Végső búcsú Helsinkitől

2018. augusztus 19-én lejárt a próbaidőm az új munkahelyemen, az ESOC-nál, Darmstadtban. Akkor már gőzerővel kerestem albérletet a családom számára. Nem volt könnyű dolgom. Vagy 40 lakáshirdetésre írtam. Végül egy Darmstadthoz közeli faluban Egelsbachban találtam egy megfelelő lakást. A lakás négy szobás, pincénk, bringatárolónk, mosókonyha helyünk és két parkolóhelyünk van a mélygarázsban. Tíz perc séta az állomás, 2 km-re vannak a szupermarketek, 50 perc bringázás, vagy 11 perc vonatozás távolságra található a munkahelyem. A falu egy tipikus alvóváros sok új, modern társasházzal.

Az evangélikus templom Egelsbachban.

Adott volt tehát a feladat: a családnak Helsinkiből, nekem Griesheimből kellett ideköltöznöm Egelsbachba. Nekem már nem volt nagyon sok cuccom Helsinkiben, azt is elhoztam repülővel, sőt a feleségem kerékpárját is. Ezeket a dolgokat egy volt évfolyamtársam, Manó elhozta kocsival egy szeptemberi vasárnap délután. Sajnos mindent nem tudott elhozni, de így is sokat lendített a költözésen. Beköltözéskor még ágy sem volt az új lakásban, így 2018. szeptember 16-ig a Regina Apartman Hotelban maradtam. A maradék ruhákat kerékpárral, pontosabban kerékpáros utánfutóval vittem át. Nehezebb ügy volt a Helsinki költözés. A drága német ajánlatok helyett a magyar cég ajánlatát fogadtuk el. Volt egy kósza ötletünk, hogy eladunk mindent és itt vásárolunk új berendezési tárgyakat, de végül igencsak jól jött, hogy nem kellett mindent újra megvenni miután ideköltöztünk ebbe az idegen országba. Vagy 30 dobozunk volt, amit főleg Anna-Mari pakolt össze. Szeptemberben lefixáltuk a költözés napját. Megvettem a repülőjegyeket mindenkinek. Odautaztam 2018. szeptember 21-én. Kiírattuk a finn óvodából Bogyót, kijelentkezett a család a lakcíméről a regisztrációs irodából és a finn szociális rendszerből a finn társadalombiztosítási intézetben (KELA). Ezeket könnyű leírni, de szívünk szakadt meg belé. Helsinkiben boldogok voltunk. Ott házasodtunk össze és ott születtek a gyermekeink. A saját jó szántunkból sohasem hagytuk volna el az országot, ha bármilyen állást sikerült volna találnom. A költözés előtti kedden a nagymama hazavitte a kislányainkat Pécsre. Hosszú idő után egyedül maradtunk vagy egy hétre a feleségemmel. El tudtunk még menni utoljára Magyar Keddre elbúcsúzni a magyar barátainktól. Bár többen jelezték, hogy jönnek segíteni, péntek délelőtt végül csak egy szabadúszó informatikus ismerősünk ért rá. Előző nap este levittem vagy 20 dobozt pincébe és a lépcsőház aljába, mégis rengeteg munka maradt. De végül elindult az életünk Egelsbach felé 2018. szeptember 28-én pénteken kora délután. Átadtuk a lakást a tulajdonosnak, aki megengedte, hogy még két napot bent aludjunk. Így maradt két napunk együtt Anna-Marival az üres lakásban. Szombaton este  elmentünk vacsorázni egy finn étterembe és sétáltunk a városban. 2018. szeptember 30-án vasárnap kora délután taxiba ültünk és a kulcsokat a lakásban hagyva kimentünk a helsinki reptérre. Nagyon szomorúak és rosszkedvűek voltunk mind a ketten. Együtt repültünk Frankfurtba, mint 2010-ben Turkuba. Nagy különbség, hogy Finnországba szívesen mentünk, Németországba pedig csakis azért, mert ott kaptam állandó állást.

Maci és Cica Jakomäkiben. Boldogok voltunk Helsinkiben,
ott házasodtunk össze és születtek a gyermekeink.

Megérkezésünk után taxival mentünk az új lakásba. A küszöbön az ölemben vittem át Anna-Marit. A teherautó másnap 2018. október 1-én érkezett meg Egelsbachba Helsinkiből. Csak ketten tudtunk Anna-Marival segíteni a sofőrnek, de itt van lift. Gyorsan, két-három óra alatt felhoztunk mindent. Kifizettük a sofőrt, majd egyedül maradtunk az előző életünk tárgyai között Németországban. Igyekeznünk kellett a takarítással és a további pakolással, mert október 3-án szerdán este megérkeztek a gyerekek. Szállást kellett Nekik csinálnunk, továbbá az anyai nagyanyjuknak és Anna-Mari nagy bátyjának, Gyurinak. A megérkezés másnapján bejelentettem Anna-Marit és a gyerekeket az önkormányzatnál és az egészségügyi kasszánál, hogy legyen egészségügyi ellátásuk. Még aznap jelentkeztünk óvodára is, ennek a lakóhely regisztráció volt a feltétele. Anyósom és Gyuri sokat segítettek. Kocsival voltak, így tudtunk bútorokat venni,majd ingyen hazaszállítani. Sajnos csak egy nap szabadságot kaptam a költözésre. A nyakamon volt egy általam szervezett workshop. Annyi munkám volt, hogy hétköznap 8-kor távoztam kerékpárral és este 10 után érkeztem haza. Ráadásul bármikor szólhattak a cégnél, hogy jövő héten utazunk Brüsszelbe vagy bárhová Európában. Az egyik utamra Anna-Mari is el kísért, mert éppen itt volt az anyukája és vigyázott a törpékre. Nagyon örült a francia szónak és kultúrának, illetve a tengeri herkentyűs vacsorának, amit Brüsszelben költöttünk el.

Tizenkettő esztendő után újra Brüsszelben Anna-Marival.

A gyerekek élvezték az új, nagy, tágas, világos lakást. Sajnos a gyerekszobát pont az alattunk lakók hálószobája felett rendeztük be. Ezért már az első este feljöttek szólni, hogy nekik aludniuk kell már este fél kilenckor. Kb. két hét múlva, amikor Anna-Mari kerékpárját raktam össze a pincében, kilesték, hogy mikor megy le a gyerekkel a játszótérre, majd a lépcsőházban körbevették és beolvastak Neki. Szegény feleségem nagyon megijedt, teljesen összeroskadt. Amikor megtudtam mi történt, lementem beszélgetni egy kicsit a három emberrel. Abban maradtuk, hogy ha bármi baj van, akkor forduljanak hozzám bizalommal. A beszélgetést titokban felvettem a mobilom telefonommal, csak a biztonság kedvéért. Azóta csönd van. Közben kiderült, hogy több bírósági ítélet is született hasonló ügyekben. A lényegük egyszerű: a szomszédoknak tűrniük kell a gyerekek sivalkodását. Közben a gyerekek kaptak óvodát, de a város másik felén (van két óvoda az utcánkban).  Kocsi, busz és kerékpár nélkül kínszenvedés oda eljuttatni a gyerekeket. Minden bevásárlás fél napig tartott Anna-Marinak a gyerekekkel. Nem tudott senkivel sem beszélni, ezért végül hazamentek decemberre németet tanulni és kipihenni a bunkókat. Végül 2018. december 22-én jöttek vissza. Együtt készülünk a Karácsonyra és várjuk az újévet. Nem könnyű újrakezdeni mindent egy másik országban, sokadszorra sem. Véleményem szerint a németországi küszködéseinkben semmi érdekes sincsen, mert nagyon sok magyar él itt kint Németországban. Ég Veled Finnország, sohasem felejtünk el!

END OF LINE

Látogatás a pekingi Nemzetközi Űrkutató Intézetben

Megint Kínában jártam. El sem hiszem, hogy már harmadszor utaztam oda. Ez olyan, mintha a Marsra kirándulnék. Semmit sem értek a nyelvből, nem tudom elolvasni a feliratokat. Nincs Google (Maps, Gmail és Scholar), nincs facebook, mobil és mobilinternet. Hatalmas felhőkarcolók között barangolok a koszban és a mocsokban, a Nap égeti a bőrömet, a szmogtól és a nedvességtől rosszul leszek és visszamenekülök a légkondicionált hotel szobámba. Vendéglátóim közben tömnek válogatott ételekkel, olyan épületeket látok, mint a filmekben, a hotelekben és a metró high tech kütyük és nagy luxus vesz körül. Ismeretlen kultúra, ismeretlen etiquette, jet lag és folyamatos elveszettség érzet. Miért éri meg mégis odautazni? A válasz az, hogy a tudomány és a kollégák miatt, mint mindig.

Csoport felvétel.  Hátsó, álló sor: Xuzhi, Quanqi, Yu,
De-Sheng, Hiroshi, Arpad, Hui, Kjellmar, Mengmeng, 
Én, Liangliang, Jinyan. Második, ülő sor: Quigang,
Antonius, Guan, David, Bertran. Legelső sor, 
 földön ülők: Shuai, Yong, Ji, Shichen.

A berni Nemzetközi Űrkutató Intézet (International Space Science Institute, ISSI) évről évre meghirdeti a pályázatát nemzetközi csapatok (International Team) támogatására. Egy szűk szakterület kutatásával lehet pályázni, ahová a téma legjobb, már befutott (állandó állással rendelkező) szakértőit hívják meg. Az útiköltségét csak a vezetőnek állják, szállást és étkezést, továbbá termet biztosítanak, meg publikációs költséget fedeznek. Nem egy jó üzlet, de presztízs értékű bekerülni egy csapatba és még többet jelent vezetni egy csapatot. Kedvenc témámmal a nappalioldali tranziens jelenségekkel pályázott Hui Alaszkából Bernbe, ahol már kétszer jártam, más okokból. 2016-ban nem nyertünk, de 2017-ben ránk mosolyogtak az "istenek" és támogatták a pályázatunkat. Igaz, nem Bernbe hívtak minket, hanem Pekingbe az ISSI helyi intézetébe (ISSI-BJ). Ez komplikációkat okozott, mert Bernbe kivitt volna Árpád kocsival, de Pekingbe repülni kell, át Szibérián, nagyon drágán. Szerencsére a tavalyi Chengdu-i AGU Chapman konferenciáról marad némi pénzem, pont Huinek (és az AGU-nak) köszönhetően és elnyertem a szükséges összeg maradékát az MTA egyik pályázatán. Ebből megvettem a repülőjegyet és a biztosítást még 2017-ben. A taxi és vízum költségre idén pályáztam volna, de állást változtattam. Ráadásul összeférhetetlenség miatt kénytelen voltam még az együttműködési szerződést is felmondani a volt munkahelyemmel, ezért onnan nem kérhettem pénzt. Az új munkahelyem pedig nem volt érdekelt a költségek kifizetésében, azonban elengedett "tanfolyamra" a próbaidőm közepén. Emiatt kénytelen voltam magam fizetni a repülőjegyeket Budapestre Frankfurtból, két éjszaka szállást Budapesten, a taxiköltségeket a frankfurti reptérre és a pekingi reptér, meg a szállás között és a vízumot. Utóbbit Németországban egy vízum központban kellett kiváltani, dupla áron, mint a budapesti kínai konzulátuson. Sajnos nem ez volt az utolsó meglepetés. Kiderült, hogy csak hat éjszakát fedeznek, azaz kettőt nekem kell állnom. Nagy szerencse, hogy a cégem relokációs alapjából talán fedezni lehet a Budapestre jutás költségeit, a repülőjeget, a szállást Budapesten és a taxit, meg a buszt a reptérre és a reptérről. (Update: kifizetik az extra költségek felét, az utat Magyarországra és vissza, meg a hoteleket.) Ezeket a sorokat a gépen írom Szibéria és Minszk felett, ezért tudom, hogy megérte elmenni Kínába, még úgy is, hogy ki kellett adnom egy csomó pénzt.

Hatalmas falak tövében bolyongtam.

2018. május 24-én 16:26-kor szálltam be a taxiba az ESOC bejáratánál. Kivitt a frankfurti reptérre, ahonnan a Wizzair elvitt Budapestre. Ott napijegyet vettem a BKV-ra és elmentem a Határ útra, ahol az IBIS Hotelben szálltam meg. A buszozás a metrópótlón jobb volt, mint egy hullámvasút, a svéd diákok sikoltoztak. Csabi, a tanúm már várt rám. Dumáltunk egy órát, majd elment. Másnap délelőtt két órás telekonfereciám volt, majd a prezentációmon dolgoztam. Délután elmentem a Kőbánya-Kispest (KÖKI) Plázához, mert a Pólus Center zárva volt felújítás miatt. Ebédeltem, kávéztam, dolgoztam. Este kimentem Ferihegyre. Onnan egyenesen Pekingbe repültem. Megérkezés után magyarokkal találkoztam, majd taxiba ültem és a szállodába vitettem magam. Érdekes módon én voltam az egyetlen nem kínai a sorban. A hotelban kiderült, hogy sem a német V-Pay, sem a finn VISA kártyáim nem működnek. Szerencsére hat éjszakát fizetett az intézet, ezért beengedtek a szobámba. Némi alvás és reggeli energia bevitel (azaz pazar reggeli) után megoldottam a problémát: a VISA hitel kártyámat betéti kártyaként használva tudtam pénzt felvenni és letéti díjat adni. Sajnos vasárnap annyira kikészültem a jet lagtől, hogy nem tudtam elmenni várost nézni. Cikkeket olvastam. A repülő utak közben és a hotelban sikerült a szakterületem irodalmát átnéznem, évek óta megint naprakész vagyok.

 

Nem fotómodell, hanem Hui, a csoport szigorú, vaskezű
vezetője a Pekingi Egyetem kampuszán.

Másnap indult a banzáj. Közösen sétálva jutottunk el az ISSI-BJ épületéhez. Ez a National Space Science Centre-ben (NSSC) található, 20 perc sétára a hoteltől. Valójában két terem és két iroda, továbbá egy kávézó a hat szintes, hatalmas épületben. Megismerkedtem a titkárnővel, aki újra közölte, hogy nekem kell állnom a plusz két éjszaka hotelt. Az Anna keresztnevű HR-esről kiderült, hogy európai, de beszél kínaiul. A csapatunk volt azonban sokkal érdekesebb volt. Ott volt Hui, aki kínai, de Alaszka Fairbanksben professzor. Quigang, aki Hui volt témavezetője és a németországi PhD-ja után a Pekingi Egyetem professzora. Ők ketten 2017. májusában meglátogattak Sopronban. David, vendéglátóm a NASA-nál, akinek ez a téma a kedvence, de amúgy mindenhez ért az űrfizikán belül. Kjellmar, akivel Finnországban dolgoztam együtt, de norvég és a sarki fény szakértője a Bergeni Egyetemen. Bertrand, aki akár  lehetne Joulupukki is Rovaniemiben. Ő a teljes részecske kódok (Particle in Cell, PIC) szakértője. Félelmetes stílusa van. Szólsz hozzá két szót és fél órás szóáradattal válaszol, erős francia akcentussal. Amit mond az azonban kemény fizika és tudomány. Nagyon olvasott, nagyon művelt, nagyon értelmes fazon ősz hajjal és szakállal. Egy egész élete volt arra, hogy minél több tudást gyűjtsön össze és élt is vele. Még most, nyugdíj előtt is hajt, gondolkodik, kutat, megy előre. Quanqi régi ismerősöm. Ismerve, hogy hogy jártam a hazatéréssel, számtalanszor megbántam, hogy nem fogadtam el az állásajánlatát 2013-ban. Elhozta a hallgatóit. Elég zsengék voltak, de gyakorolták az angol nyelvet és megismerkedtek pár potenciális témavezetővel és cikk bírálóval. Eljött Sanghaiból De-Sheng, aki a throat sarkifény megjelenését a magnetoszférikus jetekhez kapcsolta. Ez nagyon nagy jelentőségű felfedezés, mert a sarki fényt kamerával lehet látni, messziről (remote sensing), a jeteket pedig szondával lehet mérni, ha jó helyen van a szonda. Sokkal pontosabb az észlelés, ami jól jön egy ilyen globális, egész magnetoszférára kiható jelenség vizsgálatánál. Eljött Árpád, akit nem kell bemutatnom, de csak három napot maradt, mert meghívott előadása volt Japánban és ment tovább szerdán. Ő május 30-án lett 50 éves. Hiroshi Árpád cimborája Németországból (posztdok volt abban az intézetben, ahol Árpád PhD hallgató), továbbá a Japán Űrügynökség (JAXA) kutatója, a Kelvin-Helmholtz instabilitás szakértője. Yu az Auburn Universityről jött. Az ő hibrid szimulációit akartam igazolni kísérletileg PhD hallgató koromban. Rajta látszik, hogy elmúlt harminc - a valódi korát megadja, hogy 30 éve költözött az Államokba. Antonius német, szintén Fairbanksben él és dolgozik. Lokális MHD (mágnesezett folyadék) szimulációkat futtat. Megvalósította a lehetetlent: egy kinetikusnak gondolt jelenséget modellezett egy olyan kóddal, amiben semmilyen részecske nem szerepelt. Most át kell gondolnunk, hogy biztosan helyesek-e az elképzeléseink a jelenség formálódásáról. Ezenkívül ha sikerül globális MHD modellekre átültetni a szimulációt, akkor tanulmányozhatjuk a jelenség belső magnetoszférára, ionoszférára és a sarki fényre gyakorolt hatását. Egyébként Ő volt egy finn ismerősöm témavezetője. Beszélgettünk (beszélt) sokat a lökéshullámok entrópiájáról. Csak visszafelé a repülőgépen, pár cikk elolvasása után értettem meg, hogy miért fontos ez. Végül ott volt Guan a Goddardból, aki az új NASA szonda a Magnetospheric Multiscale Mission (MMS) vezető kutatója. Hamarosan mindannyian az Ő adatait fogjuk használni.

A Tiltott Város egy palotája

Nemcsak tudománnyal és munkával múlattuk az időt. Minden este más étteremben vacsoráztunk, kínai módra. Körülültünk egy nagy, kerek asztalt, amelynek forgatható volt a teteje. Arra mindenféle finomságot pakoltunk és mindenki annyit evett, amennyit akart. A végén elosztottuk a számlát. Egy magyar menzai ebéd áráért terült-terülj asztalkámat varázsoltak elénk. És soha nem ettük kétszer ugyanazt a fogást. A kínai konyha csodálatosan gazdag, hiszen egy kontinensnyi országról van szó. Megjegyzem a menzai ebédek is igen finomak voltak. Szerdán délután elmentünk egy régi csillagdába és a Mennyei Béke Templomába, továbbá a Pekingi Egyetem kampuszára. Sajnos kiderült, hogy nagyon lassan tudok csak menni a fájó talpammal, ami nagyon kelletlen volt. Szombaton elmentem a Tienanmen térre és a Tiltott Városba. Hatalmas palotarendszer, vízzel körülvéve. Igyekeztem beleolvadni a tömegbe, de nagyon nem ment ezzel a testalkattal és szakállal. Már a palotarendszer bejárata előtt többször igazoltattak és átvilágítottak. Kifelé menet meg leszólított három lepattant némber.  Meg akartak hívni egy sörre. Látták, hogy alig megyek, azt hitték, hogy könnyű préda leszek. Talán nem kell mondanom, hogy minden utazás kaland, hiszen a metrón nem értem az állomások nevét. Azért megint látszott a fejlődés. Hatféle mobil alkalmazással bérelhető kerékpárt láttam, mint Chengduban. Van egy Facebook Messenger szerű csevegő programjuk, amivel fizetni is lehet. És végre rájöttem, hogy a Samsung saját alkalmazás portálja miért létezik: a Google Playjel ellentétben nem tiltják le Kínában. Legközelebb veszek egy kínai SIM kártyát, hogy élvezzem a kínai internetes kultúra csodáit.

Ez egy másik palota a Tiltott Városban.

A hazautazásom majdnem eseménytelen volt. Nagyon korán elindultam taxival a repülőtérre, hogy nehogy dugóba kerüljek. A reptéren most sokan voltak és csak az utolsó pillanatban találtam jázmin teát a feleségemnek. A repülőgépen a vészkijáratnál ültem, így volt helyem. Cikkeket olvastam, blog bejegyzést írtam (ezt). Sajnos leszálltunk Minszkben. Ott sokat vártunk, mert vihar volt Budapesten és nem tudtunk volna leszállni. Kilenc óra helyett 12 óra alatt értünk Budapestre. Ott áttámolyogtam az IBIS Styles Budapest Airport hotelbe és zuhanyozás után álomba zuhantam. Alig ébredtem fel reggel reggelire. Megérte felkelni, nagyon finom falatok vártak, köztük paprikás kolbász, töpörtyű, saját sütésű gofri és erős kávé. Sajnos mindent elrontott az, hogy a két reggeliztető 10:00-kor kikapcsolta a kávégépet, majd leszedett mindent szó nélkül. Aztán a külföldiek (én voltam az egyetlen magyar, de ezt nem tudták) között mászkáltak az órájukra nézve, illetve magyarul szidva őket. Félelmetes, hogy két tapló hogy el tudja rontani 90 másik ember munkáját. Reggeli után becsekkoltam a frankfurti gépre, majd kicsekkoltam a szállodából. Sajnos egész nap tántorogtam és vörös szemekkel néztem magam elé. Másnap és harmadnap 9-re kellett beérnem dolgozni, de sikerült. Azonban a szmog és az repülés megtette a hatását: hörgőhurutot és gennyes kötőhártyagyulladást kaptam. Emiatt most itthon vagyok, mert ki akarom köhögni a tüdőmet és csak egy hét után kaptam antibiotikumot a szememre és a tüdőmre. Bízom benne, hogy nem veszik ezt zokon a munkahelyemen, ahol augusztus közepéig próbaidős vagyok.

Munkás hétköznapok az Európai Űrügynökségnél

2018. február 19-étől Darmstadtban dolgozom az Európai Űrügynökség (ESA) Operációs központjában (ESOC). A Space Situation Awareness (SSA) programban, amelyhez Magyarország az ESA-ba való belépéskor sajnos nem csatlakozott. Azon belül a Space Weather részlegen vagyok. A munkám az ESA űridőjárás előrejelző hálózatának koordinálása, az elkészült szolgáltatások tesztelése, a szerződések teljesítésének ellenőrzése. Fontos, hogy nem az ESOC-ban dolgozom és nem az ESOC-nak. A Rhea Group német leányvállalata a Rhea System GmbH alkalmaz. A német munkajog vonatkozik rám, Németországban adózom és ott fizetem a társadalom biztosítást. Ha a családom ideköltözik, akkor ők is részesülnek egészségügyi ellátásban, de Finnországgal ellentétben munkanélküli és szociális ellátásban nem. Az ESA-nál a hivatalos beosztásom Space Weather Applications Scientist (SWEAS). Rövidebben contractor, azaz szerződéses partner. A Rheanál Consultant/konzultáns vagyok. Az ügynökség egy ipari szervezet, tehát nem kutatóintézet, nem egyetem. A NASA-val ellentétben a cél az ipari, technológiai fejlesztés, nem az alkalmazott és alapkutatás kutatás.  Emiatt valójában most a Space & Defence, azaz az űr és védelmi iparban dolgozom. Cikkeket nem írunk, programokat sem fejlesztünk és dokumentációt sem írunk, de sokat járunk értekezletre, azonban nem veszünk részt konferenciákon. Mégis örömmel végzem a munkámat és úgy érzem, hogy révbe értem, továbbá minden gondom megoldódott, vagy megoldódik hamarosan, ugyanis ez egy állandó állás. Pontosabban határozatlan idejű szerződés a Rheával. Ez nem közalkalmazotti állás és ha az ESA talál jobb partnert az adott munkához, akkor dobja a cégemet. Ekkor vagy találnak nekem másik céget, vagy kénytelenek elküldeni. Kollégáim biztosítottak arról, hogy hét-tíz évet el tudok tölteni itt. Szívesen maradnék a nyugdíjig, mert a fizetésem elég a családnak, a munka érdekes, Németország nagyszerű, tiszta és élhető. De ez nem rajtam múlik. Arra fogok törekedni, hogy az ESA közvetlenül alkalmazzon. Ez nagyobb biztonságot, minimális adózást és nagyon szuper szociális csomagot jelentene. És persze tekintélyt, mert egy magyarról tudok, akit az ESA alkalmaz. Igaz, idáig sem jutott el még túl sok honfitársam.

Az ESA ESOC T épültete, a tetején a magyar zászlóval.

Belépésemkor egy ideiglenes irodába költöztem, mert még ott volt az elődöm. Egy belga francia srác volt, kései harmincas, korai negyvenes. Unta ezt a munkát és kilépett, hogy beletanuljon a Data Science-be. A felesége angol volt, Skóciában találtak állást, odaköltöztek. Egy hét alatt elmondta, hogy mi lesz a munkám. Nem az, amire számítottam. Felkészülésül az új állásomra tanultam R nyelvet, pythont, MS Excelt és átismételtem az SQL-t. Azonban mi ezzel nem foglalkozunk, ez színtiszta irodai munka. Emiatt az Excelben való elmélyedést kellett volna előre venni. Mi tesztelünk, ellenőrzünk, jelentéseket írunk. Valójában a főnöki teendőket kiszervezték és olcsóbbá tették. Három SWEAS dolgozik egy ESA alkalmazott angol hölgy keze alá. Ő az ügyfelünk és nem a főnökünk. Szabadságot a Rheától kérünk, ha betegek vagyunk, akkor nekik szólunk. Egy kolléga a magnetoszférával kapcsolatos ügyekkel foglalkozik, egy másik az ionoszférával, geomágnesesen indukált áramokkal (a földi mágneses tér ingadozásai áramokat keltenek a hosszú vezetőkben, mint a távvezetékekben, olaj és gázcsövekben, továbbá a vasúti felsővezetékekben) és a sugárzással kapcsolatos partnerekkel kommunikál. Jómagam a napfizikai szolgáltatásokkal és a helioszférával kapcsolatos ügyekkel foglalkozom. Persze ha kell, akkor segítek a többieknek és nekem van egyedül tapasztalatom a számítógépes modellezéssel. Nagyon sok telekonferenciánk van. Ehhez a WebEx nevű üzleti (fizetős) alkalmazást és IP telefonokat használunk. Alcatel telefonjaink vannak. Nagyon fejlettek, lehet név alapján keresni az ESA telefon könyvében. Képesen több vonalat kezelni egyszerre. Persze ez csak nekem új, hiszen Finnországban inkább mobilt kaptunk az FMI-ben. Fontos, hogy a közvetlen kollégáim és az ebédpartnereim jelentős részben családos emberek, továbbá a 40-es és idősebb korosztály képviselői. Ez nem poszt-dok állás, itt a tudás és a tapasztalat számít, mint minden normális munkahelyen. 

Ez a munkahelyem az ESOC H épületében. Ergonómikus szék, emelhető
íróasztal, két monitor, laptop dokkolóval és szuper irodatársak.

Az ideiglenes irodámban egy barcelonai katalán kollégával kerültem egy légtérbe. Lengyelországban kapott Marie Curie ösztöndíjat, ott nősült meg és született két gyermeke. Nagyban szervezte a családja költözését. A kulcsmotívum az albérlet, ami nagyon drága. Szerencsére van kocsija és azzal elég messzire el tud menni, ahol olcsóbbak a lakások. Darmstadtban lakni reménytelen. Ő maga a Near Earth Object (NEO) részlegen dolgozik. Azaz a Föld közelébe kerülő kisbolygókat figyelik és ha kell, akkor riasztanak. Nem túl egészséges ugyanis, ha egy kisbolygó 30-40 km/s-os sebességgel becsapódik a Föld felszínébe (ld. Arthur C. Clarke: Isten pörölye c. könyvét, vagy a „Deep Impact” mozifilmet). Az irodánk szép volt, felújított falakkal, új bútorokkal, padlószőnyeggel. A székeink ergonomikusak és sokrétűen állíthatóak voltak. Az íróasztalunk hatalmas volt, elfértek rajta a papírjaim. Erre érkezett egy 1.5 kg-os Dell Latitude 7480-as laptop i7-es procikkal, 1 TB Solid State Drive (SSD)-val. Kaptam dokkolót, ami egy USB-C-s csatlakozóval csatlakozott a laptopomhoz (a régi megoldás egy speciális csatlakozó volt a laptop alján). Akár focizhatok is a géppel. Sajnos csak Windows 10-et telepítettek rá (ezért nem kapok anyagi kompenzációt) és teljes mértékben az IT osztály felügyeli. Pár hét után elfoglaltam az elődöm helyét. Megörököltem a képernyőjét, így most két monitorom van (Yeah!!!). Az íróasztal magassága 80-130 cm között állítható, így állva is tudok dolgozni. A széke hibás volt, újat kértem. Pár óra múlva kaptam. Külön kértem tápegységet a laptophoz és prezentációkhoz USB-C HDMI konvertert. A szaklapokhoz hozzáférek, tudok színesben nyomtatni bármikor. A scanneléshez be lépni a fénymásolóba felhasználónévvel és jelszóval. Közel a konditerem és az öltöző zuhannyal. Van egy közeli hátsó bejárat is. A kantiban három féle főétel, extra köretek, saláták és leves közül lehet választani. Ugyanott vehetünk Nespresso kapszulás kávét, Lavazza kaoszulás kávét, szűrős és kétféle frissen őrölt kávét gépből 50 centért. A meleg ételt 50%-os kedvezménnyel tudjuk megvenni. A badge-vel két automatából is vehetünk ételt és más harapni valót, továbbá üveges kólát. Utóbbi üvegét helyben vissza lehet váltani. Mindezt a Sodexo nevű cég biztosítja. Nagyon jó üzlet vagyunk nekik és hálás ügyfélkör. Azonban mégis a legjobban a kollégákkal közös munkát, a csoport értekezleteket, a közös ebédet és a kávézásokat élvezem. Mindig van kivel elmenni ebédelni. Mindig van valakivel dolgozni. Mindig van valaki körülöttem és nem kell a flusztrált, alulfizetett, neurotikus és depresszív arcokat bámulnom. 

Kissé szórakozott beépített ember a ESOC-ban. Hány olyan ember van, aki
a NASA-nál és az ESA-nak is dolgozott? Nem sok, és magyarból is mágikus
szám. Mégsem sikerült egy kutatási pályázatom sem.

A szerződésemben vállaltam, hogy "bussiness casual" dresskódban járok dolgozni. Tehát ingben, vagy galléros pólóban, bőrcipőben és szövetnadrágban. Szerencsére még Potsdamban tudtam venni néhány "lumberjack casual" kockás inget a méretemben a „C & A”-ban. Ugyanabban a plázában vettem cipőt. Itt, Németországban ez könnyen megy, mert mindig van méretem. Van 5XL-es ing és 46-os cipő. Ehhez vettem két szövetnadrágot, rövid ujjú ingeket és rengeteg, alsónadrágot, továbbá zoknit. A szuper K kaptafás, széles talpú cipőm talpa, amit Potsdamban vettem eltörött. Cserélni nem lehet, nincs olyan üzlet a közelben, de vettem másikat. Sajnos annak is eltörött a talpa. Most egy Geox és egy másik cipőt hordok helyette. Ez a bevásárlás sok időt elvett. Tipikusan szombaton mentem el vásárolni, amivel mindig el is ment a napom. Sajnos Franciaországhoz hasonlóan itt vasárnap minden üzlet zárva van. Ez jó a dolgozóknak, de az én dolgomat nehezebbé teszi. Lassan kezdem megszokni, hogy vasárnap pihenni és túrázni kell. 

Ebben az épületben lakom a Darmstadtból villamossal, vagy 3 km
kerékpározással elérhető Griesheimben. Micsoda előrelépés
a GGI vendégszobáihoz képest! (És mekkora visszalépés
a Helsinki lakáshoz viszonyítva.)

Jelenleg egy a potsdamihoz hasonló apartman hotelban lakom Griesheimben, egy Darmstadthoz közeli faluban. Sokkal drágább, de szebb is. Van egy kis konyhám, franciaerkélyem, kis fürdőszobám. A tévém Samsung és ki tudom rakni a mobilom képét rá. Sajnos monitorként nem vált be annyira. Van szőnyegem, bőrkanapém és kerékpár tárolóm. Mosni az alagsorban tudok. Közel az uszoda, egy erdő, a bevásárló központ és a villamos. Utóbbi végigmegy a falun és 15 percenként jár. Nagyon gyors, három perc alatt bevisz az ESOC-hoz. Kerékpározni azonban jobban szeretek, ugyanis munka után mehetek tekerni egyet. Elég lassan sötétedik, később is megy le nyáron a Nap, mint otthon. Sok a bicikli út. Mindent szépen kitábláztak. Már elértem a közeli Rajnát hétvégén. Sajnos elkevertem a régi kerékpáros órámat, ezért vettem egy újat, amely nagyobb és drót nélküli. Sajnos ollót nem vettem, így kicsit megkarcoltam a villát, amikor levágtam késsel a régi szenzort. De az új végre jól működik. Bízom benne, hogy télen is így lesz, mert a régi télen nem kapcsolt be. 

A Technical University of Darmstadt épülete. Nem itt, de ennél az
egyetemnél dolgoznak ismerősök. A külcsínyből ítélve a
munkakörnyezet ott sem lehet semmi.

A Darmstadti Műszaki Egyetemen dolgozik egy régi évfolyamtársam, Manó. Egy közeli faluban lakik a feleségével, Barbarával és három gyermekükkel. A legidősebb 16 éves fiú, a legfiatalabb 8 éves kislány. Az utóbbi kettő itt született. 2006 óta élnek Németországban, de csak pár éve élnek Darmstadtban. Sokat dolgozik, szép eredményei vannak. Ez azonban csak szükséges és nem elegendő a biztos jövőhöz. Barbarával sokat tekerünk együtt, mert triatlonozik. Fura, hogy Ő ismer egyetemről (a híres-hírhedt "Mestert"), én meg nem. Sokat segítettek, én meg rájöttem, hogy a megaszívásunk Anna-Marival tipikus. Idegen országban élünk, nem segít a nagymama és babysintérre sincs (volt) pénzünk. Ez így nehéz és kimerítő. Csak az segít, hogy a gyerekek nőnek és egy idő után magukra lehet hagyni őket, amíg elmegyünk moziba, vagy színházba, esetleg kávézni. 

Sokat tekerek esténként és hétvégén. Nagyon elszállt a súlyom,
nagyon fájnak miatta a lábaim. Kezelik, de vissza kellene nyernem
a verseny súlyomat, ha meg akarom élni a nyugdíj korhatárt.

A terv az, hogy az egész család ideköltözik, amint lejár a próbaidőm. Ez augusztus közepén lesz. Ehhez szükségünk lesz egy nagy, három hálószobás, két WC-s lakásra. Griesheim jó lesz. Ehhez le kell tudnom rakni három hónap kauciót és egy havi albérletet. Azaz 4000 eurót. Ennyi pénzem 27 hónap munkanélküliség és 19 hónap otthoni fizetés után nincsen. (Update: azaz nem volt. De most már van! Egy kolléga szólt, hogy az apartmanon drága lakbérét visszaigényelhetem. Visszautaltak négy hónapot, ez pont elég lesz egy nagyobb lakás kauciójára.) Ezért ha megjövök Pekingből, az ISSI gyűlésről, csak akkor tudok elkezdeni albérletet nézni. Sajnos addig Anna-Mari egyedül lesz a gyerekekkel Finnországban. Nagyon hiányoznak, de gyakran látogatom őket. A cégem ezt a relokációs költségeimből fedezi. 

A másik kedvelt időtöltésem: úszás a helyi uszodában. Sajnos furcsa
nyitvatartása van, ráadásul nyáron bezár és jég hideg vízben kell
úsznom a szabadstrandon. Nincsen mindennap Karácsony.

És elérkeztünk az egyetlen negatívumhoz. A finn törvények értelmében annak az országnak kell fizetnie családi pótlékot és GYES-t, ahol a szülők dolgoznak. Finnországban, ha a pár egyik tagja dolgozik, akkor az egész család kap egészségügyi és szociális ellátást. Sajnos ez nincs így Németországban. Sajnos a német hivatalnokok fafejűek, ezért nem is értik, hogy miért kérek erről igazolást. Trükköznöm kell, pl. beadtam egy családi pótlék kérelmet a feleségem nevében. Ezt elutasították, ez a bizonyíték a finn KELA felé, hogy nem jár GYES innen a feleségemnek. A családi pótlékot (Kindergeld) azonban kérvényeztem és előbb-utóbb meg fogom kapni. Csak éppen a KELA-tól szükség lenne néhány papírra, ahhoz azonban a KELA-nak szüksége lenne német családi pótlék kérelemre. Nehéz ügy. Ezt lejátszottuk már Magyarországon is. Persze ez csak őszig szükséges, amíg le nem jár a próbaidőm utána. Mindenki ideköltözik és éli világát. Nagyon jó lesz megint együtt, már nagyon várom. Már csak lakást kell találnom és megszerveznem a költözést. 2013. márciusa óta röpke négy és fél év kellett, amíg egyenesbe jöttünk. De innen már senki sem állhat az utunkba. Hamarosan mindannyian együtt leszünk, itt Németországban. A blogot pedig átkereszteljük "Életünk Darmstadban"-ra és a kisujanallesaksassa.blogspot.com lesz az új domain nevünk.