Utolsó túrám Finnországban

 

A minitúrám útvonala Lahti-Sysmä-Jyväskylä között. 

Tavaly, 2014 május 29-én megszületett a kislányom, Bogyó. Előtte kifakadt porckorongsérvet kaptam, ami miatt ugyan csak három napot feküdtem, de amelyből hónapokig lábadoztam. A kislányom nagyon aludni nem hagyott minket, főleg Anna-Marit, aki idejekorán elhatározta, hogy ő szoptatni fog, amíg csak lehet. Délutánonként azonban Ő is kidőlt, addig én elmentem sétálni kettő-négy órára a kocsiban alvó kislányommal. Más mozgást nem is végezhettem – úszni augusztusban jutottam csak el – de a szép, meleg (+27C), napos időben élvezet volt a séta. Ha Manci felébredt, akkor megetettem a lefejt anyatejjel, vagy esetleg tápszerrel, aztán sétáltunk tovább. Addig Anna-Mari valamennyire kialudta magát. Az anyósom a szülés után másfél héttel hazament, mi pedig a baba születése után két héttel beadtuk a magyar anyakönyvezéshez a papírokat. Pont elkaptuk a diplomáciai futárt júniusban és a konzulasszony még a szabadsága előtt elindította az eljárást. Így, hatalmas szerencsével augusztus elején felhívott minket a konzulátus, hogy az anyakönyvezés megtörtént, jönnek a papírok. Anna-Marinak addigra elege abból, hogy csak én segítek neki a babával, vágyott a családjával való találkozásra is, ezért augusztus 19-én hazarepültek a babával, aki békésen végigaludta az utat. Jómagam is mentem volna, de Marie Skłodowska-Curie pályázatot írtam, ezért itt maradtam (minden cikket le tudok tölteni a Helsinki Egyetem könyvtárának épületéből, otthon pedig csak Elsevier és Springer termékekben megjelent cikkeket). Ha már így esett, akkor bár csóró munkanélküli voltam, szalmaözvegyként elmentem egy igen rövid, két napos (pontosabban két éjszakás) Lahti-Jyväskylä kerékpár túrára 2015. augusztus 23-25 között. Szerencsére a porckorongsérvem addigra helyrejött és bár húztam a bal lábamat, el mertem menni egy ilyen hosszú túrára. Addigra vége lett a szép, napos, meleg időszaknak, az időjárás változékonysága alapján olyan magyar áprilisi, de a hőmérséklet alapján magyar októberi idő volt. Néha napos, szeles, felhős, záporokkal, zivatarokkal tarkítva (volt, hogy naponta többször is megáztam naponta). A hőmérséklet a +18C-t sem érte el napközben. Az első két napra (szombat-vasárnap) változó időt jósoltak, hétfőre, a visszautazás idejére pedig esőt. De Jyväskyläben már mindegy volt, hogy milyen az idő, ott úgyis csak várost nézni akartam.

Végtelen tavak között Asikkala után a harjun.

2014. augusztus 23, szombat, Lahti-Asikkala-Sysmä, kb. 70km

Az első nap elutaztam az ingavonattal Lahtiba. 2013-ban már jártam ott, elég nap város olyan 120km-re Helsinkitől. Óránként jár ingavonat, sajnos pont lekéstem az egyiket, mert összecseréltem az irányokat a menetrendben. Semmi baj, Tikkurilában, az állomáson megvettem a kerékpárjegyet és vártam fél órát. Lahtin elég gyorsan áttekertem, mert már láttam és nem igazán tetszett. Borult időben értem ki a tó partjára, ahonnan ezúttal északra indultam tovább és nem délre. Nagyon szép sétány vezetett északnak a tó partján, majd elvált az út a tótól és én szépen eltévedtem. Röpke egy óra alatt egy lezárt partszakaszon keresztül egy kempingben tértem vissza a civilizációba, ahonnan már sikerült megtalálnom a megfelelő utat. Ebédidőre Asikkalába értem. Ez a városka különleges, mert itt található egy zsilip, amely összeköti a várostól északra és délre található tavakat. Ezentúl utána semmilyen, ismétlem semmilyen város, falu, település, benzinkút, vagy tanyaközpont sem található. Ezért bevásároltam az S-Marketben, majd megebédeltem egy pizzériában. Ott a pincér figyelmeztetett arra, hogy a zsilipnél található kávézó után egyedül maradok a természettel. Megköszöntem. A zsilipnél volt egy híd, amelyet fel lehetett nyitni. Ittam egy kávét és megvártam, amíg át tudtam kelni. Rövidesen egy hosszú harjun, azaz alapvetően gleccser moréna anyagból felépült gáton tekertem, végtelen víztükörtől körbevéve. Aznap nem esett az eső, amerre tekertem, de a töltésről nagyon szép esőfelhőket láttam és fényképeztem. Az erdőben pár finn gombát és bogyókat szedett a harjuhoz vezető úton és a kis szigeteket. Egyébként csönd volt, még autót sem láttam. Ekkor már elkezdődött az iskola, régen véget értek a szabadságolások. Üres volt az erdő, nem úgy, mint a korábbi júliusi túráimnál. A hangulatot nem lehet visszaadni: egyedül voltam a végtelen tavak között és szó szerint a víz közepén. Este jóval sötétedés előtt értem be Sysmäba. A hotel megtalálása előtt kimentem a vízpartra, felhőket és naplementét fényképezni. Határozottan hideg volt, olyan +15C volt napközben, de este alig volt +10C. Egész nap hosszú ujjú mezben és rövidnadrágban tekertem. A hotel szoba elég egyszerű volt, de volt erkélyem és szaunám a folyosón. Gyorsan lementem vacsorázni A konyha sajnos korán zárt, mert táncmulatság volt. Ezzel ugratott később egy magyar barátnőm, aki annyit látott, hogy bejelentkeztem a facebookon ebbe a hotelba és rákeresve kiderült, hogy táncmulatságot rendeznek ott pont aznap. A helyszín egyébként tele volt helyi cigányokkal, népviseletben. Jó sokáig nem tudtam elaludni a hangos zenétől. Szaunáztam, interneteztem. Közben pedig kint esett az eső. Nagyon egyedi hangulatú túra volt. 

Végtelen tavak és felhők Asikkala és Sysmä között.

2014. augusztus 24, vasárnap, Sysmä-Jyväskylä, kb. 90km

Reggelre elállt az eső, de nem volt meleg, az ég sem derült ki. A hotel pazar reggelit biztosított, de volt egy problémám: hol fogok bevásárolni? Ugyanis a boltok délben nyitnak Finnországban vasárnap. Ráadásul útközben nem lesz semmilyen város majdnem Jyväskyläig. Végül egy sem K-, sem S-csoporthoz nem tartozó SIWA boltban vásároltam be boldogan, mert ők reggel 9-től nyitva vannak. Ezután alaposan megizzadtam és a helyiek segítségét is igénybe kellett vennem ahhoz, hogy kitaláljak a városból (nem sokan lófráltak az utcán vasárnap reggel). Közben kiderült, hogy a város környéke nagyon szép, erdős, nyírfás finn táj. 

A hidakról remekül lehetett fényképezni a végtelen horizontot.

Elindultam végül északnak a 612-es úton. A forgalom hétköznap sem lett volna egetverő, de itt tényleg óránként egy autót láttam. Egy szép tó partján megálltam fényképezni, majd egy meredek emelkedőre való felmászásra készülve felpörgettem a hajtóművet. „Pang!” - hallatszott az ismerős hang: kitörött egy küllőm a hátsó kerekemben. Ugyan 145kg voltam, de ez egy jól bejáratott kerék volt. Leszálltam és kikaptam kereket, de sajnos kiderült, hogy egy csavar beragadt a tárcsafékemben és nem tudtam leszedni a fémkorongot, azért képtelen voltam küllőt cserélni. Hátra volt tehát még 90km, egy ugrándozó hátsó kerékkel (automatikusan nyolcas kerül bele, ha kitörik egy küllő) és törött küllővel a semmi közepén, tavak, erdők és agresszív vérnyulak között. Tíz kilométerrel később megálltam igazítani a kerékpáromat és pont ekkor utolért egy finn srác, aki szintén kerékpározott. Tényleg srác volt, 16-18 éves középiskolás, szép nagy gyógyuló monoklival mindkét szeme alatt. Gondolom az előző esti buli után tekert haza éppen. Megkérdezte finnül, hogy mi a baj, ékes angolsággal válaszoltam, hogy kitörött egy küllőm. Felajánlotta, hogy menjek el hozzájuk, használhatom a műhelyük szerszámait. A Judinsalo sziget közepén lakott egy tanyán a családjával, de inkább majorságot mondanék. Senki nem lakott a környéken, hatalmas földjeik voltak, traktorokkal és más gépekkel. Amikor megérkeztünk, bemutatkozott – ezt valószínűleg nekem kellett volna kezdeményeznem és bementünk a műhelybe. Volt megfelelő csillagcsavarhúzója, de a rohadt csavar nem jött ki. Nem tudtam fogóval sem megfogni, se fagyasztani. Lövésem sincs, hogy szedték ki a csavart belőle Helsinkiben a szervizben később. Szenvedésem végén a srác megkérdezte, hogy most mit lehet tenni. Azt válaszoltam, hogy imádkozni. Azt is tettem Jyväskyläig. Előbb azonban segítőm beinvitált a házba vizet tölteni és kezet mosni. Bemutatott a nagyapjának. A ház a Finnországban szokásos módon minden kényelemmel fel volt szerelve. 

Nem lehet betelni a finn tavak látványával.

Tekertem tovább északra. Hamarosan a Luhanka előtti kereszteződéshez értem. Ott gyorsan behúzódtam egy házikóba, ami valami túlméretezett postaláda, vagy terménytartó lehetett, mert eleredt az eső. Szerencsére a kerékpáros táskáim vízállóak egy idő óta. Luhanka egy tanyaközpontnak tűnt és nem esett útba, ezért nem tekertem plusz 10km-t, hogy odaérjek. Mentem tovább a 162-es úton. Hamarosan a 610-es úthoz értem és a kereszteződésnél balra fordulva a 610-es úton tekertem tovább. Itt be kellett húzódnom egy mellékúton a fák alá, mert megint eleredt az eső. Putkilahti tanyaközpont után (se bolt, se kávézó, se benzinkút nem volt a „faluban”) az út elkezdett emelkedni, elég meredeken. Nem voltam csúcs formában és féltem, hogy kitörik még pár küllőm, ezért elég sokat toltam a bringát. De csak nem akart véget érni az emelkedő. Kiderült, hogy amit újabb harjunak néztem egy hegygerinc a két tó között. Nem voltam túl boldog, mert este hét óra volt és még várt rám 40km a szálásomig. Aztán a csak véget ért a „hegy” és 10km-n keresztül alig kellett tekernem. Végül elértem a 9-es ás a 610-es utak kereszteződését és az ott található Neste Oil benzinkutat. 

Augusztus végi naplemente. Elég gáz ezt látni este 7-kor,
amikor még van vagy 40km, a terep hegyes és este kilenc
felé megy le a Nap. De a felhők szépek.

Régen, nagyon régen, egy másik életben 2004-ben letöltöttem a DC++-ról és megnéztem a Lukas Moodysson „Fucking Amal/Show me Love” c. filmjét és beleszerelmesedtem Svédországba. Körutat terveztem és vettem egy útikönyvet. Abban írták, hogy Svédország északi részén nem kerül 20km-ként egy-egy jól felszerelt benzinkút az utas látóterébe. Nem értettem, hogy ez mit jelent, amíg Finnországba nem költöztem. Itt ugyanis minden benzinkútnál található egy bolt, továbbá egy étkezde, amely ebédidőben svéd asztallal fogad, később pedig egytálétellel, korlátlan saláta, üdítő, tej és kávé fogyasztással. Egyszóval egy benzinkút főnyeremény főleg, ha elfogyott már az egyszeri kerékpáros SIWA-ban vett élelme és egész nap nem evet, nem ivott meleget. Alaposan bevacsoráztam, majd bringára pattantam. Akkor zárt az üzlet, mert este kilenc óra elmúlt. Korpilahtit, amely a célomtól ellenkező irányba feküdt vagy 5km-re, kihagytam és Jyväskylä felé indultam. Volt azonban két probléma. Először is először finnországi túrám során rám sötétedett, köd lepte el a tájat és rohadt hideg lett, hiszen augusztus vége volt. Másodszor földúton kellett tekernem a kitörött küllőmmel, sötétben mindenféle tábla nélkül. Ez valójában nem is földút volt, hanem annyira rossz minőségű mellékút, hogy földútnak jelölték. Ráadásul mellettem futott a 9-es út, amely igen forgalmas volt és éjjel az autók reflektorai ugyanúgy zavartak, mint otthon tették volna. A tök sötét mellékúton kerülgettem a kátyúkat, majd egyszer csak kereszteztem egy felüljárón a 9-es utat és Muuramebe értem. Ott végre kivilágított utcákon suhanhattam, majd el kellett döntenem, hogy Muratsalo felé veszem-e az irányt. Az egy félsziget, 20km-s kitérő, de végig kerékpárút vezet oda (amely nincs kivilágítva). A térképemen láttam, hogy egy párhuzamos út vezet a forgalmas (és halálos) 9-essel Jyväskyläba. Azt választottam. Rossz döntés volt. 500m után teljesen sötétben tekertem megint, persze világítással, de az nem sokat ér, még a reflektorom se. Sokszor a szemembe világítottak a párhuzamos és túl közeli 9-es útról. Nagyon hideg volt, fel kellett vennem a hosszú nadrág fölé a széldzsekit is. Egyszer csak fényt láttam a távolban. Valkolában jobbról csatlakozott az úthoz a Muuratsaloból Jyväskyläba vezető kerékpárút, amelyet teljesen kivilágítottak. Mellbevágó volt a különbség, már értem, hogy miért istenség a Nap sok kultúrában. Ezután végül kiépített kerékpárúton, a 9-essel párhuzamosan gurultam be a városba. Az első gyalogos híd után a parton tekertem, majd a második, a tavon átvezető híd előtt megálltam és öt perc alatt megtaláltam az Omena Hotelt. Nem várt fogadó bizottság és vonószenekar. Beléptem a kóddal, fellifteztem, forró zuhanyt vettem és másnap 11-ig aludtam. Volt internet is, de nem igazán volt energiám szörfözni. Bringám társaságában mély álomba zuhantam.

Ez az, amit egyetlen kerékpáros sem szeret látni földúton,
ismeretlen terepen: besötétedett és a hideg miatt köd üli meg
tájat. Ez köd igen zavaró volt. Az égbolt sokkal sötétebb volt
a valóságban, mint a képen.

2014. augusztus 25, hétfő, Jyväskylä, kb. 30km

Fél tizenegyre húztam fel a mobiltelefonomat másnap, mert délig kellett elhagyni a szobát. Ezt nem nézi senki, de utána nem lehet visszajönni a cuccokért, kizárod magad az ajtón. Minden Omena Hotelban található egy hűtő és rajta egy polcon vízforraló, teával, instant kávéval és tejporral. Egy dupla kávé minden reggel jól jön, különösen egy kimerítő túra után. Összecsomagoltam mindenemet, esővédő ruhát (nadrágot és dzsekit) húztam, majd eltoltam a kerékpárt a vasútállomásra és megvettem a jegyemet a bringámnak és magamnak vissza Helsinkibe. Ezután végre volt időm körülnézni. Egészen pontosan bementem a városközpontba és megebédeltem, majd fel-alá tekertem az utcákon. Bementem a turista információhoz és kértem térképet a városról. Megkérdeztem tőlük, hogy ismerik-e a térképemet és szoktak-e jönni kerékpárosok Helsinkiből. Persze nem ismerték. Az összes finnországi túrámat egy tíz évvel ezelőtti rövid idejű szövetség elavult térképei alapján tettem meg.

A városháza éülete a szaadó esőben.

A városban 130 ezren laknak és még vagy 40 ezer diák tanul ott az egyetemen. A túrám után fel tudtam fogni a jelentőségét. Körülötte, semmilyen, ismétlen semmilyen komolyabb falu, sem város nem található több száz kilométeres körzetben. Ez Közép-Finnország legnagyobb városa. Oázis a vadon közepén, a civilizáció szigete. Nagyon modern, nagyon tiszta, nagyon kulturált. Az egyetem egy szigeten található, onnan vezetett ki az a gyalogos-kerékpáros híd, amelyet előző éjszaka először megláttam. A város egy tó két partján kerül el, hatalmas, több kilométer hosszú híd köti őket össze. A hídról szép kilátás nyílik a tavakra és a környékre. Derült időben biztosan messze elláttam volna róla, de esett, szemerkélt és zuhogott az eső. Emiatt éppen csak végigszaladtam a belvároson, megnéztem a városházát, pár templomot, végigmentem a tóparton és áttekertem a hídon. A belváros tele volt ismerős üzletekkel: S-Market, K-Market, Dressman (ruházati bolt férfiaknak) és társaik. Ezek mindenütt megtalálhatóak Finnországban, még a kis falvakban is, teljesen azonos áruválasztékkal. Ezért (is) élhető az ország. Az utolsó órákat már kávézgatva a vasútállomáson töltöttem, mert nem volt kedvem tovább ázni. A hazavonatozás eseménytelen volt, főleg a vonat WIFI-jét használva interneteztem.

Jyväskylä látképe a túlpartról, ronda esős időben.

És ezzel itt a vége dalak. Várhatóan ez a blog utolsó előtti bejegyzése (amelyet 2015. szeptemberében írtam). Ha megoldódik ez az egzisztenciális válság, amiben most vagyunk, akkor majd írok róla. De nagyon úgy tűnik, hogy vissza kell költöznünk Magyarországra. Sopronban egy kutatóintézetben kínáltak nekem finn szemmel alacsony jövedelmű, de biztos, állást határozatlan idejű szerződéssel. Tekintve, hogy az elmúlt években, különösen a munkanélküliségem ideje alatt szépen gyűltek a független hivatkozások korábbi cikkeimre és sok (eddig hat, de még három készülőben van) cikkem jelent meg, hazatérve hamarosan beadhatom az MTA doktori disszertációmat. Utána olyan fizetést kapok, amely már Magyarországon elfogadható. Jövő (2016) áprilistól már megint Magyarországon és Ausztriában fogok túrázni, remélhetőleg a kislányomat kerékpáros utánfutóban magam után húzva. Szívesen visszatérnék Jyväskyläba, mert a környéken sok látnivalót elmulasztottam. Még nagyobb kedvvel túráznék Seinajoki és Tampere között. Sajnos azonban 2015 telén és tavaszán olyan súlyos lett a porckorongsérvem állapota, hogy három hónapig feküdtem. Júliusban ültem először kerékpárra és most, szeptember elején merek elmenni 40km-es edzésekre. Az idő már hideg, a nappalok hossza nem kedvez a 80-90km-es tekeréseknek. És anyagilag sem állunk túl jól. Sokkal több a bevételünk, mint tavaly, de valami történt, lopakodó drágulás és infláció, mert egyre kevesebbre elég a pénzünk, gyakran hozzá kell nyúli a tartalékhoz. Talán egyszer kijöhetek egy „Visiting Professzor” ösztöndíjra, de ennek esélye csekély. Finnország, én örökre szeretni foglak – de itt a vége, fuss el véle. Finnek, itt élő magyarok legyetek boldogok, én most befejeztem.