Balszerencsés bringatúra Ouluba: Pori-Vaasa

View Turku-Vaasa in a larger map
  

Negyedik nap, 2012. július 21, szombat, Pori-Yyteri-Merikarvia, 77km

Balázs vasárnapra bérelt egy mikrobuszt, amivel elhozta a cuccait Helsinkiből. Emiatt fél tizenkettőig maradhattam Nála. Megreggeliztünk, majd búcsút vettünk egymástól. Ki tudja, hogy mikor látom megint? Ezután elindultam a városba egy kicsit szétnézni. Sajnos mielőtt elindultam volna, nyergelésnél elkezdett szaladni az eső és a táskám külseje megint elázott. Szerencsére a zacskóban lévő ruhám ezúttal nem. Teljes esővédő szerelésben futottam egy kört a városban. Nem sok szép dolgot láttam, a szokásos sakktáblaalakú városban egyetlen fotót sem készítettem. Találtam egy finn vendéglőt büfé ebéddel (Lounas Buffet) és bepakoltam az útra. Ezután elhagytam a várost. A GPS segített megint. Levettem az esőkabátot és a nadrágot, kicseréltem a fehér lencsét sötétre. Felhívtam anyukámat és elmondtam, hogy hol van az őrült fia.

Homokos tengerpart Yyterinél. Mindjárt lepetézek! 

 

Ezután mellékutak melletti bringautakon tekertem. Virágos mezők mellett vezetett el az utam, de nagyon durva nyugati ellenszél volt. Nagyon szenvedtem. Aztán erdős részre értem és hirtelen felindulásból befordultam Yyteri felé. És egyszer csak egy kemping után feltűnt a hiekkaranta felirat. Strand? Itt? Pedig az volt. Méteres homokbuckákon, két, átszivárgó tengervíz által feltöltött tó között deszkapalló vezetett a partra. A homokos tengerpartra, amelyet buckák öveztek és a sekély vízben megtörő hullámok díszítettek. A parton szélfútta fák alatt napozók barnultak, a vízen szörfösök és jetskysek száguldoztak, a levegőben ejtőernyősök siklottak. Szigorúan neoprénben persze és a vízbe csak pár percre merészkedtek bele az emberek, majd sikítozva kimenekültek. Én is csak térdig mentem bele. Ittam két híg kávét és ettem egy hot-dogot, majd folytattam az utamat.

Szélfútta fák. Nem pálmafák, hanem nyír és fenyőfák.

Az út hátralévő részén át kellett kelnem egy gáton. Továbbra is nagyon erős ellenszél volt, sok szélerőmű és rácsos híd a zsilipek felett. De utána erdők között tekertem, tengerparton, a gyönyörű tájon mökkik sorakoztak. Sajnos megint kitörött két küllőm. Merikarviában a kempinghez GPS-szel jutottam be. Láttam a templomot, majd másztam fel a dombokon hulla fáradtan. A kempingben kaptam főtt kaját és egy kis házikót a tengerparton. Sajnos ott rosszul léptem egyszer és kifordult a bokám. Nem ficamodott ki, nem rándult meg, csak meghúzodott. Sajnos még augusztus végén is fájt. Percekig üvöltöttem, de senki nem jött oda. Végül körbejártam a kempinget, megnéztem a mólón kikötött, áramot vételező hajókat („Mericamping”) és a wifi segítségével beszéltem egy órát Anna-Marival. Nagyon átfáztam rövidnadrágban és pulóverben, alig tudtam a házba visszamenni. A lábam fájt, de jól aludtam reggelig. 

Ötödik nap, 2012. július 22, vasárnap, Merikarvia-Kristiinankaupunki-Kaskinen, 96km

Merikarvia egyetlen nevezetessége: Skandinávia legnagyobb rendszeres használatban lévő fatemploma. 

 

Másnap elég nehezen készültem el. A fájó lábam ellenére jól aludtam a kis faházban a tengerparton. Összekészülés után brunch-csel nyitottam a kantinban. Nem vot túl jó. Kicsit fura volt, mert a lányok nem beszéltek jól angolul. Arra nem jár túl sok külföldi. Ezután körbefényképeztem a templomot, majd bementem az S-Marketbe. Nagyon rászktam, hogy kint hagyhatom a bringát lezáratlanul, vagy elzárva, de felnyergelve. És biztonságban éreztem magam. Vettem két nagy szendvicset, csokit és elindultam az útnak. 

Fatemplom Kristiinankaupunkiban. 

 

Az aznapi út különleges volt. Teljesen lapos volt, de egyetleb város sem volt Kristiinankaupunkiig. Ezuttal tényleg erdőben tekertem, közel a tengerhez és egyedül. Ha voltak mökkik (voltak, mert végig magánterület határolta az utat), akkor azok az úttól messzebb voltak. Se falu, se város nem esett útba. Egyszerűen átmentem a térkép egyik lapjáról a másikra. A kerékpáros térképek ajánlott napi szakaszai egyik várostól a másikig vezetnek, itt azonban se bolt nem volt, se kávézó. Ez nem volt túl kellemes. Két küllőtörés között megálltam az első benzinkútnál, amelyet bezártak azóta, ahogy a helyi (svéd) erőktől megtudtam. Közben szorgalmasan törtek a küllőim, már a bal, azaz a racsnival ellentétes oldalon is. Ez a rossz centrírozás következménye volt, teljesen eltorzult a felni. Ráadásul mindig váratlanul törnek ki. Kényszerű megállóim közben rájöttem egy fontos szabályra a helyi szúnyogokkal kapcsolatban: valami oknál fogva nem repülnek magasra és így nem csípnek boka felett. Talán mert kisebbek, mint a magyarok, ezért nem tudnak széllel szemben repülni. Bögölyök erre már nem voltak és szinte csak fenyők vettek körül. Este fél nyolcra értem be Kristiinankaupunkiba (a várost az alapító Kristiina hercegnőről nevezték el Krisztina városának), pontosabban a lagúnán átvezető hídra. A másik oldalon gyorsan átvágtam a városon, mert a kaskineni kemping korán zárt. Út közben megint gáton keltem át, amikor felhívott a kemping recepciósa, mint kiderült a tulajdonos férje. Nem beszélt angolul, elmondtam Neki, hogy fél óra múlva ott leszek. Ez a Kaskinen egy félszigetre épült. A csúcsán nagy gyárak találhatók kikötőkkel, kizárólagosan teherszállításra használt vasút vezet hozzájuk. Itt is kihasználjál a tenger közelségét. A pirinyó városon gyorsan átvágtam (szabályos sakktábla alaprajzú volt ez is) és félsziget nyakánál megtaláltam a kempinget. 

A kemping tulajdonosa a recepciónál volt, de nem látszott. Elmúlt kilenc óra, a sorompót már leengedte. Rátelefonáltam és mondtam Neki, hogy „Minun nimi on Gábor ja olen tassa.” Erre kijött. Kaptam egy faházat, ami négy személyes volt, előtérrel. Görög filizófusnak éreztem magam, mert a ház egy hordó volt. A tulajdonos nagyon, szinte már zavaróan segítőkész volt. A reggelivel és a ruháim szárításával kapsolatban nem jutottunk dűlőre. Akart adni egy kávéfőzőt, meg (mint kiderült később), kérdezte, hogy akarok-e reggelit. A szokásos kör, azaz zuhanyzás után kapott el az ajtóban és felajánlotta, hogy berakja a ruháimat a szaunába. Ezt sajnos nem tudta elmondani, ezért megkért két német nőt, hogy ugyan fordítson már nekem angolra. Belekezdtek, de hallottam, hogy egymás között németül beszélnek. Erre közözlem, hogy „I habe geschtudieren Deutsch in der Schule. Mein Deutsch ist nicht so gut aber ich könne verstehen Sie.” Hogy ez mennyire jó németül, azt nem tudom, de elmondták, hogy a reggelit rendelni kell és kihozzák. Először nem kértem, aztán kilencre kértem mégis. Azután körbe jártam a strandon, szétcsíptek a szúnyogok, megnéztem a kikötőt, az üres stéget és besétáltam a városba a sötétben, a régi kikötőig. Ez hiba volt, inkább aludni kellett volna. Végül egy óra felé magamra húztam a hordó ajtáját. 

6. nap, 2012. július 23, hétfő, Kaskinen-Narpiö-Vaasa, 112km

Reggel fél kilenckor kászálódtam ki az ágyból átkozva magamat, hogy miért nem aludtam inkább séta helyett. Régebbi túráimon korábban indultam, illetve korábban érkeztem. A kisebb helyeket még este bejártam, a nagyobbakat kései indulással másnap délelőtt. Sajnos ezen a túrán csak pihentem és tekertem. Egész egyszerűen túl kövér vagyok. 130 kg-osan nem sokan tudnak túrázni, én ugyan tudok, de nagyon-nagyon megerőltető. Elmentem a fürdőbe, majd örömmel vettem észre, hogy van még öt percem a reggeliig. Nem volt. A tegnapi érett hölgy jött oda hozzám és közölte, hogy „Huomenta. Sein Früstück ist vertich. Sie wartet doch.” Ajaj, finnek! Odasétálok és néz rám az ipse, hol a bringám. Kiderült, hogy azt akarta lekommunikálni tegnap, hogy a reggeli NEM a kempingben van, hanem a házukban. Odatekerünk, mondja, hogy ez egy jó bringa. A házuk valójában egy panzió volt, tíz euróval többért vetett ágyban aludhattam volna. Ezt a tulajdonosnőtől tudtam meg személyesen. Főzött nekem puurót (zabkását) és megterített. Tízre is jöhettem volna, akkor is jött egy csoport. Kiderült, hogy Helsiniben született, bankban dolgozott és megismerte a férjét. Vele Turkuba költözött. Ott is bankban dolgozott, de nem érezte jól magát. Egy idő után váltani akart. Megvették tavaly a kempinget és Kaskinenbe költöztek. Nem hallott a bringás térképről, amelynek ajánlott szállása volt a kempingjük. Reggeli után elmentem bevásárolni. Hazafelé tekerve egyszer csak ping: megint kitörött egy küllőm, Ezúttal terhelés nélkül. Visszatekertem a kempingbe (akkor jött be a félszigetre egy teherszállító vonat) és elkezdtem szerelni a bringát. Közben jött az ipse és kifizettem kártyával a kemping díját. Rettegve vágtam neki a 95 km-enk (amiből jóval több lett), mert Narpiö után nem volt egyetlen város sem, mint előző nap.

Ez, mi ez? Narpiö rejtélyes házai. 

 

Szerencsém volt. Narpiöbe gyorsan beértem, ahol – mivel ez is svéd többségű település volt – találtam igazi cukrászdát és így expresszó kávét ihattam. Ezután megtaláltam azt az utat, amely nyílegyenesen futott a 8-as úttal párhuzamosan Pörtomig. Erős, szinte viharos DNY-i hátszélben tekertem. Erőfeszítés nélkül mentem 40 km/h körüli sebeséggel órákig. És elértem a kereszteződéshez baj nélkül. Ott találtam egy benzinkutat, ahol vacsoráztam egyet. Majd nekivágtam a 8-as útnak, amely relatíve forgalmas volt és megint kitörött egy küllőm. Fehér arccal cseréltem ki, mert ez volt az utolsó előtti küllőm. Szerencsére nem volt többre szükségem. Csere után letértem az útról és jött újra a rettegés: most erdőben tekertem, egy ideig aszfalton, majd földúton. Ki kellett kapcsolnom a GPS-t, mert olyan földutakra vezetett, amelyek nem volt kitáblázva. Végül egy rendes finn úton eljutottam Övermalaxig. Ott hibáztam: hallgattam a GPS-re és bevitt a susnyásba. Ez magyar minőségű földutakat jelentett. Ott cöcögtem, rettegve, hogy mikor törik ki megint egy küllőm. Végül kivettem a földutakat az útvonaltervezőből és megtalálva a Malaxba vezető utat elmentem Sundomba és végül Vaasaba. A térkép egy teknőt jelezett, azt hittem, hogy dombra kell felmennem a szintvonalak alapján, de csak egy medence volt. Vaasa előtt volt pár emelkedő, majd a GPS-szel elnavigáltam az Omena hotelig, amely a vasútállomás közelében volt. Lenyergeltem, lezártam a bringát a Poste előtt (annak két szintje volt a hotel) és a 24 órával korábban sms-ben kapott kódokkal bementem az épületbe és visszatértem a civilizációba. 

Templom a semminek és senkinek Narpiöben. 

 

A hotel fura volt. Rendes hotel volt, szappannal, törölközővel WC papírral, zuhannyal és hajszárítóval. Volt TV, egy francia- és két fotelágy. Akár négy személy is elfért volna. Voltak szekrények, bár nyitottak, instant kávé és tea minden mennyiségben és merülőforraló. Ingyen wifit bizotosítottak. A kóddal lehetett bemenni, ha lejár másnap délben és bent marad valami, az szívás. Csak az elhagyott szobákat takarítják. Lecuccoltam, lemostam a koszt, felhívtam Anna-Marit és anyukámat skypeon és elmentem körülnézni és vacsorázni. Éjfél körül tudtam enni egy fura nyitvatartású kebaboldában, ahol az arab gyerek se angolul, se finnül nem tudott rendesen. Itt is adtak korlátlan mennyiségű salálát. Végül eltettem magam másnapra és óra nélkül aludtam és ébredtem fel. 

7-8. nap, 2012. július 24-25, kedd-szerda, pihenőnap és hazautazás

A régi templom Vaasaban. 

Szerdán már fél tizenegykor felébredtem. Felhívtam a helsinki bringaboltot és eldöntöttem, hogy visszautazom és velük csináltatom meg garanciálisan a kereket. Sajnos tapasztalatból tudtam, hogy több lépcsős huzavona lesz. Elmentem ebédelni egy svédasztalos, svéd ételeket kínáló helyre, megvettem a vontjegyet másnap délre Helsinkiig, majd sétáltam a városban. Megnéztem egy templomot, beszélgettem a templom idegenevezetőjvel, megpróbáltam hajókirándulásra menni, de pont lekéstem. Elmentem az Ostro-Bothnia múzeumba, de az is korán zárt, ezért vettem helyi epret és kiültem a kikötőbe nézni a hullámok a jatékát, a naplementét, a hajókat és élvezni a napfényt. Kimentem a strandra is és megint belementem a vízbe térdig. Végül vettem vacsorát és reggelit másnapra, majd visszamentem a hotelbe pakolni. Este sétáltam egyet és beszéltem Anna-Marival, aki akkor szállt le Turkuban. Másnap korán kimentem az állomásra és Seijnajokin és Tamperén át visszavonatoztam Helsinkibe. Ott már otthon várt Anna-Mari. Négy napig tartott, amíg a túra fáradalmait kipihetentem. 

Tanulságok

Ez egy csodálatos túra volt, még csonkán is, hiszen Finnország gyönyörű. Sajnos a szezon rövid – a tavalyi év kivételes volt -, de akkor túrázni kell. Északon olcsóbbak a kempingek és a szállások is. Az emberek északabbra nem biztos, hogy tudnak angolul, de segítőkészek. A felszerelésem elégtelen: kell egy vízhatlan (Ortlieb) túratáska és egy melegebb hálózsák. Valójában csak az előbbi kell, mert nem hiszem, hogy valaha is a szabadban fogok aludni ebben az országban. A GPS nagyon bevált, a svédasztalos 11 órás ebéd nagyon szuper alapozása a napnak. A kempingekben lévő wifi nagyon hasznos. Azonban fogynom kellene, ugyanis ezt a súlyt megmozgatni nagyon fárasztó. Amíg tekertem, addig fogytam. Utána egy hét kellett, amíg visszaállt az anyagcserém. Napi négy óra edzéssel fogynék diéta nélkül is, de mikor lesz nekem arra megint időm?  

Balszerencsés bringatúra Ouluba: a pori magyarok

A helsinki magyarokkal egészen furcsán ismerkedtem meg. 2011 májusában „Pay Day Pub”-on, azaz fizetésnapi ivászaton vettem részt a Kaisa nevű belga söröket áruló kocsmában. Ott a rendelésnél magyar szóra lettem figyelmes, az „Unkarilaiset Tiistait” azaz a „Magyar Kedd” nevű facebook csoport tagjai találkoztak éppen abban a kocsmában. Én addig nem kerestem finnországi magyarokat, biztos azért, mert Orléans-ban kevesen voltak. Egyikőjük később érkezett és furcsán ismerősnek tűnt, pedig soha sem láttam korábban. Ismerős volt a neve. Az arca. Azt hittem, láttam már valahol, de nem. Kiderült, hogy Sárospatakon született és volt kollégiumi szobatársaim jó barátja. Évek óta kint élt, sárospataki barátaim bejelölték a facebookon és én láttam a képeit. Ráadásul egyszer elment autóval a Nordkapphoz és egy közös barátunk elküldte a beszámolóját az ismerőseinek. Mérnökként végzett a Miskolci Egyetemen, aztán kiment PhD-zni Helsinkibe. Utána a finn TB által finanszírozott finn nyelvtanfolyamra ment, megtanult finnül alapfokon és most Poriban talált állást. Pori olcsóbb Helsinkinél, nem kell buszbérlet, olcsóbbak az élelmiszerek és a sör, továbbá a lakásbérlet. Fele annyit fizet egy garzon lakásért, mint mi Anna-Marival.

Szóval Nála aludtam. A lakását GPS-szel is csak másodszorra találtam meg, mert rossz címet írtam be a GPS-be. Főzött nekem zöldséges-csirkehúsos-pirospaprikás gulyás/ragulevest. Mennyei volt! Eleve nagyon finom volt a leves. A körülmények miatt azonban szinte mannának számított. Aki bringázott már valaha, az tudja, hogy nem lehet gyümölcsöt, felvágottat és más efféléket csomagolni a túrára, mert egyrészt megromlik, másrész nem igazán jó dolog a puszta közepén gyümölcsre, literszámra vizet inni. Emiatt szendvicset, műzliszeletet és csokit nyom magába az egyszeri bringás kilószámra. Ez szükséges, mert egy 70 kg-s ember óránként 900 kcal energiát ad le. Ennél egy picit nehezebb vagyok, sajnos. A következmény az, hogy bár muszáj enni, estére az ember undorodik az édes íztől. Szóval célszerű valamilyen sós-keserű-savanyú dolgot enni, a leves pont tökéletes volt.

Vacsora után megmerítkeztünk a Pori Jazz Fesztiválban és találkoztunk a pori magyarokkal. A Jazz Fesztiválon mindent hallottam, csak jazzt nem. Rap, technó, amit akartok. Lezárták a folyópartot és részeg finnek árasztották el a teret. A tömeg közepén találkoztunk Szilvivel és a barátjával Dániellel, továbbá egy testvérpárral, Lacival és Janival. Szilvi angolt tanít, valami non-profit szervezetnél, a barátja mérnök, a finn-magyar szülőktől és a városházán dolgozik. Élt Dél-Franciaországban is egy évet. A testvérek közül Jani ERASMUS-szal jött ki, aztán visszatért, de hozta a bátyját is. Ha jól értettem, akkor takarítanak, de ebből jól megélnek. Jobban, mint otthon, mert Kisvárda környékéről származnak, amelyet nem vet fel a zsé és árasztanak el a munkalehetőségek. Szilvi győri. Elhagytuk a tömeget, kóstolgattuk a jó szabolcsi szilvapálinkát és megtárgyaltuk a világ folyását. Elmentünk végül enni valamit, majd inni egy sört. Jóval olcsóbb, minden, mint Helsinkiben. Végül elbúcsúztunk és hazatértünk.

Balszerencsés bringatúra Ouluba: Turku-Pori

View Turku-Vaasa in a larger map

Első nap, 2012. július 18, szerda, Turku-Naantali-Uusikaupunki, 122km

Eredetileg Ouluba akartam utazni, aztán onnan visszatekerni. De mivel nem bíztam az új gépben, inkább fordítva tettem meg az utat. Ez jó ötletnek bizonyult, mert tipikusan délnyugati szél fújt, ami nem lebecsülendő hátszelet adott sokszor a túra folyamán. 9 óra után indultam Pasila vasútállomásról. Reggel a felnyergelésnél meglepetést ért: a hálózsák kormányra rögzítésénél elszorult a hidraulikus tárcsafék vezetéke, ezért nem lehetett elindulni a bringával, mert blokkolta az első kereket. Gyorsan átraktam hátra a gumipókkal. Takarta a hátsó világítást, de szerencsére egyszer sem kellett használnom a túra folytán, hiszen este 11 körül ment le a Nap. Kiértem az állomásra és a majdnem üres vonattal elutaztam Turkuba. Sajnos nehezen találtam meg a kivezető utat, ezért a mobilom GPS-ére és az iGo programra támaszkodtam. Ez nagyon jól jött, mert sajnos sokszor eltévedek túra közben. Valójában azért vettem Samsung Galaxy Gio-t, mert tavaly már volt ezzel problémám. Azzal azonban nem számoltam, hogy nagyon gyorsan lemerül a telepe, ha használom a GPS-t. Az iGo+GPS kombináció pedig halálos, kb. egy órát megy vele a mobil. A google helymeghatározáshoz pedig adatkapcsolat kell, ami szerződés nélkül fizetős. Mindezek ellenére a városokba való ki-be tekerésnél jól jött a GPS.

Naantali kikötő.

Kerékpárúton jutottam el Naantaliba, ahol sokat fényképeztem a kikötőben. Aznapra derült eget és napsütést jósolt a saját intézetem, de gyűlni kezdetek a felhők. A városban svédasztalos ebédet már nem, de pizza+saláta+üdítő ajánlatot találtam. Falatozás közben leszakadt az ég. Ettem, vártam másfél órát, majd még az esőben elindultam. Kevés undorítóbb dolog van az esőben tekerésnél. Van dzsekim és vízhatlan nadrágom, de ezek egyre kevésbé vízhatlanok és sajnos belülről elég nedvesek lesznek az izzadságtól. A szemüveg bepárásodik, a sisak és a cucc nehezebb lesz és állandóan lecsúszik a nadrágom. Így tekertem három órán át, amíg át nem vágtam a viharzónán. Sajnos mindenem szétázott, a táska már csak nyomokban vízálló, hiába rakok minden zacskóba, nem segít sokat a szakadó esőben. A mobilom teljesen lehalt, magától hívott ismerősöket, két nap kellett a teljes kiszáradáshoz, pedig a belső zsebemben volt. A térképem tönkrement, de meg tudtam szárítani. Végül nagyon szép, enyhén dombos tájakon tekertem, tengeröblök felett átívelő hidakon és szinte észrevehetetlen autóforgalom mellett. Eltértem a túra útvonalától és a 194-es és 196-os utakon fejeztem a túrát. A kempingbe este negyed tizenegyre értem be, még világosban. A kempingben a recepciós hölgy gyakran jár Budapesten. Egy faházat kaptam, de engem csak a zuhany és a WC érdekelt, meg a két esti szendvics. Sajnos sem a szaunát nem próbálhattam ki, se a strandot. Kipakoltam a cuccaimat száradni és a hálózsákba csavarva mély álomba zuhantam, miután Anna-Marival beszéltem pár szót.

Második nap, 2012. július 19, csütörtök, Uusikaupunki-Rauma, 82km

Uusikaupunkin áttekertem este, de nem volt időm körbenézni. Egyenes és egymásra merőleges utcákból állt. Másnak felnyergeltem a paripát és bementem körülnézni és svédasztalos ebédet keresni. A körülnézés gyorsan megvolt – lőttem pár képet a folyóparti kikötőről és az új templomról és bementem városközpontba. Találtam egy pizzériát, ahol olcsón kaptam egy adag salátát, üdítőt és kebabot salátával. Itt már finnül kellett rendelnem, mert nem beszéltek angolul.

Ez egy másik szigetvilág. 

 

Ezután a kerékpárúton tekerve hamar kijutottam a városból. Furcsa volt, mert egy ideig délnek mentem, aztán kiértem a tengerpartra. Igen furcsa helyre kerültem. Uusikaupunki es Rauma között is található egy szigetvilág, mint Turkunál. Nincs akkora forgalom, alig ismerik. Gátakkal és zsilipekkel vették körül a szigetek közötti területet, egy mesterséges lagúnát képezve. Nem tudom, hogy ez miért jó, de a szigetek csöndesek, bent alig hullámzik a víz, kövek és nagy, lecsiszolt sziklák állnak ki belőle. Mindent erdő borít. Betértem egy kávéra a kempingbe, ott azonban senki sem beszélt angolul. Két tini leányzóval próbáltam beszélni, de nem mertek megszólalni. Később, amikor már földúton jártam, találkoztam két ausztrállal, aki Brisbane-ből azért jöttek Finnországba, hogy Ouluból eltekerjenek Helsinkibe. Uff. Azt a térképet használták, amit én, csak nem volt elázva. Carolyn és John Lister kicsi, kempingbicikliszerű kerókon tekert, csak sok váltóval és Ortlieb táskákkal. Sokat áztak és szerették Finnországot, meg az embereket és a kaját. Névjegyet cseréltünk és fél óra után elváltunk. Én voltam az első bringás, akivel összefutottak. Magyar volt a bejárónőjük és a takarítójuk is. Brisbane-ben élő bajai etológus ismerősömet, Szabó Juditot nem ismerték.

Már a szárazföldön egy Espoo-i házaspárral találkoztam, akik „szerencsétlenségükre” szigeten vettek mökkit, ezért volt egy motoros jachtjuk is. Előző nap ők is eláztak Naantaliban. Amúgy az S-Market előtt beszélgettünk, ők is bringával voltak, bevásároltak a városkában. Aránylag korán értem be a kempingbe, ahol egy aznap 160km-t tekerő katalán párral találkoztam. Megjárták Szentpétervárt és panaszkodtak az autósokra, továbbá az orosz határőrökre. Ez egy öt csillagos kemping volt, ahol faházban aludtam egyedül. Bőrfotelek voltak a nappaliban, de csak hat WC volt az egész táborban nemenként. (Magyarul szar volt a kemping.) Volt büféebéd, szauna, sőt büféreggeli is. A legjobb a wifi volt, mert tudtam skypeolni Anna-Marival. Szegénynek nagyon hiányoztam és Ő is nekem. Dumálás közben odajött pár részeg finn és angolul üdvözölte. Körbejártam az alvó tábort éjfél után, ami szintén tengeröböl partján terült el és horkolni kezdtem.

Harmadik nap, 2012. július 20, péntek, Rauma-Eurajoki-Pori, 84 km

Rauma, Rauma, de csodás! A városháza épülete...

...és a templom.

Másnap reggel egy picit felül kellett vizsgálnom negatív véleményemet a kempingről. Felébredtem (egyszer reggel ötkor, egyszer reggel kilenckor) és reggelizni indultam. A kantinban pedig hetes euróért svédasztalos reggelit kínáltak. Rakastan Suomea! Müzli, felvágott, főtt tojás, gyümölcslé és kávé minden mennyiségben. Letelepedtem háttal a falnak, szemben az öböllel, élveztem a napfényt és a finom reggelit, amikor kijött a felszolgáló és rágyújtott a mellettem lévő asztalnál. Sajnos odébb kellett mennem. Attól még a reggeli finom volt. Utána összecsomagoltam, bekentem magam naptejjel és elindultam a városba. Kijelentkezéskor sokáig vártam egy francia csoportra, akik lefoglalták a recepciós leányzót, majdnem odaadtam nekik a fel nem használt kuponokat. Végül inkább csak eindultam. Lőttem pár képet a belvárosról (faházak), a városházáról és egy templomról. A templom kőből épült, ami ritkaság errefelé. Ebédelni már nem akartam itt, ezért nekivágtam az Eurajokiba vezető útnak. Nem ment egyszerűen: GPS-szel találtam ki a városból.

Tiszta áprilisi utánérzés: repceföldek...

...és gyönyörű dombos-erdős-füves mező.

Gyönyörű helyeken mentem át, elégé elhagyatott utakon. Virágzott a repce, mint otthon áprilisban. A mezők dús zöld fűvel és virágokkal köszöntöttek. Az árpa/rozs/zabföldek pedig még zöldültek, nem úgy, mint otthon. A Nap alacsonyabb állása szintén a tavaszi hangulatot erősítette. Tézist ismertem fel: ha minden jól megy, akkor a finn nyár olyan, mint otthon a május. Ha nem, akkor, mint az április. Ez a helyzet állt elő idén.

Az Irjanne-i fatemplom.

Meditálás közben nagyon vártam Eurajokit, ugyanis ott található Finnország egyik atomerőműve, és én támogatom a nukleáris energia-termelést. A gyönyörű táj felett, ahol nagyon jól éreztem magam, hatalmas távvezetékek jelezték a város közeledtét. Egy nagyon rövid, forgalmas útszakasz után beértem a városba délután kettő után pár perccel és nem találtam lounas buffet-t (svédasztalos ebád) :( Már az összes zárva volt. Láttam egy S-Marketet, majd jobbról bekúszott a folyó és kiértem a városból öt perc alatt. Annyira meglepődtem, hogy inkább tekertem tovább a bringaúton Irjanne felé. A bringaút elvitt a faluig, ahol véget ért a főtéren. Kerestem a boltot, de zárva volt. Úgy értem, hogy végleg. Elmentem egy kicsit beljebb, ami valójában kijjebb volt és megtaláltam a helyi múzeumot és egy szép nagy fatemplomot. A templomnak saját idegenvezetője volt. Hosszasan elbeszélgettünk és nekiszegeztem a kérdést, hogy van-e szeg a templomban. Mármint vasszeg. Nem értette, erre elmondtam a Késmárki fatemplom történetét. Nos, ez a templom nem csak faszegekkel épült, pedig a svédek építették a késmárki templomot.

Ha egy hajótulajdonos túlélt egy vihart, adományozott valamit a templomnak és kifüggesztettek egy hajómodellt. Elég gyakori látvány errefelé.

A továbbiakban falvakon tekertem át, minden előre jelzett bolt zárva volt. Egyszer csak egy gyönyörű, elhagyatott, kissé dimbes-dombos, de erdőkkel övezett úton egyszer csak ismerős hangot hallottam: ping! És kitörött egy küllőm a hátsó keréken. Volt már ilyen. Gyenge küllő kell hozzá és nem elég feszes centrírozás. Ekkor éreztem, hogy nem fogok tudni eljutni Ouluig, mert javítani, majd újracentrírozni kell a kereket. Majd ismét centrírozni, amíg jó nem lesz. Csupa mocsok lettem a küllőcserénél és nem tudtam tökéletesen kicentrírozni. Ráadásul kiderült, hogy le kell szedni hozzá a tárcsafék tárcsáját. Még jó, hogy volt a tábori szerszámos készletben ilyen csillag alakú csavarhúzó. Eme közjáték után végül Luviaban találtam S-Marketet és tudtam venni szendvicset és vizet. Amikor jöttem kifelé, akkor láttam, hogy az üvegvisszaváltónál (automaták, amelyek lezúzzák az palackokat és pénzt adnak a finnországi eredetűekért) kezet is lehet mosni a csapnál. Nem kellett volna ásványvizet vennem, feltölthettem volna ott ia kulacsaimat. Mindegy. Írtam Omelka Balázsnak, akinél Poriban aludtam, hogy hamarosan megérkezem. Nyolc felé értem be a városba, majd a GPS elnavigált második próbálkozásra Balázshoz. A nap java csak ezután következett.  

Balszerencsés bringatúra Ouluba: A bringavásárlás gyötrelmei

Még 2011-ben vettem kér bringás térképet, egyet a Turku-Helsinki útvonalról, egyet pedig a Botteni-öböl keleti partján, azaz Nyugat-Finnország tengerpartján Turku-Oulu közötti bringás útvonalról. Tavaly június elején négy nap alatt teljesítettem a Turku-Salo-Karjaa-Siuntio-Helsinki útvonalat, idén júliusban a másikon szerettem volna végigmenni. Sajnos Anna-Mari (még) nem elég combos ehhez, ezért abban egyeztünk meg, hogy július 2-án hazarepülünk,  én 14-én repülök vissza, ő pedig 24-én. Így lett volna két hetem bringázni. Sajnos a repülőjegy megvásárlása után jöttek a bajok. A régi bringám hajtókarjai elkezdtek lötyögni. Az első bringaboltban javasolták, hogy cseréljünk középcsapágyat, otthon pedig volt hajtóművem. Belementem, erre közölték, hogy a bringám túl öreg, a középcsapágyat nem lehet kiszedni, vegyek másikat. Nekiestem én is, de sajnos nem tudtam kiszedni. Elvittem egy másik szakihoz. Ők sem tudták kiszedni, de hevítették és próbálkoztak vele. Sajnos ez azzal járt, hogy a középcsapágynak vége lett. Szerszámacél lévén kifúrni nem lehet, csak hidegvágóval kiszedni. Ezt azonban én nem tudom megcsinálni. Vélhetőleg 2008 óta ugyanaz a csapágy volt benne, belerohadt. Otthon Feri, a bringa Alkotója, vagy Tibor, aki kézrátétellel egyenesít elferdült villákat, biztosan ki tudná szedni, de nem tudtam hazavinni. Az idő lejárt, indulni kellett haza. Elhatároztam, hogy veszek egy újat, ha visszajövök, és azzal megyek túrázni.

View Turku-Vaasa in a larger map

A balszerencsés túra útvonala.

Július 14-én, szombaton hazajöttem otthonról. Eredetileg 15-én mentem volna Ouluba vonattal és azzal jöttem volna haza. Ehelyett hétfőn, 16-án mentem bringát nézni. 186 cm-s magasságomhoz 58-60 cm-s váz és 175 mm-es hajtókar hossz kell. Jobbnál jobb túrabringákat lehet kapni ezzel a vázmérettel, de valahogy mindegyiknek 170 mm-es a hajtókarja. Aki egyszer tekert 175mm-es karral, annak olyan a 170 mm-essel tekerni, mint letolt gatyával maratonit futni. Három bringát találtam megfelelő mérettel. Egy Crescent bringát, egy Helkama bringát és egy otthon ismeretlen márka, a Norco hibrid bringáját. Még az elutazás előtt, azaz június 30-án, szombaton kipróbáltam őket (közben megejtettem egy gyors zipzárcserét a túratáskámon), de nem tudtam dönteni. Egyikhez sem volt sem sárvédő, sem csomagtartó, mindegyiknek hidraulikus tárcsafékje volt, a Helkamának Suntour teleszkópja, a Crescentnek pedig csak két fokozata volt elöl. Végül otthonról megrendeltem a Norco Indie2-t, mivel tökéletesen passzoltunk egymáshoz. Deora váltóval és Alivio alkatrészekkel szerelték, sok saját gyártású cuccal megspékelve (kormányszár, nyereg, nyeregcső). És csak 12 kg-s a bringa. Megkértem őket, hogy szereljenek fel rá csomagtartót és sárvédőt, amelyek igen jól jöttek a túra folyamán, és hátradőltem.

Az új Drágaság még sárvédő és csomagtartó nélkül.

Sajnos azonban az élet nem ilyen egyszerű. Visszarepülés után el kellett mennem gumipókot vásárolni a Prismába - mivel csak kézipoggyásszal utaztam és nem engedték fel a repülőre - és mit találtam ott? A Helkama bringát sárvédők nélkül, sokkal olcsóbban, 10 év garanciával. A Shimano alkatrészek azonosak, van teleszkópja, de az SunTour, ami vélhetően elég gyorsan tönkremegy alattam. Masszív, de nehéz, és kicsit nagy a váz, de még határon belül van. De ki fogja szervizelni? Senki. Hm. Másnap megnéztem több helyet, még egyszer kipróbáltam a bordó Norco bringát. Nagy levegőt vettem és visszamondás helyett megvettem. Átszereltem a gyalogos elhárító, csomagrögzítő kormányszarvakat, a fedélzeti számítógépet, a lámpákat és csengőt, majd megvettem a jegyet másnapra Turkuba. Lefoglaltam a szálásokat és elindultam Északnak.  Csodás a gép, szeretem, kezdetben nem is volt vele baj.  Az csak 300 km után jött elő - de erről majd a következő bejegyzésben írok.