Újra apa lettem

Kislányom, Bogyó, olyan jól sikerült, hogy a feleségemmel némi hibajavítás után a sorozatgyártás mellett döntöttünk. Így 2016. szeptember 24-én délután négy óra felé megszületett Sára Hanga baba, második kislányom Helsinkiben, a „Kätilöopiston sairaalában”, azaz a szülészeti klinikán. A körülmények szerencsés együttállása folytán ismét ott lehetettem Anna-Mari mellett, amikor az utódom világra jött. 2016. elejére Anna-Mari lefogyott és teljesen visszanyerte a régi alakját és önbizalmát. A szoptatás végeztével végre tudott aludni, nem volt állandóan éhes, ez sokat segített. Közben én is fogyókúráztam, visszafogytam 120 kg-re, és lassan felépültem a porckorongsérvből. Aztán, amikor az utolsó kilókat akarta lefaragni magából, észrevette, hogy hiába fogyókúrázik, nem fogy semmit, sőt fél kg-t hízik. Vett egy terhességi tesztet, és az pozitív lett. Az újabb baba jövetelének híre nagy öröm volt mindkettőnk számára, de elég sok bonyodalmat is okozott. Először is, én éppen elhagyni készültem Finnországot. Másrészről Anna-Mari még legalább két évre kiesett a munka világából, ami szinte lehetetlenné tette az otthoni megélhetésünket. Szerencsére a megélhetési részt könnyen megoldottuk a finn társadalombiztosítás (KELA) segítségével. Bonyolította a helyzetet, hogy meghívtak vendégkutatónak négy hónapra a NASA Goddard Space Flight Centerbe, Washington DC közelébe. Emiatt az anyósnál lakott Anna-Mari és Bogyó Pécsett, de szorgalmasan jártak ki orvoshoz Helsinkibe. Jómagam vendégszálláson laktam az MTA CSFK Geodéziai és Geofizikai Intézetében és kétszer hat órát ingáztam vonattal hetente, hogy másfél napra együtt lehessek a családommal. Ennek az állapotnak egy-két hétig kellett volna tartania, de több mint egy hónap lett belőle az vízumomat szervező Amerikai Katolikus Egyetem ügyintézőinek lassúsága miatt. Születésétől mindig együtt voltam a kislányommal, majd hirtelen ennek vége lett. Ez akkor sokkot okozott, hogy nem sok hiányzott, hogy otthagyjam az intézetet és visszamenjek Helsinkibe. Szerencsére időben kimentem a NASA-hoz és ott egy időre elfeledkezhettem a problémákról. Közben végig rettegtem, hogy nehogy előbb induljon be a szülés, mint augusztus 29, amikorra a visszaútra szóló jegyet vettem.

Már a szülőszobában, kórházi köntösben és pizsamában.
Babócza még odabent. Az ősanya még nem tudja, hogy
mi vár rá.

Helsinkiben megszoktuk, hogy emberszámba vesznek minket a nővérek és az orvosok, továbbá nem várnak el hálapénzt. Ezt Magyarországon csak magánklinikákon, több százezer forinttért kapja meg az ember. Csakhogy a feleségem Pécsett lakik, én meg Sopronban dolgozom. A magánklinikák pedig Budapesten vannak. Lakást kellett volna bérelni stb. Végül úgy döntöttünk, hogy Helsinkiben születik meg Sára Mandula (aki végül Hanga lett). Azonban nem lehet csak úgy kirepülni pár nappal a szülés előtt, mert nem engedik fel a kismamákat a gépre a harmadik harmadban. Ezért Anna-Mari és Bogyó már júliusban kirepültek. Én azonban csak augusztus végén érkeztem. Ezért kint kellett lennie az anyósomnak, majd Anna-Mari barátnőinek és Dóri néninek. Persze mindenki dolgozott, az anyósom pedig az anyukáját ápolta. Végül 2017. augusztus 26-án repültem vissza Helsinkibe. Tudtam, hogy Anna-Mari nagyon fáradt, mert kimeríti Bogyó és az, hogy a baba a szíve alatt nem hagyja aludni. Ezért amint tudtam átvettem Bogyót és én vittem a bölcsődébe reggelente. Akkor, nyár végén még sütött a Nap reggel, délután még meleg volt és alig két percre volt a bölcsőde. Volt saját konyhájuk, öltözőszobájuk, tornatermük és játszószobájuk. Ruhaszárítójuk, ebédlőjük, játszószobájuk és akváriumuk. Bogyó jól érezte magát és elkezdett finnül tanulni. Közben eljött az áldott állapot 40. hete és a szülés becsült időpontja. Megérkezett az anyós, akinek a feladata lett volna Bogyóra vigyázni, amíg mi a kórházban vagyunk. A baba azonban nagyon jól érezte magát bent. Rugdosott, tornázott, fejét Anna-Mari hólyagjára hajtotta és öt percenként rohangáltak a WC-re. De megszületni nem akart. Közben történt egy sajnálatos baleset, pontosan szeptember 14-én, amikorra Anna-Marit kiírták szülni. Anyósom, a későbbi kétszeres nagymama a játszótéren elbotlott az egyik hinta talapzatában, majd az arcára esett és pillanatokon belül bekékült az arca. Szülés helyett ezért Anna-Marival lefektettük Bogyót és hosszas kapacitálás után a kemény asszonyt Anna-Mari bekísérte a Malmiba, a baleseti sebészetre. Ott töltötték az egész estét, végül az anyóst ott fogták megfigyelésre. Szerencsére nem lett semmi baja, csak nem lett túl a szép az arca és a kellett négy hét, mire rendbe jött. Szerencsére volt utazási biztosítása és a biztosító mindent fizetett.

Kétszeres leányos apa gyermekével.

Szóval eljött a 40. hét. Majd 41. hét. Majd a 42. hét. Jártunk a védőnőhöz, majd beutalót kértünk a szülészeti klinikára, hogy beindítsák a szülést. Azonban 2017. szeptember 24-én szombaton reggel enyhe vérzés jelentkezett. Azonnal felöltöztem és reggeli nélkül készen álltam arra, hogy taxit hívjak és bemenjünk a kórházba. A nők agya azonban másképpen jár. Édes kicsit feleségem, ugyanis bevonult a fürdőszobába. Lezuhanyozott, megmosta a haját, szőrtelenítette a lábait, levágta a körmeit, majd megszárította a haját. Közben eltelt három óra és az anyós, illetve a jövendőbeli kétszeres lányos apa már a plafonon rohangált idegességében. Végül taxi hívás helyett felszálltunk a buszra, majd bebuszoztunk az Arábiához. Ez a volt munkahelyem közelében van és onnan még egy kilométer séta az út a kórházig (vagy két átszállás busszal). Szépen végig sétáltunk, majd beértünk a kórházba. Ott a vizsgálószobába való befáradásunk után öt perccel megindultak a fájások. A fiatal orvosnő megvizsgálta a feleségemet és kiderült, hogy valami nem egészen stimmel a babával. Ezért burkot repesztett, hogy megindítsa a szülést. A fájások fokozódtak és húsz percesről ötpercessé váltak. A szülés megkezdődött. Beérkezés után hívtuk a dúlát. (Ha a szülés olyan későn indult volna be, hogy az anyósnak haza kellett volna mennie, akkor én maradtam volna Bogyóval otthon, a dúla pedig Anna-Marival lett volna a kórházban.) Mire átmentünk a szülőszobába, addigra éppen befutott a felbérelt szakértő. Ezúttal nem volt medencénk, de pont jó volt a labda, a vajúdó szék, az ágy és a tiszta ruhák, meg a zuhanyzó. Megérkezése után a dúla közölte, hogy nekünk nem kell az elektródákkal foglakozni, hanem a nővéreknek és átültette Anna-Marit a labdára. Megmutatta, hogy hogyan masszírozzam a hátát és hogyan támasszam meg. Kicsit nevetőgázoztunk, majd alig egy óra múlva miután megvizsgálta az egyik szülésznő a feleségemet, epidurális érzéstelenítést kért. Az aneszteziológus már tolta volna be a kocsit, de a dúla és a szülésznő intettek, hogy menjen isten hírével. Ugyanis másodszorra sokkal gyorsabban zajlottak az események. Ekkor már tíz centire kitágult a méhszáj és minden készen állt a szülésre, kivéve a szülésznők. Rohamtempóban bejöttek és átrendezték az ágyat. Közben megkérték szépen a feleségemet, hogy legyen szíves egy kicsit még nem nyomni. Addigra a fejénél álltam és szorgalmasan fordítottam angolról magyarra és vissza. Most jobban ment a szövegértés Anna-Marinak. Hét perc után már kint volt a pici feje és kicsusszant a napvilágra Sára Hanga leányom. Első pillanattól látszott, hogy nem olyan, mint a nővére. Nem sírt ugyanis, hanem csak nyekerget. Nem is volt csúcsfeje, mert csak hét percet volt a szülőcsatornában. Kevesebb haja is volt továbbá a magassága és a súlya is kevesebb volt a nővérénél (ezt gyorsan bepótolta). Végre elvághattam a köldökzsinórt és Anna-Mari hasára helyezték a babát. Megszületett a méhlepény, összevarrták, amit kellett, majd ráhelyeztük a Babóczát az anyukája mellére. Előtte kereste már, ő is mozgott, kúszott és amikor nem találta, akkor sírás és hiszti helyett halkan nyekergett. A dúlát másik szüléshez hívták, lelépett, a szülésznők pedig hoztak vacsorát Anna-Marinak és nekem, majd magunkra hagytak. Kétszeres lányos apa lettem!

Egy kisbabának is szüksége van útlevélre, ezért útlevélképre is
(Credit: Miklán Rita, Dark Light Photography).

Egy óra múlva visszajött a szülésnőnk, megmértük a baba súlyát, fejkerületét és magasságát. Megmostuk, megtöröltük és átmentünk a másik osztályra. Anna-Marinak volt egy sérvműtétje otthon 2016. májusában Pécsett (babával a szíve alatt) és sajnos a kórházban befertőzték egy baktériummal. Ez csak a legyengül betegekre veszélyes, ezért külön szobát kapott, de én nem maradhattam, hogy csökkentsük a többi beteg megfertőzésének az esélyét. Másnap jöttem be a nagyival és Bogyóval, de persze előtte küldtem az SMS-eket a két nagymamának. Bogyót próbáltuk felkészíteni a tesó érkezésére. Nem értette persze, csak látta, hogy nő az Anya hasa. Kissé zavaró volt a számára, hogy Amerikában az én hasam is megnőtt, ezért elkezdte egyszer azt is csókolgatni, hogy „Kicsitesó!” Végül nem lett féltékeny a testvérére. Azonban kikövetelte a figyelmet és nem értette, hogy miért nem Ő a világ középpontja többé. Anna-Mari már másnap hazamehetett volna, de bizonyos vizsgálatok miatt még két napig maradt. Taxival mentünk haza és otthon várt a Nagyi, meg a Bogyó, akit kipakoltunk a gyerekágyából és a nagyszobában aludta a nagyival.

Bogyó és Babócza még a kórházban.
Hogy milyen nagy lett hirtelen Bogyó!

A kétszeres nagymama sajnos ezután gyorsan hazament. A munkahelyem korábbi érdemeimre való tekintettel megengedte, hogy 2017. december 31-ig távmunkában dolgozzak Finnországból. Sok mindent már nem tanulhattunk Tőle és sokkal könnyebb dolgunk volt, mert az elsőnél elkövetett hibákat nem követtük el még egyszer. Konkrétan nem volt tökéletes a szoptatási technikája Bogyónak és sok levegőt nyelt, ezért egy idő után kifáradt és elaludt, majd fél óra után éhesen ébredt. Hanga baba rendesen szopizott. Gyorsan elérte a születési súlyát, nőtt, mint akit húznak. A nővére mindig a normális súly alsó határán volt és most is magas, izmos vékony. Sára azonban igazi szumó birkózó. Nyolc hónaposan elérte a 8 kg-t, most 11 hónaposan a 9 és fél kg. Ezek szép számok, de ez a finn babák átlag testsúlyai az adott korban. Csak nyolc hónap után kezdett nőni a haja, ezért igazán babaszerű volt Bogyóval ellentétben, akit minden finn néni pici kislánynak nézett. Mosolyog, alszik, szopizik. Fél évesen kezdtük hozzátáplálni. Kilenc hónaposan kezdett el kúszni, majd mászni (hiába, nehéz a popsi). 2016. október 11-re kaptunk időpontot a követségen, így gyorsan el tudtuk indítani az anyakönyvezési eljárást és az útlevél készítést. Szerencsére átszervezték az ügymenetet, ezért két héten belül megérkezett az útlevél. Az anyakönyvezést azonban fél év alatt oldották meg. Szép lett volna, ha ennyit kellett volna várnunk az útlevélre is, mert addig fizikailag lehetetlen hazautazni Finnországból, amíg nincs útlevél.

Hatalmas, mosolygós, nyugodt, kiegyensúlyozott, boldog baba.

Sajnos ősszel Bogyó viselkedése elég riasztó lett. Nem értette, hogy miért is nem Vele foglalkozunk kizárólagosan. Hogy miért került át másik szobába. Hogy hová tűnik apa időnként. Nagyon hisztis lett. Nem öltözött és nem engedte, hogy mi öltöztessük. Nem haladt a szobatisztasággal. Ha altattuk, akkor gyakran ki akart menni WC-re. Nem öltözött fel a bölcsiben. (Ott egyébként kis angyal volt.) Sajnos kiderült, hogy nagyon mufurcok voltak az óvónők, nem sokat törődtek Vele. Nem is értette őket, ami nagyobb baj volt, csak ezt Bogyó nem tudta megfogalmazni. Annyira lefárasztott minket, hogy alig támolyogtunk egy idő után. A munkámmal, pályázatírással alig haladtam. Éppen csak a hallgatóimat tudtam irányítani és konferenciát szervezni. Aztán november végén leesett a hó és Bogyó beteg lett novemberben, szerencsére munkanapon és el kellett vinnünk Malmiba, a szomszéd városrészbe. Sajnos jól elkéstünk, mérges volt a nővér, akit kaptunk és büntetésül nem volt hajlandó angolul beszélni. Szerencsére Anna-Mari beszél finnül. December 6-án, ami nemzeti ünnep Finnországban el kellett vinnünk a város másik végére, ügyeletre. Mindezt hidegben, hóban és szélben, busszal. Az utazásom előtt pedig nem tudtam kialudni magam. És december 11-én mentünk haza amúgy is. Akkor, aznap belázasodott a pici. Ha elmegyünk orvoshoz, akkor nem érjük el a repülőt. A finnek nem voltak se segítőkészek, se konstruktívak. Végül megbeszéltük a helyzetet egy ismerős gyógyszerésszel és adtunk Sárának lázcsillapítót, majd szerencsésen hazaértünk. Akkor egy időre mindenkinek elege lett Finnországból. Azóta voltunk kint egy hónapot és megint visszarepültünk 2017. augusztus 8-án a finn fővárosba. Anna-Mari és a baba többször voltak kint orvosi vizsgálaton. Közben én jártam Bécsbe és Kínában konferencián, továbbá másfél-két hónapot. Az otthoni ügyeink, lakhatásunk sajnos még nem rendeződtek el. Bogyó szerencsére időközben kezelhetőbb lett. De ez már egy másik történet.

Az utolsó napok Amerikában

Jövő héten ilyenkor már javában pakolni fogok, de házigazdám, a Magyar Tudományos Akadémia és a "the Catholic University of Amerika" (CUA) gondoskodott róla, hogy ne lazsáljak. Ezen kívül szabadidőmben múzeumot látogatok és egy gyermekkori barátom, aki biológus is most járt Washingtonban. Emiatt részt vettem a North American Ornithological Conference-n, ami elég vicces, de a recepción finom fogásokat szolgáltak fel. ;)

Egy igazi amerikai open office. Az egyik dobozban ültem én.
Hűvös volt és csöng, meg ingyen kávé és csoki.

Kezdjük a CUA-val. Márciusban elmondtam nekik, hogy gyorsan intézzék a papírmunkát, mert ha hazaköltözöm, akkor minden lelassul. Nem érdekelte őket, április elején kaptam meg a J1 vízumhoz szükséges papírokat. Emiatt új papírokat kellett kérnem tőlük. Ekkor megmondtam, hogy augusztus végéig kérem a vízumot, mert négy hónapra van pénze a vendéglátómnak. Erre augusztus 15-ig adtak, de a repülőjegyem augusztus 29-re szólt. Ez nem lett volna baj, de a GSFC-be belépőt csak a J1 vízum érvényességének végéig adnak. Emiatt egy harmadik papírt kellett kérnem. De ez olyan lassan született meg, hogy augusztus 16-23 között nem mehettem be a munkahelyemre. Ráadásul kiderült, hogy augusztus 26-án repülök haza, mert összekeverték a repülőjegyeket. Végül két napra kaptam belépőt. Ehhez azonban két nap be kellett mennem munka helyett Washington DC-be, a CUA-ba, személyesen a papírokért. Kocsi nélkül a 35 C-ben magas páratartalom mellett tekertem a metróig. Egyszer otthagytam lezárva az állomáson a cangát, mert csúcsidőben nem lehet vele metrón utazni, egyszer pedig magammal vittem. Mindkét esetben majdnem 30 km-t tekertem. Még így is jobban jártam, mint a busszal, ami óránként jár és 45 perc a menetideje (8 km-en.) Leizzadtam, szétáztam egy viharban és elment két értékes napom. Mert az utolsó pillanatig, sőt a repülőgépen is dolgoztam. Cikkeket olvastam és pályázatokat írtam.

Dr. Szabó és Dr. Facskó nagy találkozása Washington DC-ben.

Sajnos otthonról a gyenge légkondicionáló és a hőség miatt nem tudtam dolgozni. Emiatt múzeumokba menekültem. Megnéztem az Amerikai Indiánok Múzeumát, a National History Museumot (meteorok, bálnák, dinoszauruszok) és az Air and Space Museum másik épületét barátokkal. Láttam a Discovery űrsiklót, a X-Menben szereplő blackbird-öt (rohadt gyors kémgép). Sok korai rakétát és űreszközt. Minden múzeum gyerekbarát, valahol meg is lehet tapogatni a tárgyakat. Két napot a Goddard Corporate Centerben töltöttem, amely a "designated" nemzetek kutatóinak gyűjtőhelye. Ők nem léphetnek be a GSFC területére, de azért dolgozhatnak az amerikai nemzetnek. Egyik nap egy gyermekkori barátommal találkoztam, aki éppen a North American Ornithological Conference-n vett részt, abban a reményben, hogy kap állást. Ugyanabban a cipőben jár, mint én. Közölték Vele, hogy dolgozzon ingyen gyakornokként, meg hogy nem kormányzati szerveknél inkább média szakember kell, mint tudós. Csodás. Elmentünk a Fehér Házhoz és potyáztam a nyitó fogadáson. A jövőnk sötét.

 

Dr. Facskó, Dr. Komar, Dr. Kang, Dr. Moura, Dr. Honkonen és
Dr. Aryan a Discovery űrsiklóval (credits: Dr. Kosar).

Részt vettem egy megbeszélésen a John Hopkins University Applied Physcics Laboratory-ban. Itt katonai programok is folynak, itt kapott határozatlan idejű állást volt főnökasszonyom norvég kedvence. Csak kísérővel mehettünk be és WC-re is csak kísérővel mehettünk ki. Az ott dolgozó emberek építették a Van Allen Probes és a Magnetospheric Multiscale Mission szondáit a sugárzási övek és a rekonnekció vizsgálatára. Nekik van olyan globális MHD kódjuk, amibe be lehet lőni tesztrészecskéket és így kinetikus tulajdonságokat is lehet vizsgálni. Szóval jó a csapat. Elég sok az űrfizikai intézet Marylandben és Virginiában.

Fáj az ember szíve: lepratelep helyett rendezett körülmények.

Az utolsó héten hétfőn és kedden részt vettem egy konferencián a University of Maryland-en. Elég jó előadásokat hallgattam és elég jó volt a büfé. A házinénim volt a sofőröm, mert nehéz volt megközelíteni busszal a kampuszt. A GSFC-s kollégáimon kívül jöttek Boulderből is, ahová már kétszer hiába jelentkeztem. Az utolsó interjúztató elmondta, hogy _nagyon_ sokan jelentkeztek és héttel beszéltek telefonon. Mind a hetet felvette volna azonnal, de végül hármat hívtak be, én meg éppen hogy lecsúsztam a Colorado-i repülőjegyről. Ott volt egy Potsdamba frissen kinevezett professzor is, aki most került át a University California of Los Angelesről. Beszélgetésünk szintén egy sikertelen jelentkezéssel indult, majd leöntötte magát kávéval. Elmondta, hogy olyan emberre gondoltak, aki tapasztalt a sugárzási övek témájában. Mondtam, hogy most tanulom, de nehéz váltani, mert mindeni tapasztalt embert keres. Erre meghívott magához. Aznap hagytam elmenni a házinénit, aki korán lelépett és meghallgattam az előadását. Utána megerősítette a meghívást. Aznap körbefényképeztem a kampuszt és gyalog próbáltam meg hazamenni. Nem volt jó ötlet. :(

A Lincoln Mauzóleum. Csak legvégén jutott eszembe, hogy bemenjek.

Szerdán két napra visszaköltöztem az irodámba. Elmentem a konditerembe utoljára. Csütörtökön összepakoltam, visszavittem a monitort és egy ebéd keretében elbúcsúztam mindenkitől. Még utoljára költségvetést írtunk a vendéglátómmal. Este szétkaptam a bringát, becsomagoltam a táskába, majd a cuccaimmal folytattam. Másnap reggel bepakoltam a kávéfőzőt és vártam a reptéri buszt. A buszsofőr és a hordár megvágott pár dollárral, a British Airways meg $300-ral. Ez érthetetlen, mert az American Airlinesnak más árai és szabályai vannak (update: kiderült, hogy nyáron árat emeltek). Szerencsére mindent térítenek. Most éppen Londonba érkezik a gépem, a Finnair visz haza Finnországba a családomhoz. Már nagyon várom, hogy viszontláthassam őket, különösen a kislányomat. Nélkülük kellett mennem az USA-ba, de legközelebb másképpen oldjuk meg az ügyet.