Első tavaszi utunk Tallinnban vezetett április elsején. Nos, a tavasz egy kicsit túlzás, a tengeröblök még be vannak fagyva és jégtáblákra számítottam a tengeren. Elég korai, 07:30-kor induló hajóra vettem jegyet. Legalább nem voltak sokan a reggelinél és a hajón sem. Sajnos vasárnap lévén taxit kellett hívnunk, mert nem ment busz a kikötőbe. Aztán úgy alakult, hogy az ingyen busz helyett (a finn taxi árának feléért) taxit kellett fognunk a plázába. Mert ezúttal vásárolni mentünk. A tenger jégmentes volt, a reggeli kiadós és finom. Ha úgy tudnának vezetni a helsinki buszsofőrök, mint a hajó kormányosai, ritkábban lenne halálfélelmem. Két órás út után, amit 50 km/h-vel tesznek meg, fék nélkül centiméteres pontossággal állnak be a kikötő terminálba.
A tenger jégmentes, a napfelkelte gyönyörű volt.
Sajnos kiderült, hogy nem érdemes átmenni vásárolni. Ha ott vagyunk, akkor be lehet menni a bioboltba tusfürdőért és egyéb biocuccokért, a Prismába csokiért és kávéért, de a ruházati cikkek ugyanannyiba kerülnek, mint Helsinkiben. Ez nem túl jó a bennszülötteknek, akiknek a bére a finn bér fele (durva becslés). Piát meg lehet venni a kikötőben, ha nincs leárazás a hajón. Nincs jó sör, az Olvi és az A. Le Coq éppen elmegy. A múltkor a Karhu hatodannyiba került, mint itt a Lidlben, de most alig fele annyira jött ki a jobb sörökre.
A zsákmány: Anna-Mari új kalapja.
Visszafelé elértük az ingyen buszt, és volt időnk még sétálni egy kicsit a belvárosban a hajó indulása előtt. Beültünk egy kávézóba, ahol sikeresen elaludtam a fotelban a kirakatban, majd a kikötő felé haladva Anna-Mari észrevette egy boltban azt a sárga sapkát, amit legutóbbi utunkon, augusztusban is felpróbált. Kicsit drágán adták, €23-ért, de Chandra kollégám már felvilágosított, hogy lehet alkudni. Na szóval:
Én: Szép ez a kalap, de nem adnék érte többet €10-nál. (Anna-Mari az ajtó felé indul égő arccal.)
Eladó: (Vigyorogva, erős orosz akcentussal) Nem lehet, €23.
Én: Túl sok, €15.
Ea: 20.
Én: 16?
Ea: 17.
Én: Ok.
Anna-Mari közölte, hogy hát most nincs is szüksége erre a sapkára, mert elállt a szél. Mondtam neki, hogy majd lesz, ha kiérünk a partra. Inkább lottóznék: amint kiértünk, leszakadt az ég, amely addig derült volt és elkezdett esni a hó, amit pont a szemünkbe fújt a szél.
Zsákmány2: a söröm az eljövendő mökkizésekre.
Ezek után vettem két karton sört és felszálltunk az M/S Superstarra. Nekem tetszett a hajó, Anna-Marinak kevésbé. Más a felépítése, mint az M/S Starnak, amivel eddig mentünk, és tele volt földön fetrengő részeg emberekkel. A vacsora csodás volt, harcsát ettem rákkal, krumplival, hagymakarikákkal és sok-sok salátával és sütivel, meg fagyival és sörrel. Anna-Mari vett cukormentes csokit a hajó boltjában, addig én bepakoltam mindent a hátizsákba. Leszállásnál elhangzott a következő párbeszéd:
Én: Talán jobban jártunk volna a gurulós bőröndöddel.
AM: Nem gondoltam volna, hogy ennyi mindent veszünk.
Én: Én igen, Veled élek lassan három éve.
Ezután kénytelenek voltunk taxit fogni, mivel bokáig süllyedtem az acélpadlóba. Otthon kiderült, hogy kilyukadt az egyik sörös doboz, béke poraira. Legközelebb átruccanunk Rigába májusban, bár még nem adtam fel, hogy Stockholmba menjünk vissza Viking Line-nal. M/S Mariella, várj, megyek!
