A reptérről hazáig

Adrinak és Dórinak szeretettel :) A videókon hallható zúgó szélért és a kifulladt, hülye hangomért előre is elnézést kérek. A bejárásban segítségemre voltak: Anyukám, Dorka, és az új Matracom, frissen hazafelé az Ikeából.

Tehát. A repülő érkezik menetrend szerint (Helsinki idő szerint): 00:40-kor a Helsinki-Vantaa reptérre.

A reptér épületéből kilépve már látszanak a buszmegállók. A mi buszunk az 562N, ez a 25-ös kocsiállásról indul (Laituri 25) 30 percenként: 01:06, 01:36, 02:03, stb. (link a buszos útvonaltervezőhöz)

A buszmegállóban van egy jegyautomata, ami tud angolul is, itt készpénzzel és kártyával is lehet buszjegyet vásárolni, illetve lehet a sofőrnél is jegyet venni (csak készpénzzel, ugyanazon az áron). Vantaa-ban érvényes jegyet kell venni, ez 3,20€, illetve az éjszakai jegy 02:00-04:30 között (ha netán késne a gép) 5€. (jegyárak itt)

A busz menetrend szerint 38 perc alatt (52 megálló, ha jól számolom) ér el abba a megállóba, ahol le kell szállni, de sajnos

- nem írja ki a megállók nevét,

- ha nem áll senki a megállóban/nem száll le senki, akkor elszáguldozik az adott megálló mellett,

- illetve több helyen csak egy tábla jelzi a buszmegállót,

szóval elég nehéz követni, hogy hol jár az ember, inkább az órát célszerű figyelni.

Azért lentebb olvashattok pár támpontot, hogy mire érdemes figyelni, mikor kell elkezdeni leszálláshoz készülődni, de a legjobb, ha megkéritek a sofőrt, hogy szóljon, hol kell leszállni: Rajatie a megálló neve, ez az utolsó megálló Vantaa-ban, mielőtt a busz átjönne a városhatáron Helsinkibe (a megálló neve egyébként magyarul Határ út - budapestiek előnyben) :) A sofőr nem biztos, hogy beszél angolul, úgyhogy mindenképpen legyen nálatok fölírva a megálló neve, esetleg ez a mondat: "Voisitko kertoa, kun olemme bussipysäkillä Rajatie." (=Legyen szíves szólni a Rajatie buszmegállónál - nem biztos, hogy nyelvtanilag tökéletes, de remélhetőleg érthető) :D Valószínűleg nem nagyon lesz más a buszon rajtatok kívül, úgyhogy ülhettek nyugodtan előre, a sofőr mögé.

(Ha esetleg megnézitek az útvonaltervezőt, ne tévesszen meg, hogy az a Somerikkopolku megállót adja ki utolsónak, de ez már Helsinkiben van, és nem érdemes elmenni odáig, mert a régiós buszjegy kétszer annyiba kerül, viszont kb. ugyanannyi sétatávolságra van tőlünk a két megálló, szóval érdemes még Vantaa-ban leszállni.)

Szóval a támpontok: a cél előtt 2-3 perccel a busz kikanyarodik a panelházas-parkolós lakóövezetből, ahol addig haladt, és átmegy egy felüljárón az autópálya fölött. Utána balról egy McDonalds látható, mellette egy ABC nevű benzinkút. Itt van egy buszmegálló (csak ugye nem valószínű, hogy megáll a busz), az ez utáni 3. megállónál kell leszállni, úgyhogy itt már lehet készülődni. A Meki után fölmegy a busz egy emelkedőn (és elhagy még egy megállót), majd a következő megállónál bal kéz felől egy Shell benzinkút van. A Shell kút után raktárak, kamionparkolók következnek, ezek elméletileg jól ki vannak világítva éjszaka, úgyhogy fel lehet ismerni, és egy vörös téglás, üvegezett lépcsőházas raktárépület előtt van a következő megálló, a Rajatie, ahol le kell szállni. Vigyázat! A megállót csak egy tábla jelzi, nincs se kiépített buszmegálló, se gyalogátkelő, de még járda sincs a jobb oldalon. (lásd: 1. kép)

1. kép: Rajatie buszmegálló, ahol le kell szállni az 562N buszról

Keljünk át az úton, a másik oldalon van járda. (2. kép)

2. kép: Buszmegálló, az út másik oldala és a haladási irány

A járdán továbbmegyünk egyenesen a képen jelölt irányban (amerre a busz is továbbhalad), amíg el nem érjük a Helsinki táblát. (3. kép)

3. kép: Haladási irány a Helsinki tábla felé

A tábla előtt van egy gyalogátkelő is, itt menjünk át. (4. kép)

4. kép: Gyalogátkelő a Vantaa-Helsinki városhatáron

Üdv Helsinkiben! :)
A gyalogátkelőn átkelve, balra fordulva a tábla mögött újabb gyalogátkelő következik, pontosabban kettő egymás után, középen füves benyúló résszel. Ezeken is haladjunk át. (1. videó)

1. videó

Utunk most az erdőben visz tovább, jobbra az első földúton. (5. kép)

5. kép: Pár perces erdei séta következik

Végigsétálunk egyenesen a széles, kavicsos úton, amíg el nem érünk a végén egy piros téglás oldalú panelházhoz. Innen jobbra fordulunk a betonozott úton. (2. videó)

2. videó

A betonozott úton megyünk tovább, balra piros téglás oldalú, 3 emeletes házak, jobbra erdő. (3. videó és 6. kép)

3. videó

6. kép: Végig egyenesen a piros téglás oldalú házak mellett

Jobb oldalunkon egy óvoda mellett elhaladva végül egy parkolóhoz érünk (bal kéz felé, a piros téglás házak után), ahol balra fordulunk. (4. videó és 7. kép)

4. videó

7. kép: Az utolsó piros téglás ház után balra elénk táruló parkoló

Átvágunk a parkolón, átlósan jobbra tartva. (8. kép)

8. kép: Át a parkolón

A parkolóból kiérve a járdán balra fordulunk. Jobb kéz felé buszmegállók vannak. (5. videó)

5. videó: Át a parkolón (helyesbítés: hülyeséget beszéltem,

a 2 ház között látszó 3. még nem a miénk,

de ez a továbbhaladás szempontjából lényegtelen)

Ha a parkoló a bal kezünk felől van, jobbra pedig a 2 zöld buszmegálló, szemben előttünk egy 5 emeletes ház magasodik. Ezt megkerülve jutunk el a 3 F-be, azaz hozzánk. (9. és 10. kép)

9. kép: Haladási irányunk a parkolót elhagyva

10. kép: Jobbra buszmegállók (éjszaka busztalanul)

A járdán végighaladva elérjük, majd jobb oldalán megkerüljük az 5 emeletes házat. (6. videó)

6. videó

Az útra merőleges 5 emeletes ház mellett elhaladva következik még egy 5 emeletes az úttal párhuzamosan (szintén bal kéz felől), ezeket és a jobbra lévő játszóteret elhagyva, majd balra fordulva elérjük a mi 3 emeletes házunkat. A ház sarkán éjszaka világít a 3-as házszám, a lépcsőház bejáratánál az F jelzés. (7. videó)

7. videó

Mivel a lépcsőház ajtaja este 8 és reggel 8 között zárva van, ide már biztosan lejövök elétek, de azért itt van még egy kép a bejáratról:

11. kép: A mi lépcsőházunk

Gratulálok, célba értetek! :)

Sétálni a busztól a házig kb. 10, maximum 15 percet kell, tehát a buszozással együtt összesen 50-55 perc alatt tehető meg az út.

Így néz ki az út a google maps útvonaltervezőjével.

Alternatív lehetőség (szakadó eső, járatkésés, egyéb katasztrófák esetére): taxi - kb. 30€, 15 perc.

Kalandozások Új-Mexikóban

Vendéglátóm vállalta, hogy fedezi a GEM 2016 Summer Workshopon való részvételemet 2016. június 18-25 között Santa Feben. „Nem nagy faktor” – nekem az. És az első konferenciám a 2013-as Tromsö-i Cluster Workshop óta. Alig pár nappal a megérkezésem után gyorsan regisztrálnom kellett és sajnos úgy alakult, hogy a saját költségemre, amit csak két hónappal később kaptam vissza. A szállásomat a vendéglátóm ajánlotta és az Amerikai Katolikus Egyetem munkatársai lefoglalták és ki is fizették. Nagyon aranyos, stílusos hotel volt és relatíve olcsó, de nem volt reggeli és kiderült, hogy nincs íróasztal a szobában. Mindkettő elég kellemetlen konferencián. Ingyen wifi szerencsére volt, csak nem túl gyors. A repülőjegy foglalása se sikerült tökéletesre. Előre kifizették, csomagok nélkül (nem is volt rá szükségem, nyár van), de sikerült a Washington DC-Santa Fe útvonalat úgy kiválasztanom, hogy senki más nem repült velem. Ugyanis megkérdeztem, hogy mikor repülnek a többiek, mondták, hogy szombaton dél felé. Nekem ez elég volt. Igen ám, de két Washingtoni reptér mellett van egy Baltimore-ban is. És onnan is repülnek gépek, ugyanakkor, csakhogy nem Santa Febe, hanem Albuquerque-ben. További problémát jelentett, hogy mégis miről beszéljek és milyen szekciókban? Egészségem feláldozásával egy év globális MHD szimulációt végeztem és publikáltam az eredményeket. Ebből a legfrissebb cikk a Hold pályája mentén a szimulációs adatok kinyerése és elemzése volt. Ezzel jelentkeztem egy messzi geomágneses csóva szekcióba. Azonban amikor jelentkeztem a megfelelő szekcióba a szimulációkkal, akkor elutasítottak. Ez elég meglepő volt, de a részletekre koncentráltak, nem a globális modellekre. Végül posztert készítettem. Ez sajnos azzal járt, hogy el kellett készülnöm a konferencia előtt, emiatt a második héten kimaradtam a Space Weather REDI Bootcampről. Szerencsére készen volt minden és volt hatalmas poszter printer is a Goddardban, sőt az épületben. Kissé meglepődtem, amikor kiderült, hogy poszterem fehér háttere nyomtatásban szürke – a MacBook pdf olvasója nem kompatibilis az Adobe-éval. De kinyomtatták készségesen újra. 

Ilyen a táj Új-Mexikóban.

Ilyen előzmények után indultam el 2016 június 18-án reggel a reptérre. Rendeltem egy Super Shuttle minibuszt, amelyik kivitt a Ronald Reagan Washington National Airport-ra. Kicsit fura volt, mert a legközelebbi plázáig nehezebben jutottam el, mint az ország másik felébe. Rendben kiértem a reptérre, majd elrepültem Dallasba, ott átszálltam egy kis gépre és egy másik minibusz bevitt a hotelbe. Amerika nagy ország. Két teljes időzónával repültem odébb. Nem volt kellemes. Az éghajlat azonban igen. +30-35 C volt, de teljesen száraz volt a levegő. Sivatagban voltunk, pontosabban 2100m-en egy kopár hegyvidéken. Éjszakára lehűlt a levegő húsz fok alá, ez maga volt a mennyország. Még aznap körülnéztem a városban. Elég jellegzetes az stílus, olyan vályogépület-szerű, cserepes tető nélkül. A belvárosban volt a hotel, minden elérhető volt gyalog. És sok volt a kerékpáros, a gyalogos és turista. Ami nagyon zavaró volt, hogy a belvárosban nem találtam semmilyen gyorséttermet, csakis bóvli boltokat és rendes éttermeket. Élelmiszer bolt nem volt a közelben. Végül több óra séta után találtam egy plazát, ahol volt kínai svédasztalos büfé és pizzéria (pont jót tesz az alakomnak). Napokkal később találtam egy „Whole Food” üzletet, amely bio termékeket árul. Bevásároltam gyümölcsökből, hogy legyen mit reggeliznem, de mire megettem volna őket a nagy részük bepenészedett, mert nem volt hűtős sem a szobában. De legalább olcsóbban megvacsoráztam. 

A katedrális Santa Feben. Katolikus, nem eretnek.

A konferencia nagyon jó volt. Együtt volt egy ionoszféra-termoszféra meetinggel. Két magyar PhD hallgató is részt vett rajta, az egyik kolléga. Hárman is együttműködést ajánlottak az előadásom után, pedig nem volt egy nagy szám. Sok hasznos bevezető előadást és sok nagyon érdekes rendes előadást hallgattam. Például először láttam olyat, hogy globális MHD szimulációval kiszámolt mágneses térbe tesztrészecskéket lőnek be és nézik, hogy hogy viselkednek. Éppen zajlik az MMS misszió forradalma. Ez egy négy közel repülő szondából álló flotta, mint a Cluster, de sokkal közelebb vannak és a műszerek felbontása százszorosa a Clusterénak. Emiatt látja a rekonnekciót és minden elektronnal kapcsolatos folyamatot a plazmában. Ez hihetetlen változás. Láttam összefoglaló előadást a hot flow anomáliákról, ott voltam új csoportok létrehozásánál. Ebédelni és vacsorázni kollégákkal mentem, sok érdekes emberrel találkoztam, bővítettem a kapcsolati hálómat. Régi ismerősökkel találkoztam, köztük a volt finn kollégákkal. Régi Olaszországban megismert kolléganőm is feltűnt, már full professorként Floridából. Sok tanítvány ott volt és elmentünk inni egy bárba. Mindannyian értékelték a csípős mexikói ételeket és igyekeztek elraktározni belőlük a következő hónapokra. 

Nem a legszebb épület, de látszanak rajta a sarok nélküli épületek és bevakolt tető.

Végül 2016 június 25-én szombaton repültem haza. Az előző estét két képes lap feladásával töltöttem. Kiderült, hogy a FedEx, nem a posta és $100/képeslap áron küldte volna el Magyarországra a lapokat. Végül megtaláltam a postát és automatán keresztül feladtam a képeslapokat pár dollárért. Közben kiderült, hogy kicsit messzebb nem annyira felkapott, de kényelmes hoteleket találtam volna reggelivel és normálisan berendezett szobával. A mikrobusz onnan szedte fel az embereket. Megint Dallason át repültem haza, és blog bejegyzéseket írtam a mobilomon, mint odafelé. Nagyon megörültem a hálószobám viszonylagos kényelmének, de a brutálisan párás időnek kevésbé. Hétfőn előadást tartottam a dayside teleconfon, majd ágynak estem. Sokan jártunk így a GEM-en járt kollégák közül, de én két hétig köhögtem és elég rosszul voltam. Sajnos nem tudtam elmenni orvoshoz, mert a közeli doktoroknak nem volt szabad időpontja augusztus előtt. Legközelebb Uberezni fogok, vagy megkérek egy kollégát, hogy vigyen el. Félek tőle, hogy a biztosításom nem ér semmit, csak a pénzt vitte el.

Hétvégi kirándulások: Chestertown teaparti és Washington DC

A vendéglátóm jó házigazda, mert nem hagy magamra hétvégén sem. Egy idegen országban egyedül könnyen be lehet dilizni, ezért nagyon kedves tőle, hogy foglalkozik a vendégkutatóival. Eddig három hétvégére szervezett programot. Egyszer Chestertownban mentünk egy fesztiválra, egyszer meglepetésszerűen Washington DC-be, egyszer meg Christine-re vártam és nem tudtam velük menni.

Chestertown tea parti.

 Az amerikai függetlenségi háború a bostoni tea délutánnal kezdődött. Igen ám, de volt teadélután máshol is, pl. Chestertownban, csak erről én tudtam. Délelőtt tízkor, szovjet kórusműveket hallgatva indultunk el Annapolis felé. David, a felesége, Andrey és én utaztunk David kocsijában. Christina, Olga, a kisfia és a férje a városkában csatlakoztak hozzánk. A fesztivál lényege a hajó megtámadása és a tea vízbeszórása volt, rendeztek egy komplett kirakodóvásárt kifőzdével, ruhaárusokkal, mindennel. Kettő körül újrajátszották a történelmet a folyóparton, majd kezdődtek a koncertek és folyt tovább a sör és a rákpogácsa. Andrey, David és a felesége koncerteztek. Olga és a családja hazament, de megismerhettem a kisfiát. Mi Christinával sétáltunk és beszélgettünk. Meg kávéztunk és rákot ettünk. Sikerült némileg megtörni a jeget két ugyanazon szakterületen dolgozó, de teljesen eltérő nyelvi és kulturális közegből származó kolléga között, aki nem mellesleg az irodatársam egy open office-ban. 

Nem csak a vízparton, az utcán is jelmezesek vonultak.

Este hatra David asztalt foglalt egy étteremben, ahol rákot lehetett enni. Ehhez először meg kellett tanulnom, hogy hogyan kell a rák ollóit, páncélját és lábait feltörni, melyik része ehető és melyik nem. Elég mocskos munka, de az étterem felkészült erre kéztörlőkkel és papír abrosszal. Közben rendeltünk kagylót, rákpogácsát és helyi "Fat Tire" sört. Utóbbiból elég sok lecsúszott, ezért a szokásosnál is hangosabb voltam és néha eljárt a szám, de semmi jóvátehetetlent nem tettem. Ellenben szóba került az az kolléga, akivel egymás szívattuk a cikkeink bírálójaként. Két hete, amikor előadást tartottam hétfői dayside teleconfon egyszer csak ott ült velem szemben és megmorzsoltam a kezét bemutatkozásként, David meg vigyorogva  fényképezett minket az iPhone-jával. (Itt megjegyezném, hogy az iPhone, iPad és a MacBook teljesen megszokottak a Goddardban. Az Apple olcsóbban adja ugyanis az államnak a termékeit, lehet velük villantani - és amúgy jó minőségűek.) Vacsora után David helyett Andreyt és engem Christina vitt haza a diplomaosztóra kapott telepjárójával. Vicces volt, hogy nagyobb kocsija van, mint a főnöknek. Azért jól elszórakoztunk hazafelé az orosz kollégával a hátsó ülésen.

Kormányzati épületek Washington DC-ben.

A következő hétvégi kaland az Smithsonian's National Museum of the American Indian megtekintése volt Washingtonban. Ezt előző este találta ki David, majd meglepetésszerűen felvettük Galinát (fél órával korábban még nem tudta, hogy jönni akar), egy idősebb orosz professzor asszonyt. Illetve ott volt egy fesztivál, megnéztük, meg a múzeumot is. Tulajdonképpen arról szólt a kiállítás, hogy hogyan irtották ki az indiánokat a telepesek. A múzeum nagyon modern volt és színvonalas tárlatot rendeztek be. Sajnos nem volt időm minden szintet megnézni, de még visszatérek, mert Washingtont látnom kell. Múzeum után még elmentünk a United States Botanic Gardenba. Sokféle klímát rendeztek be a trópusoktól Alaszkáig. Nagyon szép, nagyon illatos és kellemesen hűvös volt. Ezután körbejártuk a Capitoliumot. Láttam a Kongresszusi Könyvtárat és a Fegfelsőbb Bíróságot, majd hazadöcögtünk.

Kislány nagy hóban. Ez kép március közepén készült. Szegény,
nehezen mozgott a vastag kezeslábasban és a mély hóban.

Ugye milyen vígan élek itt? Hát koránt sem. Nagyon hiányzik a családom. Nem tudom megsimogatni Anna-Mari egyre domborodó pocakját, érezni, ahogy mocorog benne a Babócza. Beszélni Hozzá, simogatni. Nagyon hiányzik a kislányom, Bogyó. Már be nem áll a szája és bilibe, meg a WC-be kakil. Jót játszik a többiekkel a bölcsődében és a nagymamával (anyukámmal) otthon. Sokat adnék érte, ha itt lehetnének. Helsinkiben együtt voltunk, pelenkáztam, fürdettem és játszottam Vele. Pécsett együtt aludtunk. A hazaköltözésemmel és ezzel az amerikai úttal csak annyit értem él, hogy öt hónapot elvesztegettem az életéből, öt hónapig alig láttam. Hamarosan azonban megint együtt leszünk és mivel Anna-Marit le fogja kötni az új jövevény, ezért szinte csak velem tölti majd az idejét. Nem is vágyom mostanában másra jobban.

Kerékpárral Amerikában

Sopronba hazavittem a kerékpáromat, majd onnan kihoztam Amerikába. Nagyon naiv voltam. Itt nem létezik a mellékutaknak az a rendszere, amelyen remekül körbejártam a Kárpát-medencét. Akármerre indul az ember autópályába botlik. Az amerikai autósok nincsenek felkészülve a kerékpárosokra. Nincsenek kerékpárutak sem. Ellenben az autóutak egy-egy sávját lehet használni és kerékpársávokat alakítanak ki a kerékpárosok biztonsága érdekében. Sok helyen alakítanak ki kerékpártárolót, ahová oda lehet zárni a paripát. A metrón lehet kerékpárral utazni és egy lehajtható keretben két kerékpár elhelyezhető a buszokon is. Nagyon nehezen, de találtam alacsony forgalmú utakat, ahol főleg munka után tudok edzeni. De ezek rövidek. A nemzeti parkokat elzárják a közönségtől, így alig harminc kilométert tudok alacsony forgalmú úton tekerni. Tipikusan autóval járnak a sporttársak edzeni és javítani úgy viszik a cangákat. Ez nem Boulder és nem San Francisco. Találtam műhelyt, ahol kicserélik a ledörzsölt villámat, de annyira messze van, hogy nem tudom kerékpár nélkül hogy jutok majd onnan haza. De legalább kedvesek: sörrel és salátával kínáltak, amikor kicseréltettem a hajtóművem középső fogaskeréksorát. Ők lettek az első nem a Goddardhoz köthető barátaim. Ez egy picit eltér a finn mentalitástól. Ezt is meg lehet szokni. :)