egy kocsi, hogy elvigye. Pedig olyan jó öteletnek tűnt, az erdőben, madárcsicsergés mellett végezni a dolgomat. Mindegy. Bementem Saloba, jellegtelen belváros a folyó partján, kebabot kajáltam és nekiindultam a Tammisaariba vezető útnak. Az út sajnos nem az öböl partján vezetett, hanem dombok és erdők között. Elég meleg volt, én pedig hosszú ujjú termomezben voltam, mert csak azt hoztam ki télen. Még Teijo előtt rénszarvasokat láttam, gyorsan lefényképeztem őket. Sajnos elég rühesnek néztek ki, gondolom, éppen vedlettek. Teijonál megálltam és vizet kértem a háziaktól, akik svédek voltak. A teijoi templom dombja gyönyörű volt: virágok, orgonák, sziklák, a távolban a tenger. Az út végét földúton tettem meg. Féltem tőle, de nem volt baj: akár országútival is mehettem volna, annyira sima volt. Mindazonáltal defektjavítás közben eldöntöttem, hogy én nem tekerek másnap Helsinkiig, megállok Siuntioban. Tammisaari/Ekenas egy félszigeten fekszik. Egy faházban aludtam, éjjel még bementem a városba fényképezni. Este 11-kor még szép képeket tudtam készíteni az öbölben és faházakból álló belvárosban. A kempingben már nem tököltem a szereléssel és a belső vízbefojtásával, hanem eltettem magam másnapra.

Orgonák, faházak és világos éjszakák: ez Tammisari/Ekenas este 11-kor kesakuu (azaz június) havában.

Másnap kijavítottam a belsőt és elindultam Siuntio felé. Dimitryék, akik szintén túráztak, pont akkor Hankóba tartottak, de pont elkerültük egymást, mert az öböl másik partján voltam, amikor sms-t kaptam tőlük. Ők Hankoba mentek, ahol svéd-finn kollégám, Svante családjának hétvégi háza van. Ez kicsit kellemetlen volt, de nem fordultam vissza a földúton. Sajnos elmentem Fiskari/Fiskarsba, ahol nem volt semmi, csak gyönyörű tópart és egy malom, majd nagy kerülőt téve elértem a 25-ös úthoz. A forgalmas úton aszfaltozott padka fogadott, amelyen villámgyorsan végigtekertem. A Siuntioba vezető úton szóltam a szállásadóimnak, hogy legyenek szívesek megvárni, mert lesz este kilenc, mire beérek. Este tíz lett, ugyanis a drágák nem közölték, hogy nem Siuntioban vannak, hanem előtte vagy 9 km-vel. Majdnem Siuntioból fordultam vissza, mire ez kiderült, majd szétrobbantam a dühtől és a combjaim a fájdalomtól. Másnap lemértem, elég sokáig eljutottam volna, minimális forgalmú utakon és még világosban eljutottam volna Espooig. Azzal vigasztalhatom magam, hogy a svéd háziasszony elmondta, hogy azért nincsenek jelek, mert a King's Road szövetség megszűnt, már nem tartják karban az utat. A térkép is régi, átvertek. Remélem, a következő túrán (a Botteni öböl partján) jobb lesz.

Egészséges nemzeteknek rettenetesen fáj, ha szeretett országuk egy darabjáról akárcsak átmenetileg is le kell mondaniuk. A Porkkala félszigeten 1944-1955 között szovjet haditengerészeti bázist üzemeltettek, a finn fennhatóság addig szünetelt. Ennek állítottak Espoonlahtiban emléket.

Másnap finom reggelivel indítottam a napot. Nem említettem, de most először aludtam rendesen megvetett ágyban, pont olyan díszpárnák voltak, mint itthon az ágyunkon. Ezenfelül a hálószobát el lehetett sötétíteni az ajtóval és egy rendes függönnyel. 11-re el is készültem, beértem Siuntioba, majd Kirkkunummiba. A kettő között a volt szovjet haditengerészeti bázis területén jártam, sok épületen pl. a Sjundby majorban vörös csillagot és cirill betűket láttam. Espoonlahtiba beérve belebotlottam megszállás négy nyelvű emlékművébe. A finnek kiürítették a területet, sem ember, sem állat nem maradt a vörösök prédájául. Az utakat lezárták, még a vasutat sem engedték át egy ideig. Azért az ötvenes évek közepén visszakapták, jobban jártak ezzel, mint egy szovjet megszállással. Mindezt egy telefonról hívható audioguide-ból tudom, meg az emlékmű orosz, svéd, finn és angol nyelvű tábláiról.

A hazatérés boldog mosolya termomezben, az öböl partján: megúsztam, bár nagyon kifáradtam.

Az emlékmű után hazatekertem, folyamatosan szentségelve a rosszul kijelölt út miatt. Egy idő után azért megtaláltam az utat haza, ahonnan másnap reggelig ki sem mozdultam. Kissé leégtem, egy hétig alig tudtam súlyzózni és nagyon felpörgött az anyagcserém. Dimitry táskájához hasonlót mindenképp vennem kell, mert nagyon bevált. Meg tudtam szakítani a túrát, tudtam napközben vásárolni és nagyon kényelmes volt, elég sokat tudtam bele pakolni. Finnország nem bővelkedik a történelmi emlékekben, a városaik inkább falvak, de a svédek és a finnek is kedvesek, a táj pedig gyönyörű. Az utolsó szálláshelyemre még visszatérek Anna-Marival, mert kedvesek a háziak és szép a környék.

A finn tavasz

Április végére megérkezett a tavasz Helsinkibe, már nagyon vártuk. Március 20-án kelt bejegyzésünkben jókat síeltem, aztán bár éjjel fagyott, nappal olvadt a hó. Márciusban, már óra állítás után voltunk, a hideg csak nem akart megszűnni, a hó pedig nem olvadt szinte semmit. Egy közeli gyalogos felüljárón átkelve persze kiderült, hogy több, mint fél méteres összetömörödött hó borította a pályákat. A nappalok egyre hosszabbak lettek, a Nap hét ágra sütött, de semmi nem történt. Április 1-én pénteken este síeltem utoljára, aztán felhagytam fele, mert azért a nappali olvadástól jegessé és koszossá vált a hó, hiába vakszoltam a léceket nem volt többé életbiztosítás a pályára lépni. A nyomok jegesek voltak, gyakran került beléjük faág, illetve egyszerűen szétcsúsztak és velük a lábaim is. Aztán egyszer csak napközben is 8-10°C lett és éjszaka sem fagyott. A Nap már 14 órán át sütött (a nappal hossza nagyon gyorsan nő tavasszal), a hó igen gyorsan olvadni kezdett.

Mögöttem a befagyott öböl

Emiatt a következő hétvégén el tudtam menni kerékpározni teljes téli szerelésben, április közepén, amikor otthon már márciusban rövidnadrágban tekertem Bécsbe az Európai Geofizikai Unió bécsi éves közgyűlésére. A teljes szerelés termo és windstoper nadrágot, nedvszívó alsót, hosszú termo mezt, windstopper dzsekit, vastag téli windstopper kesztyűket és windstopper sisaksapkát jelent, napszemüveggel. Elindultam az 57-es busz vonalán keletre, kereszteztem a Vantaa folyót, majd az öböl másik partján az autópálya mellett visszajöttem, beértem a városközpontba és a Mannerheimtien szépen hazatekertem. A Nap ragyogóan sütött, de a tengert jég borította.

Ház a Seurasaari skanzenben

Két hét múlva Húsvét Nagyszombat Anna-Marival a Seurasaarira, egy szép, közeli, hidakkal a szárazföldről is elérhető szigetre mentünk bonfiret, húsvéti tűzgyújtást nézni és a skanzent meglátogatni. Pulóver elég volt, sütött a Nap, de tengeröblökben még mindenfelé jég úszott. A fák alatt még minden havas volt. A munkahelyem domboldalába pedig völgyet vájt az olvadékvíz.

Vappu tiszteletére sapkát kaptak a szobrok is

Vappun, azaz május 1-je hétvégéjén esett a hó és hideg volt, de ez volt a hattyúdal: a jég elolvadt, a hóból pedig csakis buckák maradtak, illetve a hóhegyek a város szélén. A természet is beindult: a lombhullató fenyők friss zöld hajtásokat hoztak, a nyírfák is kidugták leveleiket, az erdőben fű és hóvirág, illetve hatalmas mennyiségű nárcisz nő. Minden fehér, sárga, lila és zöld. Hatalmas változás alig egy hónap alatt! A legfurcsább azonban az éjszaka. Az ugyanis nincs. Április vége óta nincs éjszaka, csak csillagászati szürkület (azaz a Nap nem süllyed 18º-nál mélyebbre a horizont alá), május 12 óta pedig egész éjjel navigációs szürkület van (azaz a Nap 12º-nál nem bukik mélyebbre éjjel). Júniusig ez fokozódik, egyre világosabbak az éjszakák. Most még sötét derengés az éjszaka borult időben, akkor pedig világos alkonyat lesz. Derült idő esetén a Nap ÉNy-on lenyugszik este 10 óra felé, az ég bevörösödik, aztán az alkonypír lassan sötétedik és vonul ÉÉK felé, majd északra, ÉÉK-re, végül négy óra felé felkel ÉK-en. Napkelte után és alkonyat előtt sokáig süti a magasabb épületek tetejét, a sziklák ormát és a fék koronáját, vöröses fényével. Már amikor vörös a napkorong, mert nagyon szép tiszta a levegő, gyakran az egészen alacsonyan álló Nap fénye is sárga. A nap jelentős részében a Nap alacsonyról süt az ember szemébe. Eleve délben sem emelkedik 53º-nál magasabb még júniusban sem, de a Nap látszó égi útja 30º-os szöget zár be nagyjából a horizonttal. Ez azt jelenti, hogy fele olyan lassan nyugszik le, mint az egyenlítőn és érezhetően lassabban, mint Magyarországon. Erős napszemüveg viselése ajánlott, különben kisül az ember szeme. Ez azonban cseppet sem zavar, ha már egy hónap alatt végre kitavaszodott és öt hónap bezártság után végre lehet bringázni.