Egy napos kirándulás Tallinnba

2011. augusztus 28-án vasárnap hajóztunk el Tallinnba és én még mindig nem írtam róla. Nagy élmény volt, ugyanis át kellett kelnünk a Finn-öblön és először léptem a volt Szovjetunió területére. Ezt az egy napos kiruccanást sokkal korábban meg szokták ejteni, de többször írtam, hogy idén még alig van szabadságom, továbbá eléggé kiköltekeztem amíg otthon voltam nyáron. Nézegettük a hoteleket, elég olcsóak voltak, de a komp igen drága, főleg két személyre. Dimitriy kollégám adta a megoldást: ha még aznap visszajövünk, akkor elengedik a visszaút árát. Bingó! Nem tudtuk ugyan, hogy mire elég fél nap, de megvettem a jegyet, ami így elérhető árú volt és belevágtunk.

Anna-Mari a büfé reggeli után. Halak, sajtok, vega kaja, nyam-nyam.

Ez volt az első hajóutunk. Ugyan Dover-Calais között már hajóztam, de az 1992-ben volt. Ez azért teljesen más! A nyílt tengeren kell hajózni, bár az út csak két óra. Naponta többször járnak a nyolc emeletes hajók (két óránként, de néha sűrűbben), kb. kétezer ember fér fel rájuk, és irgalmatlan mennyiségű kocsi, teherautó, kamion és kerékpár! Először a bringákat is akartam vinni, de gyorsan letettem róla. A nyugati kikötőben kellett felszállni és oda csak busz jár. Mind be, mind kiszállásnál irgalmatlan dugó volt, ahogy előre láttam. Maga a terminál olyan, mint egy repülőtéri terminál: hosszú folyosónk keresztül kell felszállni, előtte check-in-nelni kell és beszállókártyát kap az ember (ezt írtam a Stockholmi bejegyzésben is, de időrendben ez az első hajóutunk). Stockholmban a beszállókártya volt a kabin kulcsa is, itt csak a fedélzetre szálltunk be vele. Érdekes volt, hogy megkaptuk a visszaútra szóló jegyet is, azzal az jöhet be Finnországba, aki akar. Nagy üzlet ez az út, amióta Észtország felszabadult és csatlakozott az EU-hoz, később a Schengeni övezethez, 2011. januárjától pedig eurójuk is van. Esetükben csatlakozásról és nem gyarmatosításról beszélhetünk. 1991. augusztus 20-án kiáltották ki a függetlenségüket a Szovjetuniótól, amely először elit csapatokat küldött, aztán felbomlott, bizonyára nagy bánatában. Örökül hagyott 40%-nyi oroszt Tallinnban és 25%-nyi betelepítettet az egész országban, az észtek nagy örömére. A boltokban mindenfelé oroszokat láttunk, jól jöttek az általános iskolás orosz (nem)tudásom maradványai. Ettől függetlenül az orosz nem hivatalos nyelv.

A városháza Tallinnban. Tisztára Lőcse-Bréma-Goslar utánérzésem volt, nem csoda, hiszen Tallinn is Hansa város, azaz a német kereskedelmi szövetséghez tartozott és persze főleg németek lakták.

Nem volt időnk otthon reggelizni, ezért befizettem a büfé reggelire. Megérte, mert rengeteg halat, meleg ételt és más finomságokat kínáltak. Aznap már nem is ettünk Tallinnban, több időnk maradt várost nézni. A kikötőben partra szállva feltűnt a közeli boltok "széles" árukínálata: sör, finn sör, családi vodka, borok, Jagermeister és más hasonló nyalánkságok. Az alkohol, ami a grillezés és a mökkizés egyik alapkelléke, elég drága Skandináviában, itt ellenben magyar áron juthatnak hozzá a szomjas finnek. Rövid séta után elénk tárult az óváros. Először is gyönyörű és nagyon szépen felújítottak mindent. Romos, lepusztult épületeket nem láttunk, bár a városmagon kívül sok a szocreál épület és lakótömb. Az utcákon a főszezon végén, is rajzottak a turisták, alig lehetett lépni tőlünk. Szinte mindenütt beszéltek angolul, ha nem, akkor oroszul. Megnéztünk egy múzeumot, az óvárost, a várat, a Parlamentet. Szép kis utcácskákat láttunk, virágokkal, szobrokkal. Anna-Mari vett magának sapkákat és kesztyűket télre. Sokfelé látni ortodox katedrálist is, de a jelentős orosz ellentét ellenére oda lehet sétálni a Parlament kapujához. Nincs lezárva, nincs kordonnal elkerítve ez a rózsaszín és elég jelentéktelen épület, mert ez egy konszolidált rendszer. Nagy meglepetésemre megtaláltam a „Cafe Red Rose”-t, azaz a helyi Depeche Mode rajongói klubbot. Beültünk egy italra, szegény Anna-Mari nem értette, miért is vagyok annyira lelkes. :)

Fülig érő szájjal a Depeche Mode rajongói klubban.

 Elég korán végeztünk és elindultunk a kikötő felé. Be szerettünk volna vásárolni, pl. kesu dióból, ami a vega fagyi egyik alapeleme. Nos, a szupermarket elég gyenge volt, tele oroszokkal, de szerencsére találtunk egy aranyos észt nénit, aki igen jól beszélt angolul. Beszélt a tüntetésekről a függetlenségért, meg hogy mennyi az orosz az országban. Végül vettünk három tábla 300g-os észt csokit, továbbá pralinét. A kikötőben bementem a vámmentes boltba és sajnos csak egy karton sört vettem, Anna-Mari pedig fehérbort cica formájú borosüvegben. Mások kis kocsival húzták maguk után a tíz kartonnyi piát, hiszen hatodannyiba került, mint Finnországban. A hajón befizettünk büfé vacsorára és Anna-Mari talált a szupermarketben cukormentes csokit. Sajnos este kilencre már besötétedett, de a tallinni kirándulás a Tallinkkal úgy tűnik, hogy mindig jó ötlet lesz. :)