Hétvégi kirándulások: Chestertown teaparti és Washington DC

A vendéglátóm jó házigazda, mert nem hagy magamra hétvégén sem. Egy idegen országban egyedül könnyen be lehet dilizni, ezért nagyon kedves tőle, hogy foglalkozik a vendégkutatóival. Eddig három hétvégére szervezett programot. Egyszer Chestertownban mentünk egy fesztiválra, egyszer meglepetésszerűen Washington DC-be, egyszer meg Christine-re vártam és nem tudtam velük menni.

Chestertown tea parti.

 Az amerikai függetlenségi háború a bostoni tea délutánnal kezdődött. Igen ám, de volt teadélután máshol is, pl. Chestertownban, csak erről én tudtam. Délelőtt tízkor, szovjet kórusműveket hallgatva indultunk el Annapolis felé. David, a felesége, Andrey és én utaztunk David kocsijában. Christina, Olga, a kisfia és a férje a városkában csatlakoztak hozzánk. A fesztivál lényege a hajó megtámadása és a tea vízbeszórása volt, rendeztek egy komplett kirakodóvásárt kifőzdével, ruhaárusokkal, mindennel. Kettő körül újrajátszották a történelmet a folyóparton, majd kezdődtek a koncertek és folyt tovább a sör és a rákpogácsa. Andrey, David és a felesége koncerteztek. Olga és a családja hazament, de megismerhettem a kisfiát. Mi Christinával sétáltunk és beszélgettünk. Meg kávéztunk és rákot ettünk. Sikerült némileg megtörni a jeget két ugyanazon szakterületen dolgozó, de teljesen eltérő nyelvi és kulturális közegből származó kolléga között, aki nem mellesleg az irodatársam egy open office-ban. 

Nem csak a vízparton, az utcán is jelmezesek vonultak.

Este hatra David asztalt foglalt egy étteremben, ahol rákot lehetett enni. Ehhez először meg kellett tanulnom, hogy hogyan kell a rák ollóit, páncélját és lábait feltörni, melyik része ehető és melyik nem. Elég mocskos munka, de az étterem felkészült erre kéztörlőkkel és papír abrosszal. Közben rendeltünk kagylót, rákpogácsát és helyi "Fat Tire" sört. Utóbbiból elég sok lecsúszott, ezért a szokásosnál is hangosabb voltam és néha eljárt a szám, de semmi jóvátehetetlent nem tettem. Ellenben szóba került az az kolléga, akivel egymás szívattuk a cikkeink bírálójaként. Két hete, amikor előadást tartottam hétfői dayside teleconfon egyszer csak ott ült velem szemben és megmorzsoltam a kezét bemutatkozásként, David meg vigyorogva  fényképezett minket az iPhone-jával. (Itt megjegyezném, hogy az iPhone, iPad és a MacBook teljesen megszokottak a Goddardban. Az Apple olcsóbban adja ugyanis az államnak a termékeit, lehet velük villantani - és amúgy jó minőségűek.) Vacsora után David helyett Andreyt és engem Christina vitt haza a diplomaosztóra kapott telepjárójával. Vicces volt, hogy nagyobb kocsija van, mint a főnöknek. Azért jól elszórakoztunk hazafelé az orosz kollégával a hátsó ülésen.

Kormányzati épületek Washington DC-ben.

A következő hétvégi kaland az Smithsonian's National Museum of the American Indian megtekintése volt Washingtonban. Ezt előző este találta ki David, majd meglepetésszerűen felvettük Galinát (fél órával korábban még nem tudta, hogy jönni akar), egy idősebb orosz professzor asszonyt. Illetve ott volt egy fesztivál, megnéztük, meg a múzeumot is. Tulajdonképpen arról szólt a kiállítás, hogy hogyan irtották ki az indiánokat a telepesek. A múzeum nagyon modern volt és színvonalas tárlatot rendeztek be. Sajnos nem volt időm minden szintet megnézni, de még visszatérek, mert Washingtont látnom kell. Múzeum után még elmentünk a United States Botanic Gardenba. Sokféle klímát rendeztek be a trópusoktól Alaszkáig. Nagyon szép, nagyon illatos és kellemesen hűvös volt. Ezután körbejártuk a Capitoliumot. Láttam a Kongresszusi Könyvtárat és a Fegfelsőbb Bíróságot, majd hazadöcögtünk.

Kislány nagy hóban. Ez kép március közepén készült. Szegény,
nehezen mozgott a vastag kezeslábasban és a mély hóban.

Ugye milyen vígan élek itt? Hát koránt sem. Nagyon hiányzik a családom. Nem tudom megsimogatni Anna-Mari egyre domborodó pocakját, érezni, ahogy mocorog benne a Babócza. Beszélni Hozzá, simogatni. Nagyon hiányzik a kislányom, Bogyó. Már be nem áll a szája és bilibe, meg a WC-be kakil. Jót játszik a többiekkel a bölcsődében és a nagymamával (anyukámmal) otthon. Sokat adnék érte, ha itt lehetnének. Helsinkiben együtt voltunk, pelenkáztam, fürdettem és játszottam Vele. Pécsett együtt aludtunk. A hazaköltözésemmel és ezzel az amerikai úttal csak annyit értem él, hogy öt hónapot elvesztegettem az életéből, öt hónapig alig láttam. Hamarosan azonban megint együtt leszünk és mivel Anna-Marit le fogja kötni az új jövevény, ezért szinte csak velem tölti majd az idejét. Nem is vágyom mostanában másra jobban.