az életünk Helsinkiben: Erdélyi bringatúra 2007-ben

Budafok-Brassó bringatúra, azaz expedíció a sumer-magyar kontinuitás nyomában
2007. július 23-augusztus 12

View Transylvania'2007 in a larger map

2.5 éve jártam először Erdélyben egy konferencián, Kolozsvárott, akkor megfogadtam, hogy visszatérek, persze bringával. Hát ebben az évben sikerült ezt véghezvinnem. Eredeti terveim szerint Észak-Erdélyt jártam volna végig, át-át kelve a Kárpátokon, meglátogatva a csángókat, Csíksomlyót és Wass Albert "A funtinelli boszorkány" c. regényének helyszíneit, majd Brassóban felszálltam volna az idén már megismert, bejárt Bukarest-Budapest vonalon közlekedő nemzetközi gyorsok egyikére. Kicsit másképpen alakultak a dolgok, de szinte mindent bejártam, amit akartam. Három hétig tartott, majdnem 1300km-t jártam be cikk-cakkban.

A túra első napján nyílegyenesen Erdély felé vettem az irányt: tekintve, hogy nem szeretem a Belvárost, ritkán járok Észak-Buda felé, továbbá 15 éve nem voltam Visegrádon, ezért arra vettem az irányt, Budakalász és az Omszki tó érintésével, Szentendrén és Püspökszentászlón keresztül. (A magyar részt nem részletezem túlzottan.) Kempingben aludtam, mint szinte mindenfelé itthon, megnéztem a várat, majd tovább tekertem a Börzsöny becserkészésére. Sikerült valami térkép által jelölt, de már nem létező erdei úton Diósjenőre jutnom, ahol másnapig a falu nevezetességeit szaporítottam. (Úgy néztek az emberek a mezre és a sisakra, mintha UFO szállt volna le az égből.) Másnap a nógrádi várrom érintésével eltekertem Mátrafüredig, majd Szilvásváradra. Kissé csalódást keltő az idén a Szalajka völgy, ugyanis víz az gyakorlatilag nem volt benne, a mésztufagátak között alig csordogált valami kis ér. Másnap Aggtelek volt a menü, Putnokon át, majd a Vörös tó barlang megtekintése. Putnok előtt találtam egy tavat és egy szurdokot, amit nem jelölt a térképen. Egy éjszaka ridegen tartás után (Nem létezett a kiszemelt kemping), a Zemplén megkerülésével értem Sárospatakra. A Zemplén gyönyörű, úgy tűnik egyike a legszebb helyeknek kis hazánkban. Sárospatakon pihentem egy napot, városnézés után megszemléltem a Magyar Keresztutat Sátoraljaújhelyen. Sajnos csak Erdélyben értettem meg, hogy miért is olyan fájdalmas azoknak a városoknak az elvesztése előbb diktátum által, majd később a betelepítésekkel ténylegesen. Olaszliszka és Tokaj érintésével átvágtam ÉK-Magyarországon, a síkságon. (A vendéglátóm szülei Olaszliszkán a falunak pont azon a végén vettek házat, ahol szegény Szögi Lajost agyonverték a svédek, persze az eset előtt. Most nem ér semmit és el sem lehet adni. Kép a falu MÁSIK végén készült.) Addig a táj változatos, hegyes, dombos volt, és gyakran kereszteztem olyan folyókat, amelyeket előtte sohasem láttam, mint a Bódva, a Zagyva, a Hernád etc. Itt azonban nem volt semmi, időnként átkeltem a Tiszán és kész. Egyszer aludtam Kisvárdán (Iszonyú balfékek voltak a kempingben: negyed óráig szöszmötöltek a portán, addig találtam azonos áron szállást egy panzióban.), majd tovább tekertem Vásárosnamény felé. Ott értesültem egy új bringaútról a töltésen, Tivadarig azon tekertem, időnként megmártózva a Tiszában, majd Fehérgyarmaton át tekertem el Csengersimáig, egyre sötétebb emberek és egyre rosszabb utakon. (Előttem tekert a falvak közötti bringaúton egy család, egyszer csak leszállt az asszony körülnézés nélkül az út közepén, előttem. Igazán értékeltem SPD pedálban. Rácsöngetés után leszállt a férfi is. Rájuk szóltam: "Ezt talán nem kellett volna, megállni az út közepén." "Azé van a szemed, hogy nézzé vele, ba'meg!" És ezek fehérek voltak.) A határ előtt volt bringaút, benőve, ez utolsó parkoló tele sötét emberekkel és szeméttel. A határon nem volt külön átjáró bringásoknak és túl sok kerékpáros sem volt. Áttekertem és a Partiumban voltam.

A határ után szeméthegyek tűntek fel és koldusok rohantak meg. Néhány gázolási kísérlet után feladták a pénzkunyerálási kísérleteiket. A megdöbbentő az volt, hogy mindezek ellenére nem az volt a benyomásom, hogy valami primitívebb helyre értem, hanem pont fordítva?: az út 4x szélesebbek lettek, bőven volt hely, senki nem előzött szembe és nem előztek a kamionok 13.5 cm-re a könyökömtõl. Szatmárnémeti sem alföldi koszfészeknek bizonyult, mint az addigi városok, hanem rendes nagyvárosnak, rengetek magyar emlékkel. A kommunikáció meglepően könnyűnek bizonyult, mert tele volt a város magyarral és a románok nagy része is tudott magyarul. Végig jártam a templomokat, továbbá a nevezetesebb helyeket, megnéztem a Szamost és másnap tekertem tovább Kolozsvárra.

Azt a tanácsot kaptam, még Vizsolyon, hogy inkább maradjak a magyarlakta vidékeken. Zilah felé nyomultam, továbbra is csodálkozva a széles utakon. Estére értem oda és Szilágy megye központja nagyon kiábrándítónak bizonyult: mocskos volt, koszos és tele volt panelházzal, továbbá ortodox templommal. Mindenütt orkok...err...románok rajzottak, kinézetről és szagról felismerhetõen. A térképek csak románul voltak, semmi angol vagy német felirat, csak 4*-os hoteleket láttam méregdrágán. Végül 1x-csak magyar szót hallottam és útbaigazítottak egy edzőtábor felé, ahol aránylag olcsón eltölthettem az éjszakát. Magyar volt a személyzet nagy része. Zilah után Erdődön megtekintettem annak a kastélynak romjait, ahol Petőfi Sándor és Szendrey Júlia egybekeltek. Elszomorító állapotban van. A kastélynál találkoztam egy 15-20 fős Békéscsabai gárdával, akik kissé rövidebb túrára mentem Máramarosra, puhány módra kísérőkocsival. Megörültünk egymásnak, majd tovább álltunk.

Másnap Kolozsvárra tekertem. Az első feladat a Meszes megmászása volt. Szerencsére szerpentines volt az út és a másik oldalon végre megláttam az igazi Erdélyországot: megváltozott a táj, a fű, a fák és a dombok. Az egyik faluban az ortodox fatemplomot fényképezve társra akadtam: egy Nagybányai srác tekert Kolozsvárra, kissé kevesebb cuccal. Kolozsvárott kiderült, hogy nincs szállásom ismerősnél, ezért előbb megvacsoráztam az Agapé hotelben (ott aludtunk 2.5 éve), majd elindultam valami 270 leinél olcsóbb szállást keresni. Végül a Tordára vezető úton találtam szállást, kivettem egy apartmant 110 leiért, reggelivel, mosási lehetőséggel. Másnap esett az eső, de én nem lazsáltam: Baba bástyája után megtekintettem az Abram Iancu nevű áruló szobrát, aki magyarokat irtott császári zsoldban, ezért nemzeti hős arrafelé, egy giccses ortodox katedrálist, a Szent Mihály templomot és Mátyás szobrát, Mátyás szülőházát, a helyi néprajzi múzeumot, az egyetemi templomot, továbbá elmentem a Házsongári temetőbe és felmásztam a Fellegvárba és megnéztem a Szamost, továbbá Bolyai János felújított szülőházát. Milyen más nyáron! Este sörözés a vendéglátókkal. Tanulmányt lehetne rólunk írni: a román háziúr és házinéni folyékonyan beszélt magyarul. A gyerekeik pár szót tudtak, az unokáik semmit, velük csak angolul tudtam beszélni. Csodálkoztak, hogy Budapestről eltekertem odáig. Elmagyaráztam nekik a Bolyai-geometria alapjait és jelentőségét. Kellemesen csalódtam bennük, a román értelmiség úgy tűnik elég képzett, van olyan jó, mint a libsi iskolarombolás előtti magyar, vagy jobb. Már csak a pórnépet kellene szemetelésrõl és a parkolóba sz@rásról leszoktatni.

Másnap indultam Tordára. Jól eltököltem az időt, távozáskor majdnem férjhez adtak: a szomszédnak a lánya itt él Bp-n, az Antenna Hungáriának dolgozik és 35 évesen még nem ment férjhez. Amikor kiderült, hogy én fiatalabb vagyok, akkor sikeresen elmenekültem. Torda felé menet elég durva autóforgalom volt vasárnap, de megint társra leltem egy moldvai román srác személyében. Sajnos később balfékségem miatt el kellett válnunk: Torda előtt letértem egy mellékútra és utána egyszerűen nem tudtam kitisztíttatni a stopli környékét. Végül találtam egy betonozott árokpartot. Nagy örömömre Tordán nem találtam szállást, így a Tordai-hasadék kimaradt az életemből. Marosvásárhelyen azonban ismerős várt, ezért inkább odatekertem.

Marosvásárhelyi vendéglátóm juhtúrós rántottáját soha sem feledem (addigra láthatóan fogytam vagy 7kg-t). Végül két napot maradtam, megnézem a várost, a strandot, a Kultúrpalotát, a Teleki tékát és a Bolyai múzeumot, a líceumot, a templomokat. A főtéren volt a Nagyrománia Párt irodája, be akartam menni magyar nyelvű program ismertetőt kérni, de végül letettem róla, pedig biztos örültem volna nekem. Sajnos másnap esett az eső, ezért plusz egy napot kellett maradnom.

Marosvásárhely után a Szovátára tekertem, szemerkélő esőben, végre igazi hegyes tájakon, mellékutakon. Elég drágán találtam szállást, nem is túl jót, de még délután úszhattam a Medve tóban. Ez egy nagyon sós tó, az alján 20%-os a sótartalma, feljebb, pedig csak 6%. A napfény energiája csapdába esik és felhevít?i a tó vizét: ha fent 25C, akkor 1m melyen 35C, 2m mélyen 45, valahol 5m mélyen 65C, majd ismét lecsökken 40 fokra 10m alatt. A legmélyebb pontján 17m mély, de még 2m-re sem tudtam lebukni, annyira feldobott a víz. Igaz, homályos volt és opálos, továbbá nem is biztos, hogy célszerű ilyen forró vízben búvárkodni. Inkább jó pár hosszat úsztam, elég jó víz fekvéssel - mentem, mint valami szárnyas hajó - és aztán elfeküdtem a vízen és szundítottam egyet. Ugyanis a bokáim is kint voltak, a vízből, meg a maradék pocakom és a fél fejem. Szinte zavaró volt, hogy nem kellett semmit tennem a fennmaradásért. Sajnos 18:00-kor bezárt a bazár, de így volt időm megnézni a környéket tele volt Untermenschel, románok is járnak nyaralni Erdélybe. A Medve tó környékén van még 3-4 kisebb tó, az egyikben fürdeni is lehet, össze vannak kötve, egymás túlcsorgói. A legmegdöbbentőbb a sósziklák voltak: egész hegyek vannak sóból. Hihetetlen!

Másnap jött a szívás napja. Már előre féltem, mert Gyergyószentmiklós felé haladva át kellett kelnem a Bucsin tetőn és az út mellett a térképemen zöld vonal futott. Ez vagy festői tájat jelent, vagy inkább szerpentint. Természetesen inkább az utóbbit. Szováta után láttam, hogy a Bucsin tető fölött felhők gyűlnek. A táj egyre szebb és egyre komorabb lett, majd Parajd és az utolsó hétvégi házak után, ott, ahol 3ökm-n belül csak erdők vannak elkezdett szakadni az eső. Először beálltam a fenyők alá, majd amikor kissé enyhülni kezdett az eső továbbmentem, hogy találkozzak egy katalán párral, akiket korábban is láttam, megelőztek, amikor megálltam csomagot igazítani. Később csatlakozott hozzánk Levente, egy idősebb székely motoros, így annak megtárgyalása után, hogy ki honnan érkezett és hova tart (a katalánok két hétre érkeztek Barcelonából és körbejárták Dél-Erdélyt két slicces gumikkal felszerelt montival), elmondtuk Erdély történetét és az autonómia koncepciókat. Érdekes módon megértõnek bizonyultak. Sajnos az eső nem állt el, buborékokat vetett, ami sokáig tartó rossz időt ígér. Két óra után mindenük elázott. Ugyanis a motoros kollégának volt bőrszerkója, nekem pedig RP minipack alsón és felsőm, de nekik csak egy-egy széldzsekijük volt, azt is előző nap vették. Teljesen eláztak, mert ennyi idő után a fák lombozata áteresztette a vizet. Nekem csak a cipőm ázott el, úgy tűnik, hogy nyáron is hasznos a neoprén kamásli. Később derült ki, hogy a Bike+ táska sem bírta már a vizet, nejlon szatyorba csomagolt hálózsák és a sátor is elázott. Minimum 5kg-vel többet kellett felvinnem a 1300m-re. Végül elindultunk, még esett, majd pár km után elállt. Ekkor kezdhettem el gyakorolni a mélytorok technikákat. Egyik kanyarban egyszer csak leeresztett a hátsóm. A defekt oka ismeretlen volt, nem volt üvegszilánk a külsőben. Kicseréltem a belsőt, felpumpáltam és kiderült, hogy kiszakadt a pár ezer km-s Continental Cityrider külsőm az oldalán és a felni vágta el a belsőt. Csodás! Pedig van defekt védelme és egy hasonló esetet nem is vettem észre több száz km-n keresztól egy másik Continental külsővel. És én még az újra küllőzött hátsót féltettem. Végül Pepével a következőre jutottunk: megcseréltük az első és a hátsót - ez ment volna egyedül is - majd ragtapaszt ragasztottam az első belsejébe, majd félig bent, félig kint a külsőre. Ettől kissé sérves lett a külső, de nem lett baja a belsőnek és még az első féket is tudtam használni. Magamtól körbecelluxoztam volna az első kereket (A "Kerékpáros könyv" alapján) és kiiktattam volna a féket. Tolhattam volna Gyergyóalfaluig. Sajnos újra eleredt az eső, ami igen veszélyes volt ebben a helyzetben: figyelnem kellett az utat, mert egy kátyú kicsinálhatta volna a belsőt, de a szemüvegem dupla lencséje párásodott és le kellett vennem. Úgy meg alig láttam valamit, gurultam vagy 15-tel. A tetőn utolértem őket, majd elvesztek végleg. Az első háznál bekönyörögtem magam és felvettem valami melegebb ruhát az esőruha alá. Gyergyóalfalutól csak csepergett, átkeltem a Maroson és szétázva beértem Gyergyószentmiklósra. Aznap a Gyilkos tóig akartam menni, de végül ismerősnél aludtam két éjszaka.

Másnak pont ugyanolyan külsőt tudtam venni, megjavítottam a bringát és szárítottam a cuccaimat. Délután csak esőkabátot gyűrve a zsebeimbe eltekertem megnézni a Gyilkos tavat és a Békás szorost. Az emelkedő megint felvitt 1300m-re, majd legurultam. A Gyilkos tó és az Oltárkő felejthetetlen! A Békás szoros nem véletlenül volt ezer évig határ, egy szakasz katona képes lehet akár egy hadsereg ellen is megvédeni. Egyszerűen hihetetlen az ember felé boruló falak. Néhol egy sávra szűkül az út. A tavat nem tudtam körbejárni, ezért továbbmentem és átkeltem a szoroson. Egyszer csak szétnyíltak a falak, a távolba hegyek sejlettek és jött egy falu. Jé, itt nincs semmi magyarul kiírva. Ezen nem székelykapuk. Miért néznek rám úgy az emberek, mint, ha UFO-t látnának? (Kinn ültek a ház előtt és egyszerre mozgott a fejük.) Rájöttem, hogy Moldvába érkeztem. Visszatekerni kissé húzós volt, elfogyott a vizem, egy forrásnál töltöttem tele a kulacsomat (csak egyet vittem), majd lemerült akkuelemekkel érkeztem vissza a városba. Éppen ment az EMI tábor, de nem tekertem vissza a koncertre, hanem próbáltam a sötét utcákon reflektor nélkül hazajutni. (Végül kiderült, hogy a fényképezőgépem akkujában még van szufla.) Kissé zavaró volt, hogy az autósok nem kapcsolták le a reflektorukat (láthatósági volt rajtam és ha autó közeledett, akkor bekapcsoltam a reflektort, ami 5s-ig világított.)

Másnap reggel jött a döbbenet: a MÁV közölte, hogy a Román Vasút nem vesz fel kerékpárt. Csak ha van kocsi, de kocsi az nincs. Csodás. Akkor Brassó helyett busszal megyünk haza Sepsiszentgyörgyről, ahol a lakótársam mamája lakik. Ebben a tudatban nyargaltam gyönyörű tájakon, de keskeny utakon Csíkszereda felé. Áthaladtam Marosfőn, továbbá Oltfõn, ahol a Maros illetve az Olt ered. Csíkrákoson áthaladva, 10km-re Csíkszeredától egyszer csak furcsa dologra figyeltem fel: hatalmas magyar zászló lógott az egyik kerítésen, rajta egy elég feltűnő Budafok-Tétény felirattal. A Balázs és Barátai Biciklis Sport Egyesület éppen arrafelé túrázott és hazahoztak. Így nyertem pár napot, de nem tudtam elmenni a Gyimesi szorosba, Brassóba, Sepsiszentgyörgyre és a Szent Anna tavat sem láttam. Nincs mindennap Karácsony, majd jövőre visszamegyek a déli úton. Remélem tényleg menni fog és nem három év múlva, vagy később járok arra. Azért Csíksomlyóra még eltekertem, csak talán nem bringás szerelésben kellett volna meglátogatnom a kegytemplomot és az Árpád kori felső kápolnát. Csíkszeredából sem sokat láttam. Sajnos túl sok idő ment el itthon, legközelebb mindjárt Székelyföldre kell utaznom. Visszafelé derült ki, hogy eltörött a csomagtartóm, elég nehezen tudtam volna folytatni a túrát.

Tanulságok:

Két hét túra bőven elég és bizony közben pihenni is kell, lehetőleg 4-5 naponta a hetes ciklus helyett.
Csökkenteni kell a súlyt. Mármint a málháét. Sátor helyett bivakzsák és a farmerem és a pulóverem helyett valami könnyebb ruházattal kell normális embernek álcáznom magamat. Pl. termo felsővel és vászonnadrággal.
Kell pakolni neoprén kamáslit is.
Több, mint 40 ezres telefon számlát hozam össze. Legközelebb veszek egy kártyás telefont. Rohaming suxx!
Azért nem ártott volna előre tervezni, pár helyen szállást foglalni, néhány város szálláshelyeit átböngészni.
A főútvonalak nem kerülendőek, hanem ajánlottak, a padkán, a szekerek helyén elférek.
Egyedül többet nem megyek nem magyarlakta vidékre.
A hazautazást előre meg kell tervezni vagy inkább határtól határig kell tekerni.
Az izotóniás ital ezen a távon nem luxus.

Epilógus: Utolsó vasárnap 12 óra alatt bejártam azt az utat, amit három hét alatt tettem meg, majd bélfertőzést kaptam az első kínai kajáldában. Így megy ez.