Balszerencsés bringatúra Ouluba: Turku-Pori

View Turku-Vaasa in a larger map

Első nap, 2012. július 18, szerda, Turku-Naantali-Uusikaupunki, 122km

Eredetileg Ouluba akartam utazni, aztán onnan visszatekerni. De mivel nem bíztam az új gépben, inkább fordítva tettem meg az utat. Ez jó ötletnek bizonyult, mert tipikusan délnyugati szél fújt, ami nem lebecsülendő hátszelet adott sokszor a túra folyamán. 9 óra után indultam Pasila vasútállomásról. Reggel a felnyergelésnél meglepetést ért: a hálózsák kormányra rögzítésénél elszorult a hidraulikus tárcsafék vezetéke, ezért nem lehetett elindulni a bringával, mert blokkolta az első kereket. Gyorsan átraktam hátra a gumipókkal. Takarta a hátsó világítást, de szerencsére egyszer sem kellett használnom a túra folytán, hiszen este 11 körül ment le a Nap. Kiértem az állomásra és a majdnem üres vonattal elutaztam Turkuba. Sajnos nehezen találtam meg a kivezető utat, ezért a mobilom GPS-ére és az iGo programra támaszkodtam. Ez nagyon jól jött, mert sajnos sokszor eltévedek túra közben. Valójában azért vettem Samsung Galaxy Gio-t, mert tavaly már volt ezzel problémám. Azzal azonban nem számoltam, hogy nagyon gyorsan lemerül a telepe, ha használom a GPS-t. Az iGo+GPS kombináció pedig halálos, kb. egy órát megy vele a mobil. A google helymeghatározáshoz pedig adatkapcsolat kell, ami szerződés nélkül fizetős. Mindezek ellenére a városokba való ki-be tekerésnél jól jött a GPS.

Naantali kikötő.

Kerékpárúton jutottam el Naantaliba, ahol sokat fényképeztem a kikötőben. Aznapra derült eget és napsütést jósolt a saját intézetem, de gyűlni kezdetek a felhők. A városban svédasztalos ebédet már nem, de pizza+saláta+üdítő ajánlatot találtam. Falatozás közben leszakadt az ég. Ettem, vártam másfél órát, majd még az esőben elindultam. Kevés undorítóbb dolog van az esőben tekerésnél. Van dzsekim és vízhatlan nadrágom, de ezek egyre kevésbé vízhatlanok és sajnos belülről elég nedvesek lesznek az izzadságtól. A szemüveg bepárásodik, a sisak és a cucc nehezebb lesz és állandóan lecsúszik a nadrágom. Így tekertem három órán át, amíg át nem vágtam a viharzónán. Sajnos mindenem szétázott, a táska már csak nyomokban vízálló, hiába rakok minden zacskóba, nem segít sokat a szakadó esőben. A mobilom teljesen lehalt, magától hívott ismerősöket, két nap kellett a teljes kiszáradáshoz, pedig a belső zsebemben volt. A térképem tönkrement, de meg tudtam szárítani. Végül nagyon szép, enyhén dombos tájakon tekertem, tengeröblök felett átívelő hidakon és szinte észrevehetetlen autóforgalom mellett. Eltértem a túra útvonalától és a 194-es és 196-os utakon fejeztem a túrát. A kempingbe este negyed tizenegyre értem be, még világosban. A kempingben a recepciós hölgy gyakran jár Budapesten. Egy faházat kaptam, de engem csak a zuhany és a WC érdekelt, meg a két esti szendvics. Sajnos sem a szaunát nem próbálhattam ki, se a strandot. Kipakoltam a cuccaimat száradni és a hálózsákba csavarva mély álomba zuhantam, miután Anna-Marival beszéltem pár szót.

Második nap, 2012. július 19, csütörtök, Uusikaupunki-Rauma, 82km

Uusikaupunkin áttekertem este, de nem volt időm körbenézni. Egyenes és egymásra merőleges utcákból állt. Másnak felnyergeltem a paripát és bementem körülnézni és svédasztalos ebédet keresni. A körülnézés gyorsan megvolt – lőttem pár képet a folyóparti kikötőről és az új templomról és bementem városközpontba. Találtam egy pizzériát, ahol olcsón kaptam egy adag salátát, üdítőt és kebabot salátával. Itt már finnül kellett rendelnem, mert nem beszéltek angolul.

Ez egy másik szigetvilág. 

 

Ezután a kerékpárúton tekerve hamar kijutottam a városból. Furcsa volt, mert egy ideig délnek mentem, aztán kiértem a tengerpartra. Igen furcsa helyre kerültem. Uusikaupunki es Rauma között is található egy szigetvilág, mint Turkunál. Nincs akkora forgalom, alig ismerik. Gátakkal és zsilipekkel vették körül a szigetek közötti területet, egy mesterséges lagúnát képezve. Nem tudom, hogy ez miért jó, de a szigetek csöndesek, bent alig hullámzik a víz, kövek és nagy, lecsiszolt sziklák állnak ki belőle. Mindent erdő borít. Betértem egy kávéra a kempingbe, ott azonban senki sem beszélt angolul. Két tini leányzóval próbáltam beszélni, de nem mertek megszólalni. Később, amikor már földúton jártam, találkoztam két ausztrállal, aki Brisbane-ből azért jöttek Finnországba, hogy Ouluból eltekerjenek Helsinkibe. Uff. Azt a térképet használták, amit én, csak nem volt elázva. Carolyn és John Lister kicsi, kempingbicikliszerű kerókon tekert, csak sok váltóval és Ortlieb táskákkal. Sokat áztak és szerették Finnországot, meg az embereket és a kaját. Névjegyet cseréltünk és fél óra után elváltunk. Én voltam az első bringás, akivel összefutottak. Magyar volt a bejárónőjük és a takarítójuk is. Brisbane-ben élő bajai etológus ismerősömet, Szabó Juditot nem ismerték.

Már a szárazföldön egy Espoo-i házaspárral találkoztam, akik „szerencsétlenségükre” szigeten vettek mökkit, ezért volt egy motoros jachtjuk is. Előző nap ők is eláztak Naantaliban. Amúgy az S-Market előtt beszélgettünk, ők is bringával voltak, bevásároltak a városkában. Aránylag korán értem be a kempingbe, ahol egy aznap 160km-t tekerő katalán párral találkoztam. Megjárták Szentpétervárt és panaszkodtak az autósokra, továbbá az orosz határőrökre. Ez egy öt csillagos kemping volt, ahol faházban aludtam egyedül. Bőrfotelek voltak a nappaliban, de csak hat WC volt az egész táborban nemenként. (Magyarul szar volt a kemping.) Volt büféebéd, szauna, sőt büféreggeli is. A legjobb a wifi volt, mert tudtam skypeolni Anna-Marival. Szegénynek nagyon hiányoztam és Ő is nekem. Dumálás közben odajött pár részeg finn és angolul üdvözölte. Körbejártam az alvó tábort éjfél után, ami szintén tengeröböl partján terült el és horkolni kezdtem.

Harmadik nap, 2012. július 20, péntek, Rauma-Eurajoki-Pori, 84 km

Rauma, Rauma, de csodás! A városháza épülete...

...és a templom.

Másnap reggel egy picit felül kellett vizsgálnom negatív véleményemet a kempingről. Felébredtem (egyszer reggel ötkor, egyszer reggel kilenckor) és reggelizni indultam. A kantinban pedig hetes euróért svédasztalos reggelit kínáltak. Rakastan Suomea! Müzli, felvágott, főtt tojás, gyümölcslé és kávé minden mennyiségben. Letelepedtem háttal a falnak, szemben az öböllel, élveztem a napfényt és a finom reggelit, amikor kijött a felszolgáló és rágyújtott a mellettem lévő asztalnál. Sajnos odébb kellett mennem. Attól még a reggeli finom volt. Utána összecsomagoltam, bekentem magam naptejjel és elindultam a városba. Kijelentkezéskor sokáig vártam egy francia csoportra, akik lefoglalták a recepciós leányzót, majdnem odaadtam nekik a fel nem használt kuponokat. Végül inkább csak eindultam. Lőttem pár képet a belvárosról (faházak), a városházáról és egy templomról. A templom kőből épült, ami ritkaság errefelé. Ebédelni már nem akartam itt, ezért nekivágtam az Eurajokiba vezető útnak. Nem ment egyszerűen: GPS-szel találtam ki a városból.

Tiszta áprilisi utánérzés: repceföldek...

...és gyönyörű dombos-erdős-füves mező.

Gyönyörű helyeken mentem át, elégé elhagyatott utakon. Virágzott a repce, mint otthon áprilisban. A mezők dús zöld fűvel és virágokkal köszöntöttek. Az árpa/rozs/zabföldek pedig még zöldültek, nem úgy, mint otthon. A Nap alacsonyabb állása szintén a tavaszi hangulatot erősítette. Tézist ismertem fel: ha minden jól megy, akkor a finn nyár olyan, mint otthon a május. Ha nem, akkor, mint az április. Ez a helyzet állt elő idén.

Az Irjanne-i fatemplom.

Meditálás közben nagyon vártam Eurajokit, ugyanis ott található Finnország egyik atomerőműve, és én támogatom a nukleáris energia-termelést. A gyönyörű táj felett, ahol nagyon jól éreztem magam, hatalmas távvezetékek jelezték a város közeledtét. Egy nagyon rövid, forgalmas útszakasz után beértem a városba délután kettő után pár perccel és nem találtam lounas buffet-t (svédasztalos ebád) :( Már az összes zárva volt. Láttam egy S-Marketet, majd jobbról bekúszott a folyó és kiértem a városból öt perc alatt. Annyira meglepődtem, hogy inkább tekertem tovább a bringaúton Irjanne felé. A bringaút elvitt a faluig, ahol véget ért a főtéren. Kerestem a boltot, de zárva volt. Úgy értem, hogy végleg. Elmentem egy kicsit beljebb, ami valójában kijjebb volt és megtaláltam a helyi múzeumot és egy szép nagy fatemplomot. A templomnak saját idegenvezetője volt. Hosszasan elbeszélgettünk és nekiszegeztem a kérdést, hogy van-e szeg a templomban. Mármint vasszeg. Nem értette, erre elmondtam a Késmárki fatemplom történetét. Nos, ez a templom nem csak faszegekkel épült, pedig a svédek építették a késmárki templomot.

Ha egy hajótulajdonos túlélt egy vihart, adományozott valamit a templomnak és kifüggesztettek egy hajómodellt. Elég gyakori látvány errefelé.

A továbbiakban falvakon tekertem át, minden előre jelzett bolt zárva volt. Egyszer csak egy gyönyörű, elhagyatott, kissé dimbes-dombos, de erdőkkel övezett úton egyszer csak ismerős hangot hallottam: ping! És kitörött egy küllőm a hátsó keréken. Volt már ilyen. Gyenge küllő kell hozzá és nem elég feszes centrírozás. Ekkor éreztem, hogy nem fogok tudni eljutni Ouluig, mert javítani, majd újracentrírozni kell a kereket. Majd ismét centrírozni, amíg jó nem lesz. Csupa mocsok lettem a küllőcserénél és nem tudtam tökéletesen kicentrírozni. Ráadásul kiderült, hogy le kell szedni hozzá a tárcsafék tárcsáját. Még jó, hogy volt a tábori szerszámos készletben ilyen csillag alakú csavarhúzó. Eme közjáték után végül Luviaban találtam S-Marketet és tudtam venni szendvicset és vizet. Amikor jöttem kifelé, akkor láttam, hogy az üvegvisszaváltónál (automaták, amelyek lezúzzák az palackokat és pénzt adnak a finnországi eredetűekért) kezet is lehet mosni a csapnál. Nem kellett volna ásványvizet vennem, feltölthettem volna ott ia kulacsaimat. Mindegy. Írtam Omelka Balázsnak, akinél Poriban aludtam, hogy hamarosan megérkezem. Nyolc felé értem be a városba, majd a GPS elnavigált második próbálkozásra Balázshoz. A nap java csak ezután következett.