Kalandozások Kínában, avagy az AGU Chapman Konferencia Chengduban

2016-ban rész vettem a GEM Summer Workshopon Santa Feben az amerikai látogatásom alatt. Ott egy Alaszkában dolgozó kollégám közölte, hogy meg fog hívni a 2016. őszén Kínában rendezendő konferenciájukra, amely az „AGUChapman Conference on Dayside Magnetosphere Interactions” névre hallgatott. Ennek nagyon megörültem, mert egy meghívott előadás nagy megtiszteltetésnek számít (a világ boldogabbik felén). Francia nyelvterületen például (majdnem) egyenértékűnek számít a referált cikkel. A dolgok úgy alakultak, hogy csak 2017. júliusában tudták megrendezni a konferenciát. Sajnos sem 2016-ban, sem 2017 semmiféle utazási pénz nem állt a rendelkezésemre. Nyugaton (és a volt KFKI Részecske- és Magfizika Kutatóintézetében is) ki kell fizetni (akár intézeti pénzből, ha nincs rá pályázati pénz) az utazást és konferencia részvételt. Erről azonban jelenlegi munkahelyemen még nem hallottak. Sőt nem értették, hogyha meghívnak, akkor miért nem vállalják a költségeket, vagy egy részét. Végül 2016-ban megpályáztam az ún. főigazgatói alapot az útiköltségekre. Sajnos a konferenciát elhalasztották és az elnyert pénzt 2016-ban fel kellett használni. Végül a repülőjegyet sikerült megvenni belőle amsterdami (és nem kínai) átszállással. És az utazási biztosítást is megkötöttem belőle. Sajnos a szállásra és a vízum kiváltásának költségére újra kellett pályázni, de elnyertem szűken szükséges összeget. Az esemény szervezői (helyett az Amerikai Geofizikai Unió) megítélt nekem $1500 utólagos költségtérítést. Amerikai vendéglátóm kifizette a regisztrációs költséget a NASA engedélyével. Így alhattam a konferencia hotelban egy olcsóbb, de távolabbi helyett és méltóképpen fel tudtam készülni a meghívott előadásomra. Azonban négy pályázatot kellett beadnom, hogy egy konferenciára el tudjak menni. Nem ez a kutató munkaidejének optimális felhasználása.

Kilátás a hotelszobám ablakából.

Voltam már Kínában és Pekingben szálltam át. A nemzetközi reptéren sem beszéltek rendesen angolul, ezért egy olyan útvonalat választottam, ahol nem kellett Kínában átszállni. A KLM-mel repültem Amsterdami átszállással Chengduba. Kicsit drága volt a jegy, de megérte. Voltak üres helyek a gépen, mellettem végül két pici kínai kislány ült, elfértünk. És minkét irányban a sor szélén ülhettem, ami nagyon megkönnyítette az út átvészelését. Bécs helyett Budapestről indultam, mert felújították az intézetet és nem tudtam, hogy lesz-e hová érkeznem, lesz-e hol laknom. Ezért a Ferihegyre érkeztem haza Amerikából 2017. július 3-án és onnan is indultam Kínába július 7-én három nappal később. Az időt a családommal töltöttem Pécsett. A pici megismert, mert skype-oltunk, a nagyot vittem oviba és játszótérre, biciklizni és fagyizni. Aztán átmentem meglátogatni anyukámat Baján és onnan mentem Ferihegyre, vonattal, hogy spóroljak a költségkeretemmel. Úgy éreztem, hogy szinte már hazajárok a repterekre.

Tipikus Chengdu-i utcakép.

Az utam zökkenőmentesen telt (nem robbantották fel a gépet), ellenben a városba való bejutás kalandos volt. Nem váltottam valutát és nem néztem meg a tömegközlekedést. Nem véletlenül: metró kapcsolat nem volt, így nem mertem buszozni. Otthon rosszul váltották a yüant, így kerestem egy igazi bank automatát. A ferihegyi lehúzós tapasztalatok sokat segítettek, hogy kiválasszam a megfelelőt. Amint pénzhez jutottam megkerestem a hivatalos taxi drosztot. Közben vagy ötven ajánlatot kaptam hiénáktól. A droszton beültettek egy taxiba és megmutattam a sofőrnek a szálloda nevét kinyomtatva kínaiul (Cynn Xanadu Hotel). Megérkeztem, becsekkoltam, lezuhanyoztam és beestem az ágyba. A hotel nagyon jól felszerelt volt. Volt légkondi, medence, szökőkút, svéd asztalos büfé és bordélyház („night klub”). Valahogy éreztem, hogy egyedül a légkondit és a büfét fogom igénybe venni. Borzasztó meleg volt kint. Száraz meleg, de a levegő nem volt jó. A Nap magasan állt és mindháromszor, amikor kitettem a lábam az ajtón rosszul lettem. A hotel méregdrága volt és az USA-ban össze spórolt forintjaimból fizettem (a haza fizetésem érintetlen maradt, amíg kint éltem), a büfé ehhez képest olcsó volt. Nagy szükségem volt rá. Mert mit tudtam volna venni az utcán? És ugyan próbáltak európai menüt összeállítani, kemény, durva fűszeres (és nagyon finom) ázsiai ételeket kínáltak főleg. A szobán automata WC-je zenélt, kimosta a hátsómat és meg is szárította, de nem akartam fél életemet rajta tölteni.   

A konferencia terme és néhány részvevő.

A következő napot a szobámban töltöttem, mert nem volt kész az előadásom. A GEM Summer Workshopra majdnem kész volt, de akartam még hozzáadni valamit és ellenőrizni. Emiatt nem tudtam körülnézni. Nem is lehetett: még nem akklimatizálódtam. Amikor kimentem sétálni az hat sávos út másik oldaláig jutottam. Utána visszaszédelegtem a szobámba. A továbbiakban nem is hagytam el az épületet, ha nem volt muszáj. A konferencia nagyon jó volt, igyekeztem minden előadáson ott lenni. Összegyűjtötték az összes nappali magnetoszférát tanulmányozó specialistát, aki hajlandó volt eljönni. Láttam egymás után két előadást, amely az én kedvenc témámmal, a tranziens jelenségekkel foglalkozott, de legújabb Magnetométer Multiscale misszió nagy felbontású méréseit használta. Ez lett volna az addigra már elkaszált egyik 2017-es magyar pályázatom kutatási témája lett volna. A korábban csak alig kivehető lökéshullámok a jelenség körül nemcsak, hogy részleteiben tanulmányozhatóak voltak, hanem pont olyan átmenetek mutattak, mint a mágneses burok a lökéshullámnál és a magnetopauzánál. Majdnem elsírtam magam. Egyrészt szép volt az eredmény, másrészt sem időm, sem pénzem nem volt arra, hogy ezeket magam is megnézzem. Sok magnetopauzás kolléga is ott volt. Szó esett rekonnekcióról, fluxus csövekről, Kelvin-Helmholz instabilitásról, turbulenciáról és a magnetopauza szerkezetéről. A saját előadásomat jól fogadták. Sok MHD szakértő is jelen volt, kaptam tőlük kérdéseket. Reklámoztam a 1-year szimulációt, pl. a SMILE misszióhoz. Sajnos meg lett volna mit javítani az eredményeken, de erre majd csak ősztől lesz idom. Az alapja, a hosszú szimuláció annyira extrém, hogy mindent széppé és jóvá tesz, bármit kezdek vele. Sikerült végre megismernem a kínai globális párhuzamos űridőjárás előrejelző központ vezetőjét, és a SMILE misszió kínai felének vezetője. Találkoztam egy ELTE-s kolléga (a PLASMON projekt vezetője) partnereivel, akikkel igen megkedveltette a házi pálinkát. Ebédeltem azzal az amerikai professzorral, aki maga a Sátán a volt főnökasszonyom szemében. Bízom benne, hogy a találkozásunk után már nem tart totál idiótának, mert az ellenlábasának dolgoztam. Megismertem új embereket Amerikából, Kínából és Uppsalából, akiknek bíráltam a cikkeit korábban. Tartottunk egy informális ISSI csoport megbeszélést. Külön beszéltem egy Particle-in-Cell teljes részecske szakértővel, akivel bilaterális pályázatot adtunk be korábban.

A veszélyes ragadózó vörös panda.

2017. július 12-én. szerdán meglátogattuk a pandákat a közeli panda rezervátumban (voltaképpen erről híres a város és a fűszeres ételeiről). Vetten egy-egy figurát Bogyónak és Babóczának. Pénteken kimerészkedtem az utcára és megnéztem két történelmi emlékhelyet a metróvonalak közelében. Meg az üzletekbe is bementem vizet venni. Másodszorra nem volt annyira sokkoló Kína, de gyakran eltévedtem az elnagyolt térképek miatt. A térképemen ugyanis csak a hat sávos, vagy szélesebb utakat tüntették fel. Amíg erre rá nem jöttem elég nehezen navigáltam. Az elektromos (hangtalan) robogók kalandjátékká tették a sétálást a járdán. Az ország továbbra is nagyon durva keveréke a 70-es éveknek és a csúcs technikának. A helyiek nem bámultak meg annyira, mint Weihaiban 2013-ban, de kevés volt a külföldi. A metró hipermodern volt és átvilágítottak mielőtt lemehettem volna az állomásra. A metróvonalak egészen az elővárosokig futottak és a városban keresztezték egymást. Segítségükkel könnyen eljutottam egy buddhista kolostorhoz, ahol a szerzetesek éppen imádkoztak, illetve egy történelmi városrészhez.

Buddhista kolostor a kommunista Kínában.

Nagyon sikeres lett ez a konferencia és még nincs vége. Lesz Journal of Geophysical Research különszám és a Geophysical Monograph Series is kiad egy könyvet. Mindkettő határideje november 30. Az elsőbe a cikkemet küldöm, amit előadtam megy, a másodikba összefoglaló a 1-year runról, amibe belerakok pár korábban kimaradt eredményt és más, hasonló munkákról is beszámolok. 2017. július 15-én szombaton reggel kijelentkeztem a hotelből, hívattam egy taxit, majd Amsterdamon át Budapestre repültem. Nagy élmény volt a Kína Nagy Tűzfal mögül kilépni. Még nagyobb volt hazabuszozni és a családom körében ébredni. Utána ki kellett, hogy vegyek egy hetet, hogy kipihenjem magam. Két hét pokli szenvedés után (+38 C-ben kellett dolgoznom, légkondi nuku) augusztus 8-án hazarepültünk Helsinkibe a családommal. Ott maradtam velük szeptember közeléig. Akkor három hétre Magyarországra jöttem és Sopron-Baja között ingáztam. Végül 2017. szeptember 30-án szombaton kirepültem Berlinen át Potsdamba. Most (2017. október 26-án) itt vagyok vendégkutató a GFZ Helmholtz Centre-ben Potsdamban és elsajátítom a földi sugárzási övek fizikájának rejtelmeit. Innen rendszeresen tudom látogatni repülővel a családomat Helsinkiben. Erről azonban majd külön írok bejegyzéseket.