Falmászókalandok

A blogon eddig is rengeteg példát mutattunk be arról, hogy minőségileg más életet élünk, mint akár otthon, akár Franciaországban. Mindenütt elég keményen húztam és húzom az igát, csak éppen amíg Csillebércen dolgoztam az RMKI Kozmikus Fizikai Főosztályán, addig annyira kevés volt a fizetésem, hogy az éppen hogy csak a megélhetésre volt elég 2007. őszéig, utána, már arra sem. Ráadásul idősebbekkel voltam körülvéve, teljesen elszigetelve a korosztályomtól. Egyedül a Kerékpáros topik 2.0 kirándulásai és pár régi barát kapcsolt a való világhoz. Franciaországban pedig egyrészt nem beszéltem a nyelvet, másrészt az amúgy sem túl barátkozós franciák közül nekünk Orléans-ban a rosszabbik fajta jutott. Még a laborban dolgozó nem helyi franciák is panaszkodtak, hogy nincsenek helyi barátaik. A külföldiekkel jártunk sörözni, ha Anna-Mari éppen nálam volt, akkor velem tartott, néha elmentünk moziba és vacsorázni. Itt azonban nagyon más a helyzet. Sok a fiatal, nőtlen, illetve hajadon kolléga és elég aktívak, na meg a fizetésem is sokkal többet ér. Szinte minden héten el tudunk menni egyszer-kétszer sörözni, kerékpározni, síelni és újabban falat mászni. Több neves szikla- és falmászó dolgozik az FMI-ben: Noora, Mikko, Liisa, Katerina, Kristian és Dan. Hozzájuk csapódott Laura és Dimitry. Elég gyakran járnak igazi sziklát mászni, de ahhoz szép idő szükséges és kocsi, ami csak Noorának és Mikkonak van, akik egy házaspár. Emiatt munka után sokszor mennek terembe mászni. Sokszor hívtak, de egyrészt féltem a lebőgéstől, másrészt nem nagyon szeretek terembe menni, amikor kint süt a Nap. Végül csak elcsábítottak, Yann nevű cellatársammal, az elszászi francia-német nyári gyakornokkal együtt.

Mászom felfelé a 4-es nehézségű falon. Kis lépés ez egy embernek, nagy lépés azonban nekem. Kis gyakorlással előbb-utóbb a csúcson leszek. Aztán felvehetem a Spider-Man pizsamát. 

Az első kerékpártúrám utáni héten csatlakoztam a csapathoz a Vuosaarin, Helsinki nyugati részén lévő szigeten lévő mászó centrumban. Valami bezárt gyár, vagy erőmű lehet, jó nagy belső térrel. €18.5 a belépő, a heveder és a mászócipő kölcsönzés. Persze a sportcsekkeket otthon hagytam. Kerékpáros nadrágba, pólóba és átlátszó bringás szemüvegbe öltöztem át. Bent vettem fel a cipőt és a hevedert. Utóbbit a derékon jól meg kell szorítani, a combokon kevésbé. Laura megmutatta a speciális csomót, amit én kötök. A biztosító partnerem a hevederére egy kapcsot rak, amiben egy csiga van, azon fűzi át a kötelet. A kötél a fal tetejéről lóg le. Ellenőrzés után lehet mászni. 4-es fokozattól 7-esig építenek falat, a falon különböző színű „kövek” jelzik az utat. Egy szín egy fokozat, csalni nem illik. Főleg lábbal kell mászni és gyorsan, mert az ember keze elfárad. Sajnos sokszor nem tudja az ember, hogy hova lépjen, mit csináljon, aztán elfárad és feladja. Bízni kell a társban, bár esetemben az nem olyan egyszerű, mert a 130 kilómat kevesen tudják megtartani. Biztosított Yann, Dimitry és Katerina jó barátja is. Később Katerina is, nehezék zsákkal az övén. Ő 50 kg vaságyastól, jó repülést kívántam neki. Második alkalommal Katerina barátja, a repülőoktatója biztosított. Nos, ő elejtett engem, 2,5 m-ről szerencsére talpra estem. Ha szabályosan, a falon lépegetve ereszkedem, akkor a hátamra estem volna. Nem is bíztam benne soha többet.

Röviden ennyi. Másnap nem tudtam megfogni a tárgyakat és napokig nem tudtam súlyzózni, de az a kerékpártúra miatt is lehetett. Megyek máskor is, remélem Anna-Marival. Jó program, erősíti a felsőtestet és jól kifáraszt. Persze a csapatszellemet is erősíti, remélem Anna-Mari is be fog épülni a társaságba.