Végső búcsú Helsinkitől

2018. augusztus 19-én lejárt a próbaidőm az új munkahelyemen, az ESOC-nál, Darmstadtban. Akkor már gőzerővel kerestem albérletet a családom számára. Nem volt könnyű dolgom. Vagy 40 lakáshirdetésre írtam. Végül egy Darmstadthoz közeli faluban Egelsbachban találtam egy megfelelő lakást. A lakás négy szobás, pincénk, bringatárolónk, mosókonyha helyünk és két parkolóhelyünk van a mélygarázsban. Tíz perc séta az állomás, 2 km-re vannak a szupermarketek, 50 perc bringázás, vagy 11 perc vonatozás távolságra található a munkahelyem. A falu egy tipikus alvóváros sok új, modern társasházzal.

Az evangélikus templom Egelsbachban.

Adott volt tehát a feladat: a családnak Helsinkiből, nekem Griesheimből kellett ideköltöznöm Egelsbachba. Nekem már nem volt nagyon sok cuccom Helsinkiben, azt is elhoztam repülővel, sőt a feleségem kerékpárját is. Ezeket a dolgokat egy volt évfolyamtársam, Manó elhozta kocsival egy szeptemberi vasárnap délután. Sajnos mindent nem tudott elhozni, de így is sokat lendített a költözésen. Beköltözéskor még ágy sem volt az új lakásban, így 2018. szeptember 16-ig a Regina Apartman Hotelban maradtam. A maradék ruhákat kerékpárral, pontosabban kerékpáros utánfutóval vittem át. Nehezebb ügy volt a Helsinki költözés. A drága német ajánlatok helyett a magyar cég ajánlatát fogadtuk el. Volt egy kósza ötletünk, hogy eladunk mindent és itt vásárolunk új berendezési tárgyakat, de végül igencsak jól jött, hogy nem kellett mindent újra megvenni miután ideköltöztünk ebbe az idegen országba. Vagy 30 dobozunk volt, amit főleg Anna-Mari pakolt össze. Szeptemberben lefixáltuk a költözés napját. Megvettem a repülőjegyeket mindenkinek. Odautaztam 2018. szeptember 21-én. Kiírattuk a finn óvodából Bogyót, kijelentkezett a család a lakcíméről a regisztrációs irodából és a finn szociális rendszerből a finn társadalombiztosítási intézetben (KELA). Ezeket könnyű leírni, de szívünk szakadt meg belé. Helsinkiben boldogok voltunk. Ott házasodtunk össze és ott születtek a gyermekeink. A saját jó szántunkból sohasem hagytuk volna el az országot, ha bármilyen állást sikerült volna találnom. A költözés előtti kedden a nagymama hazavitte a kislányainkat Pécsre. Hosszú idő után egyedül maradtunk vagy egy hétre a feleségemmel. El tudtunk még menni utoljára Magyar Keddre elbúcsúzni a magyar barátainktól. Bár többen jelezték, hogy jönnek segíteni, péntek délelőtt végül csak egy szabadúszó informatikus ismerősünk ért rá. Előző nap este levittem vagy 20 dobozt pincébe és a lépcsőház aljába, mégis rengeteg munka maradt. De végül elindult az életünk Egelsbach felé 2018. szeptember 28-én pénteken kora délután. Átadtuk a lakást a tulajdonosnak, aki megengedte, hogy még két napot bent aludjunk. Így maradt két napunk együtt Anna-Marival az üres lakásban. Szombaton este  elmentünk vacsorázni egy finn étterembe és sétáltunk a városban. 2018. szeptember 30-án vasárnap kora délután taxiba ültünk és a kulcsokat a lakásban hagyva kimentünk a helsinki reptérre. Nagyon szomorúak és rosszkedvűek voltunk mind a ketten. Együtt repültünk Frankfurtba, mint 2010-ben Turkuba. Nagy különbség, hogy Finnországba szívesen mentünk, Németországba pedig csakis azért, mert ott kaptam állandó állást.

Maci és Cica Jakomäkiben. Boldogok voltunk Helsinkiben,
ott házasodtunk össze és születtek a gyermekeink.

Megérkezésünk után taxival mentünk az új lakásba. A küszöbön az ölemben vittem át Anna-Marit. A teherautó másnap 2018. október 1-én érkezett meg Egelsbachba Helsinkiből. Csak ketten tudtunk Anna-Marival segíteni a sofőrnek, de itt van lift. Gyorsan, két-három óra alatt felhoztunk mindent. Kifizettük a sofőrt, majd egyedül maradtunk az előző életünk tárgyai között Németországban. Igyekeznünk kellett a takarítással és a további pakolással, mert október 3-án szerdán este megérkeztek a gyerekek. Szállást kellett Nekik csinálnunk, továbbá az anyai nagyanyjuknak és Anna-Mari nagy bátyjának, Gyurinak. A megérkezés másnapján bejelentettem Anna-Marit és a gyerekeket az önkormányzatnál és az egészségügyi kasszánál, hogy legyen egészségügyi ellátásuk. Még aznap jelentkeztünk óvodára is, ennek a lakóhely regisztráció volt a feltétele. Anyósom és Gyuri sokat segítettek. Kocsival voltak, így tudtunk bútorokat venni,majd ingyen hazaszállítani. Sajnos csak egy nap szabadságot kaptam a költözésre. A nyakamon volt egy általam szervezett workshop. Annyi munkám volt, hogy hétköznap 8-kor távoztam kerékpárral és este 10 után érkeztem haza. Ráadásul bármikor szólhattak a cégnél, hogy jövő héten utazunk Brüsszelbe vagy bárhová Európában. Az egyik utamra Anna-Mari is el kísért, mert éppen itt volt az anyukája és vigyázott a törpékre. Nagyon örült a francia szónak és kultúrának, illetve a tengeri herkentyűs vacsorának, amit Brüsszelben költöttünk el.

Tizenkettő esztendő után újra Brüsszelben Anna-Marival.

A gyerekek élvezték az új, nagy, tágas, világos lakást. Sajnos a gyerekszobát pont az alattunk lakók hálószobája felett rendeztük be. Ezért már az első este feljöttek szólni, hogy nekik aludniuk kell már este fél kilenckor. Kb. két hét múlva, amikor Anna-Mari kerékpárját raktam össze a pincében, kilesték, hogy mikor megy le a gyerekkel a játszótérre, majd a lépcsőházban körbevették és beolvastak Neki. Szegény feleségem nagyon megijedt, teljesen összeroskadt. Amikor megtudtam mi történt, lementem beszélgetni egy kicsit a három emberrel. Abban maradtuk, hogy ha bármi baj van, akkor forduljanak hozzám bizalommal. A beszélgetést titokban felvettem a mobilom telefonommal, csak a biztonság kedvéért. Azóta csönd van. Közben kiderült, hogy több bírósági ítélet is született hasonló ügyekben. A lényegük egyszerű: a szomszédoknak tűrniük kell a gyerekek sivalkodását. Közben a gyerekek kaptak óvodát, de a város másik felén (van két óvoda az utcánkban).  Kocsi, busz és kerékpár nélkül kínszenvedés oda eljuttatni a gyerekeket. Minden bevásárlás fél napig tartott Anna-Marinak a gyerekekkel. Nem tudott senkivel sem beszélni, ezért végül hazamentek decemberre németet tanulni és kipihenni a bunkókat. Végül 2018. december 22-én jöttek vissza. Együtt készülünk a Karácsonyra és várjuk az újévet. Nem könnyű újrakezdeni mindent egy másik országban, sokadszorra sem. Véleményem szerint a németországi küszködéseinkben semmi érdekes sincsen, mert nagyon sok magyar él itt kint Németországban. Ég Veled Finnország, sohasem felejtünk el!

END OF LINE