2013. december 22., vasárnap

Az istenek alkonya – visszatérés Bernbe

A cím rendkívül szerénytelennek tűnik, ezért némi magyarázatot igényel. 2013-ban mutatták be az alacsony költségvetésű, de igen jó „Iron Sky” c. finn trash-sci-fi-paródiát. Ebben a Harmadik Birodalom nem szűnik meg, hanem a gonosz nácik a Hold Földről nem látható oldalán holdbázist alapítanak és ott bujkálnak várva az alkalomra, amikor visszavághatnak. A csodafegyverük neve pedig Götterdämmerung”, azaz “Az istenek alkonya”. Amikor visszatértem Kínából, nekem is eljött az istenek alkonya. Addigra a külföldiek jelentős részének lejárt a szerződése. A finn kollégák tipikusan korán érkeztek munkába, azaz reggel hétre-nyolcra és korán távoztak este háromkor-négykor. A külföldiek pedig reggel kilencre érkeztek, és este hatkor, vagy még később távoztak. A Nap novemberben már négy óra, majd decemberben már három óra előtt lenyugszik, de nappal sincs túl világos a vastag felhőzet és az alacsonyan álló Nap miatt. Az FMI-t pedig mozgásérzékelős világítással szerelték fel. Ha nem volt senki a szobában, lekapcsolt a lámpa. Ez azzal járt, hogy délutánonként, amikor én még javában dolgoztam feltűnően sötét lett. A finnek hazamentek, külföldiek pedig már alig dolgoztak az intézetben, hát nem égtek fények az épületben. Ez hát az istenek alkonya, a téli sötétség, amely Nekem (és sokaknak) a pályám végét jelentette. 

A kék tornácos, piris-fehér-piros táblás épület
a Nemzetközi Űrkutató Intézet.
Ebben a hangulatban láttam meg a Berni Nemzetközi Űrkutató Intézet hirdetését. Egy-egy földtudományi és űrkutató posztdoktort kerestek. Az állás két évre szólt, feltétel volt az, hogy a PhD védésnek öt éven belül kellett lennie, továbbá előnyben részesítették az Európai Űrügynökség tagországainak állampolgárait. 2008-ban kaptam meg a PhD fokozatomat, akkor még úgy volt, hogy 2014-ben belépünk az ESA-ba, hát beadtam a jelentkezésemet. Az életrajzon és a publikációs listán felül egy rövid, egy oldalas kutatási tervet is be kellett adni. Ebbe belesűrítettem kedvenc témáimat. Ezen felül titkos csodafegyverként megkértem a Goddard Space Flight Centerben dolgozó patrónusomat, hogy adjon ajánlást. A jelentkezési határidő 2013 november 15-e, péntek volt. Pont aznap volt a Pikkojoulu, a céges előkarácsonyi buli. A jegyemet eladtam egy fiatal gyakornok srácnak és inkább bent maradtam éjfélig, hogy rendesen kidolgozzam a jelentkezésemet. Hatalmas meglepetésemre két héten belül szóltak, hogy szívesen látnak egy kis eszmecserére Bernben 2013 november 28-án.

A tiszta vizű folyó partján. Hidegebb volt,
mint Helsinkiben
.

Nem sok idő maradt felkészülni. Első problémám a repülőjegy ára volt. Lehetett venni olyan jegyet, amely interjúm előtt és után egy-egy éjszakával repített volna Zürichbe és vissza Helsinkibe. De az 800 euróba került. Ugyan térítik, de nekem kellett előre kifizetnem. Végül maradtam egy extra napot, így alig háromszáz euróba került a jegy. Nem kellett volna, de csak hétvége előtt szóltak és nem volt kivel megbeszélnem a problémát. Így egy éjszakával többet kellett foglalnom a szállodában. A második problémám pedig általános önbizalomhiány volt. Hiszem majdnem egy éve kerestem állást. Ezért francia kollégám segítségét kértem. Együtt átdolgoztuk az életrajzomat, a publikációs listámat és elmesélte, hogy miképpen kell „Statement of Research Experiences”-t, azaz kísérő levelet írni. Majd indiai kollégámmal és barátommal együtt meghallgatta a bemutatkozó előadásomat. Nagyon hasznos megjegyzéseket kaptam Tőle. Nem is ezen múlott a siker.

Bern szép.
2013 november 27-én felszálltam a repülőmre és elrepültem Zürichbe. Bernbe vonattal érkeztem, amely a zürichi reptér alól indult. Túl korán értem a hotelembe, ezért nem tudtam elfoglalni a szobámat. Leraktam a csomagjaimat és elindultam felderítő útra. 2005-ben már jártam a Berni Egyetemen egy sikertelen állásinterjún. Most felfedeztem az Űrkutató Intézetbe vezető utat. Megebédeltem, bevásároltam, gyakoroltam a német nyelvet és élveztem a napsütést. Kettő órára visszatértem a hotelba, hogy elfoglaljam a szobámat. Bejelentkezésnél szóba került, hogy honnan jöttem. Mondom Finnországból. De eredetileg, Magyarországból. Az egyik dagi, nem őshonosnak kinéző recepciós elhúzta a száját és odaadta a szobakulcsot. Felmentem és kiderült, hogy dohányzó szobát adtak, ráadásul az udvarral nézőt (értsd: egy lyukra). Dühösen lementem és újat kértem. Ezt jó jelnek tekintettem, mert Helsinkiben is így indult a kalandunk. Adtak normális szobát, szép kilátással. Lezuhanyoztam, elmentem vacsorát venni és készültem a következő napra. Egyszer csak lemerült a céges laptopom. Be akartam dugni a konnektorba és olyasmi történt, amire nem számítottam Európa közepén: a svájciak nem a finn/magyar szabványt használják. Lementem a recepcióra, de az csak este tízig volt. Bementem a pult mögé és mindent felforgattam. Sehol sem volt konveter. Éppen érkezett egy vendég és megtudtam Tőle, hogy van ügyelet a szemben lévő hotelban. (Erről persze nem szóltak.) Szerencsére nálam volt az ajtónyitó kód, ezért papucsban és pólóban átrohantam a -5C-okban és elmondtam mi az ábra. Ott sunyított a román/szlovák/nemtudommilyen némber – ezeket el kellett volna mondaniuk. Sebaj, probléma megoldva, befejeztem a készülést és lefeküdtem aludni. 

Lustuló maci a medveveremben a folyóparton.
Másnap reggel időben felkeltem, megreggeliztem és szépen felöltöztem öltöny-nyakkendőbe. Kicsit korábban értem az intézetbe, ezért vártam tíz percet. Fent a titkárnő fogadott. Sajnos „Grüss gott!”-tal köszöntem, ezért németül kezdett el hozzám beszélni. Kaptam egy kávét és a rendszergazda kipróbálta, hogy működik-e a laptopom a kivetítővel. Kiderült, hogy ismerik a volt magyar kollégáimat és egy Londonban élő magyart is. Az előtérben éppen egy munkacsoport várakozott. Összeismerkedtem velük. Végül az egyik igazgató jött ki elém, ő a Goddard-beli ajánlómat is ismerte. Bevezetett az irodába. Ott bemutatkoztak mindannyian, mind a három interjúztató igazgató. Nagyon jól tudták, hogy ki vagyok. Ismerték a magyar és a finn kollégáimat is. Átolvasták minden anyagomat és információkat gyűjtöttek rólam. Már a behíváshoz is gratuláltak. 81 ember jelentkezett a két állásra, a egyikre kettő, a másikra három embert hívtak be. A szokásos interjúztató kérdések után megkértek, hogy kezdjem el az előadásomat. Az előadásom nagyon penge volt, köszönhetően a kollégáknak és készülődésnek. Amikor végeztem, akkor megszólalt az angol professzor és feltett két kérdést: (1) Hogy áll Magyarország ESA csatlakozása? (2) A témám illeszkedik az ESA futó misszióihoz. Hogy illeszkedik a jövőbeli missziókhoz? Sajnos ezekre a kérdésekre nem lehetett jól válaszolni. Közölnöm kellett, hogy szeretett Vezérünk másfél évvel eltolta az ESA csatlakozást. Erre egymásra néztek. A témám kicsit távolabbi ESA missziókhoz illeszkedik, de a jelenlegiekbe csak nehezen lehet bepasszírozni. Ezután megint egymásra néztek és kézfogás után sok sikert kívántak az álláskereséshez. Később megtudtam, hogy belga leányt vettek fel, akinek a témája jól illeszkedik a jelenlegi missziókhoz, továbbá az országa relatíve sok ESA tagdíjat fizet. Nagyon ideges voltam, mert ez nagy lehetőség lett volna. Két év önálló munka, korlátlan utazás, együttműködés, konferenciák helyben és után mehettem volna akár Berkeley-be is. Ehelyett maradt a munkanélküliség. Visszakullogtam a szállodámba és dolgoztam egy kicsit. Másnap körülnéztem a városban – már teljesen elfelejtettem, hogy miként néz ki, majd szombaton elvonatoztam Zürichbe. Ott is körüljártam. Persze sokkal hidegebb volt mint 2005-ben.

Ez már Zürich.
Hát ennyi az én történetem. Húsz év munka ment veszendőbe pillanatok alatt. A következő két hétben szépen hazahordtam minden anyagomat, elmentettem minden fájlomat. Folytattam a projekt ábráinak gyártását – ez csak januárra készült el. Amit tudtam levakartam a gépről, mert le kellett adni. Ez nagyon nem esett jól, de az elvállást a képemre formált és konfigurált géptől megkönnyítette, hogy tönkrement a hűtése teljesen. Arra törekedtem, hogy otthon legyen egy laptop-billentyűzet-monitor trió, hogy hasonló körülmények között tudjak dolgozni, mint bent. Ezért vettem egy 40”-es VGA csatlakozós Philips televíziót és VGA kábelt. (Otthon később drót nélküli billentyűzetet és egeret is vettem.) Valamilyen okból vettünk egy robotporszívót is, pedig tudtam, hogy több időm lesz takarítani. Minden munkanélkülinek extra nagy mobilja van. Ezt csak tavasszal vettem meg. Fáradalmaimat egy Hämeenlinna-i wellness hotelban pihentem ki feleségemmel. Ott töltöttük az új évet. Akitől tudtam elbúcsúztam és felkészültem a hosszú munkanélküliségre. 2015 június 1-jén, amikor ezeket a sorokat írom még nem dolgozom. Egy ajánlatom van csak, amit a Berni interjú előtt kaptam: hazatérhetek Sopronba. De erről majd egy másik bejegyzésben írok. Addig is küldöm az „Erdős Péter,Erdős Péter...” c. számot annak, aki stadionokra szórta el a pénzt ESA csatlakozás helyett. Ugyanis még most sem vagyunk tagok, csak aláírtuk a csatlakozást. Így megy ez.

1 megjegyzés: