Sarki fény lesen Alaszkában

Közvetlenül 2012 karácsonya előtt elutasították egy cikkemet. Ez nem esett jól, ugyanis a szerkesztővel egy EU projektben dolgoztunk. A cikket egy napon belül újra beküldtem, ezt egy napon belül elutasította, pont Karácsony előtt. Ehelyett egy e-mailben közölhette volna, de inkább statisztikát javított, az elfogadott és beküldött cikkek arányát csökkentette. Ez szépen megalapozta volna a hangulatomat, ha nem kapok egy másik levelet Alaszka Fairbanksből: meghívtak előadni a THEMIS Scientific Work Group Sprint 2013 Meeting-re 2013 március 25-28 között. Ez nagy megtiszteltetés és nagy öröm: 2008 óta nem keltem át az Óperencián, nem jártam Amerikában és nem találkoztam Amerikai kutatókkal. Ezt megírtam a főnökasszonyomnak (akiről még nem tudtam, hogy mindennek tekinthető, csak kutatónak nem) és fura választ kaptam: erősítsem meg a meghívást a meghívóval, továbbá, hogy tisztázzam, hogy meghívást kaptam-e a konferenciára, vagy ez egy meghívott előadás-e. (Őnagysága el sem tudta képzelni, hogy sudárságomat valaki meghívja előadni, hiszen én Kelet-Európai vagyok. Nem is értette, hogy mit is kerestem a bal könyöke mellett egy finn kolléganő doktorivédés utáni díszvacsoráján. Hiszen én nem vagyok kutató, csak egy keleti. De ezt akkor még nem tudtam, hogy így gondolkodik.) A kissé meglepett válasz nem késett: ez egy meghívott előadás, nem is érti, hogyan lehet ezt másképpen érteni. Sőt, ha több előadást tartok, akkor mindkettő meghívottnak számít. Több sem kellett nekem, jelentettem a dolgot szeretett főnökasszonyomnak (akit akkor még nem így hívtam). Erre jött a meglepő reakció: hát ez THEMIS/ARTEMIS, nem Cluster és nincs köze az ECLAT projekthez. Er... Most mi van? Ez, mi ez? Két előadást terveztem: egyet a GUMICS-4 globális MHD szimulációkról, egyet pedig egy grázi kollégával közösen írt cikkünkből, amelyben megint csak GUMICS-4 kódot használtam. Ez mit akart jelenteni? Hát azt, hogy nem akar elengedni és még kevésbé fizetni az utat, pedig van rá pénze. Ehhez azért pofa kell. :( Megbeszéltem a másik főnökömmel Esával a helyzetet és Ő vállalta, hogy kifizeti az utat a saját projektjéből, ha cserébe dolgozok neki két hetet. (Ebből lett a 2014-ben, munkanélküliként írt Kallio and Facskó cikk a Planetary and Space Scienceben. A szavamat ugyanis mindig megtartom, csak éppen nem kaptam két hetet másik főnöktől a szerződésem lejárta előtt, hogy el tudja végezni a vállalt munkát.) Megvettem a jegyeket London-Seattle-Fairbanks útvonalra és lefoglaltam a hotelt Fairbanks-ban. Időt persze nem kaptam az előadások kidolgozására, de pont ezért kértem két akkumulátort a Dell Latitude laptopomhoz: 30 órás repülőút alatt (valójában csak 16 órát repültem) csak lesz időm kidolgozni az előadásomat. Nos, „majdnem” készen lettem.

A szálloda és konferenciaközpont Alaszka Fairbanks-ben.

Egy ilyen út harminc felett katasztrófa. Nagyon rá kell készülni. Először is nem előző nap, hanem két éjszakával, azaz egy egész nappal korábban érkeztem 2013 március 23-án. Ez megdrágítja a lakhatást, de szükséges: az időeltolódás miatt a jet lag annyira igénybe veszi a szervezetet, hogy szükséges ez az extra nap pihenő. Harminc fölött különösen. Rossz előérzetem volt és a be is jött: a végleges átállásig amikor Helsinkiben éjfél volt össze akartam esni a fáradságtól, továbbá helyi idő szerint este tízkor. Március 23-án indultam el Londonba a Finnair járatával. Mínusz tíz fok volt, ezért farmerben, ráhúzott sínadrágban, bakancsban, pulóverben és télikabátban indultam útnak. A bakancsomra szöges gumitalpat húztam, amit nagyon jól tettem. Ugyanis (ahogy a szervezők előre jelezték) Fairbanks-ban március végén mínusz 30 Celsius fok várt. És amit nem írtak: tükörjég mindenfelé, ezért kellett a szöges gumitalp. A reptéren levetkőztem farmerre és télikabátra, majd ezeket a meleg ruhadarabokat nem a bőröndömbe, hanem a kézipoggyászomba gyűrtem bele, mondván ha elvész, akkor szétfagyok. Becsekkoltam és elindultam a hosszú útra. Londonba az út három óra volt, de rengeteg idő kellett az ismételt kiléptetési procedúrához és biztonsági ellenőrzéshez. A repülőn nem tudtam rendesen dolgozni, mert a laptopom nem fért el a pocakom és az ülés között. Ellenben elolvastam a cikkeket, amelyeken alapult a két előadásom. Ugyanis nem én írtam őket, csak második szerző voltam, nem értettem mindent a cikkekből. Seattle-ben szálltam át, ahol már igencsak hullafáradt voltam. Már értettem, hogy egy Ausztráliában élő volt osztálytársnőm miért jár haza olyan ritkán. Onnan is harminc óra az út. Ráadásul megvicceltek: beszállókártyának egy cetlit kaptam. Szó szerint. Egy darab fecnit. Persze kérnem kellett volna egy másikat, de nem volt hozzá agyam, annyira fáradt voltam huszonnégy óra utazás után. A gépre felszállva mély álomba zuhantam. Leszállva mínusz 15 fok fogadott. Erről beszélgettünk a taxissal. Kérdezte, hogy mit szólok ehhez az igen hideg éjszakához. Mondtam, hogy mínusz 15 fok az semmi, Helsinkiben mínusz 10 volt. Erre megjegyezte, hogy az Fahrenheit, Celsius skálán ez volt vagy mínusz 30. Argh!!! Hát ezért nem kívánkozott le rólam a kabát az autóban sem. :( A saját bioritmusom szerint már hajnalodott, ezért gyors fürdés után bezuhantam az ágyba.

A befagyott Chena folyó sífutópályával.

Másnap magamtól ébredtem fel reggel. Tízig lehetett reggelizni, ahol Helivel futottam össze mindkettőnk nagy örömére. Jól ment (és megy) a sora Londonban az Imperial College-ben. Hívtam sétálni délelőtt, de nem tartott velem. Az egész kolléganő olyan 150 cm és 40 kg, nem arra tervezték, hogy -30 Celsius fokban int mászkáljon. Ellenben engem arra méreteztek, hogy mindenbe üssem bele az orrom és mindent derítsek fel magam körül. Továbbá sokkal jobban működik az agyam, ha friss levegőt szívhatok. Reggeli után felhúztam a jéger alsót, a farmert, a sínadrágot, a szöges talpakat, az ingemet, a pulóveremet és télikabátomat, majd elindultam körülnézni. Reménykedtem, hogy találok egy helyet, ahol vehetek Columbia sídzsekit, de ez reménytelen volt: minden autóra méreteztek, én pedig gyalog voltam. Sütött a Nap, ragyogott a hó és mégis rohadt hideg volt márciusban: Fairbanks az északi szélesség 65 foka (64 fok 50 perc) alatt fekszik, bent a félsziget közepén, ezért a Golf áramlat melegítő hatása akkor sem érvényesülne, ha arra folyna. :( Magyarul: szeptemberben kezdődik a tél és április végéig tart. Ellenben jobbára derült egünk volt márciusban ezért mehetünk a Poker Flat Range rakétakilövő helyre sarki fényt észlelni. De aznap csak körbejártam a hotelt, bementem a városközpontba és sétáltam a befagyott Chena folyó jegén. A sífutópályákat simán rávezették a jégre, jó vastagon be volt fagyva. Találtam egy tai büfét és meg est-ebédeltem, továbbá vittem vacsorát a hotelbe, hogy legyen energiám a slideokat kidolgozni. Sajnos este korán beestem az ágyba: ez a jet lag hatása. Azért tudtam beszélni Anna-Marival és anyukámmal, de rohadtul kimerült voltam. Sajnos majdnem egy hétig tartott, amíg átálltam. Öreg csont, lassan gyógyul.

LIDAR – lézeres légköri kémiai összetevő mérő a Poker Flat
Range-en. A távcső 1m átmérőjű, akárcsak a Piszkéstetőn
található legnagyobb magyar csillagászati távcső. Van pénzük
dögivel. :(

Tudni kell valamit a meghívókról, a szervezőkről, a résztvevőkről és rólam. Korábban soha sem találkoztunk. Általában a kollégák és a haverok hívják meg egymást előadni, de ebben az esetben nem erről volt szó. Hui-t vették fel 2007 márciusában a NASA Goddard Space Flight Center-be, amikor Dave hívott posztdoktornak, de a volt RMKI-s kollégáim ellehetetlenítették a jelentkezésemet. Azóta rendszeresen bíráltam a cikkeit és pályázatait. Sok résztvevő pedig hasonló témákon dolgozott, mint én a doktorimon, ezért ismerték a nevemet és a cikkeimet, de sohasem láttak korábban, hiszen miután 2008-ban elhagytam Magyarországot jó esetben csak európai konferenciákon vehettem részt. Ettől függetlenül tisztelettel és megbecsüléssel fogadtak. És itt nem akarok a vegyésztechnikusból lett külügyminiszter hibájába esni. Angolszászoknál és a franciáknál a „How do you do?” és a „Ca va?” a köszönés része. Nem érdekli őket, hogy hogy vagy valójában. Itt egyértelműen nem erről volt szó. Az első reggel megérkezésem után oda akartam menni Huihez, de Vassilis a THEMIS/ARTEMIS misszió vezetője lépett be akkor az ajtón, amikor meg akartam szólítani. Rám nézett, kezet nyújtott és bemutatkozott, hiszen nem ismert engem. Később sokat beszélgettünk a kirándulások és konferenciák alatt, meg akart ismerni. Éppen akkor lépett be az ajtón Drew és Micheal. Előbbivel már találkoztam 2012-ben Bécsben, utóbbi csak a cikkeimet ismerte. Legutoljára foghattam kezet Hui-vel, akihez eredetileg oda akartam lépni (jó mélyre kellett hajolnom hozzá). Később együtt ebédeltünk vele és Zong professzorral, meg sok más kínaival és japánnal. Az összes résztvevő nagyon profi és sokoldalú volt. Nem csak a geomágneses csóvához és az észlelésekhez értettek, hanem a fejhullámhoz és a szimulációkhoz is. Nem is akár hogyan! Amikor a grázi kollégával közös cikkről beszéltem, akkor egyből kiszúrták, hogy rossz a csóva a GUMICS-4-ben. Ugyanis a neutrális lepel a csóvában mindig látszik a szimulációkban, de a GUMICS-4 sűrűségeiben nem. Tudták, hogy a másik előadásom szimulációi mennyi munkával jártak és azt is ők mondták meg, hogy miért volt rossz ahogy először elindítottam az egy éves szimulációkat. (A projektem vesztett négy hónapot emiatt. Tíz körmömmel harcoltam a kapott utasítás ellen, mert tudtam, hogy nem jó. A főnökasszonyom ősellenségének PhD hallgatói mondták el, hogy miért volt igazam. :() Ugyan jó benyomást tettem rájuk, de állást nem tudtam szerezni. Időközben ugyanis március 17-én éjjel e-mailben megtudtam, hogy nem kapok több szerződés hosszabbítást, két hónappal a projektem vége előtt a projekt scientist-et (az engem), aki az egész projektért felel elküldik. Az eredményekről pedig a Co-I, szerett főnökasszonyom számol be, mert az olyan egyszerű. Ő „burkolja be” és fejezi be a projektet, akármit is jelentsen ez. (Azt jelentette, hogy miután a várandós feleségemmel állás nélkül maradtam, megkért, hogy állítsam össze az előadását a záró konferenciára, amire már nem hívtak meg.) Azt mondták, hogy írjak rájuk júniusban, akkor derül ki, hogy lesz-e pénzük rám.

Chatanika Lodge

Az előadások után felkerekedtünk és minden derült éjjel kimentünk a Poker Flat Range-re sarki fényt nézni. Mínusz 30 C volt, életemben nem fáztam még annyira, mint akkor. Hiába volt rajtam pulóver és télikabát, az kevés volt. A hideg csontig hatolt. Először még levetkőztem, amikor bementem a melegedőbe, később már nem. De sarki fény, az maga volt a csoda! Még soha sem láttam, pedig már három éve Helsinkiben éltem. Fairbanks pont az ún. auróra ovális alatt található, azaz átlagos naptevékenység esetén ott zajlik a sarki fény tevékenység. Ha ez nem túl intenzív, akkor zöld, de ha rákapcsol, akkor vörös. Nem lehet visszaadni írásban a lopogó, lengő, fodrozódő zöld és vörös fény csóvákat, amelyek órákon keresztül utalták éjjel az égboltot. Sok japán turista ezért jön Alaszkába, mert hitük szerint a sarki fény szerencsét hoz és a sarki fény alatt nemzett gyerekek örök éltükben szerencsések lesznek. Nem tudom. Boldog vagyok, hogy Alaszkában és később a némileg melegebb Tromsöben láthattam a sarki fényt. (Update: 2015 márciusában pedig Anna-Marival Helsinkiből is láttuk a lakásunktól 200m-re egy padról.)

Seattle. Tavasz, virágzó fák.

Hazafelé nagyon korán indultunk vissza, de megérte: volt hat órám Seattle-ben és bementem a városba. Ott napfény, tavaszi meleg és virágzó fák fogadtak. Seattle belvárosa egy tipikus amerikai városé, de a külvárosban HÉV vonalak és kerékpárutak könnyítik meg az életet. San Francisco mellett egy másik élhető város a nyugati parton, persze sokkal északabbra. Nem sok időm volt, de szerencsés voltam. Megtaláltam ugyanazt az Outletet, ahol annak idején San Francisco-ban bespájzoltam ruhákból. Most sokkal lepattantabbnak tűnt. Ellenben találtam egy Columbia Store-t!!! Nem kicsit néztek hülyének az eladók, amikor tél végén találtam két XXL-es kivehető bélésű sídzsekit, majd megvettem $500-ért!!! Otthon darabra 80000 Ft lett volna. A kéket a mai napig (2015. január 2.) használom, elég kopott már szegény, hiszen béléssel a téli hidegben, bélés nélkül pólóval a nyári +11C-ben is hordtam. A fekete egész jó állapotban van. A kéket síelésre szántam, a feketét pedig hétköznapra. Végül Anna-Mari hordta, amikor már a pocakján nem tudta összezárni a saját kabátját. Sajnos a reptérrel épphogy visszaértem, de senki sem kérdezősködött a papírszatyorban lévő kabátok iránt. Jó üzletet csináltam. :)

A grázi űrkutató intézet, amelynek egyetlen magyar intézettel
sincsen kapcsolata.

És most pár szót a következményekről. Nyertem két meghívott előadást, ami igen jól fest az életrajzomban. Ezenfelül visszanyertem az önbecsülésemet. Sem a francia, sem a finn főnökeim nem bántak túl jól velem. Azt hittem, hogy azért büntet a sors ezekkel az állásokkal, mert gyenge volt a teljesítményem a PhD képzésem alatt. Nem, csak éppen Európában én mindig Kelet-Európa-i maradok. Pont. Ha nincs kapcsolatom, akkor ilyen állások jutnak nekem. Ettől függetlenül innentől kezdve igyekeztem kiállni az érdekeimért. A következő konferenciám Bécsben, majd Grázban volt. Csakis azért vehettem részt, mert a sarkamra álltam. Ezek a konferenciák a projektem részei voltak. Simán elment volna a főnökasszonyom rájuk nélkülem. Ami nagy égés lett volna, mert amikor ott voltam, akkor kiderült, hogy nem tudja előadni (felolvasni) az általam gyártott slide-okat. Erre mások is felfigyeltek, meg is jegyezték, hogy mivel két percenként rám nézett az előadásai közben, egyértelmű volt, hogy én csinálom a munkát. Sikerült valóban összeismerkednem Grázban az együttműködő partnerekkel és szeretett főnökasszonyom megkerülésével együttműködtünk a projekt és tudomány érdekében. És kiderült, hogy nem valami makogó idióta, hanem egy keményen dolgozó kutató vagyok. Mellékesen együtt tudtam dolgozni az előadások után Zoltánnal, a grázi kollégával és sajnos kiderítettük, hogy a GUMICS-4 kód, amit mindennap használok, a finnek büszkesége ezer sebtől vérzik. Erről biztosan volt tudomásuk a kollégáimnak, mivel a problémás részeket gondosan kerülték. Ráadásul saját költségén részt vett a konferencián Dave, aki megpróbált állást szerezni nekem (neveket és címeket adott, ahol érdeklődhettem), továbbá meghívott a GEM 2013 Summer Workshopra előadni Snowmass-be, Colorado-ba. Ennek költségeit új barátaim Hermann és Steve vállalták. Ebből nagy balhé lett, de ez már egy másik blog bejegyzés témája.