Balszerencsés bringatúra Ouluba: Pori-Vaasa

View Turku-Vaasa in a larger map
  

Negyedik nap, 2012. július 21, szombat, Pori-Yyteri-Merikarvia, 77km

Balázs vasárnapra bérelt egy mikrobuszt, amivel elhozta a cuccait Helsinkiből. Emiatt fél tizenkettőig maradhattam Nála. Megreggeliztünk, majd búcsút vettünk egymástól. Ki tudja, hogy mikor látom megint? Ezután elindultam a városba egy kicsit szétnézni. Sajnos mielőtt elindultam volna, nyergelésnél elkezdett szaladni az eső és a táskám külseje megint elázott. Szerencsére a zacskóban lévő ruhám ezúttal nem. Teljes esővédő szerelésben futottam egy kört a városban. Nem sok szép dolgot láttam, a szokásos sakktáblaalakú városban egyetlen fotót sem készítettem. Találtam egy finn vendéglőt büfé ebéddel (Lounas Buffet) és bepakoltam az útra. Ezután elhagytam a várost. A GPS segített megint. Levettem az esőkabátot és a nadrágot, kicseréltem a fehér lencsét sötétre. Felhívtam anyukámat és elmondtam, hogy hol van az őrült fia.

Homokos tengerpart Yyterinél. Mindjárt lepetézek! 

 

Ezután mellékutak melletti bringautakon tekertem. Virágos mezők mellett vezetett el az utam, de nagyon durva nyugati ellenszél volt. Nagyon szenvedtem. Aztán erdős részre értem és hirtelen felindulásból befordultam Yyteri felé. És egyszer csak egy kemping után feltűnt a hiekkaranta felirat. Strand? Itt? Pedig az volt. Méteres homokbuckákon, két, átszivárgó tengervíz által feltöltött tó között deszkapalló vezetett a partra. A homokos tengerpartra, amelyet buckák öveztek és a sekély vízben megtörő hullámok díszítettek. A parton szélfútta fák alatt napozók barnultak, a vízen szörfösök és jetskysek száguldoztak, a levegőben ejtőernyősök siklottak. Szigorúan neoprénben persze és a vízbe csak pár percre merészkedtek bele az emberek, majd sikítozva kimenekültek. Én is csak térdig mentem bele. Ittam két híg kávét és ettem egy hot-dogot, majd folytattam az utamat.

Szélfútta fák. Nem pálmafák, hanem nyír és fenyőfák.

Az út hátralévő részén át kellett kelnem egy gáton. Továbbra is nagyon erős ellenszél volt, sok szélerőmű és rácsos híd a zsilipek felett. De utána erdők között tekertem, tengerparton, a gyönyörű tájon mökkik sorakoztak. Sajnos megint kitörött két küllőm. Merikarviában a kempinghez GPS-szel jutottam be. Láttam a templomot, majd másztam fel a dombokon hulla fáradtan. A kempingben kaptam főtt kaját és egy kis házikót a tengerparton. Sajnos ott rosszul léptem egyszer és kifordult a bokám. Nem ficamodott ki, nem rándult meg, csak meghúzodott. Sajnos még augusztus végén is fájt. Percekig üvöltöttem, de senki nem jött oda. Végül körbejártam a kempinget, megnéztem a mólón kikötött, áramot vételező hajókat („Mericamping”) és a wifi segítségével beszéltem egy órát Anna-Marival. Nagyon átfáztam rövidnadrágban és pulóverben, alig tudtam a házba visszamenni. A lábam fájt, de jól aludtam reggelig. 

Ötödik nap, 2012. július 22, vasárnap, Merikarvia-Kristiinankaupunki-Kaskinen, 96km

Merikarvia egyetlen nevezetessége: Skandinávia legnagyobb rendszeres használatban lévő fatemploma. 

 

Másnap elég nehezen készültem el. A fájó lábam ellenére jól aludtam a kis faházban a tengerparton. Összekészülés után brunch-csel nyitottam a kantinban. Nem vot túl jó. Kicsit fura volt, mert a lányok nem beszéltek jól angolul. Arra nem jár túl sok külföldi. Ezután körbefényképeztem a templomot, majd bementem az S-Marketbe. Nagyon rászktam, hogy kint hagyhatom a bringát lezáratlanul, vagy elzárva, de felnyergelve. És biztonságban éreztem magam. Vettem két nagy szendvicset, csokit és elindultam az útnak. 

Fatemplom Kristiinankaupunkiban. 

 

Az aznapi út különleges volt. Teljesen lapos volt, de egyetleb város sem volt Kristiinankaupunkiig. Ezuttal tényleg erdőben tekertem, közel a tengerhez és egyedül. Ha voltak mökkik (voltak, mert végig magánterület határolta az utat), akkor azok az úttól messzebb voltak. Se falu, se város nem esett útba. Egyszerűen átmentem a térkép egyik lapjáról a másikra. A kerékpáros térképek ajánlott napi szakaszai egyik várostól a másikig vezetnek, itt azonban se bolt nem volt, se kávézó. Ez nem volt túl kellemes. Két küllőtörés között megálltam az első benzinkútnál, amelyet bezártak azóta, ahogy a helyi (svéd) erőktől megtudtam. Közben szorgalmasan törtek a küllőim, már a bal, azaz a racsnival ellentétes oldalon is. Ez a rossz centrírozás következménye volt, teljesen eltorzult a felni. Ráadásul mindig váratlanul törnek ki. Kényszerű megállóim közben rájöttem egy fontos szabályra a helyi szúnyogokkal kapcsolatban: valami oknál fogva nem repülnek magasra és így nem csípnek boka felett. Talán mert kisebbek, mint a magyarok, ezért nem tudnak széllel szemben repülni. Bögölyök erre már nem voltak és szinte csak fenyők vettek körül. Este fél nyolcra értem be Kristiinankaupunkiba (a várost az alapító Kristiina hercegnőről nevezték el Krisztina városának), pontosabban a lagúnán átvezető hídra. A másik oldalon gyorsan átvágtam a városon, mert a kaskineni kemping korán zárt. Út közben megint gáton keltem át, amikor felhívott a kemping recepciósa, mint kiderült a tulajdonos férje. Nem beszélt angolul, elmondtam Neki, hogy fél óra múlva ott leszek. Ez a Kaskinen egy félszigetre épült. A csúcsán nagy gyárak találhatók kikötőkkel, kizárólagosan teherszállításra használt vasút vezet hozzájuk. Itt is kihasználjál a tenger közelségét. A pirinyó városon gyorsan átvágtam (szabályos sakktábla alaprajzú volt ez is) és félsziget nyakánál megtaláltam a kempinget. 

A kemping tulajdonosa a recepciónál volt, de nem látszott. Elmúlt kilenc óra, a sorompót már leengedte. Rátelefonáltam és mondtam Neki, hogy „Minun nimi on Gábor ja olen tassa.” Erre kijött. Kaptam egy faházat, ami négy személyes volt, előtérrel. Görög filizófusnak éreztem magam, mert a ház egy hordó volt. A tulajdonos nagyon, szinte már zavaróan segítőkész volt. A reggelivel és a ruháim szárításával kapsolatban nem jutottunk dűlőre. Akart adni egy kávéfőzőt, meg (mint kiderült később), kérdezte, hogy akarok-e reggelit. A szokásos kör, azaz zuhanyzás után kapott el az ajtóban és felajánlotta, hogy berakja a ruháimat a szaunába. Ezt sajnos nem tudta elmondani, ezért megkért két német nőt, hogy ugyan fordítson már nekem angolra. Belekezdtek, de hallottam, hogy egymás között németül beszélnek. Erre közözlem, hogy „I habe geschtudieren Deutsch in der Schule. Mein Deutsch ist nicht so gut aber ich könne verstehen Sie.” Hogy ez mennyire jó németül, azt nem tudom, de elmondták, hogy a reggelit rendelni kell és kihozzák. Először nem kértem, aztán kilencre kértem mégis. Azután körbe jártam a strandon, szétcsíptek a szúnyogok, megnéztem a kikötőt, az üres stéget és besétáltam a városba a sötétben, a régi kikötőig. Ez hiba volt, inkább aludni kellett volna. Végül egy óra felé magamra húztam a hordó ajtáját. 

6. nap, 2012. július 23, hétfő, Kaskinen-Narpiö-Vaasa, 112km

Reggel fél kilenckor kászálódtam ki az ágyból átkozva magamat, hogy miért nem aludtam inkább séta helyett. Régebbi túráimon korábban indultam, illetve korábban érkeztem. A kisebb helyeket még este bejártam, a nagyobbakat kései indulással másnap délelőtt. Sajnos ezen a túrán csak pihentem és tekertem. Egész egyszerűen túl kövér vagyok. 130 kg-osan nem sokan tudnak túrázni, én ugyan tudok, de nagyon-nagyon megerőltető. Elmentem a fürdőbe, majd örömmel vettem észre, hogy van még öt percem a reggeliig. Nem volt. A tegnapi érett hölgy jött oda hozzám és közölte, hogy „Huomenta. Sein Früstück ist vertich. Sie wartet doch.” Ajaj, finnek! Odasétálok és néz rám az ipse, hol a bringám. Kiderült, hogy azt akarta lekommunikálni tegnap, hogy a reggeli NEM a kempingben van, hanem a házukban. Odatekerünk, mondja, hogy ez egy jó bringa. A házuk valójában egy panzió volt, tíz euróval többért vetett ágyban aludhattam volna. Ezt a tulajdonosnőtől tudtam meg személyesen. Főzött nekem puurót (zabkását) és megterített. Tízre is jöhettem volna, akkor is jött egy csoport. Kiderült, hogy Helsiniben született, bankban dolgozott és megismerte a férjét. Vele Turkuba költözött. Ott is bankban dolgozott, de nem érezte jól magát. Egy idő után váltani akart. Megvették tavaly a kempinget és Kaskinenbe költöztek. Nem hallott a bringás térképről, amelynek ajánlott szállása volt a kempingjük. Reggeli után elmentem bevásárolni. Hazafelé tekerve egyszer csak ping: megint kitörött egy küllőm, Ezúttal terhelés nélkül. Visszatekertem a kempingbe (akkor jött be a félszigetre egy teherszállító vonat) és elkezdtem szerelni a bringát. Közben jött az ipse és kifizettem kártyával a kemping díját. Rettegve vágtam neki a 95 km-enk (amiből jóval több lett), mert Narpiö után nem volt egyetlen város sem, mint előző nap.

Ez, mi ez? Narpiö rejtélyes házai. 

 

Szerencsém volt. Narpiöbe gyorsan beértem, ahol – mivel ez is svéd többségű település volt – találtam igazi cukrászdát és így expresszó kávét ihattam. Ezután megtaláltam azt az utat, amely nyílegyenesen futott a 8-as úttal párhuzamosan Pörtomig. Erős, szinte viharos DNY-i hátszélben tekertem. Erőfeszítés nélkül mentem 40 km/h körüli sebeséggel órákig. És elértem a kereszteződéshez baj nélkül. Ott találtam egy benzinkutat, ahol vacsoráztam egyet. Majd nekivágtam a 8-as útnak, amely relatíve forgalmas volt és megint kitörött egy küllőm. Fehér arccal cseréltem ki, mert ez volt az utolsó előtti küllőm. Szerencsére nem volt többre szükségem. Csere után letértem az útról és jött újra a rettegés: most erdőben tekertem, egy ideig aszfalton, majd földúton. Ki kellett kapcsolnom a GPS-t, mert olyan földutakra vezetett, amelyek nem volt kitáblázva. Végül egy rendes finn úton eljutottam Övermalaxig. Ott hibáztam: hallgattam a GPS-re és bevitt a susnyásba. Ez magyar minőségű földutakat jelentett. Ott cöcögtem, rettegve, hogy mikor törik ki megint egy küllőm. Végül kivettem a földutakat az útvonaltervezőből és megtalálva a Malaxba vezető utat elmentem Sundomba és végül Vaasaba. A térkép egy teknőt jelezett, azt hittem, hogy dombra kell felmennem a szintvonalak alapján, de csak egy medence volt. Vaasa előtt volt pár emelkedő, majd a GPS-szel elnavigáltam az Omena hotelig, amely a vasútállomás közelében volt. Lenyergeltem, lezártam a bringát a Poste előtt (annak két szintje volt a hotel) és a 24 órával korábban sms-ben kapott kódokkal bementem az épületbe és visszatértem a civilizációba. 

Templom a semminek és senkinek Narpiöben. 

 

A hotel fura volt. Rendes hotel volt, szappannal, törölközővel WC papírral, zuhannyal és hajszárítóval. Volt TV, egy francia- és két fotelágy. Akár négy személy is elfért volna. Voltak szekrények, bár nyitottak, instant kávé és tea minden mennyiségben és merülőforraló. Ingyen wifit bizotosítottak. A kóddal lehetett bemenni, ha lejár másnap délben és bent marad valami, az szívás. Csak az elhagyott szobákat takarítják. Lecuccoltam, lemostam a koszt, felhívtam Anna-Marit és anyukámat skypeon és elmentem körülnézni és vacsorázni. Éjfél körül tudtam enni egy fura nyitvatartású kebaboldában, ahol az arab gyerek se angolul, se finnül nem tudott rendesen. Itt is adtak korlátlan mennyiségű salálát. Végül eltettem magam másnapra és óra nélkül aludtam és ébredtem fel. 

7-8. nap, 2012. július 24-25, kedd-szerda, pihenőnap és hazautazás

A régi templom Vaasaban. 

Szerdán már fél tizenegykor felébredtem. Felhívtam a helsinki bringaboltot és eldöntöttem, hogy visszautazom és velük csináltatom meg garanciálisan a kereket. Sajnos tapasztalatból tudtam, hogy több lépcsős huzavona lesz. Elmentem ebédelni egy svédasztalos, svéd ételeket kínáló helyre, megvettem a vontjegyet másnap délre Helsinkiig, majd sétáltam a városban. Megnéztem egy templomot, beszélgettem a templom idegenevezetőjvel, megpróbáltam hajókirándulásra menni, de pont lekéstem. Elmentem az Ostro-Bothnia múzeumba, de az is korán zárt, ezért vettem helyi epret és kiültem a kikötőbe nézni a hullámok a jatékát, a naplementét, a hajókat és élvezni a napfényt. Kimentem a strandra is és megint belementem a vízbe térdig. Végül vettem vacsorát és reggelit másnapra, majd visszamentem a hotelbe pakolni. Este sétáltam egyet és beszéltem Anna-Marival, aki akkor szállt le Turkuban. Másnap korán kimentem az állomásra és Seijnajokin és Tamperén át visszavonatoztam Helsinkibe. Ott már otthon várt Anna-Mari. Négy napig tartott, amíg a túra fáradalmait kipihetentem. 

Tanulságok

Ez egy csodálatos túra volt, még csonkán is, hiszen Finnország gyönyörű. Sajnos a szezon rövid – a tavalyi év kivételes volt -, de akkor túrázni kell. Északon olcsóbbak a kempingek és a szállások is. Az emberek északabbra nem biztos, hogy tudnak angolul, de segítőkészek. A felszerelésem elégtelen: kell egy vízhatlan (Ortlieb) túratáska és egy melegebb hálózsák. Valójában csak az előbbi kell, mert nem hiszem, hogy valaha is a szabadban fogok aludni ebben az országban. A GPS nagyon bevált, a svédasztalos 11 órás ebéd nagyon szuper alapozása a napnak. A kempingekben lévő wifi nagyon hasznos. Azonban fogynom kellene, ugyanis ezt a súlyt megmozgatni nagyon fárasztó. Amíg tekertem, addig fogytam. Utána egy hét kellett, amíg visszaállt az anyagcserém. Napi négy óra edzéssel fogynék diéta nélkül is, de mikor lesz nekem arra megint időm?