2018. augusztus 19-én lejárt a próbaidőm az új munkahelyemen, az ESOC-nál,
Darmstadtban. Akkor már gőzerővel kerestem albérletet a családom
számára. Nem volt könnyű dolgom. Vagy 40 lakáshirdetésre írtam. Végül egy Darmstadthoz közeli faluban Egelsbachban találtam egy megfelelő lakást. A lakás négy szobás, pincénk, bringatárolónk, mosókonyha helyünk és
két parkolóhelyünk van a mélygarázsban. Tíz perc séta az állomás, 2 km-re
vannak a szupermarketek, 50 perc bringázás, vagy 11 perc vonatozás távolságra
található a munkahelyem. A falu egy tipikus alvóváros sok új, modern
társasházzal.
Az evangélikus templom Egelsbachban. |
Adott volt tehát a feladat: a családnak Helsinkiből, nekem Griesheimből
kellett ideköltöznöm Egelsbachba. Nekem már nem volt nagyon sok cuccom Helsinkiben, azt is
elhoztam repülővel, sőt a feleségem kerékpárját is. Ezeket a dolgokat egy volt évfolyamtársam, Manó
elhozta kocsival egy szeptemberi vasárnap délután. Sajnos mindent nem tudott elhozni, de így is sokat lendített a
költözésen. Beköltözéskor még ágy sem volt az új lakásban, így 2018. szeptember 16-ig
a Regina Apartman Hotelban maradtam. A maradék ruhákat kerékpárral, pontosabban
kerékpáros utánfutóval vittem át. Nehezebb ügy volt a Helsinki
költözés. A drága német
ajánlatok helyett a magyar cég ajánlatát fogadtuk el. Volt egy kósza ötletünk, hogy eladunk mindent és itt vásárolunk új berendezési tárgyakat, de végül igencsak jól jött, hogy nem kellett mindent újra megvenni miután ideköltöztünk ebbe az idegen országba. Vagy 30 dobozunk volt, amit
főleg Anna-Mari pakolt össze. Szeptemberben lefixáltuk a költözés napját. Megvettem a repülőjegyeket mindenkinek.
Odautaztam 2018. szeptember 21-én. Kiírattuk a finn óvodából Bogyót, kijelentkezett
a család a lakcíméről a regisztrációs irodából és a finn szociális rendszerből
a finn társadalombiztosítási intézetben (KELA). Ezeket könnyű leírni, de
szívünk szakadt meg belé. Helsinkiben boldogok voltunk. Ott házasodtunk össze és
ott születtek a gyermekeink. A saját jó szántunkból sohasem hagytuk volna el az
országot, ha bármilyen állást sikerült volna találnom. A költözés előtti kedden a
nagymama hazavitte a kislányainkat Pécsre. Hosszú idő után egyedül maradtunk
vagy egy hétre a feleségemmel. El tudtunk még menni utoljára Magyar Keddre
elbúcsúzni a magyar barátainktól. Bár többen jelezték, hogy jönnek segíteni,
péntek délelőtt végül csak egy szabadúszó informatikus ismerősünk ért rá. Előző
nap este levittem vagy 20 dobozt pincébe és a lépcsőház aljába, mégis rengeteg
munka maradt. De végül
elindult az életünk Egelsbach felé 2018. szeptember 28-én pénteken kora délután.
Átadtuk a lakást a tulajdonosnak, aki megengedte, hogy még két napot bent
aludjunk. Így maradt két napunk együtt
Anna-Marival az üres lakásban. Szombaton este elmentünk vacsorázni egy finn étterembe és
sétáltunk a városban. 2018. szeptember 30-án vasárnap kora délután taxiba
ültünk és a kulcsokat a lakásban hagyva kimentünk a helsinki reptérre. Nagyon
szomorúak és rosszkedvűek voltunk mind a ketten. Együtt
repültünk Frankfurtba, mint 2010-ben Turkuba. Nagy különbség, hogy Finnországba
szívesen mentünk, Németországba pedig csakis azért, mert ott kaptam állandó
állást.
Maci és Cica Jakomäkiben. Boldogok voltunk Helsinkiben, ott házasodtunk össze és születtek a gyermekeink. |
Megérkezésünk után taxival mentünk az új lakásba. A küszöbön az ölemben
vittem át Anna-Marit. A teherautó másnap 2018. október 1-én érkezett
meg Egelsbachba Helsinkiből. Csak ketten tudtunk Anna-Marival segíteni a sofőrnek, de itt
van lift. Gyorsan, két-három óra alatt felhoztunk mindent. Kifizettük a sofőrt, majd egyedül maradtunk az előző
életünk tárgyai között Németországban. Igyekeznünk kellett a takarítással és a
további pakolással, mert október 3-án szerdán este megérkeztek a gyerekek.
Szállást kellett Nekik csinálnunk, továbbá az anyai nagyanyjuknak és Anna-Mari
nagy bátyjának, Gyurinak. A megérkezés másnapján bejelentettem Anna-Marit és a
gyerekeket az önkormányzatnál és az egészségügyi kasszánál, hogy legyen egészségügyi ellátásuk. Még aznap jelentkeztünk
óvodára is, ennek a lakóhely regisztráció volt a feltétele. Anyósom és Gyuri sokat segítettek. Kocsival voltak, így tudtunk
bútorokat venni,majd ingyen hazaszállítani. Sajnos csak egy
nap szabadságot kaptam a költözésre. A nyakamon volt egy általam szervezett workshop. Annyi munkám volt, hogy hétköznap 8-kor távoztam kerékpárral és
este 10 után érkeztem haza. Ráadásul bármikor szólhattak a cégnél, hogy jövő héten utazunk
Brüsszelbe vagy bárhová Európában. Az egyik utamra Anna-Mari is el kísért, mert
éppen itt volt az anyukája és vigyázott a törpékre. Nagyon örült a francia
szónak és kultúrának, illetve a tengeri herkentyűs vacsorának, amit Brüsszelben
költöttünk el.
Tizenkettő esztendő után újra Brüsszelben Anna-Marival. |
A gyerekek élvezték az új, nagy, tágas, világos lakást. Sajnos a gyerekszobát
pont az alattunk lakók hálószobája felett rendeztük be. Ezért már az első este
feljöttek szólni, hogy nekik aludniuk kell már este fél kilenckor. Kb. két hét múlva, amikor Anna-Mari
kerékpárját raktam össze a pincében, kilesték, hogy mikor megy le a gyerekkel a
játszótérre, majd a lépcsőházban körbevették és beolvastak Neki. Szegény feleségem
nagyon megijedt, teljesen összeroskadt. Amikor megtudtam mi történt, lementem beszélgetni egy kicsit a három emberrel.
Abban maradtuk, hogy ha bármi baj van, akkor forduljanak hozzám bizalommal. A
beszélgetést titokban felvettem a mobilom telefonommal, csak a biztonság kedvéért. Azóta csönd van.
Közben kiderült, hogy több bírósági ítélet is született hasonló ügyekben. A lényegük
egyszerű: a szomszédoknak tűrniük kell a gyerekek sivalkodását. Közben a
gyerekek kaptak óvodát, de a város másik felén (van két óvoda az utcánkban). Kocsi, busz és kerékpár nélkül
kínszenvedés oda eljuttatni a gyerekeket. Minden bevásárlás fél napig tartott
Anna-Marinak a gyerekekkel. Nem tudott senkivel sem beszélni, ezért végül
hazamentek decemberre németet tanulni és kipihenni a bunkókat. Végül 2018.
december 22-én jöttek vissza. Együtt készülünk a Karácsonyra és várjuk az újévet.
Nem könnyű újrakezdeni mindent egy másik országban, sokadszorra sem. Véleményem
szerint a németországi küszködéseinkben semmi érdekes sincsen, mert nagyon sok
magyar él itt kint Németországban. Ég Veled Finnország, sohasem felejtünk el!
END OF LINE