Az előző bejegyzésemben említett Halloween-buliba végül sajnos nem jutottunk el, pedig már a jelmezünket is kitaláltuk: Frankenstein (Frank Einstein? :) és feleségeként (Frau Einstein... vagy valami ilyesmi...) tündököltünk volna, ha Gábort nem dönti ágynak a tüdőgyulladás. Bulizás helyett tehát valahogy így töltöttük a szombat estét:
Legalább passzol a zöld Frankenstein-fej a takaróhoz.
Pedig még sütivel is készültem, egy igazán rémes fajtával, a szellemes-boszorkányos ünnep jegyében:
Boszorkány-ujjak. 3 boszorkányt kellett levadásznom ehhez az adaghoz. :D
Szóval, Halloweenkor érkezett meg hozzánk Gyuszi, méghozzá a bakteriális fajtából, ami kivédhetetlenül fertőz, és igen hosszú ideig elhúzódhat. Gábornak a munkahelye révén a Terveystalo nevű magánklinikán jár ingyenes ellátás, így ő oda ment orvoshoz. Megvizsgálták, megröngenezték, laborba is elküldték, majd kapott antibiotikumot 5 napra. Mondta neki a doki, hogy a köhögés még egy hónapig is eltarthat, úgyhogy majd akkor menjen vissza újabb röntgenre. Az antibiotikum szerencsére 1-2 nap múlva hatott, levitte a lázát, mostanra nagyjából meggyógyult, már "csak" köhög. Természetesen Gábor után pár nap késéssel én is lebetegedtem, viszont nekem még mindig nem sikerült tökéletesen meggyógyulnom. Az történt ugyanis, hogy az orvos, akihez a szombati ügyeleten 2 és fél órás várakozás után bejutottam, csak rám nézett, meghallgatta a tüdőmet, közölte, hogy ez bizony tüdőgyulladás, és felírt egy hatalmas adag antibiotikumot (3x1000 mg 10 napig), ráadásul egész mást, mint amit Gábor kapott. Fiatal, kedves kis dokinő volt, és igazán nem akarom bántani, de úgy érzem, hogy nem ténylegesen engem gyógyított, hanem csak azt tette, amit megtanult, amit ilyen esetben előírás szerint tennie kell. Azt mondta, ez a gyógyszer hatékony az ellen a baktérium ellen, amelyik a leggyakoribb okozója a tüdőgyulladásnak, ezért ezt írja fel, de ha 10 nap múlva mégsem múlnának el a tüneteim, akkor menjek vissza, és ad másikat. Tudni kell rólam, hogy meglehetősen antibiotikum ellenes vagyok, de férjem szelíd terrorjának engedve bevettem szépen a gyógyszert még ott helyben, mert a dokinéni volt olyan rendes, és rögtön odaadta az első adagot, hogy szombat este lévén ne kelljen az ügyeletes patikába rohanni. Azután is szedtem szépen szófogadóan, de a lázam csak nem akart lejjebb menni, ráadásul nem hagyott nyugodni az a tény, hogy két teljesen különböző gyógyszert kaptunk (amik különböző fajta baktériumok ellen hatnak), pedig nyilvánvalóan ugyanaz támadott meg mindkettőnket. Hogy ne nekem kelljen lázasan mászkálni (és fizetni a vizsgálatért), Gábor visszament a dokijához, aki megerősítette a gyanúnkat, miszerint nem a megfelelő gyógyszert írták föl nekem, és fölírt egy másikat, szintén 10 napra. Azért az elsőt is szedjem csak tovább, a kettő kiegészíti egymást. Hát marha boldog voltam, mondhatom. Ez a 10 nap ma járt le, de még mindig hőemelkedésem van, és szörcsög a tüdőm, ami határozottan nem kellemes érzés, úgyhogy holnap ismét irány az orvos, ezúttal a Terveystaloba megyek én is. Remélem, a harmadik gyilokbogyó már véget vet a baktériumok rémuralmának.
Egyetlen előnye azért volt ennek a kényszerpihenőnek: Gábornak volt ideje megírni a régóta tervezett beszámolókat az őszi utazgatásainkról. Szerencsétlenségére én vagyok a blog fő moderátora, és csak akkor kerülnek nyilvánosság elé a bejegyzései, ha én jóváhagyom őket. Én pedig voltam olyan aljas, hogy a betegségre hivatkozva hetekig nem tettem ezt meg, amiért sűrű elnézéseket kérek, és most igyekszem pótolni a mulasztást :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése