Újra apa lettem

Kislányom, Bogyó, olyan jól sikerült, hogy a feleségemmel némi hibajavítás után a sorozatgyártás mellett döntöttünk. Így 2016. szeptember 24-én délután négy óra felé megszületett Sára Hanga baba, második kislányom Helsinkiben, a „Kätilöopiston sairaalában”, azaz a szülészeti klinikán. A körülmények szerencsés együttállása folytán ismét ott lehetettem Anna-Mari mellett, amikor az utódom világra jött. 2016. elejére Anna-Mari lefogyott és teljesen visszanyerte a régi alakját és önbizalmát. A szoptatás végeztével végre tudott aludni, nem volt állandóan éhes, ez sokat segített. Közben én is fogyókúráztam, visszafogytam 120 kg-re, és lassan felépültem a porckorongsérvből. Aztán, amikor az utolsó kilókat akarta lefaragni magából, észrevette, hogy hiába fogyókúrázik, nem fogy semmit, sőt fél kg-t hízik. Vett egy terhességi tesztet, és az pozitív lett. Az újabb baba jövetelének híre nagy öröm volt mindkettőnk számára, de elég sok bonyodalmat is okozott. Először is, én éppen elhagyni készültem Finnországot. Másrészről Anna-Mari még legalább két évre kiesett a munka világából, ami szinte lehetetlenné tette az otthoni megélhetésünket. Szerencsére a megélhetési részt könnyen megoldottuk a finn társadalombiztosítás (KELA) segítségével. Bonyolította a helyzetet, hogy meghívtak vendégkutatónak négy hónapra a NASA Goddard Space Flight Centerbe, Washington DC közelébe. Emiatt az anyósnál lakott Anna-Mari és Bogyó Pécsett, de szorgalmasan jártak ki orvoshoz Helsinkibe. Jómagam vendégszálláson laktam az MTA CSFK Geodéziai és Geofizikai Intézetében és kétszer hat órát ingáztam vonattal hetente, hogy másfél napra együtt lehessek a családommal. Ennek az állapotnak egy-két hétig kellett volna tartania, de több mint egy hónap lett belőle az vízumomat szervező Amerikai Katolikus Egyetem ügyintézőinek lassúsága miatt. Születésétől mindig együtt voltam a kislányommal, majd hirtelen ennek vége lett. Ez akkor sokkot okozott, hogy nem sok hiányzott, hogy otthagyjam az intézetet és visszamenjek Helsinkibe. Szerencsére időben kimentem a NASA-hoz és ott egy időre elfeledkezhettem a problémákról. Közben végig rettegtem, hogy nehogy előbb induljon be a szülés, mint augusztus 29, amikorra a visszaútra szóló jegyet vettem.

Már a szülőszobában, kórházi köntösben és pizsamában.
Babócza még odabent. Az ősanya még nem tudja, hogy
mi vár rá.

Helsinkiben megszoktuk, hogy emberszámba vesznek minket a nővérek és az orvosok, továbbá nem várnak el hálapénzt. Ezt Magyarországon csak magánklinikákon, több százezer forinttért kapja meg az ember. Csakhogy a feleségem Pécsett lakik, én meg Sopronban dolgozom. A magánklinikák pedig Budapesten vannak. Lakást kellett volna bérelni stb. Végül úgy döntöttünk, hogy Helsinkiben születik meg Sára Mandula (aki végül Hanga lett). Azonban nem lehet csak úgy kirepülni pár nappal a szülés előtt, mert nem engedik fel a kismamákat a gépre a harmadik harmadban. Ezért Anna-Mari és Bogyó már júliusban kirepültek. Én azonban csak augusztus végén érkeztem. Ezért kint kellett lennie az anyósomnak, majd Anna-Mari barátnőinek és Dóri néninek. Persze mindenki dolgozott, az anyósom pedig az anyukáját ápolta. Végül 2017. augusztus 26-án repültem vissza Helsinkibe. Tudtam, hogy Anna-Mari nagyon fáradt, mert kimeríti Bogyó és az, hogy a baba a szíve alatt nem hagyja aludni. Ezért amint tudtam átvettem Bogyót és én vittem a bölcsődébe reggelente. Akkor, nyár végén még sütött a Nap reggel, délután még meleg volt és alig két percre volt a bölcsőde. Volt saját konyhájuk, öltözőszobájuk, tornatermük és játszószobájuk. Ruhaszárítójuk, ebédlőjük, játszószobájuk és akváriumuk. Bogyó jól érezte magát és elkezdett finnül tanulni. Közben eljött az áldott állapot 40. hete és a szülés becsült időpontja. Megérkezett az anyós, akinek a feladata lett volna Bogyóra vigyázni, amíg mi a kórházban vagyunk. A baba azonban nagyon jól érezte magát bent. Rugdosott, tornázott, fejét Anna-Mari hólyagjára hajtotta és öt percenként rohangáltak a WC-re. De megszületni nem akart. Közben történt egy sajnálatos baleset, pontosan szeptember 14-én, amikorra Anna-Marit kiírták szülni. Anyósom, a későbbi kétszeres nagymama a játszótéren elbotlott az egyik hinta talapzatában, majd az arcára esett és pillanatokon belül bekékült az arca. Szülés helyett ezért Anna-Marival lefektettük Bogyót és hosszas kapacitálás után a kemény asszonyt Anna-Mari bekísérte a Malmiba, a baleseti sebészetre. Ott töltötték az egész estét, végül az anyóst ott fogták megfigyelésre. Szerencsére nem lett semmi baja, csak nem lett túl a szép az arca és a kellett négy hét, mire rendbe jött. Szerencsére volt utazási biztosítása és a biztosító mindent fizetett.

Kétszeres leányos apa gyermekével.

Szóval eljött a 40. hét. Majd 41. hét. Majd a 42. hét. Jártunk a védőnőhöz, majd beutalót kértünk a szülészeti klinikára, hogy beindítsák a szülést. Azonban 2017. szeptember 24-én szombaton reggel enyhe vérzés jelentkezett. Azonnal felöltöztem és reggeli nélkül készen álltam arra, hogy taxit hívjak és bemenjünk a kórházba. A nők agya azonban másképpen jár. Édes kicsit feleségem, ugyanis bevonult a fürdőszobába. Lezuhanyozott, megmosta a haját, szőrtelenítette a lábait, levágta a körmeit, majd megszárította a haját. Közben eltelt három óra és az anyós, illetve a jövendőbeli kétszeres lányos apa már a plafonon rohangált idegességében. Végül taxi hívás helyett felszálltunk a buszra, majd bebuszoztunk az Arábiához. Ez a volt munkahelyem közelében van és onnan még egy kilométer séta az út a kórházig (vagy két átszállás busszal). Szépen végig sétáltunk, majd beértünk a kórházba. Ott a vizsgálószobába való befáradásunk után öt perccel megindultak a fájások. A fiatal orvosnő megvizsgálta a feleségemet és kiderült, hogy valami nem egészen stimmel a babával. Ezért burkot repesztett, hogy megindítsa a szülést. A fájások fokozódtak és húsz percesről ötpercessé váltak. A szülés megkezdődött. Beérkezés után hívtuk a dúlát. (Ha a szülés olyan későn indult volna be, hogy az anyósnak haza kellett volna mennie, akkor én maradtam volna Bogyóval otthon, a dúla pedig Anna-Marival lett volna a kórházban.) Mire átmentünk a szülőszobába, addigra éppen befutott a felbérelt szakértő. Ezúttal nem volt medencénk, de pont jó volt a labda, a vajúdó szék, az ágy és a tiszta ruhák, meg a zuhanyzó. Megérkezése után a dúla közölte, hogy nekünk nem kell az elektródákkal foglakozni, hanem a nővéreknek és átültette Anna-Marit a labdára. Megmutatta, hogy hogyan masszírozzam a hátát és hogyan támasszam meg. Kicsit nevetőgázoztunk, majd alig egy óra múlva miután megvizsgálta az egyik szülésznő a feleségemet, epidurális érzéstelenítést kért. Az aneszteziológus már tolta volna be a kocsit, de a dúla és a szülésznő intettek, hogy menjen isten hírével. Ugyanis másodszorra sokkal gyorsabban zajlottak az események. Ekkor már tíz centire kitágult a méhszáj és minden készen állt a szülésre, kivéve a szülésznők. Rohamtempóban bejöttek és átrendezték az ágyat. Közben megkérték szépen a feleségemet, hogy legyen szíves egy kicsit még nem nyomni. Addigra a fejénél álltam és szorgalmasan fordítottam angolról magyarra és vissza. Most jobban ment a szövegértés Anna-Marinak. Hét perc után már kint volt a pici feje és kicsusszant a napvilágra Sára Hanga leányom. Első pillanattól látszott, hogy nem olyan, mint a nővére. Nem sírt ugyanis, hanem csak nyekerget. Nem is volt csúcsfeje, mert csak hét percet volt a szülőcsatornában. Kevesebb haja is volt továbbá a magassága és a súlya is kevesebb volt a nővérénél (ezt gyorsan bepótolta). Végre elvághattam a köldökzsinórt és Anna-Mari hasára helyezték a babát. Megszületett a méhlepény, összevarrták, amit kellett, majd ráhelyeztük a Babóczát az anyukája mellére. Előtte kereste már, ő is mozgott, kúszott és amikor nem találta, akkor sírás és hiszti helyett halkan nyekergett. A dúlát másik szüléshez hívták, lelépett, a szülésznők pedig hoztak vacsorát Anna-Marinak és nekem, majd magunkra hagytak. Kétszeres lányos apa lettem!

Egy kisbabának is szüksége van útlevélre, ezért útlevélképre is
(Credit: Miklán Rita, Dark Light Photography).

Egy óra múlva visszajött a szülésnőnk, megmértük a baba súlyát, fejkerületét és magasságát. Megmostuk, megtöröltük és átmentünk a másik osztályra. Anna-Marinak volt egy sérvműtétje otthon 2016. májusában Pécsett (babával a szíve alatt) és sajnos a kórházban befertőzték egy baktériummal. Ez csak a legyengül betegekre veszélyes, ezért külön szobát kapott, de én nem maradhattam, hogy csökkentsük a többi beteg megfertőzésének az esélyét. Másnap jöttem be a nagyival és Bogyóval, de persze előtte küldtem az SMS-eket a két nagymamának. Bogyót próbáltuk felkészíteni a tesó érkezésére. Nem értette persze, csak látta, hogy nő az Anya hasa. Kissé zavaró volt a számára, hogy Amerikában az én hasam is megnőtt, ezért elkezdte egyszer azt is csókolgatni, hogy „Kicsitesó!” Végül nem lett féltékeny a testvérére. Azonban kikövetelte a figyelmet és nem értette, hogy miért nem Ő a világ középpontja többé. Anna-Mari már másnap hazamehetett volna, de bizonyos vizsgálatok miatt még két napig maradt. Taxival mentünk haza és otthon várt a Nagyi, meg a Bogyó, akit kipakoltunk a gyerekágyából és a nagyszobában aludta a nagyival.

Bogyó és Babócza még a kórházban.
Hogy milyen nagy lett hirtelen Bogyó!

A kétszeres nagymama sajnos ezután gyorsan hazament. A munkahelyem korábbi érdemeimre való tekintettel megengedte, hogy 2017. december 31-ig távmunkában dolgozzak Finnországból. Sok mindent már nem tanulhattunk Tőle és sokkal könnyebb dolgunk volt, mert az elsőnél elkövetett hibákat nem követtük el még egyszer. Konkrétan nem volt tökéletes a szoptatási technikája Bogyónak és sok levegőt nyelt, ezért egy idő után kifáradt és elaludt, majd fél óra után éhesen ébredt. Hanga baba rendesen szopizott. Gyorsan elérte a születési súlyát, nőtt, mint akit húznak. A nővére mindig a normális súly alsó határán volt és most is magas, izmos vékony. Sára azonban igazi szumó birkózó. Nyolc hónaposan elérte a 8 kg-t, most 11 hónaposan a 9 és fél kg. Ezek szép számok, de ez a finn babák átlag testsúlyai az adott korban. Csak nyolc hónap után kezdett nőni a haja, ezért igazán babaszerű volt Bogyóval ellentétben, akit minden finn néni pici kislánynak nézett. Mosolyog, alszik, szopizik. Fél évesen kezdtük hozzátáplálni. Kilenc hónaposan kezdett el kúszni, majd mászni (hiába, nehéz a popsi). 2016. október 11-re kaptunk időpontot a követségen, így gyorsan el tudtuk indítani az anyakönyvezési eljárást és az útlevél készítést. Szerencsére átszervezték az ügymenetet, ezért két héten belül megérkezett az útlevél. Az anyakönyvezést azonban fél év alatt oldották meg. Szép lett volna, ha ennyit kellett volna várnunk az útlevélre is, mert addig fizikailag lehetetlen hazautazni Finnországból, amíg nincs útlevél.

Hatalmas, mosolygós, nyugodt, kiegyensúlyozott, boldog baba.

Sajnos ősszel Bogyó viselkedése elég riasztó lett. Nem értette, hogy miért is nem Vele foglalkozunk kizárólagosan. Hogy miért került át másik szobába. Hogy hová tűnik apa időnként. Nagyon hisztis lett. Nem öltözött és nem engedte, hogy mi öltöztessük. Nem haladt a szobatisztasággal. Ha altattuk, akkor gyakran ki akart menni WC-re. Nem öltözött fel a bölcsiben. (Ott egyébként kis angyal volt.) Sajnos kiderült, hogy nagyon mufurcok voltak az óvónők, nem sokat törődtek Vele. Nem is értette őket, ami nagyobb baj volt, csak ezt Bogyó nem tudta megfogalmazni. Annyira lefárasztott minket, hogy alig támolyogtunk egy idő után. A munkámmal, pályázatírással alig haladtam. Éppen csak a hallgatóimat tudtam irányítani és konferenciát szervezni. Aztán november végén leesett a hó és Bogyó beteg lett novemberben, szerencsére munkanapon és el kellett vinnünk Malmiba, a szomszéd városrészbe. Sajnos jól elkéstünk, mérges volt a nővér, akit kaptunk és büntetésül nem volt hajlandó angolul beszélni. Szerencsére Anna-Mari beszél finnül. December 6-án, ami nemzeti ünnep Finnországban el kellett vinnünk a város másik végére, ügyeletre. Mindezt hidegben, hóban és szélben, busszal. Az utazásom előtt pedig nem tudtam kialudni magam. És december 11-én mentünk haza amúgy is. Akkor, aznap belázasodott a pici. Ha elmegyünk orvoshoz, akkor nem érjük el a repülőt. A finnek nem voltak se segítőkészek, se konstruktívak. Végül megbeszéltük a helyzetet egy ismerős gyógyszerésszel és adtunk Sárának lázcsillapítót, majd szerencsésen hazaértünk. Akkor egy időre mindenkinek elege lett Finnországból. Azóta voltunk kint egy hónapot és megint visszarepültünk 2017. augusztus 8-án a finn fővárosba. Anna-Mari és a baba többször voltak kint orvosi vizsgálaton. Közben én jártam Bécsbe és Kínában konferencián, továbbá másfél-két hónapot. Az otthoni ügyeink, lakhatásunk sajnos még nem rendeződtek el. Bogyó szerencsére időközben kezelhetőbb lett. De ez már egy másik történet.

Az utolsó napok Amerikában

Jövő héten ilyenkor már javában pakolni fogok, de házigazdám, a Magyar Tudományos Akadémia és a "the Catholic University of Amerika" (CUA) gondoskodott róla, hogy ne lazsáljak. Ezen kívül szabadidőmben múzeumot látogatok és egy gyermekkori barátom, aki biológus is most járt Washingtonban. Emiatt részt vettem a North American Ornithological Conference-n, ami elég vicces, de a recepción finom fogásokat szolgáltak fel. ;)

Egy igazi amerikai open office. Az egyik dobozban ültem én.
Hűvös volt és csöng, meg ingyen kávé és csoki.

Kezdjük a CUA-val. Márciusban elmondtam nekik, hogy gyorsan intézzék a papírmunkát, mert ha hazaköltözöm, akkor minden lelassul. Nem érdekelte őket, április elején kaptam meg a J1 vízumhoz szükséges papírokat. Emiatt új papírokat kellett kérnem tőlük. Ekkor megmondtam, hogy augusztus végéig kérem a vízumot, mert négy hónapra van pénze a vendéglátómnak. Erre augusztus 15-ig adtak, de a repülőjegyem augusztus 29-re szólt. Ez nem lett volna baj, de a GSFC-be belépőt csak a J1 vízum érvényességének végéig adnak. Emiatt egy harmadik papírt kellett kérnem. De ez olyan lassan született meg, hogy augusztus 16-23 között nem mehettem be a munkahelyemre. Ráadásul kiderült, hogy augusztus 26-án repülök haza, mert összekeverték a repülőjegyeket. Végül két napra kaptam belépőt. Ehhez azonban két nap be kellett mennem munka helyett Washington DC-be, a CUA-ba, személyesen a papírokért. Kocsi nélkül a 35 C-ben magas páratartalom mellett tekertem a metróig. Egyszer otthagytam lezárva az állomáson a cangát, mert csúcsidőben nem lehet vele metrón utazni, egyszer pedig magammal vittem. Mindkét esetben majdnem 30 km-t tekertem. Még így is jobban jártam, mint a busszal, ami óránként jár és 45 perc a menetideje (8 km-en.) Leizzadtam, szétáztam egy viharban és elment két értékes napom. Mert az utolsó pillanatig, sőt a repülőgépen is dolgoztam. Cikkeket olvastam és pályázatokat írtam.

Dr. Szabó és Dr. Facskó nagy találkozása Washington DC-ben.

Sajnos otthonról a gyenge légkondicionáló és a hőség miatt nem tudtam dolgozni. Emiatt múzeumokba menekültem. Megnéztem az Amerikai Indiánok Múzeumát, a National History Museumot (meteorok, bálnák, dinoszauruszok) és az Air and Space Museum másik épületét barátokkal. Láttam a Discovery űrsiklót, a X-Menben szereplő blackbird-öt (rohadt gyors kémgép). Sok korai rakétát és űreszközt. Minden múzeum gyerekbarát, valahol meg is lehet tapogatni a tárgyakat. Két napot a Goddard Corporate Centerben töltöttem, amely a "designated" nemzetek kutatóinak gyűjtőhelye. Ők nem léphetnek be a GSFC területére, de azért dolgozhatnak az amerikai nemzetnek. Egyik nap egy gyermekkori barátommal találkoztam, aki éppen a North American Ornithological Conference-n vett részt, abban a reményben, hogy kap állást. Ugyanabban a cipőben jár, mint én. Közölték Vele, hogy dolgozzon ingyen gyakornokként, meg hogy nem kormányzati szerveknél inkább média szakember kell, mint tudós. Csodás. Elmentünk a Fehér Házhoz és potyáztam a nyitó fogadáson. A jövőnk sötét.

 

Dr. Facskó, Dr. Komar, Dr. Kang, Dr. Moura, Dr. Honkonen és
Dr. Aryan a Discovery űrsiklóval (credits: Dr. Kosar).

Részt vettem egy megbeszélésen a John Hopkins University Applied Physcics Laboratory-ban. Itt katonai programok is folynak, itt kapott határozatlan idejű állást volt főnökasszonyom norvég kedvence. Csak kísérővel mehettünk be és WC-re is csak kísérővel mehettünk ki. Az ott dolgozó emberek építették a Van Allen Probes és a Magnetospheric Multiscale Mission szondáit a sugárzási övek és a rekonnekció vizsgálatára. Nekik van olyan globális MHD kódjuk, amibe be lehet lőni tesztrészecskéket és így kinetikus tulajdonságokat is lehet vizsgálni. Szóval jó a csapat. Elég sok az űrfizikai intézet Marylandben és Virginiában.

Fáj az ember szíve: lepratelep helyett rendezett körülmények.

Az utolsó héten hétfőn és kedden részt vettem egy konferencián a University of Maryland-en. Elég jó előadásokat hallgattam és elég jó volt a büfé. A házinénim volt a sofőröm, mert nehéz volt megközelíteni busszal a kampuszt. A GSFC-s kollégáimon kívül jöttek Boulderből is, ahová már kétszer hiába jelentkeztem. Az utolsó interjúztató elmondta, hogy _nagyon_ sokan jelentkeztek és héttel beszéltek telefonon. Mind a hetet felvette volna azonnal, de végül hármat hívtak be, én meg éppen hogy lecsúsztam a Colorado-i repülőjegyről. Ott volt egy Potsdamba frissen kinevezett professzor is, aki most került át a University California of Los Angelesről. Beszélgetésünk szintén egy sikertelen jelentkezéssel indult, majd leöntötte magát kávéval. Elmondta, hogy olyan emberre gondoltak, aki tapasztalt a sugárzási övek témájában. Mondtam, hogy most tanulom, de nehéz váltani, mert mindeni tapasztalt embert keres. Erre meghívott magához. Aznap hagytam elmenni a házinénit, aki korán lelépett és meghallgattam az előadását. Utána megerősítette a meghívást. Aznap körbefényképeztem a kampuszt és gyalog próbáltam meg hazamenni. Nem volt jó ötlet. :(

A Lincoln Mauzóleum. Csak legvégén jutott eszembe, hogy bemenjek.

Szerdán két napra visszaköltöztem az irodámba. Elmentem a konditerembe utoljára. Csütörtökön összepakoltam, visszavittem a monitort és egy ebéd keretében elbúcsúztam mindenkitől. Még utoljára költségvetést írtunk a vendéglátómmal. Este szétkaptam a bringát, becsomagoltam a táskába, majd a cuccaimmal folytattam. Másnap reggel bepakoltam a kávéfőzőt és vártam a reptéri buszt. A buszsofőr és a hordár megvágott pár dollárral, a British Airways meg $300-ral. Ez érthetetlen, mert az American Airlinesnak más árai és szabályai vannak (update: kiderült, hogy nyáron árat emeltek). Szerencsére mindent térítenek. Most éppen Londonba érkezik a gépem, a Finnair visz haza Finnországba a családomhoz. Már nagyon várom, hogy viszontláthassam őket, különösen a kislányomat. Nélkülük kellett mennem az USA-ba, de legközelebb másképpen oldjuk meg az ügyet.

A reptérről hazáig

Adrinak és Dórinak szeretettel :) A videókon hallható zúgó szélért és a kifulladt, hülye hangomért előre is elnézést kérek. A bejárásban segítségemre voltak: Anyukám, Dorka, és az új Matracom, frissen hazafelé az Ikeából.

Tehát. A repülő érkezik menetrend szerint (Helsinki idő szerint): 00:40-kor a Helsinki-Vantaa reptérre.

A reptér épületéből kilépve már látszanak a buszmegállók. A mi buszunk az 562N, ez a 25-ös kocsiállásról indul (Laituri 25) 30 percenként: 01:06, 01:36, 02:03, stb. (link a buszos útvonaltervezőhöz)

A buszmegállóban van egy jegyautomata, ami tud angolul is, itt készpénzzel és kártyával is lehet buszjegyet vásárolni, illetve lehet a sofőrnél is jegyet venni (csak készpénzzel, ugyanazon az áron). Vantaa-ban érvényes jegyet kell venni, ez 3,20€, illetve az éjszakai jegy 02:00-04:30 között (ha netán késne a gép) 5€. (jegyárak itt)

A busz menetrend szerint 38 perc alatt (52 megálló, ha jól számolom) ér el abba a megállóba, ahol le kell szállni, de sajnos

- nem írja ki a megállók nevét,

- ha nem áll senki a megállóban/nem száll le senki, akkor elszáguldozik az adott megálló mellett,

- illetve több helyen csak egy tábla jelzi a buszmegállót,

szóval elég nehéz követni, hogy hol jár az ember, inkább az órát célszerű figyelni.

Azért lentebb olvashattok pár támpontot, hogy mire érdemes figyelni, mikor kell elkezdeni leszálláshoz készülődni, de a legjobb, ha megkéritek a sofőrt, hogy szóljon, hol kell leszállni: Rajatie a megálló neve, ez az utolsó megálló Vantaa-ban, mielőtt a busz átjönne a városhatáron Helsinkibe (a megálló neve egyébként magyarul Határ út - budapestiek előnyben) :) A sofőr nem biztos, hogy beszél angolul, úgyhogy mindenképpen legyen nálatok fölírva a megálló neve, esetleg ez a mondat: "Voisitko kertoa, kun olemme bussipysäkillä Rajatie." (=Legyen szíves szólni a Rajatie buszmegállónál - nem biztos, hogy nyelvtanilag tökéletes, de remélhetőleg érthető) :D Valószínűleg nem nagyon lesz más a buszon rajtatok kívül, úgyhogy ülhettek nyugodtan előre, a sofőr mögé.

(Ha esetleg megnézitek az útvonaltervezőt, ne tévesszen meg, hogy az a Somerikkopolku megállót adja ki utolsónak, de ez már Helsinkiben van, és nem érdemes elmenni odáig, mert a régiós buszjegy kétszer annyiba kerül, viszont kb. ugyanannyi sétatávolságra van tőlünk a két megálló, szóval érdemes még Vantaa-ban leszállni.)

Szóval a támpontok: a cél előtt 2-3 perccel a busz kikanyarodik a panelházas-parkolós lakóövezetből, ahol addig haladt, és átmegy egy felüljárón az autópálya fölött. Utána balról egy McDonalds látható, mellette egy ABC nevű benzinkút. Itt van egy buszmegálló (csak ugye nem valószínű, hogy megáll a busz), az ez utáni 3. megállónál kell leszállni, úgyhogy itt már lehet készülődni. A Meki után fölmegy a busz egy emelkedőn (és elhagy még egy megállót), majd a következő megállónál bal kéz felől egy Shell benzinkút van. A Shell kút után raktárak, kamionparkolók következnek, ezek elméletileg jól ki vannak világítva éjszaka, úgyhogy fel lehet ismerni, és egy vörös téglás, üvegezett lépcsőházas raktárépület előtt van a következő megálló, a Rajatie, ahol le kell szállni. Vigyázat! A megállót csak egy tábla jelzi, nincs se kiépített buszmegálló, se gyalogátkelő, de még járda sincs a jobb oldalon. (lásd: 1. kép)

1. kép: Rajatie buszmegálló, ahol le kell szállni az 562N buszról

Keljünk át az úton, a másik oldalon van járda. (2. kép)

2. kép: Buszmegálló, az út másik oldala és a haladási irány

A járdán továbbmegyünk egyenesen a képen jelölt irányban (amerre a busz is továbbhalad), amíg el nem érjük a Helsinki táblát. (3. kép)

3. kép: Haladási irány a Helsinki tábla felé

A tábla előtt van egy gyalogátkelő is, itt menjünk át. (4. kép)

4. kép: Gyalogátkelő a Vantaa-Helsinki városhatáron

Üdv Helsinkiben! :)
A gyalogátkelőn átkelve, balra fordulva a tábla mögött újabb gyalogátkelő következik, pontosabban kettő egymás után, középen füves benyúló résszel. Ezeken is haladjunk át. (1. videó)

1. videó

Utunk most az erdőben visz tovább, jobbra az első földúton. (5. kép)

5. kép: Pár perces erdei séta következik

Végigsétálunk egyenesen a széles, kavicsos úton, amíg el nem érünk a végén egy piros téglás oldalú panelházhoz. Innen jobbra fordulunk a betonozott úton. (2. videó)

2. videó

A betonozott úton megyünk tovább, balra piros téglás oldalú, 3 emeletes házak, jobbra erdő. (3. videó és 6. kép)

3. videó

6. kép: Végig egyenesen a piros téglás oldalú házak mellett

Jobb oldalunkon egy óvoda mellett elhaladva végül egy parkolóhoz érünk (bal kéz felé, a piros téglás házak után), ahol balra fordulunk. (4. videó és 7. kép)

4. videó

7. kép: Az utolsó piros téglás ház után balra elénk táruló parkoló

Átvágunk a parkolón, átlósan jobbra tartva. (8. kép)

8. kép: Át a parkolón

A parkolóból kiérve a járdán balra fordulunk. Jobb kéz felé buszmegállók vannak. (5. videó)

5. videó: Át a parkolón (helyesbítés: hülyeséget beszéltem,

a 2 ház között látszó 3. még nem a miénk,

de ez a továbbhaladás szempontjából lényegtelen)

Ha a parkoló a bal kezünk felől van, jobbra pedig a 2 zöld buszmegálló, szemben előttünk egy 5 emeletes ház magasodik. Ezt megkerülve jutunk el a 3 F-be, azaz hozzánk. (9. és 10. kép)

9. kép: Haladási irányunk a parkolót elhagyva

10. kép: Jobbra buszmegállók (éjszaka busztalanul)

A járdán végighaladva elérjük, majd jobb oldalán megkerüljük az 5 emeletes házat. (6. videó)

6. videó

Az útra merőleges 5 emeletes ház mellett elhaladva következik még egy 5 emeletes az úttal párhuzamosan (szintén bal kéz felől), ezeket és a jobbra lévő játszóteret elhagyva, majd balra fordulva elérjük a mi 3 emeletes házunkat. A ház sarkán éjszaka világít a 3-as házszám, a lépcsőház bejáratánál az F jelzés. (7. videó)

7. videó

Mivel a lépcsőház ajtaja este 8 és reggel 8 között zárva van, ide már biztosan lejövök elétek, de azért itt van még egy kép a bejáratról:

11. kép: A mi lépcsőházunk

Gratulálok, célba értetek! :)

Sétálni a busztól a házig kb. 10, maximum 15 percet kell, tehát a buszozással együtt összesen 50-55 perc alatt tehető meg az út.

Így néz ki az út a google maps útvonaltervezőjével.

Alternatív lehetőség (szakadó eső, járatkésés, egyéb katasztrófák esetére): taxi - kb. 30€, 15 perc.

Kalandozások Új-Mexikóban

Vendéglátóm vállalta, hogy fedezi a GEM 2016 Summer Workshopon való részvételemet 2016. június 18-25 között Santa Feben. „Nem nagy faktor” – nekem az. És az első konferenciám a 2013-as Tromsö-i Cluster Workshop óta. Alig pár nappal a megérkezésem után gyorsan regisztrálnom kellett és sajnos úgy alakult, hogy a saját költségemre, amit csak két hónappal később kaptam vissza. A szállásomat a vendéglátóm ajánlotta és az Amerikai Katolikus Egyetem munkatársai lefoglalták és ki is fizették. Nagyon aranyos, stílusos hotel volt és relatíve olcsó, de nem volt reggeli és kiderült, hogy nincs íróasztal a szobában. Mindkettő elég kellemetlen konferencián. Ingyen wifi szerencsére volt, csak nem túl gyors. A repülőjegy foglalása se sikerült tökéletesre. Előre kifizették, csomagok nélkül (nem is volt rá szükségem, nyár van), de sikerült a Washington DC-Santa Fe útvonalat úgy kiválasztanom, hogy senki más nem repült velem. Ugyanis megkérdeztem, hogy mikor repülnek a többiek, mondták, hogy szombaton dél felé. Nekem ez elég volt. Igen ám, de két Washingtoni reptér mellett van egy Baltimore-ban is. És onnan is repülnek gépek, ugyanakkor, csakhogy nem Santa Febe, hanem Albuquerque-ben. További problémát jelentett, hogy mégis miről beszéljek és milyen szekciókban? Egészségem feláldozásával egy év globális MHD szimulációt végeztem és publikáltam az eredményeket. Ebből a legfrissebb cikk a Hold pályája mentén a szimulációs adatok kinyerése és elemzése volt. Ezzel jelentkeztem egy messzi geomágneses csóva szekcióba. Azonban amikor jelentkeztem a megfelelő szekcióba a szimulációkkal, akkor elutasítottak. Ez elég meglepő volt, de a részletekre koncentráltak, nem a globális modellekre. Végül posztert készítettem. Ez sajnos azzal járt, hogy el kellett készülnöm a konferencia előtt, emiatt a második héten kimaradtam a Space Weather REDI Bootcampről. Szerencsére készen volt minden és volt hatalmas poszter printer is a Goddardban, sőt az épületben. Kissé meglepődtem, amikor kiderült, hogy poszterem fehér háttere nyomtatásban szürke – a MacBook pdf olvasója nem kompatibilis az Adobe-éval. De kinyomtatták készségesen újra. 

Ilyen a táj Új-Mexikóban.

Ilyen előzmények után indultam el 2016 június 18-án reggel a reptérre. Rendeltem egy Super Shuttle minibuszt, amelyik kivitt a Ronald Reagan Washington National Airport-ra. Kicsit fura volt, mert a legközelebbi plázáig nehezebben jutottam el, mint az ország másik felébe. Rendben kiértem a reptérre, majd elrepültem Dallasba, ott átszálltam egy kis gépre és egy másik minibusz bevitt a hotelbe. Amerika nagy ország. Két teljes időzónával repültem odébb. Nem volt kellemes. Az éghajlat azonban igen. +30-35 C volt, de teljesen száraz volt a levegő. Sivatagban voltunk, pontosabban 2100m-en egy kopár hegyvidéken. Éjszakára lehűlt a levegő húsz fok alá, ez maga volt a mennyország. Még aznap körülnéztem a városban. Elég jellegzetes az stílus, olyan vályogépület-szerű, cserepes tető nélkül. A belvárosban volt a hotel, minden elérhető volt gyalog. És sok volt a kerékpáros, a gyalogos és turista. Ami nagyon zavaró volt, hogy a belvárosban nem találtam semmilyen gyorséttermet, csakis bóvli boltokat és rendes éttermeket. Élelmiszer bolt nem volt a közelben. Végül több óra séta után találtam egy plazát, ahol volt kínai svédasztalos büfé és pizzéria (pont jót tesz az alakomnak). Napokkal később találtam egy „Whole Food” üzletet, amely bio termékeket árul. Bevásároltam gyümölcsökből, hogy legyen mit reggeliznem, de mire megettem volna őket a nagy részük bepenészedett, mert nem volt hűtős sem a szobában. De legalább olcsóbban megvacsoráztam. 

A katedrális Santa Feben. Katolikus, nem eretnek.

A konferencia nagyon jó volt. Együtt volt egy ionoszféra-termoszféra meetinggel. Két magyar PhD hallgató is részt vett rajta, az egyik kolléga. Hárman is együttműködést ajánlottak az előadásom után, pedig nem volt egy nagy szám. Sok hasznos bevezető előadást és sok nagyon érdekes rendes előadást hallgattam. Például először láttam olyat, hogy globális MHD szimulációval kiszámolt mágneses térbe tesztrészecskéket lőnek be és nézik, hogy hogy viselkednek. Éppen zajlik az MMS misszió forradalma. Ez egy négy közel repülő szondából álló flotta, mint a Cluster, de sokkal közelebb vannak és a műszerek felbontása százszorosa a Clusterénak. Emiatt látja a rekonnekciót és minden elektronnal kapcsolatos folyamatot a plazmában. Ez hihetetlen változás. Láttam összefoglaló előadást a hot flow anomáliákról, ott voltam új csoportok létrehozásánál. Ebédelni és vacsorázni kollégákkal mentem, sok érdekes emberrel találkoztam, bővítettem a kapcsolati hálómat. Régi ismerősökkel találkoztam, köztük a volt finn kollégákkal. Régi Olaszországban megismert kolléganőm is feltűnt, már full professorként Floridából. Sok tanítvány ott volt és elmentünk inni egy bárba. Mindannyian értékelték a csípős mexikói ételeket és igyekeztek elraktározni belőlük a következő hónapokra. 

Nem a legszebb épület, de látszanak rajta a sarok nélküli épületek és bevakolt tető.

Végül 2016 június 25-én szombaton repültem haza. Az előző estét két képes lap feladásával töltöttem. Kiderült, hogy a FedEx, nem a posta és $100/képeslap áron küldte volna el Magyarországra a lapokat. Végül megtaláltam a postát és automatán keresztül feladtam a képeslapokat pár dollárért. Közben kiderült, hogy kicsit messzebb nem annyira felkapott, de kényelmes hoteleket találtam volna reggelivel és normálisan berendezett szobával. A mikrobusz onnan szedte fel az embereket. Megint Dallason át repültem haza, és blog bejegyzéseket írtam a mobilomon, mint odafelé. Nagyon megörültem a hálószobám viszonylagos kényelmének, de a brutálisan párás időnek kevésbé. Hétfőn előadást tartottam a dayside teleconfon, majd ágynak estem. Sokan jártunk így a GEM-en járt kollégák közül, de én két hétig köhögtem és elég rosszul voltam. Sajnos nem tudtam elmenni orvoshoz, mert a közeli doktoroknak nem volt szabad időpontja augusztus előtt. Legközelebb Uberezni fogok, vagy megkérek egy kollégát, hogy vigyen el. Félek tőle, hogy a biztosításom nem ér semmit, csak a pénzt vitte el.

Hétvégi kirándulások: Chestertown teaparti és Washington DC

A vendéglátóm jó házigazda, mert nem hagy magamra hétvégén sem. Egy idegen országban egyedül könnyen be lehet dilizni, ezért nagyon kedves tőle, hogy foglalkozik a vendégkutatóival. Eddig három hétvégére szervezett programot. Egyszer Chestertownban mentünk egy fesztiválra, egyszer meglepetésszerűen Washington DC-be, egyszer meg Christine-re vártam és nem tudtam velük menni.

Chestertown tea parti.

 Az amerikai függetlenségi háború a bostoni tea délutánnal kezdődött. Igen ám, de volt teadélután máshol is, pl. Chestertownban, csak erről én tudtam. Délelőtt tízkor, szovjet kórusműveket hallgatva indultunk el Annapolis felé. David, a felesége, Andrey és én utaztunk David kocsijában. Christina, Olga, a kisfia és a férje a városkában csatlakoztak hozzánk. A fesztivál lényege a hajó megtámadása és a tea vízbeszórása volt, rendeztek egy komplett kirakodóvásárt kifőzdével, ruhaárusokkal, mindennel. Kettő körül újrajátszották a történelmet a folyóparton, majd kezdődtek a koncertek és folyt tovább a sör és a rákpogácsa. Andrey, David és a felesége koncerteztek. Olga és a családja hazament, de megismerhettem a kisfiát. Mi Christinával sétáltunk és beszélgettünk. Meg kávéztunk és rákot ettünk. Sikerült némileg megtörni a jeget két ugyanazon szakterületen dolgozó, de teljesen eltérő nyelvi és kulturális közegből származó kolléga között, aki nem mellesleg az irodatársam egy open office-ban. 

Nem csak a vízparton, az utcán is jelmezesek vonultak.

Este hatra David asztalt foglalt egy étteremben, ahol rákot lehetett enni. Ehhez először meg kellett tanulnom, hogy hogyan kell a rák ollóit, páncélját és lábait feltörni, melyik része ehető és melyik nem. Elég mocskos munka, de az étterem felkészült erre kéztörlőkkel és papír abrosszal. Közben rendeltünk kagylót, rákpogácsát és helyi "Fat Tire" sört. Utóbbiból elég sok lecsúszott, ezért a szokásosnál is hangosabb voltam és néha eljárt a szám, de semmi jóvátehetetlent nem tettem. Ellenben szóba került az az kolléga, akivel egymás szívattuk a cikkeink bírálójaként. Két hete, amikor előadást tartottam hétfői dayside teleconfon egyszer csak ott ült velem szemben és megmorzsoltam a kezét bemutatkozásként, David meg vigyorogva  fényképezett minket az iPhone-jával. (Itt megjegyezném, hogy az iPhone, iPad és a MacBook teljesen megszokottak a Goddardban. Az Apple olcsóbban adja ugyanis az államnak a termékeit, lehet velük villantani - és amúgy jó minőségűek.) Vacsora után David helyett Andreyt és engem Christina vitt haza a diplomaosztóra kapott telepjárójával. Vicces volt, hogy nagyobb kocsija van, mint a főnöknek. Azért jól elszórakoztunk hazafelé az orosz kollégával a hátsó ülésen.

Kormányzati épületek Washington DC-ben.

A következő hétvégi kaland az Smithsonian's National Museum of the American Indian megtekintése volt Washingtonban. Ezt előző este találta ki David, majd meglepetésszerűen felvettük Galinát (fél órával korábban még nem tudta, hogy jönni akar), egy idősebb orosz professzor asszonyt. Illetve ott volt egy fesztivál, megnéztük, meg a múzeumot is. Tulajdonképpen arról szólt a kiállítás, hogy hogyan irtották ki az indiánokat a telepesek. A múzeum nagyon modern volt és színvonalas tárlatot rendeztek be. Sajnos nem volt időm minden szintet megnézni, de még visszatérek, mert Washingtont látnom kell. Múzeum után még elmentünk a United States Botanic Gardenba. Sokféle klímát rendeztek be a trópusoktól Alaszkáig. Nagyon szép, nagyon illatos és kellemesen hűvös volt. Ezután körbejártuk a Capitoliumot. Láttam a Kongresszusi Könyvtárat és a Fegfelsőbb Bíróságot, majd hazadöcögtünk.

Kislány nagy hóban. Ez kép március közepén készült. Szegény,
nehezen mozgott a vastag kezeslábasban és a mély hóban.

Ugye milyen vígan élek itt? Hát koránt sem. Nagyon hiányzik a családom. Nem tudom megsimogatni Anna-Mari egyre domborodó pocakját, érezni, ahogy mocorog benne a Babócza. Beszélni Hozzá, simogatni. Nagyon hiányzik a kislányom, Bogyó. Már be nem áll a szája és bilibe, meg a WC-be kakil. Jót játszik a többiekkel a bölcsődében és a nagymamával (anyukámmal) otthon. Sokat adnék érte, ha itt lehetnének. Helsinkiben együtt voltunk, pelenkáztam, fürdettem és játszottam Vele. Pécsett együtt aludtunk. A hazaköltözésemmel és ezzel az amerikai úttal csak annyit értem él, hogy öt hónapot elvesztegettem az életéből, öt hónapig alig láttam. Hamarosan azonban megint együtt leszünk és mivel Anna-Marit le fogja kötni az új jövevény, ezért szinte csak velem tölti majd az idejét. Nem is vágyom mostanában másra jobban.

Kerékpárral Amerikában

Sopronba hazavittem a kerékpáromat, majd onnan kihoztam Amerikába. Nagyon naiv voltam. Itt nem létezik a mellékutaknak az a rendszere, amelyen remekül körbejártam a Kárpát-medencét. Akármerre indul az ember autópályába botlik. Az amerikai autósok nincsenek felkészülve a kerékpárosokra. Nincsenek kerékpárutak sem. Ellenben az autóutak egy-egy sávját lehet használni és kerékpársávokat alakítanak ki a kerékpárosok biztonsága érdekében. Sok helyen alakítanak ki kerékpártárolót, ahová oda lehet zárni a paripát. A metrón lehet kerékpárral utazni és egy lehajtható keretben két kerékpár elhelyezhető a buszokon is. Nagyon nehezen, de találtam alacsony forgalmú utakat, ahol főleg munka után tudok edzeni. De ezek rövidek. A nemzeti parkokat elzárják a közönségtől, így alig harminc kilométert tudok alacsony forgalmú úton tekerni. Tipikusan autóval járnak a sporttársak edzeni és javítani úgy viszik a cangákat. Ez nem Boulder és nem San Francisco. Találtam műhelyt, ahol kicserélik a ledörzsölt villámat, de annyira messze van, hogy nem tudom kerékpár nélkül hogy jutok majd onnan haza. De legalább kedvesek: sörrel és salátával kínáltak, amikor kicseréltettem a hajtóművem középső fogaskeréksorát. Ők lettek az első nem a Goddardhoz köthető barátaim. Ez egy picit eltér a finn mentalitástól. Ezt is meg lehet szokni. :)

A NASA Goddard Space Flight Center

Beszéltem mindenről, csak a jövetelem céljáról és a munkahelyemről nem. Nos, nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy az egyik legjobb, leghíresebb és legnagyobb űrkutató intézetben tölthetek egy rövid időt. A sugárzási öveket fogom tanulmányozni, a Van Allen Probes szondák mérései segítségével. Ezt Davidnek köszönhetem, akit 2006 óta ismerek. Ez az intézet NAGY. Felfoghatatlan méretei vannak európai mértékkel. Hatalmas területet foglal el a kampusz, nagyjából, mint a Gemenci-erdő Bajánál. Négy bejárata van és vagy harminc épület található benne. Itt található a világ legnagyobb tisztaszobája (a 25-ös épületben) hangárnyi méretű és két űrszonda is tesztelhető benne egyszerre. Most éppen a James Webb Space Telescope-t vizsgálják. Ez egy hatalmas infra távcső, amit a Holdon túl a Nap-Föld rendszer L2 pontjába, a Földtől kifelé 1.5 millió km-re küldenek. Ez a Hubble Space Telescope utóda lesz, amelynek az irányítóterme szintén itt található (3-as épület). Hatalmas vákuum kamráik és rázógépeik vannak tesztelésre. Itt található a Community Coordinated Modeling Center (CCMC), sok NASA misszió adatbázisa és egy halom nagyon értelmes ember. Csak a 21-es épületben 600 űrkutató található.

Lobogó a bejáratnál. Napnyugtakor bevonják, ahogy illik.

Ezeknek az embereknek a jelentős részét ismerem. Volt kollégák, konferencián vacsorapartnerek, társszerzők. Azaz nem légüres térbe érkeztem. Itt van először is Ilja, a volt finn-orosz irodatársam, sofőröm és rakodómunkásom. NASA posztdoktori ösztöndíjjal érkezett két évre, de a finn főnöke tovább alkalmazta. A már említett CCMC-ben dolgozik. Ő vezetett be a társaságba, akikkel moziba, vacsorázni és házibulizni járunk. Colin (sugárzási övek, szimulációk) és a tanárnő felesége, Kathryn szokott otthoni DVD nézést szervezni. Suk-Bin dél-koreai srác (férfi, 30 éves), szintén sugárzási övekkel és szimulációval foglalkozik. Mindig kapható egy külső ebédre, főleg a büféket szereti, akárcsak Ilja, vagy sudárságom. Fura, hogy a koreiak is rokonoknak tartanak minket, magyarokat. A srác elégé érdekesen vezet. Konkrétan vezetés közben nem igazán törődik a sebesség korlátozásokkal és a stop táblákkal. Ilja szokott rászólni, hogy lassítson. Burcu török, de itt él 12 éve, zöldkártyája van. Az Aurorasaurus-szal foglalkozik. Erre az állásra végül nem jelentkeztem. Homayan Sheffieldből jött és a neves Michael Balikhin tanítványa. Ő is sugárzási övekkel foglalkozik. Vitor és Marcus brazíliai, mindketten kollégái Luise-nak, aki Orleans-i cimborám.

Elég átlagos helynek tűnik, a NASA logót leszámítva. Hát nem az.

Andrey a "Leningrádi Egyetemről" jött. Időről időre elszólom magam, mert az már a St. Petersburg State University. Idősebb nálam pár évvel, erős orosz akcentussal beszéli az angolt. Tíz éve jár ki Davidhez. Fejlesztett egy globális MHD szimulációt, az MHD tartomány fut, a maradékot egy közös ismerősünk fejleszti "Leningrádban". A nevezetes Snowmassban rendezett GEM Summer Workshopon ismertem meg 2013-ban, együtt laktunk Daviddel. Elég univerzális kutató sok mindenhez ért. Ellenben erősen introvertált, ami hátrányos ezen a pályán. Két gyermeke van, két házasságból. Olgát még akkor ismertem meg a soproni IAGA-n, amikor Prágában doktoranda volt. Eredetileg ukrán. Hasonló volt a kutatási területünk, hiszen a prágai kutatócsoportok is a bow shockkal és a foreshockkal foglalkoznak, akárcsak az én volt RMKI-s kollégáim. Aztán elment Toulouse-ba és a férjével végül NASA poszt-doktori ösztöndíjasként a Goddardba került. Ennek négy éve, az ösztöndíja már rég lejárt, de David továbbra is alkalmazza. Igaz, sajnos egy idő óta félállásban, de ez pont jó Neki, mert közben szült egy fiút, aki amerikai állampolgár. A házinénin irodatársa, a harmadik kollégájukkal, Yarival igen színes csoportot alkotnak.

NASA logó az 1-es épületen. Itt van a másik menza, itt lehet erős kávét venni.

 

Yari Puerto Ricoból jött. Ez nagy szó, mert nem jellemző, hogy onnan valaki NASA alkalmazott lesz. Külön riportot készítettek Vele, fent volt a NASA honlapon. Állandó állása és egy kislánya van. Az utóbbi gyakran előfordul harminc fölött, de állandó állást csak amerikai állampolgárok kaphatnak. Rákérdeztem, hogy lehet, hogy ő mégis kapott. Nos, Puerto Rico az USA gyarmata. Ezért ahogy a gall Asterix és Obelix római állampolgár, Ő is amerikai. Itt beindult a fantáziám. Magyarországot gyakorlatilag az EU gyarmatának lehet tekinteni egyesek szerint. Valójában maximum félgyarmat, mert van kormánya, de a fontos gazdasági-politikai döntések nem az országban születnek. Javaslom, hogy ne álljunk meg itt! Lépjünk tovább! Legyünk az EU igazi gyarmata. Ekkor ugyanis állampolgár lévén könnyebben kaphatnánk jó kis állásokat az Európai Űrügynökségben, vagy az ISSI-nél. Tudom, fekete humor, vagy inkább nagyon béna, de mit csináljak, ha a gyarmatlakót is jobban megbecsülik, mint a magyarokat Európában, vagy a saját országukban?

Hangulatos irodaépület az intézetben.

További régi ismerősöm és jelenlegi irodatársam a könyvtár konyhájában Christina. Ő kínai-amerikai szülők gyermeke. Atlantai, de Floridában járt egyetemre, majd Alaszkába kezdte meg doktori tanulmányait, pont a "helyettesemnél" (2007-ben őt vették fel helyettem NASA Posztdoktori Ösztöndíjjal ide Davidhez, amikor a KFKI-s kollégáim kicsit lelassították a doktori eljárásomat). Azaz a hot flow anomáliákkal foglalkozik, akárcsak én. Már találkoztunk Fairbanksben (ő volt az egyik buszsofőr, békésen hortyogtam mellette, amikor a -30 C-ben hazavitt a Poker Flat Plato megfigyelőhelyről) és Snowmassben a GEM-en 2013-ban. De akkor idegenek voltunk egymásnak. David elvitt közben kirándulni, ott sikerült megtörni a jeget. Lassan halad a doktorijával, nem egy tipikus szorgalmas ázsiai származású amerikai. Az FMI-ben előttem dolgozott és ugyanott lakott Kivihäkän Lars. A GUMICS kód nagy ismerője. Vele három éve a GEM-en haverkodtam össze. Azóta hízott vagy 30 kg-t, ami megbocsátható, ha megnősül az ember.

Látogatóközpont a pórnépnek.

 Sun és Hyunju koreai kislányok (nők, sőt asszonyok) mint Suk-Bin (aki fiú). Előbbit láttam egyszer három éve a GEM-en, akkor ugyanott tanult és a témavezetője is ugyanaz volt, mint Christinának. Azóta David poszt-dokja lett. Elég gyengén beszél és ért angolul, de írásban tökéletes. Hyunjuval együtt dolgozom egy témán, a földi magnetoszféra puha röntgen észlelésén. Ő asszony, amerikai férje van, ezért állampolgár és állandó állása van. Nagyon sok a koreai. Bizonyára jók az egyetemek és baráti az ország. Jin (nő) teljes részecske kódokat futtat. Nem egyszerű feladat! Joo (nő) rekonnekcióval foglalkozik, ami népszerű és hálás téma. Most nyert egy ISSI csoportot, ami nagy szakmai siker - különösen, mivel nekünk a "helyettesemmel" nem sikerült nyernünk. Van még egy idősebb orosz, aki negyven éve plazma modellezéssel foglalkozik. Gondolom, hogy még Ural masinán kezdte és gombfelhő jött ki belőle, ami védte a világbékét. Nemrég étkezett Iklim Törökországból, aki doktorandusz és vélhetően csinálunk majd valamit együtt. A héten érkezett egy brazil doktoranda Luis intézetéből és egy görög sorstársa.

Ez Amerika, azaz parkoló, parkoló hátán.

Ez a felsorolás talán unalmasnak tűnik, de látható, hogy az intézet ereje nem a kövekben, hanem az ott dolgozó emberekben vagyon (Egri csillagok parafrázis). Ennyi ember, mind értelmes, fiatal, csinos/jóképű, okos, szorgalmas és elkötelezett. Élmény velük dolgozni és lógni. Mindenkinek más az erőssége és a nézőpontja, mindenki másképpen erősíti a csoportot. Mert ez egyetlen, David által fizetett csoport. Mekkora egy finn csoport? Szeretett volt főnökasszonyomé öt főt számlált ritkítás előtt. Az RMKI-ban hatan voltunk az egész főosztályon. Ez pedig egy tizenöt fős nagy társaság ennyi embert nem könnyű irányítani és még mellette űrmissziókat vezetni. De nem is kell: rengeteg cikk születik évente. Azért a becsület kedvéért David ír évente egy cikket. Anya nyelve az angol és nagyon felgyorsul az ember, ahogy láttam 2014-ben a volt főnökömmel dolgozva. De akkor szüksége van az embernek az érzésre, hogy ő kutató, nem csak adminisztrátor.

Igen, ez még mindig én vagyok, de napszemüveg nélkül.

Szóval ideköltöztem be négy hónapra. Kértem egy monitort, kaptam. Kértem egy belépő hosszabbítást, kaptam. Kértem kulcsot és belépőkártyát a könyvtárhoz, kaptam. Kértem IMAP (levelezőszerver) hozzáférést, kaptam. Csináltam honlapot, beléptem a konditerembe. Minden adott a termékeny munkavégzéshez. Már csak az előadásoktól kell elszakadnom. Érdekesek és rengeteg van belőlük. Szerintem meg fogok tudni birkózni a feladattal valahogy.

Megérkezés, első benyomások Amerikában

Miután nagy nehezen megszületett a J1 vízum nagyon gyorsan megvette a jegyemet a Goddarddal ügyek intézésére szerződött Amerikai Katolikus Egyetem (CUA - az amerikaiak mindent rövidítenek). Írtam a házinéninek, hogy jövök, és május 6-án, pénteken Bécs-London-Washington DC útvonalon kirepültem Amerikába. Előtte kivettem két nap szabadságot, mert osztálytalálkozóm volt Baján és anyukámtól elbúcsúztam. Hétfőn és kedden pedig két napot a családommal töltöttem Pécsen. Megint körbeutaztam az országot. Anyósom kedves volt, a kislányomtól a búcsú könnyes. Négy hónap nagy idő, addig sokat nő Anna-Mari hasa és benne a Babócza.

Igen, ez a dagi én vagyok.

Az utazásom eseménytelen volt (nem robbantották fel a gépemet, vagy a repteret), hála a jó égnek. Előző este sokáig pakoltam és vettem egy mérleget is. Még éjjel fél kettőkor is át kellett mennem az irodámba. Sok cuccot ott hagytam, de  sok felesleges dolgot meg áthoztam. Utolsó pillanatban vettem egy kerékpárszállító táskát. Szét kellett szednem a paripámat, kicsit becsomagolni. Reggel korán érkezett a sofőr, bepakoltunk, majd rohadt sokat vártunk valakire, akit el kellett vinni egy labanc geodéziai obszervatóriumba, hogy megjavítson egy műszert. A határon az osztrák csendőrök forgalmat lassítottak, de odaértem a reptérre. Ott kellett vennem egy sima poggyászjegyet a paripámnak, amit szörnyű fenyegetések után rábíztam a rakodómunkásokra. Szerencsére minden konténerbe raktak, ezért nem sérült meg semmim, főleg a bringám.

 

Ebben az épületben található az irodám.

Repülés közben átéltem a szokásos dupla naplementét és este, sötétben és esőben érkeztem. Voltam már Amerikában, de ez most más. Nem egy hét, hanem négy hónap. Itt most élnem kell. Be kell vallanom valamit: féltem és idegenkedtem Amerikától. Az emberek angolul beszélnek (valami angolra emlékeztető nyelven. Ismerős szavakat másra és másként használnak), de ez NEM Európa. Nem is Ázsia. MÁS, nagyon más világ. Minden új. Minden nagy és hatalmas. Hatalmas üres területeket látni az országban. Nagyon szembetűnő a hatalmas ökológia lábnyom. Az éghajlat meleg, ezért légkondicionálás nélkül nem lehet élni és dolgozni. Mindenki kocsival jár és 92-es oktánszámú benzint használ. Mindenütt, menzán is papírpohárból és tányérból esznek és isznak. Ezeket újra feldolgozzák, így is hatalmas pazarlás. Sok a nem kaukázusi ember. Ők nem bevándorlók, amerikaiak. És ugyan sok köztük a csóró, de van sok középosztálybeli és gazdag is. Mindenki autóval jár. Muszáj, a kerékpár csak hobbi lehet, mert az úthálózatot autóknak tervezték. Először és nem utólag építették meg az autópályákat. Nem lehet elkerülni őket, nincsenek mellékutak. Rengeteg a gyorsétterem, mind szállít házhoz. A parkolók hatalmasak. A buszokat feketék, drogosok és hajléktalanok használják csak. Alig járnak, de a legmodernebb utas tájékoztató képernyőkkel és mobil alkalmazásokkal támogatják az utasokat. A busz a metró-hév kombinációra hord rá. A metró kártyával működik, minden útnak külön tarifája van. A metrószerelvények újak és a parkolók akkorák, mint Budapest belvárosa. Nem tököltek a P+M parkolókkal, hely az van. Nagyon sok helyen kiszolgálnak spanyolul. Nincs hivatalos nyelv, ha van vevő, aki beszéli a nyelvet, akkor miért ne?

Végre egy NASA logo!

Megérkezés után odajárultam a bevándorlási hivatal munkatársához. Kérte a vízumomat, a DS2019 űrlapot és megkérdezte, hogy van-e nálam alkohol és nyers étel. A vendéglátóm tokaji borát, pálinkát és tökmagolajat vittem, bevallottam őket, majd szépen besétáltam az országba. A Dulles reptérre érkeztem (három reptere van Washingtonnak), a poggyászkiadó hatalmas volt. Minden poggyászom megérkezett (nem triviális), egyetlen üveg sem tört össze és a bringámat is jól megvédte a táska. Kimentem, shuttle buszra szálltam, majd másfél órát kóricáltam Washingtonban. Addigra már bealudtam, a telefonom nem működött. Esőben, éjfél után érkeztem meg. Addigra már csak fürdeni és aludni tudtam. 

A 8-as épület.

Másnap elmentünk vásárolni egy bioboltba a házinénivel. Jó messze, egy másik városrészbe mentünk. Vettünk kávét és kiültünk az utcára. Borzalmas melegem volt. Teljesen adaptálódtam a finn éghajlathoz, itt pedig meleg és párás az idő. Már ekkor látszott, hogy baj lesz: nem fogok tudni mozogni önállóan. Vasárnap megnéztük az Old Greenbeltet, éppen valamilyen utcai rendezvény volt és kirakodóvásár. Gyalog mentünk, ez később jól jött. Megtudtam, hogy hol van az uszoda, továbbá, errefelé megyek kerékpározni is. 

Nagyon sok a parkoló. Ez Amerika.

Egy szobát bérelek külön fürdőszobával. A házinéni jó arc. Sógor/Osztrák (jól szórakoztam az osztrák-magyar meccs után), Research Scientist, azaz projektekből fizetik. 51 éves, azaz vénlány. Napfizikus volt, most is az, de űridőjárás előrejelző félállásban. Jobb állása már nemigen lesz, de számomra ez is vágyálom. Teljesen fiatalos, sportos, mintha harminc éves lenne. Rockzenét hallgat, élmény vele munkába menni reggel. Kicsit egyedül érezheti magát, mert sokat beszél és látszik, hogy örül a társaságnak. Ő vitt el badgetet készíteni. Lefényképeztek és kaptam egy nyakba akasztható nappal érvényes belépőkártyát. Segített bankszámlát nyitni. A NASA Federal Credit Unionnál nyitottam bankszámlát. Ez dollár alapú. Szerencsétlen ügyintéző jól megszenvedett a nevemmel, a címemmel és a többi adatommal (pl. az irányítószámot nézte házszámnak). Ezt javítanom kellett, aztán kiderült legközelebb, hogy nem mentette el a módosításokat. Közben a szállásadóm ott ült mellettem másfél órát. A szenvedés végeztével azonban kettő perc múlva a kezemben volt a VISA debit kártyám. Nem dombornyomott, de lehet vele az interneten fizetni. Nem paypassos/paywave-s, de itt azt nem is igen használják. Kártya, dollár alapú, amerikai. Legközelebb elég lesz az ESTA, nem kell J1 vízum. Egyébként szociális szám nélkül simán megnyitották, rendesek voltak.

Logo helyett.

Még az első héten be kellett mennem Washington DC-be, az Amerikai Katolikus Egyetemre (aznap műtötték sérvvel Anna-Marit, babával a hasában. Borzasztó érzés volt, hogy a világ másik felén vagyok). Busszal és metróval mentem. Összesen húsz percet voltam az előadónál. A rohadékok semmit sem csináltak, csak rosszul kitöltöttek egy űrlapot. (Csöndben megjegyzem: ma június 18-a van, a GEM-re utazom, se a költségeimet nem térítette meg a CUA, se a "fizetésemet" nem kaptam meg. A vendéglátóm utal át pénzt, abból élek.) Ha már volt egy napom Washingtonban körülnéztem. Nem a belvárosban, hanem az egyetemen. Egy elég új épületegyüttest láttam, amit régiesnek építettek meg. A diákok menzája Starbucks, McDonalds és más cégek közös vállalkozása volt. Ellenben megnéztem a katedrálist és benne az amerikai magyarok kápolnáját. A végén sokkot kaptam, mert azt megszoktam, hogy van WC a templomokban, de menzát még nem láttam. A nap végén felfedeztem egy kerékpárboltot. Ott is volt WC és kávézó. Utóbbi elég szokatlan a számomra. De majd megszokom.

Az Amerikai Katolikus Egyetem (CUA) egyik épülete Washington DC-ben.

A második héten internetes előtanulmányok után elmentem a legközelebbi Social Security Administrationbe Social Security Numbert kérni. Ez NEM azonosításra szolgál, mint Finnországban, ez az adószám. Senkinek sem szabad kiadni, csak a munkáltatónak és a banknak, mert visszaélhetnek vele. Nos, elég kalandos volt az út, mert nem akartam buszozni és nincs járda a 2×3 sávos autópálya mellett. Ezért az úton sétáltam párszáz métert. Megérkezve rajtam kívül alig volt fehér ember, pedig a közelben volt egy NASA épület és a NASA Federal Credit Union székháza. Jó sokat vártam, de végül sorra kerültem. Az ügyintézés és az ügyfelek hívása közben angol mellett, spanyol, kínai, hindi és vietnámi nyelven történt. Ax ügyintézőnek még nem volt dolga senkivel a Goddardból. Ezen kicsit csodálkoztam. Eszerint kocsival máshová járnak az emberek. Az útlevelem, vízumom, DS2019-es űrlap és a meghívólevelem lemásolása után elindult az eljárás. Végül két nap alatt megkaptam a SSN-t, amit leadtam a bankomnak, de a CUA-nak nem kellett, mert nem kapok fizetést. 

Ez az USA legnagyobb katolikus katedrálisa.

Szóval ez Amerika. Nagyon más világ, de élhető. Sajnos négy hónap túl rövid ahhoz, hogy pl. jogosítványt és autót szerezzek. Borzasztóan hiányzik a családom, főleg a kislányom, de ha kijöhetnénk ide dolgozni, akkor a kulturális sokk állomásai után meg tudnánk itt szokni, tudnánk itt élni és gyereket nevelni. Ezt sajnos Magyarországról ugyanezt nem tudom elmondani.