2011. október 21., péntek

Sverige!!!

2011. október 10-14 között egy régi vágyam teljesült: elutaztunk Anna-Marival Stockholmba. Kicsit nehézkesen mozgunk, ugyanis nekem az első évben alig van szabadságom. Itt áprilistól áprilisig számolják a szabadságot, én novemberben kezdtem, az összegyűjtött tíz napot nyáron kivettem, négy jutalomnapot pedig majd karácsonykor szándékozom kivenni. Sajnos azonban eléggé elfáradtam, ezért szükségem volt némi pihenőre. Ráadásul IBIS akció volt, kettőt fizet hármat kap, ezenfelül elég szép napos őszünk van, ezért miután hazajöttem Brugge-ből, beszéltem a főnökeimmel és kértem egy hét szabadságot az összegyűjtött plusz óráim fejében. Repülőjegy-vásárláshoz már késő volt, de itt a Balti-tenger partján egy sokkal jobb opciót is lehet választani: a hajóutat. A Viking Lines és a Tallink-Silja hajózik Helsinkiből Stockholmba. Lehet Turkuból is indulni, de az odavonatozás körülményes, továbbá árban ugyanannyira jön ki. A változó őszi idő miatt nem lehet egy hónappal korábban jegyet venni, továbbá a város túl nagy egy daily cruise-hoz, azaz, amikor ugyanazzal a hajóval ugyanaznap vissza is jössz. Ez utóbbi Tallinn esetében működik, de Stockholmnál röhej: mit látsz pár óra alatt a városból? Szóval vettem egy-egy jegyet egy fedélközi kabinba a vízvonal alatt (“C” kategória) a Silja Synphoniára október 10/11 és 13/14 éjszakájára, továbbá reggelit, hogy tele pocival vészeljük át az első napot. A Viking Lines Mariella nevű hajójára kicsit olcsóbbak lettek volna a jegyek, de inkább maradtam a jól bevált Tallink-Silja cégnél. Az IBIS akcióját elvetettem, mivel a felajánlott hotelek nagyon messze voltak a központtól, maradtunk egy metró vonal mellettinél.

Suomenlinna, ahogyan még sohasem láttuk.

Október 10-én hétfőn szálltunk hajóra, a Helsinki kikötő Olympia termináljában. A beszállás a repülésre emlékezetezett, nyilvánvaló, hogy a repülés vette át a hajózástól a check-in-t, a boarding cardot és a beszállókapukat. Kaptunk egy-egy vonalkódos kártyát, azzal szálltunk fel és azzal nyitottuk ki a kabin ajtót. Beszállásnál fényképetkészítettek rólunk, tisztek fogadtak és élő zene szólt. A terminál a hajón egy bevásárló utcába torkollott. Nagy nehezen lelifteztünk a kabinunkhoz, ahol kaptunk ágyneműt, törölközőt és szappant, mint egy hotelben. Volt saját fürdőszobánk és WC-nk. A hajó WC borzalmas: van benne egy kis víz és csak úgy lehet lehúzni, ha lenyomod a gombot a támla mögött, azaz a támlát le kell hajtani. Nem valami kényelmes. Szinte azonnal felmentünk a fedélzetre és megnéztük a kihajózást. Ezeknek a 12 emeletes dögöknek egy-egy kapu van az elején és a végén (az előbbi szakadt le az MS Estoniánál), sétafedélzet oldalt és a tetején, ezen felül két hátsó hajócsavar és kettő forgatható az elején. Szóval fékezni, farolni és helyben fordulni is tudnak. A végéről jó messze elláttunk, végre láttuk Suomelinnát a tenger felől. A két sziget között alig fért át a hajó, de ment vagy 40 km/h-vel. Sajnos az ég borult volt, a szél pedig erős. Majdnem lefújt minket a tetőről. Megnéztünk a boltok kínálatát, az éttermeket, ittunk egy sört, sajtot és sonkát vacsoráztunk a kabinban, meg muffint, majd lefeküdtünk és nyugovóra tértünk. Sajnos a hullámzás miatt aludni nem tudtunk, ráadásul az esti bűvészshow is elmaradt. Kicsit ciki, ha tényleg kettéfűrészel valakit a bűvész. :)

Sziget a Stockholm előtti öbölben. Guszti cimborámtól kérem latifundiumként, szolgálataim fejében, a Nobel-díj mellé, vagy helyett.

Másnap reggelre kértünk reggelit és nem csalódtunk. A szokásos büféreggelit kaptuk, terülj-terülj asztalkám, halak, puuro, virsli, sült szalonna, tea, kávé, süti, amit akarsz. Csakhogy éppen befelé navigáltunk a kikötőbe, azaz lassan keresztülhaladtunk a Stockholm előtti szigetvilágon, ragyogó reggeli napsütésben, színes levelű fák között. Az ablak mellett kaptunk helyett, többet fényképeztünk, mint ettünk. Utána Anna-Mari a kabinba vonult, én pedig a tetőre, ahol elkaptam, ahogy araszolva, lassan kikötünk Stockholmban pár perccel a tervezett 09:30 előtt.

Ez itt az é. sz. 59º, nem Magyarország, a Nap ragyogóan tisztán süt, de az árnyékok dél körül is hosszúak, mint decemberben otthon.

Partra szálltunk és a tömeget követve elég gyorsan megtaláltuk a metrót. A hajón már előző este megvettem a Stockholm kártyát, amivel három napig ingyen utaztunk és mindenhová ingyen beléphettünk. A google maps elküldött volna egy hosszú körútra, mert nem ismeri a gyalogutakat (erre két másik példával is szolgált később), de a velünk utazó vagy ezer ember másképpen gondolta. Egyébként nyilak is jelezték az irányt. Amíg nem utaztunk Tallinnba hajóval, nem fogtam fel, hogy mit jelent a tenger: irgalmatlan mennyiségű embert és árut lehet szállítani elég olcsón, bár elég lassan. A hajó 12 emeletes volt, kb. 2000 ember fért el rajta kényelmesen. Kényelmetlenül pedig szerintem a duplája, egész dandárokat lehetne szállítani harckocsikkal együtt egy-egy hajóval. Kb. fél óra alatt megtaláltuk az IBIS Hotelhez közeli állomást, ahol a google maps által javasol kijáraton távoztunk, alkalmat adva Anna-Marinak pár szép fotó készítésére, majd 1km kerülő után megtaláltuk azt a kijáratot, amelyik a legrövidebb úton vezet a hotelhez. A hotelben szerencsénk volt, mert kaptunk szobát franciaággyal, pedig órákkal a becsekkolási idő előtt érkeztünk. Az IBIS hotelnél soha többet nem fogom alább adni: lehet, hogy néha drága, de megbízható minőség mindenfelé.

Őrségváltás a királyi palota előtt.

A nap hátralévő részét a királyi palotában, annak kincstárában, alagsorában és termeiben töltöttük. Sajnos nem láttuk a királyi család tagjait alsónadrágban sörözve meccset nézni, ezért latifundiumot sem kérhettem. Nagyon látszik, hogy Svédország egy kicsit gazdagabb, mint Finnország. A földek termékenyebbek, kevesebb a szikla, több az igazi alföld. Az épületek sokkal régebbiek a városokban, mint Finnországban, akár Turkuban. A svédek kevésbé szőkék és alacsonyabbak a finneknél és sokkal több a bevándorló. Este, ami sajnos itt fél hatot jelentett sétáltunk és fényképeztünk a városban. Nagy nehezen megtaláltunk egy prospektusban szereplő utcát, amit a google maps megint csak nem ismert. Fényképeztünk, majd egy falépcsőn Anna-Mari véletlenül kiverte a kezemből a 16e HUF-ot érő dioptriás kerékpáros napszemüvegemet. Csont, koppanás nélkül esett át a lépcsőn és leesett az alatta lévő gazos és megközelíthetetlen területre. Némi sziklamászás, növényzetirtás, gimnasztika és streching árán visszaszereztem a szemüveget. Ezután még próbáltunk pár képet készíteni a városról, lehetőleg torony daruk nélkül, de nem igazán sikerült. Feladtuk, és nagyon szép kis utcácskákon át elmentünk a Hermann's vegetáriánus étterembe. A menü koponyánként 159 SEK volt, de svédasztalos rendszerben, ezért belépés után felkiáltottam: „Ez a mennyország!” Kissé megleptem Anna-Marit ezzel, nem várt tőlem ilyen reakciót egy vegetáriánus vendéglőben. Nagyon finom volt az összes saláta és a meleg ételek is, olyan teákat ittunk, amit előttesoha. Vacsora után legurítottam a feleségemet a dombról és hazagurultunk a hotelbe. Ott egyszerűen a hasára fordítottam, mint Garfieldot, innentől kezdve nem tudott megmozdulni reggelig. Pedig nem is evett meleg ételt. :)

Stockholmi látkép, városháza, egyebek.

Másnap a skanzenbe mentünk el. Pontosabban A Skanzenbe. Ez volt ugyanis az első skanzen a világon. Láttunk épületeket, rénszarvasokat, fókákat, deszkaházakat és három kisgyermeküket (tipikusan szöszi kislányokat) sétáltató szakállas apukákat. Sajnos csak a terület felét néztük meg, mert még el akartunk jutni a Nordiska Múzeumba. Ott a svéd formatervezésről, a svédek életéről, a folklórról láthattunk kiállítást. Eddig azt hittem, hogy csak nekünk magyaroknak ilyen gazdag a népi kultúránk, de úgy tűnik, ez erősen sovén felfogás. Nagyon szép a népviseletük, és minden használati tárgyukat díszítették. Külön örültem a Sámi (régebben: lapp) kiállításnak. A népviseletük, akár a miénk, a dalaik (joik) kicsit indián zenére hasonlítanak. A svédek be akarták olvasztani őket, erre intézetet is kreáltak, méricskélték a fejüket, még a hetvenes években is. Azzal, hogy nem léptek be a második világháborúba és semlegesek maradtak, az is együtt járt, hogy a nácik gond nélkül működhettek egészen a hatvanas évekig. Egyébként nincs olyan, hogy Sámi nyelv, kilenc nyelvjárásuk van, de ezek valójában külön nyelvek, a finnugor nyelvcsalád részei. A Kola-félszigeten, Norvégia északi részén, Svédországban és Észak-Finnországban, azaz Lappföldön élnek, továbbra is révszarvasokat tenyésztve, csak talán már nem vándorolnak annyit. Sajnos ezután annyira kifáradtunk, hogy a Vasa múzeum megtekintését az utolsó napra kellett halasztanunk. Bementünk a belvárosba, ahol egy másik vegetáriánus étteremben vacsoráztunk. Miután jóllaktam a vega ételekkel, felfedeztem, hogy van hús is. :( Majd legközelebb. Ezután benéztünk egy boltba, ahol kaptunk cukormentes csokit és láttunk egy hűtőt, ahonnan úgy lehetett merni a fagyasztott epret, szedret és bogyókat, mint máshol a fagyit.

Látkép a hajóról, távozáskor. Kissé szétfagytunk, de megérte.

Másnap kicsekkoltunk a hotelből és kimentünk a kikötőbe. Ott majd egy órát elszúrtam pénzváltással. Ugyanis egészen addig nem kellett svéd koronát felvennem, mindenhol kártyával fizettem. Sajnos itt érméket kellett bedobálnunk, ezért pénzt kellett felvennem. Sajnos a kikötőben a kiszálló utasokra méretezték az automatákat, azaz 500 koronásokat lehetett felvenni, nekünk pedig csak 30 SEK-re volt szükségünk. Végül egy közeli üzletközpontban fel tudtam venni 100 koronát, amit nem váltottak fel a kávézóban, hanem csakis a Silja check-in ablaknál. Végül egy órára értünk a Vasa múzeumhoz. A XVII. százasban építettek egy szép nagy hadihajót, amelynek építésébe az akkori király is beleszólt. Több faragványt, magasabb mellvértet akart. Emiatt az első próbaútján, másfél km után, derült, szélcsendes időben elsüllyedt a hajó az öbölben. Bár alig 30 m mélyen volt, a korabeli technológiákkal (gy. k. búvárharang) nem tudták kiemelni, bár pár ágyút a felszínre hoztak. Elfelejtve hevert a XX. századig, amikor is megtalálták és 1964-ben kiemelték. A Balti-tenger vize se nem sós, se nem édes, ún. brakk víz, emiatt a faanyagot lebontó gombák nem élnek meg benne, a hajó épen megmaradt. Konzerválták a fát, összeállították a hajót és kiállítást szerveztek az emberi maradványokból, továbbá a fellelt tárgyakból. Sajnos fényképezni nem tudtunk, mert túl sötét volt és túl nagy volt a hajó, de szép kiállítás volt.
Ez a sziget is jó lesz.

Hazafelé elcsábultunk: befizettünk a büfé vacsorára. Nagyon drága volt, €35/fő, de megérte: kaptunk kaviárt, halakat, kagylót, kagyló salátát, salátákat, meleg ételeket, süteményt, csoki krémet (ezekből csak én ettem), ingyen bort, sört, üdítőt. Ültetési rend volt, a nők kicsípték magukat, de a családok is jól jártak. Voltaképpen egy ilyen hajóút nagyon jó a családoknak, ugyanis a kabin árát kell kifizetni, mindegy, hogy hány személy lakik benne. A büfé ára pedig kedvezményes a gyerekekre, 17 év alatt fele annyi, 8 év alatt negyed annyi. Lapátolták is be rendesen a fagylaltot csokiszósszal. Egyszer csak eltűntek a gyerekek és jól beálltak a felnőttek (volt ingyen sör, fehérbor és vörösbor). Ezután megnéztük fent, hogy van-e sarki fény. No persze, nem volt, de messze el lehetett látni a teleholdas éjszakában. A Hold alacsonyan állt, ezért ezüst hidat lehetett látni, továbbá a hajókat a távolban. És végre rájöttünk, hogy hova tűnnek a lenge ruházatú tizenéves lányok: a legfelső bárban karaoke volt, angol, finn és svéd nyelvű számokat énekeltek, komoly, negyvenes öltönyös-kosztümös managerek és tizenéves lányok. Egész jól csinálták - hogy mennyi exhibicionista ember kerül össze egy ilyen hajón! Anna-Mari nagyon kapacitált, hogy énekeljek el valami Depeche Mode számot. Ahhoz egy kicsit több Jagermeistert kellett volna innom. Egyébként elég drága volt a pia. A csapos megjegyezte, hogy milyen jó bankkártyám van (gy. k.: egy mezei nyúl van rajta), mondtam neki, hogy vigyázzon, mert az egy vérnyúl. Éjfél után vége volt a bulinak, diszkó kezdődött. Mi aludtunk reggel 10-ig, amikor is befutottunk Helsinkibe. Még aznap továbbutaztunk Hameenlinnába, de az már egy másik történet.

Levél az APEH-től


Édesanyám repesve értesített arról, hogy levelem érkezett az APEH-től, megbüntettek 5000Ft-re azért, mert késedelmesen jelentettem be azt, hogy nem kell már EÜ-járulékot fizetnem. Vérlázító, hogy így nyolc hónap után megvágtak, ugyanis:
  1. A francia és a finn állás között alig két hónap telet el, ami először három hónapnak indult. Bekkelés helyett magam mentem el az APEH-hez bejelenteni, hogy én akarok TB-t fizetni, hogy rendben legyen az ellátásom. Utólag kiderült, hogy nem is kellett volna.
  2. 2010. októberében elmentem a bajai APEH-hez, hogy kijelentkezzek, de elhajtottak, hogy nem ők az illetékesek, csak a járulékokat hajtják be. Az EÜ pénztárnál papírokat kértek, amelyekkel nem rendelkeztem.
  3. Itt Helsinkiben azonnal elmentem a Maistraattihoz, a Malmi Idegenrendészetre, a KELA kártyámat is megszereztem, de ez messze a november 15-ei határidő után történt, hiszen mindenkinek idő kellett.
  4. Decemberben az esküvőnk után, a két ünnep között elmentem a bajai EÜ pénztárba, kijelentkezni. Nem fogadták el a papírokat, olyan papírokat kértek, amelyekkel nem rendelkeztem, nem fogadták el a jövedelemigazolásokat és befizetéseket, továbbá a finn hatóságok határozatait, E106-os nyomtatványt kértek, amit senki sem szeret kiadni (a franciák végül E104-et adtak ki, miután elhagytam az országot).
  5. Ezután jött egy felszólítás februárban, hogy fizessek TB-t. Ekkor anyukám, anyósom és jó barátok segítségével kiderítettük, hogy mit is lehetne tenni, én meg kaptam valamit a KELA-tól amit elfogadtak és most kék a TB számom otthon az orvosnál, ami azt jelzi, hogy kapok ellátást más EU országbeli befizetés alapján. Csak éppen egy rohadt receptet nem tud a rendszer nekem kiállítani 7 évvel az EU csatlakozás után.
Erre kitalálták, hogy megvágnak. Be fogom fizetni a büntetést, a franciáknak többet is befizettem, de rohadjanak meg. Itt annyi dolgom volt az adóhivatallal, hogy novemberben és januárban adtak egy-egy A4-es lapot, hogy ennyi lesz adóm, csákám, viszlát jövőre ugyanitt.

Őszi finn táj valahol Karjaa és Helsinki között

Mea culpa, mea maxima culpa, nagyon hanyagoltam a blogot. Ennek a fő oka a finn nyár és ősz volt, meg az agyhalálom, a finn tanulás és a munkám. Amikor júliusban visszajöttünk még fel 11-ig világos volt, ezért igyekeztem minél többet tekerni, majd ősszel ugyanezt tettem, amíg lehetett. Lemaradtam a finn nyelv tanulásával, próbáltam utolérni magam, de sajnos nem ment, mert agyhalottként jötten vissza otthonról – nem volt elég a két hét szabadság -, továbbá három erős nyomás alatt három projektben dolgoztam. Időközben meghosszabbították a szerződésemet egy évvel, voltunk Tallinnban hajóval, voltam Brugge-ben konferencián, kivettem egy hét szabit utána és elmentünk Anna-Marival Stockholmba hajóval egy fedélközi kabinban a vízvonal alatt utazva oda és vissza (az MS Estonia elsüllyedésére gondolva), végül magyarokkal mökkiztünk egyet Hameenlinna közelében. Hamarosan mindent felrakunk a blogra, rengeteg kép készült, amit a facebook-ra már feltöltöttünk.

Finnország a hosszú alkonyat országa

Október első napján, miután a kilometrikisa versenyben májustól alig 2470 km-t gyűjtöttem bringával, elmentem vonattal Karjaaba, ahol a Gulyás Grand Prixet rendezték és hazatekertem Helsinkibe. Ez volt ez első 100km-s tekerésem Finnországban, jobb később mint soha. A táj gyönyörű volt, a levelet már sárgák, néhol zöldek, a Nap sütött, de alacsonyan állt, csönd és levelegő hasogatóan éles volt és még volt vagy +15°C. Az utolsó képet Masalában, Helsinki közelében készítettem. Itt északon a Nap lassan kel és nyugszik, sokág süt alacsonyról, különösen nyáron. Emiatt alulról süti a felhőket sokáig, tovább lehet látni, hogy az árnyékok felkúsznak a fákon, szépen lassan, közben a fa csúcsát még süti a Nap. A fenyők, sziklák, tavak és a tenger mellett talán ez a legszebb ebben az országban és Skandináviában.