Németország pro- és kontra

2018. szeptember 28-án családommal együtt elköltöztünk Helsinkiből, ahol nyolc évet éltünk és ahol a lányaink születtek. Életem meghatározó eseménye volt az ott töltött időszak. Az elköltözésünkkel a blog létjogosultsága is úgy tűnt, hogy megszűnt. Ugyanis az új életünk sokkal eseménytelenebb volt, mint a finnországi. Ezt az is bizonyítja, hogy kettő és fél év után csak az alábbi felsorolást tudom közölni a németországi életünk előnyeiről és hátrányairól.

Előnyök

• A német posta (DHL) nagyon megbízható. Rendületlenül rendeljük a webáruházakról a dolgokat és rendben meg is érkeznek. Sok a csomagdepó, akár itthon sem kell lennünk a csomagok felvételéhez. Akár javítani való háztartási gépeket is lehet küldeni vele. Akármit küldtünk rendben megérkezett és egészben vissza is ért. 
• A német állami egészségügy sok problémámat megoldotta, pedig kőbaltásnak tűnik a finnhez, de már a magyarhoz képest is. A röntgen és MRI felvételeket DVD-re írják. A leleteket pedig papíron, kinyomtatva kapja meg a beteg. A leleteket utána kézzel beviszik a szakrendelőben. Ezt az adatvédelmi törvények miatt teszik. Ezzel az erővel elküldhetnék úgy is, hogy kőbaltával morzejeleket kopognának a fűtéscsöveken. Sajnos rossz az angolságuk és nem is nagyon akarnak angolul beszélni. Azonban 2017 áprilisa óta komoly fájdalmaim voltak a bedagadt Achilles-inaim miatt. A jobb oldalit meggyógyították egy talpbetéttel. (A bal oldali Achilles-inamon részleges ínszalag szakadásom van hosszában, ezért nem tudnak rajta segíteni.) Befektettek egy alvás klinikára és kiderült, hogy alvási apnoém van. Magyarul alvás közben elzáródnak a légcsöveim, fulladozom és részlegesen felébredek. Emiatt nem aludtam rendesen és állandóan fáradt voltam. Adtak egy CPAP éjszakai légzést enyhe túlnyomással segítő gépet és azóta nem alszom el nap közben, ha leülök, nem vedelem a kávét literszámra és sokkal jobban érzem magam.
• Adó-visszatérítést lehet kérni számítástechnikai cikkekre, irodaberendezésekre, postai költségekre, a munkába járás költségeire, a szülők támogatására, a kert ápolására, üzleti utakra, konferencia részvételi díjakra, publikációs költségekre és még ezer más dologra. Ez elég jelentős összeg, több ezer euró is lehet.
• Ebben az országban működnek a bíróságok és a törvények. Attól még a németek igyekeznek átvágni és megrövidíteni, de ha van jogbiztosításod, akkor elég olcsón jogi úton érvényt tudsz szerezni az érdekeidnek. A jogbiztosítás csekély havidíjért és kis önrészért több ezer euró jogi költségeket is megtérít. (Egy ügyvéd óradíja 190 eurónál kezdődik.) Célszerű a jogbiztosítás mellé felelősségbiztosítást kötni. Így, ha valami kár okozol, akkor az szintén téríti a biztosító.
• Egy kolléga hívta fel a figyelmemet az Albérlők Szövetségére (Mieterbund). Egy albérlőnek Németországban igen széles jogai vannak és erősen védik a törvények. Azonban nem árt ismerni ezeket a jogokat és a vonatkozó törvényeket. A Szövetség irodájában beszélnek angolul és minden apró cseprő üggyel  hozzájuk lehet fordulni. Pl. Kiderítik, hogy egy adott eszközt kinek kell megjavítania, vagy visszaszerzik a jogtalanul visszatartott kauciót. Ezt csekély éves díjért, nagyon hatékonyan teszik. 
• Németországban sok az apartman hotel, amelyek valójában munkásszállók. A jómunkásember egyedül bérel egy kis szobát, amelyhez fürdőszoba és főzősarok tartozik. Potsdamban 600 euró volt egy hónapra, Griesheimben pedig 880 euró. Ez itt olcsónak számít és be lehet jelenteni lakcímként, ami a bankszámla nyitás és sok más dolog feltétele.
• A vonatközlekedés nem túl hibatűrő, de jó. Sok a kerékpár út. Ki vannak táblázva, még az erdőben is. Sokan kerékpároznak sportból, vagy járnak bringával munkába. A közlekedési szabályokat betartják, de nem mindig. És nem csak a bevándorlók szegik meg a szabályokat, hanem a németek is.
• Ha valakin látszik, hogy bevándorló, az jó eséllyel beszél angolul. Németek azonban rosszul beszélnek, ugyanis az nyelvoktatás és az oktatás általában nem túl jó a többség számára. 
• Tudok venni 46-os cipőt és ruhát magamnak. Tipikusan a C&A XXL-es részlegében vásárlok. Már Potsdamban is ezt tettem. Olcsó, elég jó és elég nagy minden ruha.
• Az óvodában figyeltek a gyerekekre és a fejlődésükre. Kevesebb ember jut a gyerekekre, mint Finnországban, mert nagyobbak a csoportok, de többet törődnek a gyerekkel, mint a finnek. Mindkét lányom megtanult németül a két óvodában, ahová jártak. A nagyobbik lányom, Bogyó, akár német iskolába is mehetne és nem is vették észre az iskola alkalmassági vizsgálaton, hogy nem német az anyanyelve. Ezt az óvodában szedte össze, mert nagyon akart már barátkozni a többi gyerekkel és nagyon szeretett volna beszélni velük. A pici is beszél németül. Félek, hogy Ő el fogja felejteni a németet, mire iskolába megy, mert csak ősszel lesz négy éves és az iskolát csak három év múlva kezdi el. 
• Nyáron Darmstadtban is sokáig világos van, mivel valamivel északabbra és sokkal nyugatabbra vagyunk, mint Magyarország. Lehet menni kerékpározni az erdőbe. Szerencsére korán kitavaszodik, azaz márciusban és nem május végén. 
• A legújabb felfedezésem a sörkertek. Van egy egyszerű büfé, pár fajta sör és sok hely leülni beszélgetni. A gyerekeknek pedig körbekerített játszóterük van. Még mielőtt beköltöztünk volna Darmstadtba, már Egelsbachban is jártunk egy helyre a reptér és egy tó közelében. Kiderült, hogy Darmstadtban is van egy pár jó hely, ráadásul közel.

Hátrányok

• Tapasztalataim szerint a Hessen államban élő németek teljesen intoleránsak és nem erősödik a fajgyűlölet, hanem mind látens, mind teljesen nyílt formában teljesen elfogadott és széleskörű gyakorlat. Általános a külföldiek hátrányos megkülönböztetése és az előítéletes viselkedés. Sajnos sok német nagyon szeret feljelentéseket írni,  amiben nem feltétlenül igaz állítások szerepelnek, és sajnos sokan nagyon kisstílűek.  
• Sajnos a dohányzást tolerálják. Jobbára rossz minőségű és büdös (szerintem csempészett ukrán) kapadohányt szívnak a bennszülöttek. Elképesztő, legálisan lehet marihuánát venni. Emiatt bagó- és gandzsa szag terjed mindenfelé. Riasztó, hogy automatákból minden sarkon lehet venni cigarettát. Ugyan személyivel ellenőrzik a vásárló korát, de hogy kinek adja tovább a vásárolt árut azt, már nem tudják ellenőrizni. Emiatt úgy gondolom, hogy nem is akadnak hosszabb távon változtatni ezen a káros szokáson. Így ugyanis könnyen hozzáférnek a fiatalok (is) a dohányáruhoz. Pedig leszokni a dohányzásról nehéz. Alaptétel, hogy nem szabad rászokni. A fiatalokat nem szabad engedni rászokni a dohányzásra, így lehetne megszabadítani a népességet ettől a káros szokástól. 
• A német munkamorál, precizitás és minőség legendás. Ennek szinte semmi nyomát sem találtam. Eltűnt a német munkamorál. Nagyon rossz minőségű munkát végeznek, ehhez képest nagyon drágán.
• A törvényeket betartják, de igyekeznek átvágni, ahol tudnak. Az albérleti kaució visszatartása és a levonogatás népsportnak tekinthető. Sajnos a közlekedés sem teljesen biztonságos. A zebrán simán elgázolnak, amikor a babakocsit tolod és a zöld lámpánál sem biztos az átkelés egy gyalogátkelőn.
• Hivatali ügyintézés csak németül történhet. Sajnos még akkor is, ha beszél angolul az ügyintéző. Különben átjön a főnök és leszúrja azzal, hogy csak németül lehet beszélni, mert az az államnyelv. Ha nem beszélsz németül, akkor hozzál tolmácsot. Franciaországban a francia, a Finnországban a finn és a svéd a hivatalos nyelv. Mégis megszólaltak angolul, ha beszélték a nyelvet. Furcsa, hogy nagyon magas szintű (C1, C2) német jogi nyelvet használnak, miközben az állampolgársághoz is csak egy erős alapfok, vagy gyenge középfog (B1) szükséges.
• A bevándorlók normálisan viselkednek, de a többség nagyon gyengén képzett és a viselkedése nagyon nem európai. Ez a koronavírus járvány alatt derült ki.
• Drága az internet és a mobil internet, továbbá az áram, a víz és a villany. Sajnos az internet nem megbízható. A megújuló energiaforrások használatának sajnos ez az ára. 
• Sajnos szinte minden ügyfél szolgálat és minden honlap csak németül van. Esetleg törökül, arabul, lengyelül, vagy oroszul elérhetőek. Az angol verzió sajnos nagyon ritka.
• A honlapok és webszolgáltatások nehézkesen használhatók, nagyon nem ergonomikusak. Mindent kérvényt el kell küldeni postán is.
• Az adatvédelmi törvény és a sok szociális intézet lerontja a hivatalok hatékonyságát. Van adószámom, nyugdíjszámom, egészségügyi számom, TK egészségügyi pénztárszámom, és Kindergeld/családi pótlék számom. Ezek a hivatalok nem kommunikálnak egymással, emiatt minden kérvényhez mindig mindent meg kell adni és mellékelni kell a többi hivatal határozatait.
• Albérletet keresni magyarként, német nyelvtudás nélkül rémálom. Az albérlet, de még inkább a rezsi nagyon drága. A bevándorlók nyomták fel az árakat. Szerencsére az albérletek jó minőségűek.
• Óvodát nagyon nehéz kapni.  A reggelit vinni kell. Sokan vannak egy csoportban és nem valami tiszta az óvoda, legalábbis délutánra.
• Sokkal kevesebb a játszótér, mint Finnországban és sokkal gyengébben felszereltek. A német gyerekek alig vannak kint a szabadban. Az óvodák és iskolák udvarai zárva vannak, nem elérhetőek a nagyközönség (inkább apró közönség) számára. 
• Télen sajnos nincs hó. Igaz, locspocs se nagyon.
• A banki szolgáltatások drágák. Van egy speciális bankkártya formátumok. Németországon kívül nem mindenütt használható. Az internet bank műveleteinek jóváhagyásához egy speciális mobil applikációt kell telepíteni. Ez nagyon nehézkes, postai levelezést igényel.

Integrációs kurzus

Anna-Mari elvégzett egy B1 szintű nyelvi és egy integrációs kurzust. Az utóbbi elég furcsa információkat adott. A Második Világháború borzalmainak és a népirtásoknak a felelőseit nem kezdték el keresni és megbüntetni nagyon sokáig, az 1960-as évekig. Ez azt jelenti, hogy az 1950-es és 1960-as években nevelkedettekben nem rögzült, hogy a nemzeti szocilista rendszer gonosz és torz volt. Emiatt sokak mentalitása megmaradt olyannak, amilyen. És ezt persze továbbadták az utódainak is.  Ráadásul Darmstadt ilyen szempontból kiemelt helynek számít. Korán feltűnt, hogy bűn ronda a város nagy része. Kiderült az integrációs tanfolyamon, hogy azért, mert porrá bombázták a Második Világháborúban. A bombázás oka pedig az volt, hogy nagyon sok volt a nemzeti szocialista érzelmű német a városban. Véleményem szerint ezek az okok magyarázhatják a helyi német mentalitást.

Nagyon sok a bevándorló  az országban, főleg törökök. Az 1960-as évektől érkeznek a török vendégmunkások. Az ezredfordulóig nem volt integrációs kurzus és semmilyen erőfeszítést nem tettek az integrálásukra. Csak a munkaerejük kellett, a személyükkel nem törődtek. Emiatt kialakult egy hat milliós “török” párhuzamos társadalom. Ennek vannak élelmiszer üzleteik, bútoráruházaik és ruháik tele török termékekkel és törökül beszélő eladókkal. Ezek nem vegyülnek igazán a németekkel és azok sem velük. Német iskolákban tanulnak, tehát a szaknyelvük német. Egyfajta se török, se német nyelven beszélnek és sehová sem tartoznak. Belőlük lettek a hivatalnokok és a gyári munkások. Leváltották a németeket, persze, hogy eltűnt a német precizitás. 

A német iskolarendszer a négy elemivel kezdődik. Ennek színvonala minden városban, városrészben és a gettókban is azonos. Utána a tanár ajánlásával lehet továbbtanulni egy öt évek képzésre, itt képzik pl. A kamion sofőröket. Egy hatéves képzés után hivatalnok, vagy rendőr lehet valakiből. A legfelső 15% pedig nyolc éves gimnáziumba megy, majd továbbtanul. Bevándorlóként, ha a szülők nem beszélik az adott ország nyelvét kicsi az esély, hogy a hat éves, vagy gimnáziumi képzésbe kerüljön valaki. Emiatt a bevándorlók leszármazottai az alja munkát végzik. Ha hivatalba megyek, akkor az ügyintézőnek nincs se diplomája, se érettségije. Ez bizony látszik a többség hozzáállásán. És végül a német társadalom 85%-ának nincs a magyar szakmunkásképző színvonalát elérő végzettsége és oktatási háttere. Ez egy másik oka a tipikus német mentalitásnak. 

Epilógus

Nem kötelező Németországban élni. Ha nem tetszik, akkor el lehet menni. El is mentünk. 2020. július 5-én hazatelepült a családom. Sajnos jómagam csak 2020. november 1-én tudtam követni őket. Addig felmondtam az albérletet, a közüzemi szolgáltatásokat, összecsomagoltam mindent és hazaküldtem a cuccainkat. 2020. október 24-én haza indult az elmúlt években összegyűlt 2.8 tonna ingóságunk egy utánfutós teherautón. Nekem még maradnom kellett, 2020 október 28-án megkaptam a kilépéshez szükséges papírokat és felmondtam a biztosításokat. 2020. október 30-án egy magyar hölgy kitakarította a lakást. Másnap történt az átadás, ezúttal zökkenő nélkül. 2020. november 1-től pedig már a Wigner Fizikai Kutatóközpont Űrfizikai és Űrtechnikai Osztályát erősítem. Németország, soha sem fogunk elfelejteni, pedig nagyon szeretnénk.

Első és utolsó kerékpártúrám Németországban, avagy menekülés Darmstadtból

Úgy alakult az életem, hogy 2020. július 5-én vasárnap a családom hazaköltözött Magyarországra. Nekem maradnom kellett és fel kellett számolnom az ottani életünket: becsomagolni a bútorokat, lemondani a szolgáltatásokat, kijelentkezni az ottani szociális és egészségügyi rendszerből. Elég kemény volt négy hónapra egyedül maradni, eleinte nem volt túl sok kedvem semmihez. Azonban szépen haladtam a csomagolással, szabadidőm is volt, így felvetődött bennem egy rövidebb, egy hetes kerékpártúra gondolata. Elhatároztam, hogy a Rajna mentén Baden-Wüttenbergen át elmegyek Elzászba és Bázelből térek vissza vonattal. Némi aggodalommal indultam Neki a túrának. A kerékpárom jó állapotban volt, de én 2014-ben túráztam utoljára Finnországban, Jyvskylabe mentem és nem voltam akkor sem már csúcs formában, de 2020. nyarán 168 kg voltam. Nem is tekertem már 40-80 km-ket, csak 20-30-40 km-t edzésenként. Híztam vagy 20 kg-t, ráadásul éjszaka BIPAP készülékkel aludtam. Ja, és persze éppen a koronavírus járvány első és második hulláma között voltunk. De nagyon vágytam már egy tekerésre, így napi 80-90 km-t betervezve elpakoltam a BIPAP készüléket, a szerszámaimat, két váltás kerékpárruhát, szandált, esődzsekit és nadrágot, végül és utolsó sorban rendes ruhákat, majd nekivágtam az útnak. Nem bántam meg, szép volt. Térképet nem vettem, helyette a google kerékpáros térkép szolgálatatását használtam. Volt már egy Polar pulzusmérő mellkaspántom és szenzorom, amely képes volt eltárolni a pulzusadatokat mobil alkalmazás nélkül is. A mobilom akkuja már nem bírt ki egy napot, takarékoskodni kellett a delejjel, mert azzal navigáltam. Szinte végig kerékpárúton, a forgalomtól függetlenül tekertem, amelyet szépen kitábláztak. Megvártam, amíg Anna-Mari meglátogatott augusztusban, majd nyárutó havának végén, amikor már csak húszon valahány fok volt és szép napsütéses idő, felmálháztam Norco Indie 2 paripámat a piros Ortlieb táskákkal és elindultam dél felé. 

Első nap (2020. augusztus 27., 96 km, nettó 06 óra 10 perc tekerés)

Darmstadt-Griesheim-Gernsheim előtt Bibis felé fordulva-Bilis-Lampertheim-Mannheim-Hotel Ibis Budget a prérin.

Későn indultam. 11-kor keltem, elkészítettem egy kilenc tojásos baconos tojásrántottát wok zöldségekkel és paprikával. Előtte megettem az előző héten Anna-Mari által főzött cukorborsó leves maradékát. Végül 14:21-kor indultam el. A liftnél találkoztam a kerékpáros szomszéddal, majd leesett a kormány végi tükröm. Ki kellett pakolnom a szereléshez a ház előtt, így mindjárt látták a szomszédok, hogy messzire megyek. Szerelés után elindultam végre valahára. Nagy ívben elkerültem az ESOC-ot Darmstadtban. Nagyon fújt a szél egész nap. Griesheimen át Pfunkstadtba mentem. Kávéztam egyet annál a benzinkútnál, ahol edzés közben rendszeresen megálltam, amíg Griesheimben éltem, majd Gernsheim felé vettem az irányt. Allmendfeldnél elfordultam Bilis felé.  Ott kijutottam a Rajnához és nem hittem a szememnek: egy atomerőmű mellett haladt el a kerékpárút. Gross-Rohrheim előtt megtaláltam az E15-os bringautat. Így a Rajna és mellékágai mellett húzódó töltés külső oldalán tekertem vagy 30 km-t Lampertheimig. Ott megpihentem és Mannheimig tekertem. A városba beérve írtam Anna-Marinak és anyukámnak, hogy megérkeztem, megyek a szállásra. Utána még két és fél órába telt, amíg megtaláltam a 11km-re lévő Ibis Budget Hotelt. Közben anyukám pár percenként hívott, hogy megérkeztem-e a hotelba. Persze mindig a lehető legrosszabbkor csörgött telefonom. Nagyon utálok sötétben tekerni, nehéz tájékozódni. Ilyenkor minden meglehetősen ellenségessé válik a sötétben. Sokáig nem volt baj, mert egy kisebb folyó partján, kivilágított kerékpárúton tekertem. De aztán navigálni kellett és furcsa helyekre vitt a GPS és az irányjelző táblák. De csak megtaláltam a hotelt, amely már teljesen elcsöndesedett. A kerékpáromat egy villanyoszlophoz zártam. Bíztam benne, hogy még reggel is meglesz. 

Atomerőmű Bilisnél, a Rajna partján.

Nagyon furcsa volt, hogy a táblák alapján tájékozódtam és a mobilt repülőüzemmódba kapcsoltam. Minden korábbi túrámtól eltért, hogy nem vittem magammal nyomtatott térképet, mert nem is vettem. Így a táblák alapján tájékozódtam, azonban egy nap kivételével Franciaországban végig kerékpárúton tekertem, amelyet nagyon jól kitábláztak, így nem tévedtem el és térképre sem volt szükségem. Használtam a pulzusmérő mellkaspántot is, de mivel a mobil energiafelhasználásával spórolnom kellett, az adatokat a szenzor saját memóriájába mentettem el, amit a nap végén olvastam ki. Az út kilenc óráig tartott valójában, ebből 6 óra 10 percet tekertem. Rádöbbentem, hogy öregszem: olvasószemüveg nélkül nehéz térképét olvasnom, főleg éjszaka. 

Második nap (2020. augusztus 27., 89 km, 05 óra 50 perc tekerés)

Mannheim-Heidelberg-Wiesental-Bruchsal-Karlsruhe

Másnap reggel üres hotelben ébredtem és igen visszafogott reggeliben volt részem. Konkrétan nem kaptam semmit a járvány miatt. Világosban kiderült, hogy egy nagy ipartelep közepén található a hotel. Megtaláltam a folyó menti utat, ahol előzős este tekertem. Forgalmas villamos vonal kötötte össze Mannheimet és Heildelberget. Követve a síneket eltekertem Heildebergbe és jól eltévedtem. Reggel még be akartam menni megnézni a várat, de aztán rájöttem, hogy jobban járok, ha sietek. Találtam egy pékséget, bereggeliztem, de inkább beebédeltem. Utána valahogy kitaláltam a város szélére, ahol leültem egy padra és pihentem. Később sokszor kellett megállnom és navigálnom a mobilommal, mert kevés jelzést raktak ki, és olyan helyeket jeleztek, amelyeket nem ismertem. Egyszer jól bevitt az erdőbe a GPS, földutakra. Tipikus német házak között tekertem a falvakban. A templomtornyok négy sarkán egy-egy kisebb torony volt, mint Felvidéken, vagy Tallinnban. Szép, gondozott városokon tekertem át, egyszer kikerültem egy mocsárvidékre, egyszer pedig egy erdőbe. Egy idő után pedig feltűnt Karlsruhe neve a útjelző táblákon, egyre kisebb számokkal mellette. A városban fejlett villamosközlekedést találtam, majd egy idő után az újabb Ibis Budget hotelemet. Ott is az udvaron, egy villanyoszlophoz zártam, a kerékpárt. Fürdés után elmentem vacsorázni. Tudtam angolul rendelni és elég kedvesek voltak a felszolgálók. A sör sem volt rossz. Azonban az Ibis Budget hotelben a K-Európai jómunkás emberek laktak, akik nem hordták a maszkot és szerintem a szobában bagóztak. Azaz adták a szokásos színvonalat, ami miatt Svájcban és más helyeken dohály füstös szobát kaptam, a meglévő előítéletek/tapasztalat alapján. Így megy ez. 

Tipikus német ház egy kisvárosban. Ritkán látni ilyet, a második világháborúban földig romboltak mindent Németországban. 

A tekerés során a prosztatakímélő vájatos nyergem jól bevált, de a cipőm nyomja a kisujjamat. Sajnos évekig nem tekertem olyan sokat, hogy ez kiderüljön. A túra közepén már vízhólyagos volt mind a kettő kisujjam, majd szépen vérhólyagosak lettek. Pedig az egy Scott cipő volt. Sajnos sokkal lassabb voltam, mint hat évvel korábban Jyvaskyla felé tekerve. Nem csoda, hiszen vagy 20 kg-mal nehezebb voltam. Emiatt nem mindig volt időm és energiám várost nézni. Sokszor vacsora nélkül, fürdés után magamra csatoltam a BIPAP készüléket és álomba zuhantam. Napi 40 km-nél nem lett volna szabad többet mennem, de volt, hogy napi 100 km-t is kénytelen voltam tekerni. 

Harmadik nap (2020. augusztus 28., 102 km 06 óra 40 perc tekerés)

Karlsruhe-Rastatt-Kehl-Strasbourg

Karlsruhe egy szép, nagy egyetemi város. Ezen a napon tudtam, hogy hosszú út vár rám Strasbourgig, ezért lemondtam a város megtekintéséről. Most sem kaptam normális reggelit, ezért az Aldiban kezdtem a napot és bevásároltam szendvicsből. Előtte még a szobában megvettem a novemberi repülőjegyet a Magyarországra költözéshez. Reggeli után nagyon nehezen találtam meg a kivezető utat Karlsruhe-ból. Csatornákon keltem át, arborétumok között tekertem, magas fák szegélyezték a kerékpár utakat, majd egyszer csak elkezdett esni az eső, ezért várnom kellett pár órát egy fa alatt, egy padon. Élveztem a csendet és a nyugalmat, hogy semmit sem kellett csinálnom, semmire sem kellett gondolnom. Ezután felejthető városokon tekertem keresztül, a hegyek körben egyre magasabbak lettek a völgy peremén, majd egyszer csak kiértem a Rajna folyó partjára. Nagy öröm volt viszontlátni a Rajnát. A folyót felduzzasztották és nagyon sok hajó járt rajta, de még több hattyút láttam úszni rajta. Innentől végig a folyó partján tekertem, ami kavicsos volt. Erős volt a szembe szél, ezért időnként leereszkedtem a töltés mögé, a szélvédett, aszfalt útra. Kicsit el is tévedtem, kavicsbányák között kóricáltam. Egyszer a kerékpár is eldőlt, rá a BIPAP készülékre, de nem lett baja. Egyik pihenőmnél, amikor kibújtam a kerékpáros cipőmből és a véresre tört lábaimat masszíroztam, visszakapcsoltam a mobilnetet és kiderült, hogy a magyar kormány lezárta a határokat. Megint karanténba kellett vonulnia annak, aki belép Magyarországra. Így ugrott Paliék esküvője és a hazalátogatásom. A lányaim pedig nagyon vártak. Az esküvőt később nem tudták megtartani, mert az ifjú pár koronavírusos lett. Így megy ez. 

Karlsruhe. Nem sokat láttam belőle sajnos.

Sajnos rám sötétedett, így világítással előbb az aszfalt úton, majd a töltésen tekertem. Nagyon nem szeretek sötétben tekerni, nem tudtam, hogy hol vagyok, mennyi idő van még hátra. Láttam hidakat, de nem tudtam felmenni rájuk. Kikötőkben tekertem, végül Kehlbe értem, amely a német oldalon Strasbourggal szemben található. Az Európa hídon átkelve észrevettem, hogy teljesen lemerült a mobilom. Tudtam, hogy az Accor hotelF1 közel van a hídhoz, a villamos sínek mentén. Próbáltam beszélni a franciákkal is, végül magamtól találtam meg a hotelt. A paripámat a hotel udvarának a korlátjához láncoltam, majd elfoglaltam a szállásomat és fürdés után azonnal elaludtam a BIPAP készülékkel az arcomon.

Negyedik nap (2020. augusztus 29., 17km 01 óra 40 perc tekerés)

Strasbourgban, háttérben az Európa Parlamenttel.

Pihenőnapot tartottam Strasbourgban. Rám fért, mert fájt a térdem, a vállam és a tenyerem. Ennyit régen nem tekertem, ilyen kevés edzéssel nem esett jól. Kerékpárral bejártam a város nevezetességeit, közben finom sajtokat és igazi francia péksüteményeket lakmároztam. Mellékesen kerestem egy kerékpárüzletet és vettem láncolajat, mert nem pakoltam el a sajátomat, de tudtam, hogy másnap esni fog és szükségem lesz rá. Korábban, 2009. júliusában már jártam Strasbourgban, mégpedig Anna-Marival. Éppen hazaköltözött Orleans-ból, kocsival vittek minket Bajára és Pécsre. Strasbourgban álltunk meg aludni barátoknál egy éjszakára. 

Ötödik nap (2020. augusztus 30., 0 km, 0 min tekerés)

Ez pedig az Európai Bíróság épülete Strasbourgban.

Reggel esett az eső és egész napra esőt jósoltak a meteorológusok a korábbi előjelzésekkel szemben. Ezért kifizettem még egy napra a szobát a csodás hotelF1-ben és maradtam még egy éjszakát. Besétáltam a belvárosba, közben hol esett, hol szakadt az eső. Időnként leültem valamilyen védett helyen, vagy csak álldogáltam és néztem ki a fejemből. Élveztem a nyugalmat és a szabadságot. Egy útba eső boltban vettem egy kávét. Vasárnap lévén Franciaországban (is) szinte minden üzlet zárva volt, ráadásul az éttermek Franciaországban csak ebéd- és vacsoraidőben tartanak nyitva Franciaországban. Egy idő után nagyon kerestem mellékhelyiséget, de nem találtam. Végül az egy nappal korábban talált üzletközpont KFC-jében ebédeltem. Meg vacsorára is maradt a hatalmas adagból. Ebéd után még egy ideig megpróbáltam befelé haladni városba, de aztán megittam egy kávét és visszasétáltam a hotelbe. Az estét a Sauna Szenátus nevű finnországi magya csapat egyik podcastjának hallgatásával és skyle-olással töltöttem.

Hatodik nap (2020. augusztusa 31., 86 km 05 óra 15 perc tekerés)

Strasbourg-Colmar

Másnap reggelre elállt az eső. Délutánra esőt jósoltak, ezért 7-re húztam fel az órámat, hogy minél nagyobb távolságot megtegyek addig. Már nagyon indultam volna, mert nagyon kényelmetlen volt a cellám, főleg a mosdókagyló volt kicsi. Elmentem reggelit és ebedet venni egy közeli boltban, majd elindultam a belvárosi mecset felé. Egy mikrogramm olaj sem maradt a paripám láncán, ezért indulás előtt jó alaposan beolajoztam a láncot. A mecsetbe persze nem imádkozni indultam (bár ezzel a szakállal simán beengedtek volna), hanem a Rajna csatornát kerestem. Miután megtaláltam más dolgom nem volt, csak 50 km-t tekerni mellette. Később kiderült, hogy majdnem Colmarig visz egy leágazása. Hangulatos volt az út, de nem túl változatos, de persze egy elterelésnél így is sikerült eltévednem. Az egyenes kanális partján anno, az építésnél tölgyfákat (?) ültettek. Azok hatalmasra nőttek 150 év alatt és szépen sorban álltak a partokon. Az egész úgy nézett ki a napfényben, mint egy gótikus katedrális. A csatornán pici uszályok hajóztak mikro zsilipeken átkelve. A csatorna vize néhol zöld volt, néhol kék, néhol áttetsző. Érezhetően folyt benne a víz. Bizonyos részein kiszélesedett és komplett kikötőt láttam. Egy idő után azonban sekély lett a meder, de homokos volt az alja és fák dőltek bele. Ott biztosan nem hajózott senki. Láttam mar ilyen csatonát a Loire menten, amikor Gientől túráztam Orleans-ig. Ez azonban hangulatosabb volt a sok vastag fával, amelyeket kúszónövények nőttek be. Majdnem a célnál, azaz Colmarnál találkoztam egy angolul jól beszélő idősebb úriemberrel, aki eBike-kal nyomta a túrát. Ő is Colmarba tartott. Jómagam ilyen sohasem tennék. Az eBike-ot nehezebb javítani, ha elromlik és dög nehéz, ha lemerül az akksija.  Végük este, sötétedésre és nagyon kimerülten értem be a hotelba. Bezárták a kerékpáromat a pincébe és elfoglaltam a szobámat. Fürdés után vacsora nélkül aludtam el a fáradtságtól.

Hetedik nap (2020. szeptember 01., 55 km 03 óra 35 perc tekerés)

Colmar-Mulhouse

A napot rövid, kerékpáros városnézéssel kezdtem. Colmar gyönyörű. Korábban jártam már itt Anna-Marival 2009. júliusában, amikor hazaköltözött Orleans-ból Pécsre. Akkor több kis falut is megnéztünk a borvidéken, mert kocsival voltunk. A város olyan, mintha nem is Franciaországban járnánk. Németes házak, folyók, csatornák mindenfelé. Igyekeztem távolságot tartani, de nagy volt a tömeg az utcákon. Egy idő után elmentem egy pékségbe feltankolni és elindultam Mulhouse felé. 

Colmar egy csoda.

Ez a szakasz a túrámnak sokkal unalmasabb volt, mint az egy nappal korábbi, de legalább rövid volt. A D201-as, majd később a D20-as úton kellett tekernem. Csak a városokban voltak kerékpárutak. Azokon kívül kerékpársávokat jelöltek ki, vagy még azokat sem. Így a túrám során először rendes autóúton tekertem, jobbára az A35-os autópálya szervíz útjain. Gyorsan megtaláltam a hotelt Mulhouse-ban és a közelében egy kínai svédasztalos büfét. Nagyon sok vasútvonalat kereszteztem és egy hatalmas hídrendszeren keltem át a városban,a míg a hotelhez tartottam. Érdekes, hogy gyakoribbak Franciaországban, mint Németországban a svédasztalos éttermek és olcsóbbak is. Ez az F1 hotel meg igénytelenebb volt, mint a strasbourgi, de legalább volt szemetes a szobámban. Vacsora után megpróbáltam besétálni a belvárosba, de túl messze volt. Utánanéztem, hogy mit éri meg megnézni.

Nyolcadik nap (2020. szeptember 2., 57 km 03 óra 55 perc tekerés)

M

Mulhouse-Bazel

Ez a szakasz rövid, de nagy szép utam volt. Reggel korán ébredtem és bereggeliztem a hotelban. Kaját nem kellett vennem, de lemostam a sarat a kerékpárról az utca másik oldalán egy kézi autómosóban. Utána kinavigáltam a városból. Utam meglepetésre egy csatorna (Grand Cannal de Alsase) mellett vezetett. Ez a csatorna nagyon széles volt. Később kiderült, hogy azért építették, mert a Rajna itt annyira sebesen folyik, hogy hajózhatatlan. A csatorna mellé még egy atomerőművet is telepítettek. Hasznos ez az atomerőmű fétis Franciaországban (a bejegyzést 2022. szeptember 8-án írom, az Orosz-Ukrán háború már fél éve folyik és az energiaárak az egekben járnak). Nagyon szép volt a táj és nyugodt. Később egy másik, sokkal keskenyebb csatornára váltottam (Cannal de Huningue). Ez a csatorna is egyenes volt és elég sokan tekertek a partján. Délután 3-ra a hotelemhez értem. Ott rájöttem, hogy az meg nem Bázel és még csak nem is nem Svájc. Így új hotelszobát foglaltam a vasútállomásnál. Visszatértem a csatornához, megnéztem a torkolatát a sebesen folyó Rajnába, majd átléptem svájci-francia határt. Le is fényképeztem a táblát a Rajna parton. Utána megtaláltam a hotelt. Zárva volt az Ibis Budget Hotel és egy jobb hotelbe irányított át a közelben. Ott levittem a kerékpárt a garázsba. Fürdés után elrohantam a vasútállomásra jegyet venni. Szerencsére még volt hely a Frankfurtba tartó ICE-n másnap este a kerékpáromnak. Ezután megvacsoráztam és jártam egyet a városban. Felhívtam skype-on keresztül Anna-Marit és hívás közben rájöttem, hogy Bazel nem az EU-ban van, így a google mapsszal való navigálásért drágán meg fogok fizetni. (Végül csak pár euró volt.) Nagyobb baj, hogy egészségügyi biztosításom sem volt. Ha történt volna velem valami, akkor át kellett volna kúsznom a Rajna másik partjára, Németországba, akár a beleimet is magam után húzva, mert a svájci egészségügyi ellátás ára teljesen csődbe vitt volna. 

Kilencedik nap (2020. szeptember 03., 16 km 01 óra 40 perc tekerés)

Ugyanaz a templom éjjel és  nappal.

Délig a hotelban maradtam, pihentem. Bereggeliztem, majd elindultam a belvárosba. Bázel szép, rendezett település. Látszik, hogy van pénz mindenre. Nagyon szeretik a kerékpársávokat, de akár külön kerékpáros utcákat és aluljárókat is építenek, ha kell. A parkok rendezettek és nincs csikk halom a padok körül, mint Németországban. Kevesebben is dohányoznak Svájcban. Megnéztem pár templomot, a Rajna partot és áttekertem egy hídon. Sikeresen megtaláltam a piros lámpás negyedet. Nem volt nagy élvezet tekerni a meredek utcákon. Nehéz csomagokkal megállni, wc-re menni, vagy ebédelni. Városon kívül nem rossz egyedül túrázni, de sokkal hatékonyabb, ha nem kell minden kerékpár javító szerszámot egyedül cipelni. Ha többen lennénk, akkor ha meg kell állni, az egyik vigyázna a kerékpárokra, amíg a másik bemegy a templomba, vagy máshová.

A Rajna Bázelnél. Már tudom, hogy miért olyan kemény a víz Darmstadban és Hessenben. A Rajna gleccserekből ered, valójában ásványvíz, nem esővíz.

Jó ötletnek tűnt eljönni idáig és világot látni. Kerékpározás közben a fertőzés veszélye minimális. Csakhogy nem számoltam azzal, hogy az olcsó szállodákban a sok marha nem tartja be a biztonsági előírásokat. A vendéglőben sem tartják be, de az utcán sem. És az utolsó nap estélyén maszkban vonattal utaztam vissza Frankfurtba és onnan Darmstadtba. Szerencsére nem lettem beteg (de azóta Magyarországon már kétszer is megfertőződtem, másodszorra a tripla oltás ellenére). 2022. őszéig nem jutottam el egy újabb kerékpártúrára, bár tekertem 100 km feletti szakaszokat.