Sopronba hazavittem a kerékpáromat, majd onnan kihoztam Amerikába. Nagyon naiv voltam.
Itt nem létezik a mellékutaknak az a rendszere, amelyen remekül
körbejártam a Kárpát-medencét. Akármerre indul az ember
autópályába botlik. Az amerikai autósok nincsenek felkészülve a
kerékpárosokra. Nincsenek kerékpárutak sem. Ellenben az autóutak
egy-egy sávját lehet használni és kerékpársávokat alakítanak
ki a kerékpárosok biztonsága érdekében. Sok helyen alakítanak
ki kerékpártárolót, ahová oda lehet zárni a paripát. A metrón
lehet kerékpárral utazni és egy lehajtható keretben két kerékpár
elhelyezhető a buszokon is. Nagyon nehezen, de találtam alacsony
forgalmú utakat, ahol főleg munka után tudok edzeni. De ezek
rövidek. A nemzeti parkokat elzárják a közönségtől, így alig
harminc kilométert tudok alacsony forgalmú úton tekerni. Tipikusan
autóval járnak a sporttársak edzeni és javítani úgy viszik a
cangákat. Ez nem Boulder és nem San Francisco. Találtam műhelyt,
ahol kicserélik a ledörzsölt villámat, de annyira messze van,
hogy nem tudom kerékpár nélkül hogy jutok majd onnan haza. De
legalább kedvesek: sörrel és salátával kínáltak, amikor
kicseréltettem a hajtóművem középső fogaskeréksorát. Ők
lettek az első nem a Goddardhoz köthető barátaim. Ez egy picit
eltér a finn mentalitástól. Ezt is meg lehet szokni. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése