Megint Kínában jártam. El sem
hiszem, hogy már harmadszor utaztam oda. Ez olyan, mintha a Marsra kirándulnék.
Semmit sem értek a nyelvből, nem tudom elolvasni a feliratokat. Nincs Google
(Maps, Gmail és Scholar), nincs facebook, mobil és mobilinternet. Hatalmas
felhőkarcolók között barangolok a koszban és a mocsokban, a Nap égeti a
bőrömet, a szmogtól és a nedvességtől rosszul leszek és visszamenekülök a
légkondicionált hotel szobámba. Vendéglátóim közben tömnek válogatott
ételekkel, olyan épületeket látok, mint a filmekben, a hotelekben és a metró
high tech kütyük és nagy luxus vesz körül. Ismeretlen kultúra, ismeretlen
etiquette, jet lag és folyamatos elveszettség érzet. Miért éri meg mégis
odautazni? A válasz az, hogy a tudomány és a kollégák miatt, mint mindig.
A berni Nemzetközi Űrkutató
Intézet (International Space Science Institute, ISSI) évről évre meghirdeti a
pályázatát nemzetközi csapatok (International Team) támogatására. Egy szűk
szakterület kutatásával lehet pályázni, ahová a téma legjobb, már befutott (állandó
állással rendelkező) szakértőit hívják meg. Az útiköltségét csak a vezetőnek
állják, szállást és étkezést, továbbá termet biztosítanak, meg publikációs
költséget fedeznek. Nem egy jó üzlet, de presztízs értékű bekerülni egy
csapatba és még többet jelent vezetni egy csapatot. Kedvenc témámmal a nappalioldali tranziens jelenségekkel pályázott Hui Alaszkából Bernbe, ahol már
kétszer jártam, más okokból. 2016-ban nem nyertünk, de 2017-ben ránk
mosolyogtak az "istenek" és támogatták a pályázatunkat. Igaz, nem
Bernbe hívtak minket, hanem Pekingbe az ISSI helyi intézetébe (ISSI-BJ). Ez
komplikációkat okozott, mert Bernbe kivitt volna Árpád kocsival, de Pekingbe
repülni kell, át Szibérián, nagyon drágán. Szerencsére a tavalyi Chengdu-i AGU Chapman konferenciáról marad némi pénzem, pont Huinek (és az AGU-nak)
köszönhetően és elnyertem a szükséges összeg maradékát az MTA egyik pályázatán.
Ebből megvettem a repülőjegyet és a biztosítást még 2017-ben. A taxi és vízum
költségre idén pályáztam volna, de állást változtattam. Ráadásul
összeférhetetlenség miatt kénytelen voltam még az együttműködési szerződést is
felmondani a volt munkahelyemmel, ezért onnan nem kérhettem pénzt. Az új munkahelyem pedig nem volt érdekelt a költségek kifizetésében, azonban
elengedett "tanfolyamra" a próbaidőm közepén. Emiatt kénytelen voltam
magam fizetni a repülőjegyeket Budapestre Frankfurtból, két éjszaka szállást
Budapesten, a taxiköltségeket a frankfurti reptérre és a pekingi reptér, meg a
szállás között és a vízumot. Utóbbit Németországban egy vízum központban
kellett kiváltani, dupla áron, mint a budapesti kínai konzulátuson. Sajnos nem ez
volt az utolsó meglepetés. Kiderült, hogy csak hat éjszakát fedeznek, azaz
kettőt nekem kell állnom. Nagy szerencse, hogy a cégem relokációs alapjából
talán fedezni lehet a Budapestre jutás költségeit, a repülőjeget, a szállást
Budapesten és a taxit, meg a buszt a reptérre és a reptérről. (Update:
kifizetik az extra költségek felét, az utat Magyarországra és vissza, meg a
hoteleket.) Ezeket a sorokat a gépen írom Szibéria és Minszk felett, ezért
tudom, hogy megérte elmenni Kínába, még úgy is, hogy ki kellett adnom egy csomó
pénzt.
Hatalmas falak tövében bolyongtam. |
2018. május 24-én 16:26-kor
szálltam be a taxiba az ESOC bejáratánál. Kivitt a frankfurti reptérre, ahonnan
a Wizzair elvitt Budapestre. Ott napijegyet vettem a BKV-ra és elmentem a Határ
útra, ahol az IBIS Hotelben szálltam meg. A buszozás a metrópótlón jobb volt,
mint egy hullámvasút, a svéd diákok sikoltoztak. Csabi, a tanúm már várt rám.
Dumáltunk egy órát, majd elment. Másnap délelőtt két órás telekonfereciám volt,
majd a prezentációmon dolgoztam. Délután elmentem a Kőbánya-Kispest (KÖKI) Plázához, mert a Pólus
Center zárva volt felújítás miatt. Ebédeltem, kávéztam, dolgoztam. Este
kimentem Ferihegyre. Onnan egyenesen Pekingbe repültem. Megérkezés után
magyarokkal találkoztam, majd taxiba ültem és a szállodába vitettem magam.
Érdekes módon én voltam az egyetlen nem kínai a sorban. A hotelban kiderült,
hogy sem a német V-Pay, sem a finn VISA kártyáim nem működnek. Szerencsére hat
éjszakát fizetett az intézet, ezért beengedtek a szobámba. Némi alvás és
reggeli energia bevitel (azaz pazar reggeli) után megoldottam a problémát: a
VISA hitel kártyámat betéti kártyaként használva tudtam pénzt felvenni és
letéti díjat adni. Sajnos vasárnap annyira kikészültem a jet lagtől, hogy nem
tudtam elmenni várost nézni. Cikkeket olvastam. A repülő utak közben és a
hotelban sikerült a szakterületem irodalmát átnéznem, évek óta megint naprakész
vagyok.
Másnap indult a banzáj.
Közösen sétálva jutottunk el az ISSI-BJ épületéhez. Ez a National Space Science
Centre-ben (NSSC) található, 20 perc sétára a hoteltől. Valójában két terem és
két iroda, továbbá egy kávézó a hat szintes, hatalmas épületben. Megismerkedtem
a titkárnővel, aki újra közölte, hogy nekem kell állnom a plusz két éjszaka
hotelt. Az Anna keresztnevű HR-esről kiderült, hogy európai, de beszél kínaiul.
A csapatunk volt azonban sokkal érdekesebb volt. Ott volt Hui, aki kínai, de
Alaszka Fairbanksben professzor. Quigang, aki Hui volt témavezetője és a
németországi PhD-ja után a Pekingi Egyetem professzora. Ők ketten 2017.
májusában meglátogattak Sopronban. David, vendéglátóm a NASA-nál, akinek ez a
téma a kedvence, de amúgy mindenhez ért az űrfizikán belül. Kjellmar, akivel
Finnországban dolgoztam együtt, de norvég és a sarki fény szakértője a Bergeni
Egyetemen. Bertrand, aki akár lehetne
Joulupukki is Rovaniemiben. Ő a teljes
részecske kódok (Particle in Cell, PIC) szakértője. Félelmetes stílusa van.
Szólsz hozzá két szót és fél órás szóáradattal válaszol, erős francia
akcentussal. Amit mond az azonban kemény fizika és tudomány. Nagyon olvasott,
nagyon művelt, nagyon értelmes fazon ősz hajjal és szakállal. Egy egész élete
volt arra, hogy minél több tudást gyűjtsön össze és élt is vele. Még most,
nyugdíj előtt is hajt, gondolkodik, kutat, megy előre. Quanqi régi ismerősöm.
Ismerve, hogy hogy jártam a hazatéréssel, számtalanszor megbántam, hogy nem fogadtam el az állásajánlatát 2013-ban. Elhozta a hallgatóit. Elég zsengék
voltak, de gyakorolták az angol nyelvet és megismerkedtek pár potenciális
témavezetővel és cikk bírálóval. Eljött Sanghaiból De-Sheng, aki a throat sarkifény megjelenését a magnetoszférikus jetekhez kapcsolta. Ez nagyon nagy
jelentőségű felfedezés, mert a sarki fényt kamerával lehet látni, messziről
(remote sensing), a jeteket pedig szondával lehet mérni, ha jó helyen van a
szonda. Sokkal pontosabb az észlelés, ami jól jön egy ilyen globális, egész
magnetoszférára kiható jelenség vizsgálatánál. Eljött Árpád, akit nem kell bemutatnom,
de csak három napot maradt, mert meghívott előadása volt Japánban és ment
tovább szerdán. Ő május 30-án lett 50 éves. Hiroshi Árpád cimborája
Németországból (posztdok volt abban az intézetben, ahol Árpád PhD hallgató), továbbá a Japán Űrügynökség (JAXA) kutatója, a Kelvin-Helmholtz instabilitás szakértője. Yu az Auburn Universityről jött. Az ő hibrid szimulációit
akartam igazolni kísérletileg PhD hallgató koromban. Rajta látszik, hogy elmúlt
harminc - a valódi korát megadja, hogy 30 éve költözött az Államokba. Antonius
német, szintén Fairbanksben él és dolgozik. Lokális MHD (mágnesezett folyadék)
szimulációkat futtat. Megvalósította a lehetetlent: egy kinetikusnak gondolt
jelenséget modellezett egy olyan kóddal, amiben semmilyen részecske nem
szerepelt. Most át kell gondolnunk, hogy biztosan helyesek-e az elképzeléseink
a jelenség formálódásáról. Ezenkívül ha sikerül globális MHD modellekre
átültetni a szimulációt, akkor tanulmányozhatjuk a jelenség belső
magnetoszférára, ionoszférára és a sarki fényre gyakorolt hatását. Egyébként Ő
volt egy finn ismerősöm témavezetője. Beszélgettünk (beszélt) sokat a
lökéshullámok entrópiájáról. Csak visszafelé a repülőgépen, pár cikk elolvasása
után értettem meg, hogy miért fontos ez. Végül ott volt Guan a Goddardból,
aki az új NASA szonda a Magnetospheric Multiscale Mission (MMS) vezető
kutatója. Hamarosan mindannyian az Ő adatait fogjuk használni.
A Tiltott Város egy palotája |
Nemcsak tudománnyal és
munkával múlattuk az időt. Minden este más étteremben vacsoráztunk, kínai
módra. Körülültünk egy nagy, kerek asztalt, amelynek forgatható volt a teteje. Arra
mindenféle finomságot pakoltunk és mindenki annyit evett, amennyit akart. A
végén elosztottuk a számlát. Egy magyar menzai ebéd áráért terült-terülj
asztalkámat varázsoltak elénk. És soha nem ettük kétszer ugyanazt a fogást. A
kínai konyha csodálatosan gazdag, hiszen egy kontinensnyi országról van szó.
Megjegyzem a menzai ebédek is igen finomak voltak. Szerdán délután elmentünk
egy régi csillagdába és a Mennyei Béke Templomába, továbbá a Pekingi Egyetem
kampuszára. Sajnos kiderült, hogy nagyon lassan tudok csak menni a fájó
talpammal, ami nagyon kelletlen volt. Szombaton elmentem a Tienanmen térre és a
Tiltott Városba. Hatalmas palotarendszer, vízzel körülvéve. Igyekeztem
beleolvadni a tömegbe, de nagyon nem ment ezzel a testalkattal és szakállal.
Már a palotarendszer bejárata előtt többször igazoltattak és átvilágítottak.
Kifelé menet meg leszólított három lepattant némber. Meg akartak hívni egy sörre. Látták, hogy
alig megyek, azt hitték, hogy könnyű préda leszek. Talán nem kell mondanom,
hogy minden utazás kaland, hiszen a metrón nem értem az állomások nevét. Azért
megint látszott a fejlődés. Hatféle mobil alkalmazással bérelhető kerékpárt
láttam, mint Chengduban. Van egy Facebook Messenger szerű csevegő programjuk, amivel
fizetni is lehet. És végre rájöttem, hogy a Samsung saját alkalmazás portálja
miért létezik: a Google Playjel ellentétben nem tiltják le Kínában. Legközelebb
veszek egy kínai SIM kártyát, hogy élvezzem a kínai internetes kultúra csodáit.
Ez egy másik palota a Tiltott Városban. |
A hazautazásom majdnem
eseménytelen volt. Nagyon korán elindultam taxival a repülőtérre, hogy nehogy
dugóba kerüljek. A reptéren most sokan voltak és csak az utolsó pillanatban
találtam jázmin teát a feleségemnek. A repülőgépen a vészkijáratnál ültem, így
volt helyem. Cikkeket olvastam, blog bejegyzést írtam (ezt). Sajnos leszálltunk
Minszkben. Ott sokat vártunk, mert vihar volt Budapesten és nem tudtunk volna
leszállni. Kilenc óra helyett 12 óra alatt értünk Budapestre. Ott áttámolyogtam
az IBIS Styles Budapest Airport hotelbe és zuhanyozás után álomba zuhantam.
Alig ébredtem fel reggel reggelire. Megérte felkelni, nagyon finom falatok
vártak, köztük paprikás kolbász, töpörtyű, saját sütésű gofri és erős kávé.
Sajnos mindent elrontott az, hogy a két reggeliztető 10:00-kor kikapcsolta a
kávégépet, majd leszedett mindent szó nélkül. Aztán a külföldiek (én voltam az
egyetlen magyar, de ezt nem tudták) között mászkáltak az órájukra nézve,
illetve magyarul szidva őket. Félelmetes, hogy két tapló hogy el tudja rontani
90 másik ember munkáját. Reggeli után becsekkoltam a frankfurti gépre, majd
kicsekkoltam a szállodából. Sajnos egész nap tántorogtam és vörös szemekkel
néztem magam elé. Másnap és harmadnap 9-re kellett beérnem dolgozni, de
sikerült. Azonban a szmog és az repülés megtette a hatását: hörgőhurutot és
gennyes kötőhártyagyulladást kaptam. Emiatt most itthon vagyok, mert ki akarom
köhögni a tüdőmet és csak egy hét után kaptam antibiotikumot a szememre és a
tüdőmre. Bízom benne, hogy nem veszik ezt zokon a munkahelyemen, ahol augusztus
közepéig próbaidős vagyok.