Visszatérés Narpiöbe

A vártnál sokkal hamarabb visszatértem Vaasa közelébe, hivatalosan Vaasaba. Kristiinakapunki és Kaskinen között félúton mökkiztünk Anna-Marival és a Magyar Keddes magyarokkal szeptember végén, pontosabban szeptember 25-28 között. A hely neve hivatalosan Narpiö volt. A mökki egy csöndes mellékút mellett feküdt, egy öböl partján. Odafelé menet gyorsan végigjártuk a helyeket, ahol aludtam. Porvot, Merikarviat és Kristiinakaupunkit. Kristiinakaupunki után kb 5 km-re álltunk meg. Egész hétvégén voltaképpen semmit sem csináltunk – azaz szaunáztunk és ittunk -, de az nagyon jól esett. András és Betti vittek minket bérelt autóval. Ildikó és Janne sajnos nem tudott eljönni. A másik autóban Gabi, Kriszta és Zoli ült. Családias hangulatú volt az egész, annál is inkább, mert Gabi és Zoli kivételével egy légtérben aludtunk. Kriszta reggelente azt hitte, hogy ott “szuszogok” mellette. Szegények!

Balra: A mi kis faházunk. Jobbra: naplemente az öbölben.

Pénteken ragyogó napsütésben bementünk Kristiinakapunkiba. Szétnéztünk a piacon és átkeltünk a lagúnán átvezető hídon. Nyáron csak átrobogtam a városon, mert siettem Kaskinen felé. Most volt idő alaposabban megnézni. Az esti szaunázás során, Kriszta megfürdött az öbölben. Másnap szombaton felkerekedtünk és bementünk Kaskinenbe. Minden múzeum zárva volt, ilyen a mi szerencsénk. Narpiö előtt kiderült azokról a fura házakról, hogy raktárak és istállók voltak. A templomban pedig Mannerheim napiparancsa függött. A város közepén, miután a múltkori cukrászdát zárva találtuk visszafordultunk. Bevásároltunk és szaunáztunk egy jót.

A kis csapat Kaskinenben.  

 Vasárnap Andrásékkal elég korán hazaértünk az aranyló fák között. Sajnos még el kellett küldenem a jelentkezésemet az Aalto Egyetem tenure track poziciójára. Ez beárnyékolta mökkizést, mert éjjelente a pályázaton dolgoztam. Többet ilyen nem teszek. Sajnos szeptember a pályázatok hónap Finnországban, ezért ez azt jelenti, hogy szeptember végén nem megyek sehová. Utána annál inkább. Ilyen az itteni élet. Sajnos Gabi és Zoli egy évre leköltözik Portugliába. Nem tudom, hogy ki fogja a Magyar Kedd rendezvényeit szervezni és ezeket a hétvégéket összehozni. Hiányozni fognak és nem csak ezért.

Helin karonkka

Elég régen nem jelentkeztünk. Mentségünkre szolgáljon, hogy új, nagyobb lakásba költöztünk és a keresés, a költözés továbbá a berendezkedés elég sok időnket és még több energiánkat elvette. Közben történt egy s más, amiről illene beszámolni, igyekszünk bepótolni a lemaradást. Kezdjük Heli kollegaőm védésével és a karonkkával, ami egy sajátos finn hagyomány, az opponens tiszteletére adott díszvacsora.

A kis csapat: David, az opponens, Hannu az űrfizika professzora, és Heli.

Heli volt gyakorlatilag az első finn, akit megláttam még Brémában, a COSPAR konferencián. Álltam a poszteremmel szemben, ránézett, majd egy másodperccel később továbbment. Nem túl jó kezdés. :) Később, amikor előadást tartottam Helsinkiben a felvételi interjúm után 2010. szeptember 1-én, átjött az egyetemről, ahol dolgozott, és kérdéseket tett fel. Ebből látszott, hogy a bow shock-kal és a helioszférával foglalkozik. Együttműködésünk azonban a kantinban kezdődött. Tierával, a punk kollégával és részben főnökömmel ebédeltem, majd odaült hozzánk Heli, és arról beszéltek, hogy folytatni akarja a Physical Review Letters-ben megjelent tanulmányát, letöltötte az archívumból (CAA, Cluster Active Archive) az adatokat újra, de teljesen más adatok voltak fent, mint a múltkor. A project manager azt írta, hogy bocsi, de újrakalibrálták az adatokat. Nos, közöltem vele, hogy ezt bizony én csináltam egy román kollégával. A cikk arról szól, hogy a Föld lökéshullámán való áthaladás után szuperszónikus nyalábokat észlelt a Cluster űrszonda. Nagyon fontos lett volna tudni az anyag sűrűségét a nyalábokban és körülöttük, de két műszer két különböző adatot szolgáltatott. Felhívtam a figyelmét arra, hogy van egy harmadik műszer is, amelyik sűrűséget mér (amivel Orléans-ban dolgoztam), továbbá egy negyedik mást mér, de lehet belőle sűrűséget meghatározni. Végül sikerült megírnia az újabb cikket és el is fogadták közlésre az Annales Geophysicae-ba. Ezzel társszerzővé váltam és meghívott a karonkkára, ami egy csakis Finnországban létező akadémiai hagyomány.

David, Heli és Hannu teljes harci díszben.

A védését szeptember 19-én pénteken délben tartották. Hannu frakkot és cilindert, David kölcsön frakkot viselt. Heli fekete kiskosztümöt. Libasorban bevonultak Hannu, David és Heli sorrendben. A védés nem a Magyarországon megszokott szabályokat követte. Először Hannu beszélt finnül, aztán Heli köszöntött minket finnül, majd előadta angolul, hogy mit csinált. Négy jó, magas impakt faktorú cikket jelentetett meg. A disszertációja ennek az esszenciája volt, alig negyven oldal. Minimális bevezetőt tartalmazott, majd összefoglalta a saját eredményeit és belekötötte a cikkeit. Profi írta a profiknak, emiatt kevés ember lett volna képes megérteni. Ezért hívták meg David-et, aki átrepülte az óceánt és eljött ide hozzánk Washingtonból, a Goddard Space Flight Centerből. Hálából jól megszivatta Helit. Az előadása után kérdezni kezdett. Először alap dolgokat, majd váratlan kérdéseket tett fel, soha nem látott, régebbi szondák adatait felhasználva. Végül összefoglalta a vizsgát, és Hannu kihirdette az eredményt. Libasorban kivonultak ugyanabban a sorrendben, ahogy bejöttek. A folyosón gratuláltunk Helinek, aki csodálkozott, hogy ott vagyok, ugyanis már két hete beteg voltam. Valószínűleg azért nem vett észre, mert nagyon koncentrált, és abszolút nem hallotta, hogy végigköhögtem a védést, és többször ki kellett mennem a teremből.

Teljes harci díszben, mégis alulöltözötten. Sajnos frakkom az nincsen. :(

Nem volt túl sok időm a karonkkáig. A karonkkát, az opponens - ez esetben David – tiszteletére adott díszvacsorát jobbára egy elegáns vendéglőben tartják. Heli a “Juuri” különtermét foglalta le, ez egy nagyon jó vendéglő a burzsujnegyedben, a városközpontban. Erre csak az opponenst, Hannut, Ramit, a témavezetőjét, a szüleit, a barátját, továbbá az együttműködő partnereket hívta meg: Tuiját, Minnát, Tierát (taréjostul), Katerinát, Jenst, a szobatársát, Noorát és sudárságomat. A dresscode “white tie” volt, azaz a nőknek nagyestélyi, a férfiaknak frakk. Nekem nincsen frakkom, ezért külön engedélyt kaptam az öltönyre. Elég hülyén éreztem magam mégis. Azt hiszem, itt az ideje, hogy vegyek egy frakkot, csak úgy minden eshetőségre. :) Mire megérkeztem, éppen vonultak be a terembe. Mindekinek megvolt a helye, nekem Minna mellett és Noorával szemben. Katerina a szülése után volt pár hónappal, de nem látszottak rajta plusz kilók. Az esemény Heli tósztjával kezdődött, köszöntött és bemutatott minket, elmondta, hogy miért kaptuk a meghívást. Majd indultunk az előétellel: sajt, lóhús és lazac. Egy-egy falatka, fehérborral. A lóhús miatt még mindig bűntudatot érzek, de finom volt, édeskés. Után sorbet szerű édességet kaptunk, fagyasztott joghurtot, menta levéllel. Ezután jöttek a tósztok. Heli köszönetet mondott mindenkinek, David válaszolt rá. Ezután kaptuk a halat, majd salátát, más fajta fehérborral. Ezután Heli megint beszédet mondott, ebben megemlítetette Hannut, Ramit, a barátját, Tuiját, Minnát, Noorát és Jenset. Nekik ebben a sorrendben kellett válaszolniuk. Utána kaptuk a desszertet és kávét. Mindez négy órát vett igénybe. Sajnos annyira rosszul voltam, köhögtem, hogy a cseh kocsmában tartott afterpartira nem mentem el. Elbúcsúztam Helitől, még egyszer gratulálva és sok sikert kívánva neki, váltottam pár szót Daviddal és felültem a 10-es villamosra, amelynek a végállomásánál laktunk és hazadöcögtem Anna-Marihoz. A kocsmában, ahová furgonnal mentek át, vígan voltak még hajnali négyig további meghívottakkal együtt, de ez sajnos kimaradt az életemből.

A meghívás és a vacsora nagyon sokat jelentett nekem. Finnországban érzem, hogy a finnek megbecsülnek, tisztelnek és elismerek. Ez az egyik jele. Ezt Magyarországon sajnos semmilyen szinten nem kaptam meg. A saját védésem sokkal snasszabb volt. Semmiféle hagyományra nem ügyeltek. A doktori eskütételem egy bohóckodás volt, a védésem formális volt, utána nem volt vacsora, se parti. Próbáltam valamit rendezni, de család és segítő kollégák nélkül nem sok jó sült ki belőle. Másrészről 2008-ban elkezdtem szervezni a saját kutatócsoportomat. Tárgyakat hirdettem meg az ELTE-n, diplomamunka és Tudományos Diákköri témákat. Sem Orléans-ban, sem itt nem volt hasonlóra lehetőségem. Ez visszalépést jelent, de ennek nem személyes okai vannak, csak nyugaton a posztdoktori hallgatók sokkal önállótlanabbak és a PhD fokozatot sem akkora durranás megszerezni. Heli valójában nem volt a tanítványom, mégis kicsit annak éreztem. Jelenleg a világ egyik legjobb egyetemén, az Imperial College-ben posztdoktori ösztöndíjas, sokra fogja vinni. Talán majd kapok egy lábjegyzetet az életrajzában. :/