Egy éve, hogy Finnországba érkeztünk, pontosabban egy éve és egy napja, 2010. augusztus 31-én délután 1 órakor tettük először finn földre a lábunkat Turku repterén (a semmi közepén). :) Ennek örömére következzen most egy kis visszaemlékezés arra a másfél-két napra, amit akkor itt töltöttünk, illetve - mivel az utóbbi időben igencsak elhanyagoltuk(tam) szegény blogunkat - ebben és a következő néhány bejegyzésben az első finn nyarunkról is szeretnék beszámolni.
Kétórás Turku-Helsinki vonatút után gördültünk be a Központi Pályaudvarra, ahonnan csak pár perc sétára volt a hotelünk. Nagyon szép időnk volt, és most már azt is tudjuk, hogy ritka szerencsében volt részünk, mert augusztus második felétől itt már általában beköszönt az ősz, borult éggel, hűvös széllel, esővel. Most néhány napja folyamatosan szakad az eső (kisebb-nagyobb megszakításokkal, amikor nem úgy esik, mintha dézsából öntenék, hanem épp csak szemerkél), és bár ma napsütésre ébredtünk, és napközben kellemes 17°C volt és viszonylag tiszta volt az ég, estére beborult, és épp csak hazaértem az első dörgésre, mielőtt leszakadt volna az ég. Sajnos holnapra és szombatra is esőt jósolnak. Tavaly azonban csak pár felhő volt az égen, az a jellegzetes északi felhő, aminek sötét az alja és fehér a teteje, mert az alacsonyan álló Nap oldalról világítja meg - azóta sem tudok betelni ezzel a látvánnyal. :)
Még aznap este elmentünk egy étterembe, amit a Helsinki útikönyv kiemelten ajánlott a finn specialitások miatt, és olyannyira megkedveltük a kapros-tejszínes lazaclevest, hogy később is visszatértünk ide. (Ígértem már korábban a receptet - ami késik, az... jön) ;)
Másnap, szeptember 1-én került sor Gábor állásinterjújára a Finn Meteorológiai Intézetben, ezalatt én a belvárosban turistáskodtam és fényképeztem, este pedig együtt sétáltunk a városban és a tengerparton. Este be akartunk ülni egy másik hagyományosan finn vendéglőbe, azonban az útikönyvben azt azonban elfelejtették megemlíteni, hogy errefelé szerda este nem érdemes előzetes asztalfoglalás nélkül betérni egy étterembe. Ez ugyanis a skandináv országokban a "kis szombat" (finnül pikkulauantai), amikor az emberek szórakozóhelyekre és éttermekbe mennek, mielőtt eltűnnének hétvégére a mökkibe (hétvégi ház, általában tó mellett, erdő közepén, a világ zajától távol). Egy szó mint száz, nem csak az első, de a második és a harmadik finn étterem is dugig volt, a pincérek meg néztek ránk, mint marslakókra, hogy mit akarunk mi szerda este asztalfoglalás nélkül. Miután a nepáli és a thai éttermekkel sem volt több szerencsénk, végül éhesen és megfáradtan egy kis kínai büfébe tértünk be. Azért egész jó vacsit kaptunk. :)
2-án, csütörtökön pedig már utaztunk is vissza Turkuba, és miután a repülőgép ablakából még utoljára lefényképeztem a kedvenc felhőimet, hamarosan már magasan fölöttük jártunk, hazafelé tartva, de abban a boldog és reményteli tudatban, hogy visszatérünk még... :) ...és így is lett, november 1-én hétfőn, amikor is éjféltájban birtokba vettük a lakásunkat, Gábor pedig másnap már munkába is állt.
Az első benyomásaink erről az országról azóta sem sokat változtak, továbbra is nagyon szeretünk itt lenni, különösen nyáron. Sajnos én a nyár legszebb részéből kimaradtam (de talán ez így fair, ha már a tél mélypontját is megúsztam), de azért a július-augusztus meggyőzött, és végleg eloszlatta azt a tévképzetemet, hogy itt északon állandóan hideg és sötét van. A tél most olyan távolinak tűnik, mintha nem is lett volna, és amikor a parkban a füvön ücsörgő, napozó embereket látom, vagy a tenger hullámain csillogó napfényt, valahogy nehéz elképzelni, hogy ugyanott hamarosan méteres hó és jég lesz. Pedig már rohamos gyorsasággal rövidülnek a napok, és az első sárga leveleket is felfedeztem a ház előtti fákon, szóval úgy tűnik, idén sem ússzuk meg az őszt és a telet. :) Egyébként a finn ismerőseink azt mondják, tavaly szerencsénk volt a téllel is, mert ritka, hogy ilyen szépen megmarad a hó, hogy lehessen síelni - általában esővel váltakozik a hóesés, ami pihe-puha fehér táj helyett utálatos, borongós locs-poccsot eredményez. Reméljük, a globális felmelegedés még egy darabig kegyes lesz hozzánk, mert idén már mindenképp szeretnék megtanulni sífutni, ha már tavaly kimaradt az életemből.
De addig is, amíg leesik az első hó, ki kell használnom minden esőmentes napot, ezt az elmúlt egy hétben megtanultam. Pont ma egy hónapja (nahát, micsoda jeles nap ez) :), hogy álmaim biciklijét a magaménak tudhatom, de mostanában eléggé elhanyagoltam szegényt, ugyanis esőben nem szívesen tekerek. Remélem, lesz még annyi napsütéses nap, hogy meg tudjak edződni egy kicsit, mert egyelőre még meglehetősen hörögve-sípolva kászálódok le a járgányról egy-egy 10 km-es köröcske után. De nem adom fel: megküzdök az izmos combokért és a közös biciklitúrákért! :)
Most zárom soraimat, de ígérem, a következő bejegyzéssel nem várok november 1-ig :) Sokfelé jártunk a nyáron: voltunk várost nézni Turkuban és Tallinnban, voltunk a helsinki állatkertben és vidámparkban, jártunk Magyar Kedd-ekre, voltunk grillpartin és Gulyás Grand Prix-n... ezekről a következő bejegyzésekben részletesebben és képekkel illusztrálva beszámolok majd. :)
/A tavaly szeptemberi képeim itt megtekinthetőek, ha valaki még nem látta volna őket :)/
