Stockholm reloaded

2012. május 16-21. között visszatértünk Stockholmba Anna-Marival. A tavaly októberi három nap borzasztóan kevés volt, alig tudtunk megnézni pár múzeumot, Anna-Mari pedig nem tudott eleget shoppingolni. Most igyekeztünk mindent bepótolni. Ezúttal jó előre megvettem a hajójegyet, de nem a Silja Line/Tallink cégtől, hanem a Viking Linetól. Ennek jópár előnye volt és sok hátránya. Megint C4 kabint vettem oda is és vissza is. Ez a fedélköz a garázsok alatt. Ha süllyed a hajó végünk és itt utaznak a legcsóróbb utasok, akik tipikusan nem űrfizikusok, hanem diákok, részeg oroszok, finnek, sport-csapatok. Előre megvettem a büfé vacsorát is odafelé. Mindezt egy hónappal korábban, még EGU előtt megvettem, ezért fele annyiba került, mint tavalyi út. Mármint a kabin, mert a többi, a büfé, a reggeli és egyebek ára nem változott. Ez a nagy üzlet: a fogyasztás.

Anna-Mari boldog mosolya minden megér.

Hosszú hétvége volt, ezért szerdán este indultunk. A kikötő Helsinki belvárosában, a Katajanokka városrészben, a 4T villamossal elérehtő helyen volt. Fél ötkor indult a hajó. Gyorsan elfoglaltuk a kabint és megnéztük az indulást. Megint átbújtunk a tű fokán, bár hajónk, az M/S Gabriella érezhetően kisebb volt a Silja Synphonianál. Indulás után kicsit körülnéztünk a hajón. Találtunk egy mini adómentes szupermarketet, pár kocsmát és ingyenes drót nélküli internetet. Aztán bezúdultunk vacsorázni. A szokásos terülj-terülj asztalkám fogadott: saláták, halak, lazac és kaviár minden mennyiségben. Sajnos helyet pazaroltam mindenféle sárga kaviárra, mert nem tudtam, hogy a fekete az igazi. A meleg ételek felejthetőek voltak, de a desszertek igazán jól csúsztak.

Tukholma, Tukholma, de csodás. Kilátás a Hermans teraszáról.  

Másnap értünk Stockholmba. Anna-Mari éjjel elkapta a járványos vörösszem betegséget. Konkrétan annyira horkoltam, hogy kora reggel inkább kivonult a kabinból, nézni a szigeteket. Nagyon szép volt, ahogy átvágtunk gyökkettővel a szigetvilágon. Mariehamn után alig megy a hajó, végig szigetek és zátonyok szegélyezik az utat. A hajón reggeliztünk, de nem sikerült túl jól, mert két tapló beült Anna-Mari köré, mondván, hogy van elég hely. Gyönyörködtek a kilátásban és kávéztak 11 euróért. Leszarták, hogy egyedül akarunk lenni. Vélhetően franciák voltak, azok ennyire neveletlenek. Sajnos még nem voltam ott, amíg letelepültek, ezért nem zavartam el őket. Pontosabban Anna-Mari kérte, hogy ne balhézzak. 10-re értünk be a kikötőbe. Hatalmas előrelépés volt, hogy ez a kikötő a város közepén található, ezért ott hagyhattuk a csomagokat. Besétáltunk a kikötőből és barangoltunk az óvárosban, a Gamla Stanban. Ez egy sziget, sok kis utcával. Megnéztünk egy őrségváltást is a királyi palota előtt. Élveztük a kávézók/cukrászdák kínálatát és a napfényt. Mert tavasz volt, végre, májusra eljött a tavasz itt is. Amikor elfáradtunk elmentünk vacsorázni a Hermans nevű vegetáriánus törzshelyünkre, majd ki a hotelba. Jó messze volt, Stockhom külvárosában, tele bevándorolóval. Úgy értem, hogy csak Anna-Mari és én képviseltük a kaukázusi rasszt, a többiek elég messziről érkeztek.

Hajókirándulás Anna-Marival és csomó sötétföldivel. 

Másnap igen nehezen ébredtünk fel, de még beértünk a hajókirándulásra. Jó volt körbehajókázni az öbölben, a rakparton, a szigetek közötti csatornákon és nagy öbölben, ahol a Viking Line hajói is kikötnek. Kaptunk egy térképet, amelyen követhettük az útvonalat az angol, svéd, francia, észt és német nyelvű idegenvezetés alapján. Sok volt a francia turista a hajón és a városban is. Elég erős volt a francia hatás egyébként. Ezután megnéztük a vásárcsarnokot. Erre tavaly nem jutott idők. Hatalmas mennyisgű friss áru fogadott, gyönyörű tálalásban és nagy választékben. Friss halak, rákok, homárok, zöldségek és gyümölcsök. Jutott hely egy-egy bisztrónak is, ahol jóféle borokat mértek. Nem értem otthon miért nem lehet így tálalni az árut mondjuk a Vásárcsarnokban. Ezután meglátogattunk egy másik vegetáriánus éttermet és hazagurultunk a hotelba.

Kilátás az óvárosra a toronyból. 

Másnap kiderült, hogy nem reggel tízig, hanem 11-ig lehet hét végén reggelizni. Ezt kihasználva életet leheltem Anna-Mariba és lementünk kajálni. Sok mindent nem tudtott enni szegény vegetáriánus feleségem, de igen élvezetes volt, hogy saját magunknak tudtam palacsintát sütni. Amúgy ez a kaja nem érte el a bécsi és a tavalyi stockholmi IBIS szinvonalát. Ezután bekocogtunk a városházához, ahol a Nobel-díj bankettje zajlik. A városháza boltjában vettünk egy sárga Dala lovacskát, képeslapokat és a Dala lovacskás tálcát. Majd várnunk kellett, hogy a toronyba felmehessünk, addig kiültünk egy tóparti kávézóba élvezni a napfényt, az életet és a kitűnő kávét. Egyébként mázlink volt az idővel. Eredetileg mind a négy napra esőt jósoltak, ehelyett az első nap reggelén esett, még a hajón, aztán borongós, változékony időnk volt, majd napos időnk lett, hideg széllel, végül elállt a szél és +22 C°-ig fölment a hőmérséklet. Megjegyzem, hogy ez itt a kánikula, +16C°-ban, ha nincs szél, már rövidnadrágban járok dolgozni. Magas a levegő páratartalma és az ember szervezete hozzászokik a hideghez. Még Anna-Marinak is melege van májusban, pedig ő igazán fázós alkat. 

Édes élet a tóparton. 

A városháza után kibuszoztunk a Kaknas TV toronyhoz. A kilátás itt is szép volt, láttam a Silja Line Tallink hajóit kikötni a saját kikötőjükbe. Ezuttal kézifékes fordulás volt, azaz megfordult a komp az elfordított első és hátsó hajócsavar párral és behátrált a terminálba. Tavaly kicentizték és pontosan elölről álltak be a kikötőbe. Ezután lementük a két szinttel lejjebb lévő étterembe és elköltöttünk egy romantikus vacsorát kettesben. Végül visszasétáltunk a csatorna parton, virágok és száguldozó kerékpárosok, továbbá darabolós gyilkos kinézetű horgászok között. A követségi épületek mesterlövészei szerencsére megkímélték az életünket. Még beültünk valahová egy sütire, sétáltunk az óvárosban és hazamentünk a világos alkonyi éjszakában.

A zsákmány az M/S Mariellán lévő kabinunkban. 

Az utolsó napon kimentünk egy külvárosi bolhapiacra. Felvettem koronát, először, amióta Svédországba érkeztünk, aztán válthattam fel, mert csak 500 SEK-es címlet volt. Anna-Mari vett egy szép fém madaras sörnyitót, illetve egy fehér festésű egyedi Dala lovacskát. Ezután behajóztunk az M/S Mariella fedélzetére. A hajó lépésben kelt át a szigetvilágon Mariehamnig – ahol csak azért áll meg, hogy vámmentes termékeket tudjon forgalmazni, mert Aland annyira autonóm, hogy nem is az EU része, továbbá adóparadicsom –, közben mi megint belaktunk kavirárral két kedves idősebb finn néni társaságában. Még láttuk a kikötést Mariehamnban, majd lementünk a "Fun Club"-ba megnézni a musical showt és koktélozni. A koktélok pocsékok voltak, rendkívül rossz minőségű alapanyagokból készültek ugyanis. Másnap Helsinkiben ocsúdtunk fel, kicsit vicces volt, ahogy egy karton sörrel besétáltam a céghez. A többiek kommentje nagyon finn volt: „Be kellene hűteni!” Így végződött második és sokáig utolsó stockholmi utunk. Sajnos egy ideig nem térünk vissza „Skandinávia fővárosába”, ugyanis elég drága mulatság és már szinte mindent láttunk. Uppsalába lenne még jó eljutni, ott ugyanis egy elég jó űrkutató intézet működik. Meglátjuk, mit hoz az jövő. 

EGU'2012 és rövid bajai látogatás

2012. április 22-27. között részt vettem az EGU General Assembly-n Bécsben. Az EGU az Európai Geofizikai Uniót jelenti, de mit jelent a többi? Nagy banzájt, 11000 résztvevővel, rengeteg szekcióval. Bécsben rendzik 2005 óta, ezért 2006-ban, 2007-ben és 2008-ban is részt vettem rajta. Először, amikor elnyertem a részvételi díjat, vonatal utaztam oda, aztán a határig vonattal, majd bringával. Bécs, a tavaszi Bécs gyönyörű. Sajnos nem volt részem ebben az élményben négy éve. Nagyon megváltozott a város, tele van magyarral és Rail Jet jár München és Butapest között, azaz akár vihetném a bringát rajta. A konferencia is kétszer akkora, mint régen, én is sokkal kövérebb vagyok sajnos. 22-én vasárnap reggel taxival mentem ki a reptérre. Leszállás előtt a Fertő tó fölött siklottunk be. Láttam a távolban Sopront, a zöldellő búzatáblákat, a sárgálló repcét és a zöld mezőket. Aztán leszálltunk a borongós időben. A Hotel IBIS Mariahilferben szálltam meg, lepakoltam, fürödtem és elsétáltam az Ausztria Center Vienna-hoz. Ez jó messze volt és esett az eső, de nem érdekelet. (Majdnem) otthon voltam!

Az egyik poszterem. 

Másnap volt a nagy nap: reggel előadásom volt, este két poszterem. Az előadásomba belekötöttek, de ez így van jól, a két poszteremnél sok érdeklődő volt. Valójában a posztereknél zajlik a nagy élet, ott lehet elkapni az embereket és váltani velük pár szót. Találkoztam sok volt kollégával: a magyarokkal, Erdős Gézával, Németh Zoltival, Lukács Katival, Kovács Petivel és Heilig Balázzsal; továbbá Bór Józsival. Az elszakadtak közül Tóth Gáborral, aki sokkal híresebb külföldön, mint otthon, Balogh Andréval, Vörös Zolival és Opitz Andival. A franciaországi kollégák közül Daviddal, Gaellel, Oleksiyjel (és sajnos pár őslakossal is). Új emberekkel is megismerkedtem és már tudom, hogy kik kezdtek el hivatkozni a 2009-es Annales Geophysicae cikkemre, amiben nem akart a témavezetőm benne lenni. Egész kutatást alapoztak a cikkre és az elődjére. A végén még összegyűlik egy nagydoktorira való hivatkozás a nyugdíjig. A szakállam sokakban megdöbbenést keltett. Hiába, no, jobban áll, mint a bajusz. Szerdán a finnekkel elmentünk a Sacher Cafféba. 2008-ban elmentek a Sacher Hotel lobbyjába „Original Sacher Experince”-t szerezni, erre kidobták őket nagyon udvariasan. Azóta évről évre visszatérnek a kávézóba és mindig jól sikerül az est. Előtte a „kis” csapat – Minna, Heli, Maria, Riku, Osku, Chandra, Sebastian, Ilja, Ilkka, Harri, sudárságom és Evgeniy – elmentünk egy kínai étterembe. Nem volt rossz, utoljára ilyen helyen, forgó asztalos igazi kínai vendéglőben 2006-ban ettem, San Franciscoban. Meg kell még említenem, hogy még a Sacherben is tudtam magyarul rendelni, a személyzet nagy része magyar mindenütt.  

A tavaszi bajai Sugó part. 

EGU után hazavonatoztam. Nos, nem biztos, hogy megérte, mármint anyagilag és időben. Nyolc óra volt az út. Majdnem jobban jövök ki, ha visszarepülök Helsinkibe, aztán pedig haza Butapestre. Ráadásul vissza kell fizetnem a repülőjegy árának felét, mert összekapcsoltam a magánutat az üzletivel. Ostoba szabály, ez sehol máshol nincs így. Otthon végre láthattam szegény anyukámat. A fél arca lebénult Belle-féle arcbénulás miatt. Ennek nincsen oka, csak nem működik az ideg és eltorzul az arca. Namost két hónap alatt áll helyre, de soha sem lesz tökéletes. Megpróbáltam elmenni fogorvoshoz és más dokikhoz is, mert ún. kék TB számom volt, azaz más országban fizetett TB alapján kaptam ellátást még januárban. Kaptam. Már nincs ellátásom, idegen vagyok a saját hazámban. Édesanyám otthon, feleségem, munkám és jövőm külföldön. C'est la vie.