Életem (eddigi) utolsó konferenciáját
a 23. Cluster és 3. ECLAT Workshopot a festői Tromsøben rendezték. A hátam közepére sem kívántam
az utazást, mert előtte és utána is komoly pályázati határidőim
voltak. Ha jól emlékszem, akkor a konferencia előtt a JAXA, a
Japán Űrügynökség posztdoktori ösztöndíjának volt a beadási
határideje, utána pár nappal pedig a Finn Akadémia Ösztöndíjnak.
Ezen pályázatok megírására mások teljes munkaidőben heteket,
sőt hónapokat szánnak. Nekem csak napok jutottak. Nem is
sikerültek. De nem sajnos azért, mert keveset dolgoztam rajtuk,
hanem mert mindig kell egy belső ember, aki segít és elmondja,
hogy miképpen kell nyertes pályázatot írni. És persze nem árt
erős támogató csoport a döntést hozó bizottságban. Enélkül
csak időpazarlás elkészíteni és beadni őket. Végül azért
mentem el Norvégiába, mert állásokról akartam tárgyalni a
kínaiakkal és a grázi csoporttal. Előbbit végül elutasítottam,
utóbbira egy hamvas, Németországban doktorált görög leányzót
vettek fel, szokás szerint (30 évesnél fiatalabbakat vesznek fel
abba az intézetbe).
 |
| Kirándultunk az EISCAT állomásra.
Ott már lehullottak a levelek, de gyönyörű napsütés fogadott a gleccser szaggatta tájon. |
Vasárnap, 2013 szeptember 15-én
utaztam ki repülővel, oslói átszállással. Sajnos nem tudtam a
norvég fővárosban körülnézni, de cserében egy héten keresztül
két számjegyű hőmérséklet és ragyogó napsütés fogadott. A
levelek már sárgultak a fákon, a hegyek között le is hullottak.
A fjord, pontosabban szoros vizén át látszottak a távoli hegyek
(Tromsø egy szigeten terül el). Ritka az ilyen szép idő a 69-dik
szélességi körön! Ezért az előadásaim megtartása után éjjel
sarkifényt néztünk a sziget déli csücskénél. Egyszer pedig
elmentünk megnézni egy a hegyek között megbúvó radarállomást.
Egyik este, konferencia vacsorán megízlelhettem a bálna
húst. A városka nagyon hangulatos, rendezett és tiszta volt. És
nagyon drága. 20 euró volt egy gyros salátával és sült
krumplival (ugyanez Helsinkiben 12 euro, Orleansban 5 euró). Nagyon
fura lett ez az utolsó konferenciám, ugyanis alig jártam be
előadásra. Egy posztert vittem, amelynek el kellett készülnie
időre (pénteken este kilencre, a vasárnapi indulás előtt) és
két előadást, amit ott állítottam elő. Emiatt sokáig nem
voltak szabadok az estéim. Éjjel sarki fényt mentünk észlelni a
svéd, francia, kanadai és német kollégákkal. Két értekezletem
(ECLAT Workshop) is volt párhuzamosan az előadásokkal és
személyes megbeszélések, illetve kvázi állásinterjúk.
 |
| A kék tenger összeér az éggel és
a hegyekkel. A kép egy hídról készült, ami egyik kedvenc klippemben szerepel. |
Zavarosak az emlékeim erről az útról. Mit írjak még? Hogy fájt a derekam, ami kezdődő porckorongsérv első jele volt? Hogy mennyire örültem, hogy jövendőbeli magyar főnökömmel pletykálhattam? Hogy a budapesti szottyadt ex-főnök asszonyom nem akart megismerni? Hogy a francia volt kollégák nem értették, hogy kerülök oda? Hogy örültem a román kollégáinak? Hogy a legnagyobb svéd intézet vezetője bocsánatot kért tőlem a projekt partnerek előtt (kétes dicsőség), mert azt gondolta, hogy miattam csúszik a projektünk, de most már rájött, hogy a főnökasszonyom a hibás (mindig ettől féltem)? Hogy nagyon sajnáltam, hogy haza kellett sietnem pályázatot írni és így csak az utolsó nap volt időm átsétálni a hídon? Egyik sem számít. Csak az a fontos, hogy után hazaértem Helsinkibe, másnap reggel mondta el Anna-Mari, hogy májusban apa leszek. Ez az örömhír elmossa a többi benyomást. Valójában csak erre érdemes emlékezni.
