Az utolsó napok Amerikában

Jövő héten ilyenkor már javában pakolni fogok, de házigazdám, a Magyar Tudományos Akadémia és a "the Catholic University of Amerika" (CUA) gondoskodott róla, hogy ne lazsáljak. Ezen kívül szabadidőmben múzeumot látogatok és egy gyermekkori barátom, aki biológus is most járt Washingtonban. Emiatt részt vettem a North American Ornithological Conference-n, ami elég vicces, de a recepción finom fogásokat szolgáltak fel. ;)

Egy igazi amerikai open office. Az egyik dobozban ültem én.
Hűvös volt és csöng, meg ingyen kávé és csoki.

Kezdjük a CUA-val. Márciusban elmondtam nekik, hogy gyorsan intézzék a papírmunkát, mert ha hazaköltözöm, akkor minden lelassul. Nem érdekelte őket, április elején kaptam meg a J1 vízumhoz szükséges papírokat. Emiatt új papírokat kellett kérnem tőlük. Ekkor megmondtam, hogy augusztus végéig kérem a vízumot, mert négy hónapra van pénze a vendéglátómnak. Erre augusztus 15-ig adtak, de a repülőjegyem augusztus 29-re szólt. Ez nem lett volna baj, de a GSFC-be belépőt csak a J1 vízum érvényességének végéig adnak. Emiatt egy harmadik papírt kellett kérnem. De ez olyan lassan született meg, hogy augusztus 16-23 között nem mehettem be a munkahelyemre. Ráadásul kiderült, hogy augusztus 26-án repülök haza, mert összekeverték a repülőjegyeket. Végül két napra kaptam belépőt. Ehhez azonban két nap be kellett mennem munka helyett Washington DC-be, a CUA-ba, személyesen a papírokért. Kocsi nélkül a 35 C-ben magas páratartalom mellett tekertem a metróig. Egyszer otthagytam lezárva az állomáson a cangát, mert csúcsidőben nem lehet vele metrón utazni, egyszer pedig magammal vittem. Mindkét esetben majdnem 30 km-t tekertem. Még így is jobban jártam, mint a busszal, ami óránként jár és 45 perc a menetideje (8 km-en.) Leizzadtam, szétáztam egy viharban és elment két értékes napom. Mert az utolsó pillanatig, sőt a repülőgépen is dolgoztam. Cikkeket olvastam és pályázatokat írtam.

Dr. Szabó és Dr. Facskó nagy találkozása Washington DC-ben.

Sajnos otthonról a gyenge légkondicionáló és a hőség miatt nem tudtam dolgozni. Emiatt múzeumokba menekültem. Megnéztem az Amerikai Indiánok Múzeumát, a National History Museumot (meteorok, bálnák, dinoszauruszok) és az Air and Space Museum másik épületét barátokkal. Láttam a Discovery űrsiklót, a X-Menben szereplő blackbird-öt (rohadt gyors kémgép). Sok korai rakétát és űreszközt. Minden múzeum gyerekbarát, valahol meg is lehet tapogatni a tárgyakat. Két napot a Goddard Corporate Centerben töltöttem, amely a "designated" nemzetek kutatóinak gyűjtőhelye. Ők nem léphetnek be a GSFC területére, de azért dolgozhatnak az amerikai nemzetnek. Egyik nap egy gyermekkori barátommal találkoztam, aki éppen a North American Ornithological Conference-n vett részt, abban a reményben, hogy kap állást. Ugyanabban a cipőben jár, mint én. Közölték Vele, hogy dolgozzon ingyen gyakornokként, meg hogy nem kormányzati szerveknél inkább média szakember kell, mint tudós. Csodás. Elmentünk a Fehér Házhoz és potyáztam a nyitó fogadáson. A jövőnk sötét.

 

Dr. Facskó, Dr. Komar, Dr. Kang, Dr. Moura, Dr. Honkonen és
Dr. Aryan a Discovery űrsiklóval (credits: Dr. Kosar).

Részt vettem egy megbeszélésen a John Hopkins University Applied Physcics Laboratory-ban. Itt katonai programok is folynak, itt kapott határozatlan idejű állást volt főnökasszonyom norvég kedvence. Csak kísérővel mehettünk be és WC-re is csak kísérővel mehettünk ki. Az ott dolgozó emberek építették a Van Allen Probes és a Magnetospheric Multiscale Mission szondáit a sugárzási övek és a rekonnekció vizsgálatára. Nekik van olyan globális MHD kódjuk, amibe be lehet lőni tesztrészecskéket és így kinetikus tulajdonságokat is lehet vizsgálni. Szóval jó a csapat. Elég sok az űrfizikai intézet Marylandben és Virginiában.

Fáj az ember szíve: lepratelep helyett rendezett körülmények.

Az utolsó héten hétfőn és kedden részt vettem egy konferencián a University of Maryland-en. Elég jó előadásokat hallgattam és elég jó volt a büfé. A házinénim volt a sofőröm, mert nehéz volt megközelíteni busszal a kampuszt. A GSFC-s kollégáimon kívül jöttek Boulderből is, ahová már kétszer hiába jelentkeztem. Az utolsó interjúztató elmondta, hogy _nagyon_ sokan jelentkeztek és héttel beszéltek telefonon. Mind a hetet felvette volna azonnal, de végül hármat hívtak be, én meg éppen hogy lecsúsztam a Colorado-i repülőjegyről. Ott volt egy Potsdamba frissen kinevezett professzor is, aki most került át a University California of Los Angelesről. Beszélgetésünk szintén egy sikertelen jelentkezéssel indult, majd leöntötte magát kávéval. Elmondta, hogy olyan emberre gondoltak, aki tapasztalt a sugárzási övek témájában. Mondtam, hogy most tanulom, de nehéz váltani, mert mindeni tapasztalt embert keres. Erre meghívott magához. Aznap hagytam elmenni a házinénit, aki korán lelépett és meghallgattam az előadását. Utána megerősítette a meghívást. Aznap körbefényképeztem a kampuszt és gyalog próbáltam meg hazamenni. Nem volt jó ötlet. :(

A Lincoln Mauzóleum. Csak legvégén jutott eszembe, hogy bemenjek.

Szerdán két napra visszaköltöztem az irodámba. Elmentem a konditerembe utoljára. Csütörtökön összepakoltam, visszavittem a monitort és egy ebéd keretében elbúcsúztam mindenkitől. Még utoljára költségvetést írtunk a vendéglátómmal. Este szétkaptam a bringát, becsomagoltam a táskába, majd a cuccaimmal folytattam. Másnap reggel bepakoltam a kávéfőzőt és vártam a reptéri buszt. A buszsofőr és a hordár megvágott pár dollárral, a British Airways meg $300-ral. Ez érthetetlen, mert az American Airlinesnak más árai és szabályai vannak (update: kiderült, hogy nyáron árat emeltek). Szerencsére mindent térítenek. Most éppen Londonba érkezik a gépem, a Finnair visz haza Finnországba a családomhoz. Már nagyon várom, hogy viszontláthassam őket, különösen a kislányomat. Nélkülük kellett mennem az USA-ba, de legközelebb másképpen oldjuk meg az ügyet.